Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Krisztina Kőhalmi

0 bejegyzést írt és 4 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Judit érdekes kérdést vet fel Christine múltkori posztja kapcsán, amikor gyermeke szemén keresztül írta meg a határátkelés élményét. Vajon van-e ideális időpont arra nézve, amikor egy gyerek viszonylag zökkenőmentesen átültethető egyik kulturális közegből a másikba? Vagy a…..
Elinduláskor az ügyintézés a legnehezebb feladatok egyike, hiszen tisztában kell lennünk a helyi előírásokkal, szokásokkal, utóbbiak például a lakásbérlés esetében nagyon sokat számítanak akár már az előzetes kalkuláció esetében is. Ezekben próbál meg segíteni a mára…..
Mindig is azt gondoltam, hogy ennek a blognak legalább olyan fontos részét jelentik a kommentek, mint maguk a posztok – én legalábbis nagyon sok értékes információt szereztem már a hozzászólásokból. Nem vagyok ezzel egyedül, mert a minap az alábbi levél / kérés érkezett. A mai…..
Krisztina Kőhalmi 2013.02.02 10:04:41
Sziasztok!
Először is, mi Németországban élünk 3 hónapja, úgyhogy a fent leírt kérdések mindegyikével foglalkoznom kellett, bár nem tudok teljeskörű tájékoztatást adni még Németországra vonatkozóan sem, nemhogy Angliára.
1. Lakcím:
Nem kell kijelentkezni, sőt az állandó lakcímről nem is lehet. Hanem be kell jelenteni az illetékes önkormányzatnál a külföldön tartózkodás tényét, lehet állandó, illetve ideiglenes külföldön tartózkodást bejelenteni (ajánlom az ideiglenest)
2. Betegbiztosítás
Az első három hónapra érdemes kiváltani az EU-s biztosítási kártyát, mi voltunk azzal itt orvosnál, nem volt semmi gond elfogadták. Aztán amikor dolgozol, akkor rögtön biztosítást lehet vagyis kell kötni. Németországban az egész család lehet biztosított az egyik dolgozó után. Egyébként Magyarországra ezt 15 napon belül be kell(ene) jelenteni, mert törvényesen nem lehet két helyen biztosítottnak lenni.
3. iskola
Magyarországon lehetőség van a gyerekeket magántanulói státuszba kérni, és így év végén vizsgáznak az adott tanévből. Ezt mindenképpen ajánlom az első évre, ki tudja mi lesz. Iskolát a közelben érdemes keresni, hogy a gyerek egyedül is el tudjon járni, mivel te dolgozni fogsz, és nem biztos, hogy el tudod vinni, illetve érte menni. Iskolával szerintem elég akkor felvenni a kapcsolatot, ha van már munka. Az én gyerekeim azt az osztályt járják itt, amit otthon tavaly elvégeztek, így idén nem kapnak jegyet és jobban tudnak a nyelvtanulásra koncentrálni. Az, hogy ott milyen iskola jó a gyereknek azt majd leírják a tapasztaltak. Németo.-ban felvették őket simán, már másnaptól járhattak. Az Eu országaiban elvileg kötelező nyelvi felzárkóztatást biztosítani a fogadó országnak a másik Eu-s országból érkező gyerekek számára, de ez nincs így minden suliban, utána kell érdeklődni majd, hogy hol van ilyen oktatás. Ja, és nem árt megnézni, hogy kint mikor van szünidő, hogy haza tudjanak jönni a gyerekek vizsgázni, már ha ezt választod.
4. Adó
Amelyik évben dolgoztál Mo.-n arról a következő év májusig adóbevallást kell készíteni, ezt lehet akkor is, de kérhetsz azonnali eljárást is, de szerintem felesleges. Nem kell kijelentkezni, ha nincs Mo-n adóköteles jövedelmed, akkor nem kell bevallást készíteni, csak ott, ahol adót fizetsz. (Kettős adóztatás elkerüléséről szóló törvény alapján.)
5. MÁK
Igen ki kell jelenteni a gyerekeket, de azt megteszi az ottani hatóság is hivatalból, és nem sikerült rájönni melyik módszer a gyorsabb. Mindenesetre ott is minél hamarabb meg kell igényelni a családi pótlékot. viszont Németo.-ban rögtön megkérdezik, hogy a gyerekek is ott laknak-e, illetve a lakcímüket. Szóval nem árt minél előbb bejelentett lakcím.
Az árvaságiról sajnos, illetve szerencsére nem tudok semmit.
6. Pénz
Legyen minél több. Amíg az ember nem dolgozik iszonyat mennyiségű el tud folyni. Például tömegközlekedésre.
7. Munka
Az EU belül ugye a magyar munkavállalóknak már nincs szükségük munkavállalási engedélyre, de ezt még sok munkáltató nem tudja, készülj fel, hogy el tudd ezt mondani. A nyelvtudással kapcsolatban, én is kb. középfokon álltam, állok, tavaly nyelvvizsgáztam otthon. A legnagyobb nehézséget a telefonálás okozta, mert sok munkáltatót telefonon kell hívni. Valahogy kellene gyakorolni ezt. személyesen azért könnyebb, mert valahogy el tudod magyarázni amit akarsz. A telefonálásra a tippem: Legyél te a kezdeményező fél, tehát legyenek kész kérdéseid előtted, amire neki "csak" válaszolnia kell.
Az, hogy figyelembe veszik-e a gyereket?...nagyon munkahely függő, próbálj olyat keresni.
8. Iratok
Elvileg elég a személyi az EU-n belül, de én azt javasolnám, hogy legyen meg az útlevél is, egyrészt valamelyik hivatal kínlódhat, hogy érvényes-e a magyar személyi ott, másrészt tartalékba, bármi történhet, nagyon macerás másikat csináltatni.
A jogosítványról nem tudok, szerintem érvényes, de majd ír, aki többet tud.
Fontos! Minden anyakönyvi kivonat, bizonyítvány legyen angolra fordítva, lehetőleg hiteles fordítással. Azonkívül nem árt pár önéletrajz minta neked különböző munkahelytípusokra. sőt vihetsz is magaddal pár fénymásolatot, mert Németországban pl. ha másoltatnod kell mondjuk a bizonyítványt, akkor elég húzós az ára az otthonihoz képest. De persze nem tudom, hogy mik a te körülményeid.
9. Betegségek
-Eu-s egészségügyi kártya.
-Az otthoni orvostól igazolás, hogy a gyerek milyen oltásokat kapott, milyen betegségen ment keresztül, illetve, hogy nem szenved tartós betegségben. Ez általában benne van a kiskönyvében, de nézesd át az orvossal.
Mi hoztunk ki gyógyszereket, gyulladáscsökkentőt, fájdalom.és lázcsillapítót, hasmenés elleni, hányinger elleni gyógyszert, illetve vitamint. Bár mi vonattal jöttünk, és nem tudom i a helyzet a repülőnél, szóval ennek utána kell járni.
10. Bankszámla
Mi itt Németországban simán tudtunk az otthoni bankszámláról pénzt felvenni. Egyenleget nem tudtunk kérni. Szerintem sem szerencsés egy rakás kp-vel utazni, de itt szintén jól jönne egy kint élő tapasztalata.
Bankszámlát szintén érdemes minél hamarabb csináltatni, mert a családi pótléknál, és a munkahelyen is egyből kérik. Németo.-ban lakcím kell hozzá.
11. Más
Nem árt egy kártyafüggetlen telefont magaddal vinni, vagy ott minél hamarabb beszerezni, és egy ottani SIM kártyát venni rögtön. Általában simán a boltokban lehet venni, nem sok pénzért. Valószínűleg az ügyek intézése közben sokat kell majd telefonálni, és telefonszámot megadni, és nem szerencsés a magyar számmal kezdeni:) Internet hozzáférés sem árt, bár az ismerősödnek valószínűleg van, de ha van a családban egy laptop, akkor azt vidd magaddal, és ha más nem egy internetes stick-et vegyél hozzá.

Röviden ennyi. Még egyszer én Németországban lakom, nem Angliában, úgyhogy ha ott a leírtakhoz képest más a szabály, akkor kéretik kijavítani. :)

A másfél hónapos különlét a gyerekektől elég soknak tűnik, nálunk a férjem volt tavaly egy hónapig külön, és eléggé megszenvedtük, mintha egy csiga vonszolta volna az időt...úgyhogy nem ártana valami program a nyárra kicsi lánynak, hogy valahogy kibírja.
Nagyon-nagyon sok sikert, szerencsét és kitartást kívánok a poszt írójának! :)
Régen szórakoztam már ilyen jól egy alapvetően nehézkes témáról olvasva, de Krisztián írása nem csak informatív, hanem igazán vicces is, úgyhogy melegen ajánlom. Nem csak a Németországba költözőknek, hanem mindenki másnak is, mert az alapelv (az ügyintézés útvesztői)…..