Adatok
Pearl77
0 bejegyzést írt és 56 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.
Kedves Blogcsaládom! A szűkszavú cím nem holmi földkönyvi bejegyzés tulajdonviszonyaira utal, ez az érzelmi töltés újfent Rékából sült ki, amikor imádott párjával egy műszálas takaró alatt elektromos feszültséget gerjesztettek. S mint ilyenkor lenni szokott, sugárban lövelltek ki a szívecskék az…..
Pearl77
2013.06.11 08:01:20
Ez mekkora! Megalapoztad a napomat, megvolt a mai első kacagás!
Még ma is sokan vallják, hogy akár egyszeri megcsalás esetén is "gondolkodás nélkül" szakítani kell - na persze, ha a hűtlenség ténye kiderül. Bár a tolerancia a nyugati társadalmakban egyre nagyobb, ami a hűtlenséget illeti, a megcsalás ténye továbbra is rengeteg ember számára…..
Pearl77
2013.04.29 11:06:46
@jabbok: ezért mondtam, hogy minden relatív. Nem könnyű ilyen kapcsolatban részt vennem - még szerencse, hogy a munkám és a tanulásom annyi időre lefoglal, hogy nem jelent egyenlőre gondot a sok egyedüllét. Igaz ha itt élne velem sem lenne ez gond, szakmabeli, tudja mivel jár a munkám. Azt viszont mind a ketten kimondtuk, hogy az elmúlt félév jó volt együtt. Mind a ketten feltöltődünk és jobban tudjuk vinni a hétköznapjainkat. Van mire várni, minden randinkat igyekszünk úgy megélni, mintha az lenne az utolsó, pedig nem úgy néz ki. Valóban van vágy a monogámiára, neki is. Kimondta, ha valami történik a párjával, szeretné a kapcsolatunkat nyílttá tenni. Jól esett, ezt is elismerem, de egyáltalán nem élem bele magam és nem számolok vele. Nem szeretek nagyot koppanni, inkább kellemesen csalódni. Annak meg nem tudnék örülni, hogy milyen áron válik nyílttá, mert neki nehéz időszaka lesz. Két olyan ember, aki ennyire türelmes tud lenni, ezt is fogja tudni kezelni. Egymás szabadságát és véleményét nagyon tiszteletben tartjuk és nem erőltetünk semmit. Volt és lesz mit tanulnunk ebben a helyzetben, mind a ketten először tapossuk a szeretői lét útját.
Pearl77
2013.04.29 11:29:33
@jabbok: én sem filozófiai és nem vallási oldalról közelítem meg a dolgot. Egyszerűen elfogadom a másikat olyannak, amilyen és nem ítélkezem. Előtte sem tettem, amikor még nem voltam valakinek a szeretője. Ezt mindig a helyzet szereplőinek kell mérlegelni mit tesznek és miért. Van aki válik hűtlenség miatt, van aki nem. A hűtlenségnek van oka és okozata ezt sem vitatom. A válást azoknak az embereknek kell mérlegelniük, akik belekerültek ilyen helyzetbe. Ilyenkor persze mindenki nyalja a saját sebeit. Az okát nem nézi. Ebben lehetnek akár kíméletes okok és megoldások. Tudod, nem csak két szín létezik - fekete és fehér, hanem milliónyi árnyalat.
Elég ritkán beszéltem eddig a szingli szeretők speciális helyzetéről, vagy azokéról, akik ugyan nem szinglik, de a párkapcsolatuk már csak egyfajta kényszerű együttélés, betegápolás, vagyis érzelmileg/szexuálisan szinte szingliknek számítanak, viszont sokkal kevésbé szabadok,…..
Pearl77
2013.03.31 11:04:43
@skarlát betű: Igen, igazad van, jól látod. Voltam férjnél, vannak felnőtt gyerekeim, akik már a saját életüket kívánják élni, és most én is élhetem az enyémet amennyire tudom. Meglepődtem a szeretőm ragaszkodásán és kijelentésén, de tényleg sok kell ahhoz, hogy a függetlenségemet feladjam. Pedig ő olyan partner, aki szereti a szabadságot és tiszteletben tartja a másikét is. Viszont kötelességének érzi, hogy a nő, aki hozzá tartozik, arról gondoskodik. Teszi ezt a nejével és teszi ezt velem, amennyire engedem. Időnként már ő mondja, hogy meg kellene engednem hogy ha ő úgy gondolja, akkor óv, megajándékoz - tanuljam ezt meg elfogadni. A kapcsolatunk nem olyan már mint, amilyennek indult, annál mélyebb. Ezt mind a ketten észrevettük és beszéltünk róla. Az idő majd eldönti, mi lesz belőle. Nem reménykedem, mert a koppanást nem szeretem. Ha arra kerül a sor, hogy arról szükséges beszélnünk, ő is egyedülálló lett, nem lesz késő akkor sem. Addig élvezzük egymás társaságát és az ő szavaival élve feltöltődünk, amikor sikerül együtt lennünk.
Jó ideje nem jelentkeztem, és közben még a blog második születésnapja is elmúlt, de igazoltan voltam távol, becsszó, elég sokat dolgoztam. (A kép nem arra utal, hogy milyen jellegű munkát végeztem!)
Évfordulókon azért illik némi összegzést nyújtani. Nem akarlak benneteket…..
Pearl77
2013.03.02 20:37:03
@skarlát betű: Szia! Nekem rengeteget segített a blog a kezdeti nehézségek idején, én is először mentem bele ilyen kapcsolatba. Sok mindent más szemmel nézek, sokkal több dolgot elfogadok, amit azelőtt el sem képzeltem volna. A kapcsolatunk nagyon jó és még mindig józanul oldjuk meg a felmerülő problémákat, mert természetesen vannak. De szerencsére minden alkalommal sikerült megoldást találni. Köszönöm a sok segítséget, amit az elején kaptam Tőletek, jó tanácsokat, valóban én sem vagyok igazán aktív, de olvasni gyakran bejövök!
Az ünnepek lecsengését egy vita kialakulása kísérte, amely az elvárások jogosságát vagy jogtalanságát, a szeretői kapcsolatban rejlő reális lehetőségeket pedzegeti. Mivel a téma igencsak fontos, és eddig, ha jól emlékszem, részletesebben nem tárgyaltuk még ki, itt a remek…..
Pearl77
2013.01.13 15:33:39
@est ragon: annyira nem láthatod tisztán senkinek sem a kapcsolati minőségét, amit itt leírva látsz. Nem írhat ki mindent ide az ember. Nem véletlenül vagyunk itt fantázia nevekkel. Egy-egy elcsípett mondatból lehet összerakni mozaik darabkákat, de teljes képet nem lehet ad. Te is azért olvasgatsz itt, ahogy kiveszem a hozzászólásodból, mert megcsalt a párod és - gondolom én, igyekszel megérteni a blogon keresztül ennek az indítékát, okát. Ez jó, mert akarod tudni. Őt kérdezted már? Vagy nem jól látom az egészet?
Pearl77
2013.01.13 15:36:09
Pearl77
2013.01.13 17:06:15
@est ragon: csak olyat szabad tenned, amit a lelkiismereted és a gondolatvilágod is megenged. A többi már nem Te vagy. Akkor jön a saját magad arcul köpése.
Azt azért tudnod kell, hogy a szabadság nagyon fontos még házasságban is. Az egy dolog, ezt ki hogyan értelmezi. Én úgy, hogy nem kötöm a másikat magamhoz. Ha csak az egyik szeret a két fél közül, ott a másik már rab, ha benne marad a kapcsolatban.
Én nem voltam eddig szeretője senkinek sem. A párom sem lépett félre eddig, több évtizedes házasságában. Azt kimondtuk, amit éreztünk mind a ketten: ha az eszünkre hallgatunk, akkor csak volt kollégaként látogat hozzám, és tudom betartottuk volna, mert olyan a viselkedési normánk. Én sem omlottam a nyakába, így hónapokig nem vettük észre pontosan mit érzünk, csak azt, hogy jó a beszélgetés, az együtt töltött órák - feltöltődünk általa.
E-mailben kezdődött el egy kis "évődés" és utána meg ha találkoztunk itt nálam, rendesen szégyenlős és tisztelettudó volt mind a kettőnk a másik irányában. Az eszünk helyett végül a szívünkre hallgattunk. Nem mondom azt, hogy könnyű. De igyekszünk azzá tenni. Ő otthon ugyanolyan mint azelőtt. Nem veszekszik, segít, a családjának ugyanúgy megtesz bármit. Nem veszik észre. Sokat tanultam már eddig is a kapcsolatomból, és itt ezen a blogon. Elítélni addig sem tudtam senkit ilyenért, ameddig nem kerültem ilyen helyzetbe, azóta meg egyáltalán nem tenném meg.
Azt is őszintén megmondom, nehezen hiszem el, hogy rám vár az a pasi, aki kb. ilyen, mint a szeretőm. Rendes férj -nem azért, mert félrelépett, mielőtt bárki felhorkan. Nyilván nem lehet szétrobbantani a családját - nem is akarom. De nem ilyen emberek rohangálnak párt keresve az utcán, hogy azután már csak azon gondolkozzam mikor kössem össze vele az életemet huzamosabb időre. Be kell érnem a morzsával. Van érzelem, van gyöngédség, rajongás, és megnyugvás, amikor együtt vagyunk. Összeraktam a mozaikokat, amiért nálam kikötött, ezt nem írom le, mert nem tartanám jó ötletnek. Egy a lényeg, én ez által elfogadom, hogy nem a nap 24 óráját töltöm vele. Tart, ameddig mind a kettőnk úgy akarja. Ha az egyik azt mondja, hogy ne haragudj nem megy, el fogjuk egymást engedni és barátokként folytatni. Ezt megígértük egymásnak.

A hűtlenség ábécéje
Gyűlölöd, megveted vagy kedveled? - "Vetélytársak" és érzelmek
2013.01.11 07:48:00
Noha nem szeretem a vetélytárs szót, jobb kifejezést nem találtam arra az emberi kapcsolatra (vagy nem-kapcsolatra), amely két olyan lényt köt össze, akik ugyanazt a harmadik embert kívánják, szeretik, esetleg csak igényt tartanak rá valamilyen szinten (legyen az érzelmi, szellemi…..
Pearl77
2013.01.12 07:57:40
@szereto: igen, lehetne. Szomorú vége lenne a regénynek, látom, a 17 évvel ezelőtt befejeződött nagy szerelem után a hölgy milyen állapotban van. Tőlem a második lakásban lakik. Nagyon beteg és csendes. Nem lett a szeretője halála utána senkije sem. Szerencsére eléggé összetartunk itt az emeleten, egymást segítjük, így rá is figyelünk. Nem boldog, közben a fiát is eltemette 4 éve. Ő tud a kapcsolatomról. "Csak" ennyit mondott erről az egész szerető/hűtlenség dologról: ha úgy érzitek szeretitek egymást, és ezt meg tudjátok oldani, hogy nem romboltok családokat vele, egy percig se gondolkozzatok rajta. Azt tartsátok tiszteletben, hogy egymást ne uraljátok és csak annyit kérjetek egymástól, amit gond nélkül teljesíteni tud a másik. Türelem, kivárás a titka. Ha valóban vannak mindkét félnél érzelmek, akkor nem szabad kihagyni. Arról nem tehet egyik fél sem, hogy későn találkoztak.
Pearl77
2013.01.13 12:51:04
@est ragon: "Imádlak Titeket" -:) Vice-versa az érzés... :)
Pearl77
2013.01.13 13:13:13
@Processzor típusú nő: ezért kellene néhány szeretőnek valóban nyitott szemmel járni. Nem egyszerű. Ha van valakije az embernek, akire gondol, nem fog kifelé kacsintgatni, főleg, ha jól érzi magát benne. Megtenni a legnehezebb és jön az ördögi kör, a 22-es csapdája. Bár ez is, mint sok minden relatív. Azért azt is le kell tisztáznia magában az embernek, hogy mire vágyik valójában.
Nem tudom, készült-e már olyan felmérés, amelyben megkérdezték az embereket, hogy végül is szeretik-e a karácsonyt vagy sem, lehet, érdekes eredmények születnének, de ténykérdés, hogy a karácsony nem feltétlen és mindenki számára az év csúcspontja.
Persze, nélküle…..
Pearl77
2013.01.03 18:03:42
@Dilettáns1111: Nem szokásom zsarolni - itt sem tettem azt, komolyan gondoltam és csendesen tettem meg, ahogyan ennek az egésznek a megbeszélése is így zajlott le. Igazán sajnálom, ha Te már ilyen hölgyekbe futottál bele, én viszont soha nem fogok belemenni a "szemrehányósdis-hisztis" szerető stílusába. Felajánlottam, ha neki ez teher és ennyit nem kaphatok (kihangsúlyoznám, nem én kértem - ő ajánlotta fel!), akkor baj van, amit nem lehet a másikra erőltetni, nem is fogok. Inkább hátralépek. Egyikőnk sem egy hangos civakodós típus, nem ismersz bennünket, ezért nem is érezhetted ki a történésekből, hogyan zajlott le. Ma itt töltötte a napot, amikor ezt meg tudtuk beszélni, és meg lett oldva a másik nagyon problémás kérdés is, ha ő megbetegszik, lesz aki üzenjen nekem, vagy ha én, akkor neki is lesz, aki üzenjen. Főként mindez úgy, hogy mind a ketten így akartuk. A javaslatainkat mind a ketten megtettük abban, amit nem úgy gondolunk, mint a másik, és volt amiben én értettem egyet vele, volt amiben ő velem. Friss még ez a kapcsolat, amiben mind a kettőnknek tanulnia kell. Amit még nem tudhatsz, nálunk nem a zsarolás eszköze, ha valamelyikőnk kimondja, hogy én csendben visszalépek, hanem egy egyezség, ha valakinek nem tetszik, ami a kapcsolatban megtörtént, ezt megteheti és ezért mondja ki. Ott már komolyan arról van szó, hogy meg is történik, nem frázisok és zsaroló eszköz.
Pearl77
2013.01.03 19:16:39
@skarlát betű: Igen, érdemes lenne nyitni - egész okos kis gyűjteményt lehetne leszűrniük belőle azoknak, akiknek még nincsen tapasztalatuk az ilyen kapcsolatokban. :)
Belépve többet láthatsz. Itt beléphetsz