Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Szalai Róbert Nme

0 bejegyzést írt és 4 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Három pilóta versengett, ám végül az nyert, aki a feladatra koncentrált. Ezért áll ma Lányi emlékmű a fonyódi strandon...
Ezt az Iron Maiden énekese maga árulta el. Jó, nem mondta így ki konkrétan, ahogy a címben van, de azt nyilatkozta, hogy a szexuális úton terjedő HPV vírus miatt lett golflabda méretű daganat a nyelvén illetve a nyakában, amit aztán szerencsésen ki is kezeltek. Azt is hozzátette,…..
1983 óta csupán egyszer fordult elő, hogy az éppen aktuális U2-lemez nem a brit listák élén kezdett, de még az Achtung Babynek is simán elnézhető, hogy Michael Jackson Dangerous albuma megelőzte. Szóval nyugodtan kijelenthetjük, a U2 harminc évig nem hibázott. Most viszont nagyot.…..
Még mindig téli álmukat alusszák a zenekarok, ezért a mostani klipmegosztást szinte úgy kellett összekaparni, de szerencsére bőven akadt most pár említésre méltó kisfilm. Ilyen például a mius videója, ami a Lángoló Gitárokon debütál, de említhetnénk a kis költségvetésből…..