Regisztráció Blogot indítok
Adatok
karamellcukorka (törölt)

0 bejegyzést írt és 217 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Azt ne mondják, hogy kevés a pénz, mert én is az államigazgatásban dolgozom, kevés a fizetésem és attól még nem beszélek így az ügyfelekkel. Kedves Praxis Blog!     A következő történet nem annyira hátborzongató, végtére is semmi borzalmas nem történt…..
karamellcukorka (törölt) 2013.08.25 20:23:55
@zünüke: Csak az a probléma, míg a te helyedre 20 másikat találnánk azonnal az ő helyére nem találnak senkit.
karamellcukorka (törölt) 2013.08.26 17:01:08
@zünüke: 1. nem is teszi. Amelyik pedagógus így gondolkozik nem a pályára való van helyett 20 másik. A példád azért sem jó mert az eü-re lebontva a pedagógusnak nem kell 20-25 gyerek helyett 200-at tanítania.
2. Pedagógusból nagy a túl kínálat.
A pék pedig el is dönti.
karamellcukorka (törölt) 2013.08.27 06:52:02
@Turchi: Arról volt szó, hogy mettől meddig van a gyerekekkel. No mármost az nem igaz, hogy reggel 7-től este 5-ig. Visszakérdezek azt ugye senki nem gondolja komolyan az orvosnak csak annyi a munkája, amit a beteggel tölt? Mert estéit éjszakáit beszámolók í, tervezetek egyebk írásával tölti. Pont mint a tanárok, csak ugye nekik nem kell 25-30 gyerek helyett naponta 200-al foglalkozniuk. De sztem ne menjünk bele ebbe a pedagógusosdiba, főleg úgy hogy belőlük rengeteg van, sokkal több mint kellene.
Mégis napokig feleslegesen feküdtem ott, mert nem történt semmi, és az állapotom sem változott, ennek pedig a költségei a kórházat terhelték. Egy hétig iszonyú gyomorfájdalommal és némi hasmenésekkel feküdtem itthon, remélve, elmúlik. Enni nem tudtam, és inni is nehezen ment.…..
karamellcukorka (törölt) 2013.08.22 21:07:54
@Dr.laikus PhD: Elsőnél nem kaptam edát, másodiknál felajánlották, de nem kértem, mert utána olvastam. 3--iknál eszembe sem jutott. Gát varrás: fájt,de az elsőnél nem tudtak érzéstelenítőt beadni,mert az összes lehetőség kiesett,nyaki vénát meg nem akartam preparáltatni. Ott volt a kincs őt néztem,enyhített sokat a fájdalmon. A többinél nem emlékszem..a baba a fontos.
karamellcukorka (törölt) 2013.08.22 21:46:20
@csak néha benézek ha marhaságot látok: Elnézést.Pongyolán fogalmaztam. Az összes lehetőség kiesett,kivéve a nyaki vénát. Nem jók a vénáim, genetikusan nem jók. 1 vérvétel, az gond. Ahogy hozzáér az ereimhez a tű, kipukkan. Nem tudok szakszerűen fogalmazni nem orvos vagyok. A férjem napi 70-75 vénás szurit bead, de nekem csak 2- 3-jára sikerül beadni 1 szurit..vagy nem. Vagy megyünk az SBO-ra. ott aztán sorsolnak a legügyesebbek:)).Az idén 1 rutin műtétnél is gondot okozott,azért megoldották).. Régen, rutin műtétnél viszont visszadobtak és nyaki véna preparálással fogadtak csak, nos az jó rég volt.
karamellcukorka (törölt) 2013.08.23 09:16:09
@Dr.laikus PhD: Szülésről beszéltünk nem? A gátmetszésnél már jó késő lenne az eda. A szüléseimnél nem kértem edát. Az elsőnél gátvarrásnál érzéstelenítőt sem kaptam, mert nem tudták beadni ill. ha a nyaki vénát beáldozzák, de azt meg sztem is fölösleges lett volna, ezért. A másik 2 alkalommal pedig kaptam érzéstelenítőt. Én meg nem értem mit nem értesz:)).
Akad orvos ki még azt is megengedheti magának, hogy egyszerűen nem megy dolgozni, illetve gondol egyet és a másik munkahelyére megy dolgozni. Megteheti. Nem a beteg a fontos. Tisztelt Praxis-blog.hu!  Szeretném egy történettel gazdagítani az oldalt. A történet nem a sajátom, de…..
karamellcukorka (törölt) 2013.08.14 13:54:39
@lüke: Németországban meg nem. Angliában pedig 2-3 év.
karamellcukorka (törölt) 2013.08.19 10:39:39
@canahari: A betegek ,meg azt nem értik meg, hogy a szerencsétlen doki elkezd dolgozni 7-kor( pedig 8-kor kezdődne a munkaideje), de beesik néhány életveszélyes eset és ezért esik be 10-re a doki. A legtöbb beteg csak az orráig lát (tisztelet a kivételnek). Az, hogy 50-et írtak be hozzá nem ő dönti el. Férjemnek kis-műtétes napjára , mikor tudnivaló nem tud egyszerre 2 helyen lenni, beírnak még 20 beteget ( nem is tud róla) csak mikor megy az osztályra át kell menni az ambulancián , és ugye ott ülnek a betegek. Az osztályt is el kellene látni, meg a hozzátartozók is elvárnák velük is kommunikáljon, az orvos, meg a beteggel. Ahha mikor és hogyan? Ez pont 4 embert kívánna, ha az SBO-t is számítjuk ahová közben elhívják,meg más osztályokra konziba 5.Hiába járt le a munkaideje a betegek nem veszik tudomásul. De ennyire kevés az orvos.S a betegek a te szavaiddal élve leszarják, hogy 5 ember helyett melózik 1 fizuért, mindenki csak azon kerreg neki jár. No igen másnak meg más járna, de nem jut.
karamellcukorka (törölt) 2013.08.19 13:42:38
@canahari: Nem 10-re jár dolgozni, mint mondtam előbb.
Időpont itt nem az orvos rohangál a telfonhoz, mert akkor nem érne rá vizsgálni és lásd,mint fent.
Fül-orr gégén, életveszélyes estet rengeteg van. Szerinted a gégemetszéseket kik csinálják? Kik rakják be szerinted a kanült? Háziorvost nem tudom, de eltudom képzelni kihívják házhoz, és onnan megy be. Nyugodj, meg a dokik ledolgozzák duplán a munkaidejüket.

Segíteni tudsz megkeresed az országgyűlési képviselődet, te is meg a sok elégedetlenkedő beteg és kitapossátok belőlük, hogy tegyenek meg mindent a dokik itthon maradásáért.Orvos már csak 26 ezer van vagy még annyi sem, nem merik már nyilvánosságra hozni a számukat.

Ezt a lecseszést azért vmi megelőzheti, engem soha nem toltak le.
Az egyébként hivatalos állami információkat használó cikkből egyértelmű, hogy az orvosok magyarországi fizetése átlagban véve meghaladja a magyar átlagfizetést, ami egyébként jóval magasabb a legtöbb ember fizetésénél. Kedves praxisblog!  A hvg.hu cikkében szereplő…..
karamellcukorka (törölt) 2013.08.14 07:24:12
@mildi: Az osztályvezető főorvos nem a nagymenő fizetési kategória. 20 ezer magyar forint az osztályvezetői pótlék. Nem az ő fizujuk húzza fel az átlagot.
karamellcukorka (törölt) 2013.08.14 07:26:49
karamellcukorka (törölt) 2013.08.16 12:25:46
@Amusing: Vagy megkereste külföldön, vagy örökölt, vagy valamelyik orvosigazgatóé, jogi igazgatói stb. Nálunk meg lehet nézni a valóban orvos parkolókat. 7-15 éves autók a 95%. Suzuki kis Renault, Peugeot. Van vagy 5 drága autó. Azok pl. az év felében külföldön dolgoznak.
Arra hivatkozhatnak,  hogy azért nem érnek rá  a csengetésre reagálni,  mert olyan kevés a pénz  és azért ilyen fáradtak, kedvetlenek, türelmetlenek,  faragatlanok.  Nem először történt velem hasonló eset a Nyírő Gyila kórházban. 2013. április 6.…..
karamellcukorka (törölt) 2013.08.14 11:23:38
@Antalbaba: Takarítónői feladat a takarítás. Nem segédnővéri és pláne, de pláne nem nővéri feladat.
Praxis Az idős ember nem ember? 2013.08.05 07:44:39
Mire fizetjük a TB-t és egyáltalán miért van orvoslás, ha az embert annyira sem veszik tiszteletbe mint egy vágóhídi állatot. Tisztelt, oldal. Immáron több mint két hónapja kezdődött legjobb barátnőm kálváriája a nagymamájával. Sajnos a nagyi már nem a legfiatalabb,…..
karamellcukorka (törölt) 2013.08.06 16:15:55
@IrishOak: Ez tuti.Mármint a 2. pont. Az ismerős srácnál is erre hivatkoztak. Elhagyta 1 évesen az apja.Mikor megszerezte a fiú a diplomát, akkor jött a "papa" rokkantnyugdíjas lett és az a minimum ( no persze azután ahogy lelépett csak ivott és nem dolgozott) s fizessen a fiú szülőtartást,mert jól keres, de méltatlan, mert soha nem fizetett gyerektartást és felé sem nézett.
karamellcukorka (törölt) 2013.08.06 16:18:45
@Almandin: Hát azért erre én nem vennék ciánt,ne általánosítsunk. S az üzleti életben kőkeményen megfizetünk mindenért,de az eü-ért senki nem akarja kifizetni a valós árt. A legtöbben meg semmit. S azt se felejtsük el míg 1 ápolónőért orvosért bárhol másutt a világon 2 kézzel kapnak addig a bolti eladókból nagy a túlkínálat.
karamellcukorka (törölt) 2013.08.06 16:32:27
@IrishOak: Napi szociális ellátás is van sok helyen egyházi , vannak alapítványok érdemes utána nézni.
Nagy megdöbbenésemre a 22 hónapos kislányom ott kószált egyedül, felügyelet nélkül. Épp a lefelé vezető lépcső előtt kaptam el, simán leeshetett volna. Gyermekünk másfél éves volt, mikor feltűnt, hogy a viselkedése valamiért furcsa, valahogy nem olyan, mint a többi gyerek.…..
karamellcukorka (törölt) 2013.08.06 14:36:19
@szekercelazac: Nem csak erre értettem. A logopédus szakos pl kevesebbet tanulja, mint az éak szakos. Erre , gondoltam, és aki, szakosodni akart erre az irányba eddig is tudott a fősuli elvégzése után.
karamellcukorka (törölt) 2013.08.06 14:52:40
@neduddki21: Vannak erről viták általában 3 éves kor körül érdemes.DE minden eset más. Nem értem miért küldték őket kórházba erre a Delej utca és más helyek is alkalmasabbak. Azért a szakértői bizottság sem volt a csúcson, hogy csak ezt az 1 lehetőséget ajánlotta fel.Ha korai fejlesztést igényel, mint ahogy megállapították inkább abba az irányba kellett volna menni és 1 év után újra megnézni alaposan megfigyelni.Azért időpontot kérni nem árt már most is kérni(igen már most, rengeteg a munkájuk van hogy 1 évet vagy még többet kell várni, kevés a szakember a fizu ott is alacsony nem igazán vonzó pálya.). A védőnő nem ezt tanulja csak a kirívó eseteket ismeri fel,a gyerekorvos sem.2 különböző terület.
karamellcukorka (törölt) 2013.08.06 14:53:41
@szekercelazac: Hogy kevés a szakember, arról ki tehet?
Fizettél??! -Nem! -Látod ez volt a hiba, ezért nem foglalkoztak veled! És kimondta az igazságot! Csak az kap méltóságot egy megyei kórházban, aki fizet! Mikor egy nő gyermeket vár, ő a világ legboldogabbja, sajnos azonban vannak olyan pillanatok is, amikor az álom összetörik, és…..
karamellcukorka (törölt) 2013.08.01 09:50:10
@VaTi: Azért az egészen más dolog. Édesanyáddal az élete legnagyobb részét elvesztette. Ismerte szerette, úgy alakította az életét.
Ez egy ismeretlen baba volt ,nem szoptatta nem nézett a szemébe, nem érezte az illatát stb.
Volt genetikai abortuszom, nem leányálom,de ez nem normális amit itt ír a poszter.A szavahihetőség pedig..hát khmmm. Minden lépést megbeszélnek egyeztetnek, sokszor teamban döntenek. Semmit nem tesznek a belegyezése nélkül az állapotos nőnek. Semmit. Igen csak alaposan tájékoztatják, kőkemény protollja van ,amit betartanak...pont azért hogy vki nehogy sárt tudjon rájuk dobálni. Azért van, akinek így is sikerül.
Még a magzatvízvételhez (amniocentézis) is bele kell egyezni és azt sem csak úgy elvégzik, a genetikai abortusznál pedig bele kell egyezni pár dologba, és nem csak úgy jönnek azok a gonosz dolgok és jól elveszik a babát. Még jó, hogy egyéb dolgot nem körít mellé. Nem értem a mai emberek jó részét. Ne mfogadnak el alap dolgokat. Pl. Az életnek a halál is a része, és épp ettől különleges az élet. Még a 90 éves minden sejtjében metasztázisos hozzá tartozó halála után is henteseznek. Én úgy nevelődtem a nő életének fontos része, a szülés ,de a maga helyén..és igen ebbe beletartozik a vetélés, a nagyanyáim az anyám és én is vetéltem. Régebben ennek is meg volt a maga helye...természetes szelekció. Egészséges utódot szeretne mindenki. Direktben kevesen szülnek súlyos halmozottan sérült gyermeket.
karamellcukorka (törölt) 2013.08.01 09:51:30
@Irkutszk: Legyen tapasztalt már az anyja hasából úgy bújjon elő.
Miért kell felülbírálni egy szülésindítás? Miért hagynak egy kismamát 3 napig étel nélkül? ÉS miért kell egy orvosnak a kismama súlyával foglalkozni? Kedves Praxis Blog! Történetem a legszebb dolog a világon, némi flegmával...  2012. 02.14én megtudtuk a párommal,…..
karamellcukorka (törölt) 2013.07.29 11:41:43
@Babette_: Meglátszik, hogy nem vagy orvos. A céges telefont kötelező a dokinak magánál tartani és tilos kikapcsolnia,még akkor is ha nem ügyeletes. A telefonszám pedig ki van írva az osztály faliújságjára. Így nehéz nevelni a neveletlen (s akkor még finoman fogalmaztam) betegeket.
karamellcukorka (törölt) 2013.07.30 09:30:24
@Turchi: A férjemé. Sőt megszórták a 4 éve a céges névjegyével a várót amin uú rajta van a céges telefonszáma...s bár azóta szerencsére erre nincs pénz, vannak akik megőrizték.
karamellcukorka (törölt) 2013.07.30 13:06:22
@Turchi: Kirakta a váróba a kórház menedzsmentje. Kiírták a kivetítőkre, mert plazmatévére kivetítőre telik.
Kórházé is ,meg a kevésbé intelligens embereké is...akik képesek megfelejtkezni, elemi viselkedési ? udvariassági? dolgokról. Arról jó jó tudom annak a nyomorult dokinak a telefonszámát, de nem hívom este, hétvégén és ünnepnap. Mert ki örülne, ha a szabadidejében nem tudna pihenni, sem és az alvásidejében sem tudna aludni,családostól mert infót kérnek tőle?
De ez nem volt elég a megaláztatásból. Odahívta az összes jelenlévő asszisztenst, hogy nézzék meg !És kioktatott, hogy csináljak ezzel valamit, mert nem lehet így kinézni. Most találtam rá erre a címre, és a felhívásra, hogy a magyar egészségüggyel kapcsolatban lehet…..
karamellcukorka (törölt) 2013.07.29 07:16:37
@jodi: No és majd jársz bíróságra is ha feljelentenek rárágalmazásért, és egyebekért és fizeted a nem vagyoni kárt esetleg életed végéig?
Nagyon sok a "ha", de egy kis odafigyeléssel talán nem rémálomként kéne visszagondolnom az elmúlt pár hónapra. Talán a férjem nem mondta volna, hogy lehet nem szeretne több babát, mert ő idegileg tönkre ment a sok aggódásban,hogy hol a kicsit, hol engem látott a kórházi…..
karamellcukorka (törölt) 2013.07.25 06:02:55
@karamellcukorka: Jaj pont a NEM maradt ki korán van.
Helyesen:Megkérdeztem NEM lesz per belőle. Ill csak ha akarod.
karamellcukorka (törölt) 2013.07.27 20:32:08
@Turchi: Kivéve mikor nem ismeri be. :)
karamellcukorka (törölt) 2013.07.27 21:04:04
@Turchi: Igen velem is :) ,de nem szokásom kígyót békét kiabálni , szitkokat szórni a másikra.
Az orvos emlékszem, feszegette a hüvelyemet, de úgy, hogy megfogta a két oldalát, és csak húzta, húzta, engem meg majd megevett a fene. Egyszer csak a fejemnél termett, "gyengéden" belekönyökölt a hasamba, és megszületett a kislányom. Van egy kisváros az Alföldön. Ennek a…..
karamellcukorka (törölt) 2013.07.14 22:26:40
@IrishOak: 15 éve a hiperaktivitás volt a divat, édes jó Istenem annyi nagy mozgásigényű egészséges gyereket nem vizsgáltam,mint akkor. Szép idők voltak. A kedvencem az volt ,mikor az óvónénik minden olyan gyereket behozattak a szülővel, aki utált rajzolni,mert biztos diszlexiás lesz, és szükségük lesz diszlexia prevencióra.A fiam kezdő óvónénije is azt mondta biztos debil a fiam,mert szétszórja ceruzákat és nem hajlandó rajzolni. Erre megmondtam neki,nem debil legfeljebb tanakos ,és az is majd akkor ha én is azt mondom,de egyelőre arról van szó,hogy ő tart tök uncsi foglalkozásokat.
karamellcukorka (törölt) 2013.07.14 22:28:08
@Turchi: Egy bezzganyától nem is vártam,hogy értsen,te mindenhez jobban értesz, mint bármely doki vagy szakember.
karamellcukorka (törölt) 2013.07.14 23:00:35
@Dr.laikus PhD: olvasd el mit írtál és,gondolj magadra.
Véleménye mindenkinek lehet, tudása meg nem:)).
Praxis Az orvosok nem Istenek! 2013.07.09 10:35:55
Amikor bekerültem hozzá, elmondtam miért vagyok ott és kértem, bár nincs rajta a beutalón, nézze meg ezt a csomót is. Ekkor kifakadt, hogy ami nem szerepel a beutalón, azzal nem foglalkozik, különben is SORON KÍVÜL LÁT EL! Kedves Praxisblog,    Az elmúlt két hónapban…..
karamellcukorka (törölt) 2013.07.09 23:06:39
@sorica123: Eddig még hihető voltál..ezzel a professzor férjel:D. Vagy nem igaz vagy kávé ruhatár szakos prof:DDDDD.
A betegtájékoztatás és a betegekkel való kommunikáció sok kívánnivalót hagy maga után. A 21. században, amikor lassan Mari néni is okos telefonnal megy ”kapálni”, akkor az egészségügy információátadása, hogy lehet „középkori” szinten? Hazaengedés előtti…..
karamellcukorka (törölt) 2013.07.08 06:12:31
@bajkal: ". EU tagállamként az EU-s irányelvek hazánkra is vonatkoznak"
Tényleg? És az az ajánlás nem vonatkozik hazánkra,hogy csak napi 8 óra meló a dokiknak,meg napi max 16 beteg ellátása? Vagy az az ajánlás,hogy negyed ennyit sem szabad őket ügyeltetni? S ha már, azért bért kellene fizetni? A munkakörülményeikre vonatkozó ajánlás? Úgy bírom,hogy mindenki csak mazsoláz a törvényekben. Pedig ha már hivatkozik,akkor jogos ha minden pontját be is tartják.A kötelességekről nem is beszélve (ugye azt sem tartjuk be,hogy fizetni is illik érte és nem annyit mint hazánkban)
karamellcukorka (törölt) 2013.07.09 18:29:19
@bajkal: Nem bántott senki. Bocsi.Irányelv,nem ajánlás. Nos akkor erre mondj valami nagyon okosat:)).
Praxis Elszakadt a gumióvszerünk 2013.07.07 09:09:46
Az ember igazítsa a nemi életét a bürokráciához... Tisztelt Praxis!    Az én történetem 2 éve történt, olyan nevetségesen szánalmas, hogy meg kell osztanom Önökkel. Remélem azóta javult a helyzet. 2 éve egy csütörtök esti szeretkezés alkalmával, szabályos…..
karamellcukorka (törölt) 2013.07.08 17:54:27
@poppika: Én értettem és jót is mosolyogtam rajta.
karamellcukorka (törölt) 2013.07.08 18:00:37
@poppika: Nem értem itt a mi városunkban kiballag a lányzó a klinikára és kap 1 receptet. A lányom barátnőjével egyszer én mentem,mert nem merte felhívni az anyját. Hívott mineket,kimentünk a klinikára 3-an lányok és 5 perc múlva megvolt a recept. Annyira álmosak voltunk, hogy az ügyeletes gyógyszertárban nem vettük észre hogy 20 ezressel fizettünk, de a gyógyszerész, rendes volt és postázta a különbözetet. A kislány szegény azt hitte elhagyta a visszajárót.
karamellcukorka (törölt) 2013.07.08 21:30:55
@Tempus-Anh: :))) nem Magyarországon. Bárcsak ott lennénk:)).
Aztán elkezdett vizsgálni. Úgy az első 1 percben 3 mozdulat után kinyögte, hogy nekem bizony semmi bajom nincs, csak beképzelem. Nem hagytam, hogy lerázzon , ha már ennyit vártam egy beutalóért,így hamar vita alakult ki köztünk. Szép jó…..
karamellcukorka (törölt) 2013.06.28 07:16:11
@zellerlevél: Ebben a rendszerben a beteg jár jól. A dokik 10% kap zsebbe a többi meg hallgatja a hálapénzezést,meg azt hogy azért nem emelnek bért ,mert ott a hálapénz. Amit ugye nem kötelező adni...és nem is adnak a legtöbben csak szóban,de úgy annál inkább:).Az államnak is megéri, mert nem emel bért ha a hálapénzek legálissá válnának (az össz hálapénz osztódna az összes orvos közt béremelés formájában) marha kevés jutna így meg lehet azt mondani a dokiknak: coki legális a hálapénz..aztán csak néz mindenki,hogy a sok hálapénz ellenére középkorú orvosok is elmennek.S a szegény betegek is kapnak sokkal többet,mint amiért fizettek. Gondoljunk csak a 7 millió potyautasra.
Én megértem hogy vihar volt, és ez problémákkal jár. Azt viszont nem, hogy ha valaki problémával fordul egy orvosi ügyeletre,  akkor még ha villany nélkül is, de valamit kezdenek vele. Itt nem. Tisztelt Cím,  Szeretnék megosztani egy történetet a mai  magyar…..
karamellcukorka (törölt) 2013.06.25 14:17:37
@VaTi: Nevettem 1 jó ízűt a hszeden:)). Egyetértek:)).
A betegeket nem lekezelni kell ,hanem előkészíteni a vizsgálatra és kezelésre,abban neki segíteni ! A beteggel mindenkor toleránsak segítőkészek vagyunk,persze az ésszerű határok között. Nagyon sokat gondolkodtam,hogy megosszam é az alábbiakat itt ezen a fórumon, de nem hagy…..
Nem győzöm hangsúlyozni: nem az elszámoltatás, fenyegetés, az ügy jogi útra terelése a célom, sokkal inkább az elgondolkodtatás. Nyílt levél a Szent Imre Kórház vezetőinek, betegjogi képviselőjének, valamint a Pszichiátriai Osztály vezetőjének és…..
karamellcukorka (törölt) 2013.06.19 06:59:15
@Babette_: Jó válasz arra,hogy a nehezebbik miért nem megy :)))
karamellcukorka (törölt) 2013.06.19 16:07:34
@Lygia: No hallod,most jó lmegleptél,ezen a blogon nem szoktak bocsánatot kérni:))..de nincs is miért:)).
karamellcukorka (törölt) 2013.06.19 16:10:25
OFF vagy még sem, nemrég vki az Angliát hozta példának,hogy ott kérem köszönöm..stb..stb. Inkább ne bűbájkodjanak csak lássanak el. 1 kis kóstoló.
sportgeza.hu/tenisz/blog/2013/06/19/ket_orara_volt_a_halaltol_czink_melinda/

Külföldre szakadt Magyarok,mind azt mondják az itthoni jobb, mint ott kint, vagy ha jobb az akkor annyira zsebbenyúlós,hogy a magyarok 90% nem tudná megfizetni.
Reggeltől estig hiába vártunk... Tisztelt Praxisblog!    Olvasva mások történetét, én is "kedvet kaptam" hozzá, hogy leírjam a sajátomat, ami így szól:  A barátnőmmel nagyon szerettünk volna babát, sokat beszéltünk róla, hogy milyen jó is lenne ha... fiú…..
karamellcukorka (törölt) 2013.06.14 11:09:32
@Farkasokkal táncoló: Vagy ez vagy senki :(. Kevés a doki és most még kevesebb lett.
karamellcukorka (törölt) 2013.06.15 09:51:04
@neduddki21: Ha 8 órás munkarendeben dolgozik akkor kötelezően jár és kötelezően többet is kell dolgozni 20 perccel.Ne lovagoljunk már ezen. Sok nővér pedig 12 órázik.
Az előjegyzéshez pedig akkor lehet ragaszkodni,ha gépekről van szó,embereknél bármikor előfordulhat sürgős eset és mivel 1 doki van 3-4 ember melójára, ez van..de akine knem tetszik szülhet gyorson sok képzett tapasztalt orvost, vagy elvégezheti az orvosit . Emelt szintű színjeles érettségi után csak 6+5 év+ 2 nyelvvizsga. Bagatell.
karamellcukorka (törölt) 2013.06.15 09:53:23
@Coffie: Ok. Kinek kell feltörölnie a vért? Ha a nem beteg nem visz eü betétet?(Ha visz akkor meg nem lett volna véres a padló, ki is nem vigyázott a tisztaságra?).
Az ápolónő és az orvos nem takarítónő.
Az nem pénzkérdés, hogy akár a beteg telefonjáról is, de értesítsék a hozzátartozókat, ha egy olyan betegnek, akit pár nap múlva kiengednének, megáll a szíve, és bármikor meghalhat. Tárgy: Mamám halálában felmerülő kérdések, hibák     2011. szeptember 1-jén…..
karamellcukorka (törölt) 2013.06.11 15:36:19
@kispotzak: Az a szomorú,hogy nem érted meg nem ment fel idős nagyid halála, a mások rágalmazása alól. Kígyót békát kiabálsz és ezzel nem épp a részvétet kelted fel. Az amiket meg még más nicken írtál, az már írói fantázia. Hogyan mondajam..elmesélek pár évvel ezelőtti esetet: Hétköznapi történet, elmúlt a szerelem a feleség lelépett. El akart válni. A férj próbálkozott a visszacsábítással kevés sikerrel, hiszen mint kiderült az asszony már mást szeretett. Eddig mindenki a férjet sajnálta. Mindenki az elhagyott csalódott férfit vigasztalta az övé volt a részvét. A pasi ekkor úgy gondolta megtorol. Kileste a feleségét és lelőtte a kedvesével együtt 1 lottózónál.Innentől ő már nem részvétet érdemel igaz? 2x gyilkos. A dolog "szépséghibája" hogy még csak nem is a vélt csábítót hanem az asszony ismerősének a fiát lőtte le aki akkor jött haza külföldről és ott találkoztak össze véletlenül és örömmel üdvözölték egymást. Innentől fogva aljas gyilkos ,aki 1 teljesen ártatlan fiatal fiút is megölt és boldogtalanná tett 1 egész családot. Te is vmi ilyesmit művelsz,mint az a lövöldözős férfi.
karamellcukorka (törölt) 2013.06.11 16:10:12
@kispotzak: Azt hitem te írtad a posztot az én magam vagyok az-ból.
A butaság és következetlenség pedig rád áll :))).
Eltört? Bizonyítsa be ! Mire én, rendben, itt egy röntgen lelet Rácz doktortól, azt félrelökte őt ez nem érdekli! Tisztelt Praxis Blog !    Nagyon Tettszik az oldal !  3 éve aútóbalesetem volt a zala megyei kórházban,még Idegsebészt sem hívtak,pedig eltört a Th…..
karamellcukorka (törölt) 2013.05.31 08:11:52
@esferenc: Bajban lennének a betegek igencsak.
Ott álltam egyedül egy szál semmiben. Amikor kimentem, a számítógépeken épp a Farmerama játék ment. A mi nap egy sztorit olvastam a blogon, és gondoltam én is elmondom a történetemet.  28 hetes hetes voltam amikor haza látogattam egy osztálytalálkozóra. Kismama lévén…..
karamellcukorka (törölt) 2013.05.25 11:51:01
@zünüke: Én nem ezt írtam. Az eredeti hsz ez volt: "csepke 2013.05.24. 10:21:53
@Doryyka: Ez érdekelne, hogy tudják elérni hogy ténylegesen fizessen, ha esetleg turista és aztán fizetés nélkül hazamegy? Tudsz erről mondani valamit? Miközben a közlekedési bírságok is behajthatatlanok határokon át?"
Erre írtam:"karamellcukorka 2013.05.24. 10:46:33
@csepke: Magyarországon behajtják rajtad,elviszik a házad autód ,amid van. Fekete Afrikáról fogalmam sincs." Lehet félre érthető volt,de arra válaszoltam, ha mondjuk Svájcból fizetés nélkül hazajön az átlag polgár,akkor azt bizony itt Magyarországon behajtják rajta, ne a Magyar állam, hanem a kinti biztosító. Itthon bizony ellátnak mindenkit..pedig 7 millió potyautas van.
karamellcukorka (törölt) 2013.05.25 15:57:33
@Turchi: Ha nincs nála a beteg kártyája ,mert nem volt olyan mintha bankkártya nélkül mennél vásárolni. Ezt neki kell intézni vagy fizet kp-ban vagy van kártyája, nos ő egyiket sem akarta és még felgmázik, mert nem úgy látták el,mint a Feketeerdő klinikán.
Én magánrendelőbe járok és ott modernebb uh van,mint a klinikán...igaz nem olcsó (nekem ingyen van, mert családi kapcsolat).
karamellcukorka (törölt) 2013.05.26 12:12:16
@NemNick: Akkor tessék hivatkozni a hepi hippo esküre ,ha minden részét betartjuk.Az orvos nem szolga.

Az orvos a beteg ellátását akár meg is tagadhatja megtagadhatja, ha

a beteg együttműködési kötelezettségét súlyosan megsérti,
az adott ellátás erkölcsi felfogásával, lelkiismereti vagy vallási meggyőződésével ellenkezik,
vele szemben a beteg sértő vagy fenyegető magatartást tanúsít, kivéve, ha e magatartását betegsége okozza.
Ezen indokok alapján ma Magyarországon ha nem lennének ennyire altruisták és önfeláldozóak simán megtagadhatnák.
Az orvosigazgató még csak arra sem vette a fáradtságot, hogy kivizsgálja az esetet. Sajnos hiába próbáltam egyéb fórumokon panaszt tenni, mindenhonnan elutasítottak.  2013-ban 02.25-én hívtam fel először az Auróra utca rendelőintézetet, azért, mert a nyakamon lévő apró…..
karamellcukorka (törölt) 2013.05.22 09:54:32
@cenzorilla: "A másik kötelezettség szegés, ha igaz a poszter szerinti szóbeli válasz"
Mire gondoltál?
Ha arra,hogy ne mlátták el munkaidő után,minden eü intézményben ki van írva, ha nincs időpontja akkor nem garantált,hogy aznap ellátják (persze szebben megfogalmazva).Mivel nem sürgősségi életet veszélyeztető helyzet nincs kötelezettség szegés.
karamellcukorka (törölt) 2013.05.24 18:08:33
@turista vagyok nem magyar: S mi lett volna a megoldás? a többi beteget kellett volna kirúgni és ellátni a párodat? Hiszen ha fél órával a rendelés vége előtt még sokan voltak jóval munkaidő letelte után is dolgozniuk kellet. Túlórát nem fizetenek, sőt valami pihentagyú' jogász még azt is kitalálta ha munkaidő letelte után hibáznak , akkor a saját felelősségükre. Értsd. ingyen meló viszont ha a kimerültség miatt hibáznak viszi a család vagyonát. Szerencsére nem emelkedett törvényre ,nem szavazták meg.
karamellcukorka (törölt) 2013.05.24 18:29:26
@turista vagyok nem magyar: hasonlókat neked,mint nekem kívántál. Tudod a rossz kívánság visszaszáll.:D.
Szóval mindenkinek a maga baja a fontos, az önző emberek meg tojnak másra,mint ti is. Azt vártátok volna el mást rúgjanak ki lehet betegebben ,mint a te párod, aki lehet már órákat várt. Mindenki le van ejtve csak ti számítatok. Hát szép.Önmagad minősítetted ezzel a hsz-el.