Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Beluszky Tamás

0 bejegyzést írt és 2 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Formailag minden rendben volt a köztársasági elnök éjfél után leadott szilveszteri beszédével, amelyet a nemzethez intézett, mégis olyan dologra vetemedtem, amire korábban soha: a nyílt színen, pezsgőspohárral a kezemben küldtem el egy bizonyos helyre Áder Jánost.A k. elnök nem…..
Beluszky Tamás 2013.01.01 14:24:41
Úgy gondolom, hogy annak, aki gyűlölködésre van beállva, teljesen mindegy, hogy mi hangzik el szilveszter éjfélkor a közismerten vele szembenálló táborba tartozó köztársasági elnöktől. Ilyen komment megírására gyakorlatilag akkor is képes lett volna, ha meg sem nézi a beszédet, csak valaki felírja neki néhány szövegösszefüggésből kiragadott gondolatát, szófordulatát egy papírlapra.
Más kérdés, hogy a jelenlegi kormányon tényleg lenne mit számonkérni, s igaz, a beszéd kényesen kerülte a mai kínos társadalmi-gazdasági-politikai kérdéseket, hogy volt benne keresett álspontaneitás, stb. Csak éppen úgy érzem, hogy a gyűlöletböfögőknek ez voltaképpen mindegy. AS egyébként:ha ez nem volt elfogadható beszéd, akkor Poldi "bácsi" szerint milyennek kellett volna lennie egy jó köszöntőnek? Szilveszter éjfélkor felsorolni életünk összes nyomorúságát, majd mindenért a politikai táborára hárítani a felelősséget, és nyílt színen főbelőnie magát?
Mindez azért tragikus, mert a következetes, kemény, ám korrekt és gyűlölködés nélküli kormánykritikára, s egy polgári, szabadelvű konzervatív, hazafias ellenzékre nagy szüksége lenne az országnak. Olyannak, amely a fideszt mondjuk tizenkét évvel ezelőtti önmagával szembesíti,nem annak eredeti értékrendjével, hanem megvalósult gyakorlatával áll szemben, s amely egyértelművé teszi, hogy a galobálvilág-helytartó posztkomcsi bagázshoz, mely jórészt felelős a jelenlegi szellemi és erkölcsi nihilért, semmi köze.
Ha lenne ilyen, akkor 2014-ben rájuk szavaznék. De bármennyi a csalódás, keserűség bennem, nem fogok olyan erőkre szavazni, amelyek egyszer már megmutatták legbennső lényegüket, és amelyekkel a kommentben megjelenő rothadt savanyú, hányás és böfögés szagú lélek szimpatizálni képes. (Bocsánat, ritkán fogalmazok így, pláne újévkor...)