Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Tarkedli

0 bejegyzést írt és 15 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Frank Herbert 1965-ben jelentette meg sok éven keresztül írt monumentális sci-fi regényét a Dűnét. A történet megírásakor a hidegháborús idők jártak: az USA körül szerveződött nyugati szövetség állt szembe a Szovjetunió uralta keleti tömbbel. A Dűnében számtalan olyan elem mutatkozik meg, mely ennek…..
A harkályok szép színes, és hasznos madarak, nem zavarnak senkit, leszámítva a farontó férgeket. Az orosz harkályt azonban évtizedekig utálták a rádiósok és azóta is számtalan elmélet alapja. Ez itt az én csapongó, kissé össze-vissza írásom az orosz fakopáncsról,…..
A Ténytár korábbi elemzésében már rámutattunk arra, hogy a 2012-es PISA-vizsgálat eredménye alapján negatív folyamatok indultak el a magyar oktatásban. Szóltunk arról is, hogy a magyar oktatás teljesítményének romlása különösen feltűnő, ha a térség legsikeresebb…..
Tarkedli 2014.06.14 14:17:44
A felvezető kiemelte, hogy milyen siralmas a helyzet különösen Lengyelországhoz képest, amely náció ugye a térség legpotensebb hatalma. Nagyon szeretem és tisztelem a lengyeleket, de csak én látom úgy, hogy a grafikonon mögöttünk vannak, vagy másnak is feltűnt?

Természetesen itt is vidáman látszik a két tábor, meg azok is, akik józan ésszel próbálnak hozzászólásokat megfogalmazni. A múltkor, amikor a diáktársát püfölő gyermeket 1-2 pofonnal leállító tanár 150 óra szellemi közmunkát kapott, az egyik oldalon a hozzászólók 98%-a a tanárt anyázta, a másik hírportálon meg a diákról szedték le a keresztvizet.

Gumicsontok ezek a hírek, jó elrágódni rajtuk. Persze hogy véletlenül semmi sem jelenik meg az interneten, gondolom ezt az adok-kapok játékot is elemzik páran és vidáman használják majd a következtetéseket a mindennapi élet más területein.

Egyre bizonyosabb vagyok abban, hogy az alsó tagozaton írni, olvasni, számolni kell megtanítani MINDENKIT készségszinten, bármennyire is nehéz, bármennyire is lehetetlennek tűnik Borsodban vagy Baranyában. Mindennek ez az alapja.

A magyar gyerekek felső 25-30%-a nemzetközi viszonylatban is zseniális, és nem jobb náluk más nemzetek felső 25-30 százaléka. A szórással van nagy baj, a lemaradó 25-30%-kal. Azok rettenetesen gyengék, azok vannak nagyon lemaradva az átlagoktól. Emlékeztek még, mi volt a felzárkóztatásuk eszköze: tegyük alacsonyabbra a mércét. Sikerült. Köszönet érte.
Tegnapi cikkünk folytatása. A tegnapi írás inkább a tankönyv szakmai minőségét taglalta, ez pedig rátér az erkölcstankönyv erkölcsi problémáira. Erényekről, vallásról, társadalomkritikáról A könyv az első oldalán sorolja az erényeket. Ennek nagy előnye, hogy a könyv…..
Tarkedli 2013.09.12 09:59:36
Kedves Iván!
Tegnapi cikked után kíváncsian vártam a folytatást. Sajnálom, hogy csak a megszokott forgatókönyvet hoztad: a vallás rossz, leginkább a keresztény egyházak; ha valaki értékrendet közvetít, az agyat mos; ha meg nem az a véleménye, ami az enyém, akkor butaság az egész. Ahogy előző cikkedre írtam: neked nem tetszik a könyv. Semmi probléma, OLVASTAD és így döntöttél. Gondolom, ezen az oldalon többen lesznek azok, akik NEM OLVASTÁK és neked adnak igazat. Más oldalon azok lesznek többen, akiknek tetszik. Még jó, hogy az erkölcsi alapok nem a lájkolók számától lesznek elfogadottak, vagy elutasítottak egy társadalomban. Ha viszont egyszer eljutunk arra a szintre, akkor már társadalom sem lesz...
Kitartok mellette, hogy szükség van erkölcstan oktatásra. Az értékrendek melletti vagy elleni döntés csak úgy lehetséges, ha ismerem a másik fél nézeteit is. Ami ma a médiából ömlik, az borzasztóan egyoldalú. Hogyan döntsön a fejlődő szellem, ha csak azt hallja? Bizonyosan jobban csiklandozza a fülét, mint a tízparancsolat foglalata: Uradat Istenedet imádd, a felebarátodat meg szeresd, mint saját magadat.
Annakidején azokat a tanárokat szerettük és becsültük, akik nem kenődtek hol erre, hol arra, mint a lekvár. Volt köztük bohém is, meg szögletes gondolkodású is, de szilárd volt az alap, amin álltak. Nem egyházi iskolába járta, egy vidám pesti szakközép volt az alma materem. Máig nagy szeretettel gondolok az ottani évekre, pedig egészen másfelé vitt az élet, mint amit ott tanultam. Mégis volt tartásunk, és a család mellett az iskola is sokat adott ehhez.
Ugye nem gondolod, hogy heti egy erkölcstan vagy hittan fogja gyökeresen megváltoztatni a mai állapotokat. Ha valakinek nem tetszik, ott vannak a többi kiadó erkölcstan könyvei. Milyen érdekes, hogy azokat senki sem boncolgatja tételesen, nem szedi szét oldalról oldalra. Hidd el, láttam azokat is. Sajnos, azok is értéket közvetítenek, azok is az alapvető erkölcsi normákra szeretnének nevelni. Csak Bánhegyin háborodik fel a világ? Ismét megkérdem: őrá, vagy az Apáczai Kiadóra kaptatok kilövési engedélyt? Tényleg ekkora a baj a Futrinka utcában, hogy így kezdődik a választási kampány?
Tarkedli 2013.09.12 11:55:19
@Hoppácska: Tudod, azért kérdeztem, mert varázsütésre, egyszerre 4-5 blog szinte ugyanazzal az érvrendszerrel és csak ezt a könyvet bírálta. Hogy stilszerű legyek, ez kicsit ÁTLÁTSZÓ.
Kezdeném rögtön azzal, hogy Bánhegyi Ferenc és Olajosné Kádár Ilona könyve már az ideológiai baromságaitól eltekintve is szar. Sajnos azonban ez nem annyira szembeszökő, mivel az általános iskolás tankönyvek nagyon gyakran borzalmasak, tudománytalan tartalmakkal és kevés…..
Tarkedli 2013.09.11 22:38:52
@egysmás: Bizonyára más lenne az irodalmi kánon, ha Mikszáth, Goethe, vagy Tolsztoj műveit a kéziratok alapján kritizálták volna... Gondolom Te is érzed annak finom báját, hogy lenyúlnak egy kéziratot,odadobják bértollnokoknak és apró darabokra szedik a tiszta jóízlés bajnokai. Ismét csak mondom: nagyon is van létjogosultsága az erkölcstannak.
Tarkedli 2013.09.11 21:53:09
Jó estét!

Tessék mondani, mi van itt? Ránézek az Indexre, és második napja a Bánhegyi-féle etika könyv van terítéken. Arany Kincseim! Ilyen intenzitással a patás ördögöt nem szidják. A hozzászólók persze nem látták a könyvet, csak mondják a véleményüket bölcsen. Mint egy másik blogon kifejtettem az este, jusztis hazahoztam és elolvastam a könyvet, legalább tudjam már, mit kell kritizálni. És tényleg: szövegkörnyezetből kivett, elferdített idézeteken csámcsog a jónép. Pont olyanokon, mint amelyeket e blog tisztelt szerzője kér számon a tankönyvön. Ugyan már, ennyire futja csak? Tényleg nagyon nagy baj lehet a Futrinka utcában. Avagy valaki parancsára kiadták a levadászási engedélyt, és most hajrá ezerrel? És itt beszélünk toleranciáról, etc,etc.
Az idézetekkel gyakran van gond. Egy irodalom tankönyv keretei sem engedik meg, hogy minden művet teljes terjedelemben közöljönek. Remek eszköz viszont a szemelvény arra, hogy kedvet csináljon az eredeti mű elolvasásához. Ne kérjük számon a tokkal-vonóval alig 110 oldalas kb. A/5 formátumú könyvön, hogy a rengeteg valóban nagyon jól kiválasztott idézet helyett nem hozza a mintegy 2000 oldalnyi eredetit. Mellesleg a többi kiadó etika könyvei ugyanígy idézetek tömkelegét tartalmazzák. Tessékszíves azokat is egyenként szemantikailag és strukturalista módon elemezni, hogyan viszonyulnak az eredeti művek egészéhez, mondanivalójához. Örömmel társalgok bárkivel a könyvről, csak könyörgöm, olvasátok el, és utána osszátok az észt.
A sajtóban részletek jelentek meg a három az ötödikes, tehát 11 éves gyerekeknek írt erkölcstankönyvek egyikéből. Ami ebből a könyvből kiviláglik az nem erkölcs, csupán erőszakosság, összeesküvés-elmélet, és gyenge minőségű sovinizmus. Nem akarom, hogy az én gyerekem azt…..
Tarkedli 2013.09.10 21:15:16
Aki idáig eljut az olvasásban, komolyan tudathasadásos lesz.

A blog címe kiváló: a mérce tényleg kettős. Vettem a bátorságot és megkerestem a kritizált könyvet és abban a szövegeket.

1. Az első, az erényről szóló idézetet a tisztelt blogíró több mondatból vágta össze, ilyen így egyszerűen nincsen leírva a könyvben. A 4. oldalon elmélkednek az erényekről, a szöveg végén közölve, hogy Józsa Judit keramikus gondolatai nyomán született a rész. Az első mondat tényleg szó szerint benne van a könyvben, a második és a 3. nincs. Van szó viszont az ERŐSSÉGRŐL - és nem az erőről, mint erényről, de még véletlenül sem az idézett módon.

2. A 2. idézet pontosan így fordul elő, csak a szövegkörnyezet maradt tisztázatlan. A könyvben ezt az előítéletesség elutasítása, a nyitottság dicsérete előzi meg, utána pedig a tolerancia szükségességéről szóló rész következik.

3. A befejező idézet a konfliktusok kialakulásának lehetséges okai alcím egyik mondata. Előtte a szerző a szülők nemzedéke ellen lázadó fiatalokról beszél, aztán a sokszor számunkra is felfoghatatlanul gyors technikai fejlődést említi, majd a média hamis üzeneteit, a hagyományos családmodell felbomlását írja le. Végül a hit és erkölcs értékrendformáló szerepének hiányáról szól. Ezekből vezeti le a súlyos kritikával illetett megállapítást.

Ez van. Itt az igazi kettős mérce. Azóta fentebb megjelent egy cikk a 7. osztályos, sok éve forgalomban lévő könyv odavetett kritikájával. Nem értem mi az, amiért Bánhegyi úr közellenség lett. Ha így folytatják, napi celebjeinket is lepipálja a vele foglalkozó írások számát tekintve. Hány embert szabadítottak rá a kötetekre, hogy találjanak benne szétszednivalót? Egyébként, ha csak ennyit sikerült előkaparni, és ilyen erős csúsztatással, akkor csak nem lehet olyan gagyi az a két könyv.
ras2 Tanévnyitó iskolasirató 2013.08.31 22:48:26
Pusztuljatok bilincses iskolák! - mondta a költő (igaz, felkiáltójel nélkül), s most úgy néz ki, felerészben teljesül ifjúkori kívánsága: az iskola pusztul, a bilincsek maradnak. Orbánék sok gazemberséget követtek el, de a legnagyobb gaztett valószínűleg ez, amit az iskolával…..
Tarkedli 2013.09.01 15:55:39
Kedves Mindenki!

Nagy érdeklődéssel kattintottam a cikkre, aztán a hozzászólásokat böngésztem végig. hamarosan indulok a tanévnyitóra. Vidéki nagyközségben élek, Bács-Kiskunban. És képzeljétek, nagyon jó iskolánk van. Az elmúlt években közel 200 milliót tudott pályázatokból rákölteni az önkormányzat. Mert egyfolytában pályáznak, dolgoznak a nevelésért, meg az oktatásért. A környéken csak nálunk van bölcsi, gyönyörűen felújított, pedig nem is lenne kötelező feladat 10 000 lakos alatt. Most bővítik az óvodát, és nem nyafog senki, hogy 3 éves kortól kötelező. Gyönyörű lesz, majd nézzétek meg. Az iskola 200 nm napelemet kapott a tetőre, most szigetelték a falait, fedett kerékpártároló, szürkevízhasznosítás, a gyerekeknek gyakorlókert, komposztáló. Nekem nagyon tetszik. S hogy még ezt is túllicitáljam: a helyi polgárok, mert az utóbbi években újra divat lett a lótartás, a polgármesterrel az élen lovakat adtak az iskolának, karámot építettek, lószerszámot vettek, meg persze szénát és zabot. Helyi pénzből, adakozásból, jószándékból, hogy beinduljon a lovasoktatás. És lőn. Idén már a harmadikosok és a negyedikesek is ingyen, a délelőtti órakeretben tesiórán úsznak és lovagolnak. Pedig nem a Rózsadombon vagyunk, még csak nem is egy nagyon menő kisvárosban, vagy nagyvárosban. Csak nem egymás felmenőit és baráti körét anyázzuk, hanem tényleg azzal foglalkozunk, ami fontos: a jövővel. Költözzetek ide, szívesen látunk Benneteket!
Az iskolában pedig a tisztességes tanár idén is tisztességes órákat fog tartani bárhol az országban. Aki meg nem volt a pályára való, az bármilyen szél is fúj,bármilyen törvényeket hoznak, bármit szabad, és bármit tilos, nem ér semmit. Ez van. A többi csak szócséplés.
Tarkedli 2013.09.01 16:17:13
@deneskata:
A hetvenes évek tanfelügyeletének volt meg épp a hatalma arra, hogy kitegye az állásából a szocializmus építésére veszélyes pedagógusokat. Mert hogy szakmai munkájuk alapján, ha jó elvtársak voltak, bizony ki nem tették őket.
A tanterv most éppúgy kedvez azoknak, akik csoportmunkát, témahetet, projektet, bármit csinálnak, amit szeretnének. Rengeteget dolgoztunk idáig is ilyenekkel, idén is ez lesz a rendszer.
Szaktanácsadók, szakfelügyelők az elképzelés szerint a mesterpedagógusok közül kerülnek majd ki, akik tényleg hivatásként élik meg a pályát. Persze, van egy átmeneti állapot, Rómát sem egy nap alatt építették fel...
A bérek tekintetében én személy szerint kb. 80 000 Ft emelést fogok kapni. 26 éve vagyok a pályán, főiskolai és egyetemi végzettséggel, szakvizsgával. A legkevesebb emelés is legalább 60 000 lesz nálunk. Ne felejtsd el, hogy ez inflációkövető bér, vagyis minden évben a januártól érvényes minimálbér százalékos szorzójával van meghatározva a besorolás.
Ahol az önkormányzat tudott túlórákat és más nem kötelező juttatásokat adni, mert megtehette, ott nem lesz ilyen szintű az emelés. Azt hiszem a többség nagyon jól jár az új rendszerben, ők gondolom nem is írnak síránkozó hozzászólásokat.
Tarkedli 2013.09.01 19:23:51
@pushup: Bruttó, mint ahogy a korábbi bér is bruttó volt. Bocs, hogy csak most válaszolok, de most értem haza a tanévnyitóról, s kíváncsi voltam, mivé nemesedett a beszélgetés.
Szájszag Hittan = erkölcstan ? 2013.04.02 22:05:40
Napjainkban úgy néz ki bevezetésre fog kerülni az iskolákban a hittan, vagy az erkölcstan az általános és középiskolai oktatásban. Úgy néz ki a Hofmannrózsás forradalom győzedelmeskedik és a KDNP a két évtizede hőn áhított reformját érvényesíteni tudja az ország oktatási…..
Tarkedli 2013.04.04 15:44:37
Kedves Mindenki!
Kicsit elkanyarodtunk a kezdő problémától. Mármint, hogy ki és milyen felkészültséggel taníthat erkölcstant (hittant, matematikát, irodalmat etc.)A jogszabály pedagógus végzettséget, valamint felső tagozaton 60 órás tanfolyamot ír elő. Alsóban nincs tanfolyam kikötve, de javasolnak egy 30 órásat. És ez természetesen nem garancia semmire, még úgy sem, hogy pedagógus csak büntetlen előéletű ember lehet. Milyen jó lenne, ha minden pedagógus példás magánéletet élne. Milyen szép Gárdonyi lámpás hasonlata. Nagyon sok ilyen pedagógust ismerek, s persze olyanokat is, akik a pálya szégyenei. Van ilyen is, olyan is. Mint ahogy van orvosból, vízvezetékszerelőből, hajóskapitányból, meg mérnökből is.
Hitoktatni az adott egyház főiskolájának, egyetemének elvégzésével, püspökének, hatóságának megbízásával lehet. És persze garancia itt sincs a hitoktató személyére. Remekül és nagyon rosszul is teheti a dolgát.
Én azt mondom, ha akár az erkölcstan, akár a hittan órákról megmarad a gyermekekben egy-egy eligazító mondat, ami életük nehéz pontjain a jó felé tudja irányítani őket, az megérte. Demagógiának tartom a szembeállítást az idegen nyelvvel, vagy bármivel. Erkölcsösen, józanul legyen nagytudású mesterember, értelmiségi, földműves az ember, ne erkölcstelenül. Az meg igen különös, hogy a gyerek majd eldönti mit akar. Nincs abban a helyzetben. Arról se ő dönt, hogy járjon-e iskolába, vagy kapjon-e védőoltást. Később csak akkor tud felelősen választani, vallásos lesz, vagy ateista, vagy anonim keresztény, ha tényleg döntéshelyzetben van, vagyis ismeri, miből választhat.
„Puerilizmusnak akarjuk nevezni annak a közösségnek magatartását, mely gyermekiesebben viselkedik, mintsem azt ítélőképességének állása megengedhetné; annak a közösségnek a magatartását, mely ahelyett, hogy az ifjakat férfiakká nevelné, saját viselkedését az ifjakéhoz…..
Tarkedli 2013.01.02 18:38:16
Kedves Mindenki!
Szépek és jók a szólásszabadság ezen vidám lehetőségei.
Jó lenne, ha egyszer valaki hiteles adatot tudna írni (mondani) arról, hányan élnek vele a neten. Kíváncsi lennék a blogszerzők és a hozzászólók társadalmi rétegződésére is. Biztosan van ilyen elemzés. Tudna valaki linket küldeni?
Itt is lesz még pár tucat, pár száz (?) beszólás, elemzés, jópofaság, aztán kész. A felesleges gőz elpárolog, lehet más témákat keresni. Közhelyeket minden oldal kellő számban tud sorolni, aztán nagyokat bólintanak, vagy vicsorognak rá az olvasók - hovatartozásuktól függően. Pedig az oktatás a társadalmi közmegegyezés egyik legalapvetőbb eleme kellene hogy legyen (gondolom, ez is közhely). Amíg a süketek párbeszéde folyik, nagyon nehéz lesz előrébb jutni.
Lehet aranykort vizionálni, aztán lehet beolvasni a másiknak, na és? Mivel jutottunk előrébb? Legalább ne hazudjuk az esélyegyenlőséget és a hasonló lózungokat.
Alig pár éve azt hazudtuk, hogy a felzárkóztatásban van a bölcsek köve. Aztán nem felzárkóztatott a rendszer, hanem a lécet tette olyan mélyre, hogy egyre többen átléphessék. Ez a megoldás?
A köztudatban meg ott a berzenkedés az elitképzés hallatán, mert az valami borzalom, hol van akkor az egyenlőség. A középkorban legalább nem ámították a jobbágygyereket, hogy tiéd a világ, bármi lehetsz, valósítsd meg magadat. A kiválasztás közben ott is működött, lásd pl. Bakócz Tamás példáját (ha tömegeket nem is tudnánk sorolni, de volt). A bolognai rendszer a tanárképzésben nem oldott meg semmit, ami jó volt azt is agyonvágta. Az egyszakos tanárképzés agyament ötlet. Gondolom, volt az a pénz, amiért kilóra meg lehetett venni az érdekében az illetékeseket.
A főiskolákon annakidején nagyon komoly tantárgymódszertani oktatás folyt, igazán nagy egyéniségek próbáltak arra oktatni és nevelni, hogyan adjuk át a tananyagot. Az egyetemek erre messze nem fektettek akkora hangsúlyt, mindkettőről személyes tapasztalatom van.
Ti is nagyon jól tudjátok, milyen katasztrófa, hogy az általánosból a négyes-ötös tanuló megy a gimnáziumba (a fejkvóta okán aztán a hármast is felveszik sokfelé), a hármas-négyes (esetleg ötös) a szakközépbe, a kettes és a bukott a szakiskolába. Hogy lesznek ebből remek vízvezeték szerelők, bádogosok, villanyszerelők, olyanok, akik saját vállalkozást tudnak működtetni, 5-10-20 embert foglalkoztatnak majd? Ez is megérne sok-sok értelmes beszélgetést. Meg az is, hogy pl. 100 km-es sugarú körön belül minek 3-4 tanítóképző, valamint a számos említett büfé-ruhatár szakot oktató főiskola, egyetem.