Regisztráció Blogot indítok
Adatok
roshen

0 bejegyzést írt és 24 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Rejtélyes módon jobbkormányos Primera taxi Tyumeny repterén A Mazda nem először játssza ezt el, de a 323-as és a 626-os nagy, lábon utaztatása is elég messze van már, hogy legyen hírértéke: az új Mazda 3-as nyolc kiállítási autóját Hiroshimától Vlagyivosztokon át…..
A TETT Facebook-oldalán jelent meg a következő történet. Buzizás, amit a rendőrség először leszar. Aztán már a támadókat támogatja. 2013. augusztus 14-én hajnali három óra körül egy buliról sétáltunk hazafelé. Egyikünk betért a baross utcai / harminckettesek…..
roshen 2013.08.16 10:57:42
@Ensiada Arkoveitie: "nagy a baj ebben az országban ezen a téren" Nincs semmi különös. Mi kb. félúton vagyunk az oroszok és szerbek (meg más ex-szovjet és ex-jugoszláv országok) és a "civilizált" nyugat között, ennyi. Úgy átlagban, mert vannak akik ugyanúgy gondolkodnak, mint az átlag nyugati, diplomás PC arcok, és van olyan is, aki úgy, mint egy orosz/szerb bőrfejű.
Az van, hogy egy olyan társadalom, amelyben él a férfiasság hagyományos eszménye, tehát nem estek át azon a 45 év fokozatos agymosáson, amit a nyugati neomarxista-feminista-LGBTQ stb. mozgalmárok vezettek mondjuk NyEu-ban (de az észak-amerikai egyetemeken is ezek tanai a megkérdőjelezhetetlen norma, gender studies, women studies stb.), az minimum kissé megveti a buzulást. Pontosabban az ókor óta minden nép megveti a passzív ("befogadó") felet a férfi homoszexuális aktusban, aki a "papa" szerepét játssza a felállásban, azt tradicionálisan nem vetik meg, csak későbbi fejlemény, hogy nem tesznek különbséget a kettő között, és mindkettőt egyformán kezelik. Ennyi.
A nőiesen viselkedő, gyáva, erőszaktól iszonyodó férfi a hagyományos értékrend szerint egy értéktelen, megvetendő lény, a passzív buzi meg ennek a kvintesszenciája, hiszen megtagadja férfi voltát a szexuális viselkedésével.
roshen 2013.08.16 11:09:36
@kohn-orsós-munteanu-francois: Reprodukciós szint alatt van a születésszámuk, mondjuk nálunk is, de ott nem anyagi okai vannak, hanem az, hogy a gyerekvállalás teher, ami az általuk favorizált életstílus útjában áll erősen.
Másrészt bár nem vagyok hívő, a vallás teljes kihalása és felváltása az abszolút egoista, emberijogi (sőt állatijog-) védő, hedonista világnézettel az európai civilizációra is végzetes hatással lesz, bár ne így lenne. Egy társadalom, amelyből kiirtották a vallást és a nemzettudatot is, amelynek semmilyen élő kapcsolata nincs a hagyományaival, nincs általánosan elfogadott értékrendje, kivéve a PC ökörségeket, fennmaradhat hosszú távon? Kétlem. (Az EU a '68-as maoista forradalmárokra, filozófusokra, Horkheimerre, Konrád Gyurkára és a hasonló f.szkalapokra akarja alapozni a pót "európai identitást" ami persze agyrém. Sose fogják tömegek követni.)
A muszlimok viszont szépen szaporodnak majd, és mivel a libsik túl PC-k és gyávák hozzá hogy elzavarják vagy helyretegyék őket, szépen először csak "saria zónákat" hoznak létre maguknak, aztán lassan mindenhol ők lesznek.
roshen 2013.08.16 11:25:04
@Conchobar: Pontosan, az USA-ban mondjuk ugyanez történt, csak ott a feketék polgárjogainak kiharcolása után maradtak cél nélkül, illetve maradt a feminizmus (második, harmadik hulláma), majd a szivárványharcoskodás.
Belsőség KGST-kemping 2013.08.09 07:30:42
Péntek este még  Totalcar autósmoziban voltunk, éjjel egyig beszélgettünk a többiekkel. Közben Prokeeval megegyeztünk, szombaton letrabantozunk Balatonakaliba, ahol a vízparti kempingben családias hangulatú szocialista autós találkozót rendeznek. Rézmányiról, aki az elején még…..
roshen 2013.08.09 08:03:05
Tamás barátom ma a KH-n megosztott valamit, amivel mélységesen együttérzek. Azzal kapcsolatos, mennyire félnek sokan attól, hogy megosszanak gondolatokat ismerősökkel, ismeretlenekkel, teszem azt politikai célzattal. Azzal, hogy többen említették neki, hogy óvatosan a posztokkal, mert…..
roshen 2013.08.07 09:28:45
@egysmás: Mondjuk a "lámpavasra xyz-vel" típusú aktuálpolitizálást megértem ha tiltják valahol, vagy azt, ha valaki gyakorlatilag kampányszövegeket kopipésztel be egy fórumra. A korteskedés nem való oda. Elvekről vitatkozni vagy történelemről, az más.
roshen 2013.08.07 11:35:47
@bulista: Érzékeny lelkű bloggazdák a legszelídebb ellenvéleményre is szoktak végleges kitiltással reagálni.
Nem beszélve persze az előcenzúráról, volt/van olyan blog, ahol semmilyen ellenvélemény nem jutott át rajta. De persze jogában áll bárkinek a saját blogját úgy moderálni, ahogy akarja.
roshen 2013.08.07 11:38:19
@jogalany: Ezt Deutsch mondta, csak összekeverte vele a cikkíró. :)
Dübörög a fesztiválgépezet, noha nagyján már túl vagyunk, lement a Volt és a Balatonsound, azért mégiscsak ma indul a SZIGET. Eheti posztunkban körbejártuk a fesztiválok és pártok kapcsolatát – vajon tényleg vannak olyan fesztiválok, ahova csak bizonyos pártokkal…..
roshen 2013.08.07 08:14:20
@Már a magyar foci is jobban teljesít!: Egy manifeszt elmebeteg írásait minek népszerűsíteni? Terápiás célzattal kiírhatja magából a napi gyűlöletrohamait, a hozzá hasonlók meg elolvashatják, de miért gondolod, hogy ez itt bárkit érdekel?
Orbán olyan amilyen, de a tipikus orbángyűlölőt (mint Bartus meg te) elemezve sajnos őt kell választanom a kettő közül, mármint ha az az alternatívája, hogy a hozzád hasonlóak ismét "hatalmon" legyenek, hát akkor kösz nem. Inkább a "csúti paraszt". :)
Megértem persze a libsi értelmiséget, őrjöng, hogy elvették a kedvenc játékát (a "hatalmon levés" érzetét, ahol ő mondja meg merre van a zeurópa és a ki a kirekesztendő náci stb., meg persze leesik pár minisztériumi megbízás tanulmányok írására meg hasonlókra, most mások kapják az ilyeneket, a "tahó fideszesek"), és hiába hisztizik, mint egy kisgyerek, nem ér el vele semmit. Néha felcsillan benne a remény, hogy na, most aztán jön a forradalom, arról álmodozik, hogy a zorbánt úgy ítélik majd halálra és állítjáka falhoz ő meg a hozzá hasonlók, ahogy anno csaucseszkuval tették a románok. Aztán mindig csalódnia kell, elmarad a forradalom, nem vonulnak be az EU-csapatok, nem jön be a reménykedve várt államcsőd stb.
Remélem így is marad, és nem triumfáltok jövőre :)
Példátlan mészárlás történt negyven évvel ezelőtt Prágában, 1973. július 10-én: a huszonkét éves Olga Hepnarová teherautójával belehajtott a villamosra váró tömegbe. Ő volt az utolsó csehszlovák nő, akit hóhér végzett ki. Az esetről mozifilm is készül, 2014…..
roshen 2013.07.13 03:51:41
@Megmondó1: Minek provokálni ilyen szar dumákkal? Persze felhozhatnám hogy mit köszönhetünk Ma Szariknak meg Benesnek (pl. Trianont jelentős részben előbbinek) vagy felsorolhatnám a csehgyűlölő sztereotípiákat a gyáva nemzetről, amelyet puskalövés nélkül szálltak meg kétszer is 30 év különbséggel, vagy amelyik katonai erényeinek megtestesítője Svejk (a szintén magyargyűlölő Hasek, Kádár János kedvenc írója teremtménye - amúgy jó persze, én is szénné röhögtem magam rajta).
Na de felesleges is lenne, látszik, hogy te a bloggazdánál is nagyobb troll vagy (ha nem az alteregója).
(Ami a rögtön felhozott magyar belpolitikát illeti, sajnálom de az ilyen Leonard Zelig-félék miatt fogok inkább befogott orral gengszterekre szavazni, mint bárkire, akikhez bármi közötök van úgy kultúrharcilag, akikből olyan dumák szakadnak ki, mint belőletek, azokkal egy oldalon állni számomra lehetetlen - természetesen ebben a kérdésben (magyar belpo.), amúgy elképzelhető.. de gondolom ez kölcsönös érzület:))