Regisztráció Blogot indítok
Adatok
20121221

0 bejegyzést írt és 1780 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Következő cikkünk a Corey által sokat emlegetett földi kísérlethez kapcsolódik. Ahogy Corey is elmondta korábban, ahány csoport, annyi nézőpont létezik erre vonatkozóan, ezek közül most egyet…..
Nemrégiben a neves exopolitikai kutatónak, Alfed Lambremont Webre-nek skype-on keresztül sikerült összehoznia Randy Cramer-t és Simon Parkes-t egy közös „kerekasztal beszélgetésre”. Kettejük találkozójából egy nagyon érdekes beszélgetés kerekedett, ahol rengeteg témáról…..
20121221 2015.08.03 13:06:42
@Magyar Sámán: Ha már Magyar vonatkozást tettél ide, én is megteszem, még ha a témához nem is kapcsolódik teljesen, de fontos. Elnézést kérek a szerkesztőségtől.

"Mennyi vizet igyunk, mivel kell sózni az ételt és hogyan?

Magyar Testvéreim! A
sejtek akkor tudnak jól működni, ha minden liter víz mellé az
étellel és itallal 9
gramm nátrium-klorid konyhasót pótolunk. 9
gramm konyhasóban 4 gramm
a nátrium. Káliumból 30-szor
kevesebb szükséges, mint a nátriumból. Ez a dózisarány felel
meg a testnedvek, köztük a
vérszérum természetes nátrium : kálium arányának. A vérbe
közvetlenül beadagolt Ringer
infúziós oldatban is ilyen a dózisarány. (A
dózis kifejezés a
mennyiséget és annak időben megoszlását is jelenti!)
Az 1
nap alatt beadagolt 3
liter Ringer 27 gramm
konyhasót, de csak 0,4
gramm káliumot juttat be a vérbe. Három élettani kutató
kísérleteket, ún. hatás méréseket végzett patkányokkal és
emberekkel, a nátrium dózis csökkentésével és a kálium dózis
növelésével. És mit tapasztaltak: Azt, hogy mindkettő
élet-rövidítő és elrontja a szaporodó képességet. A méréseik
alapján 1950-ben
Nobel díjat kaptak.
Kutatásaik e szörnyű eredményeit hazánkban
is közzétették, lásd:

www.tejfalussy.com/wp-content/uploads/2015/07/verhigitoesvernyomascsokkentoakonyhaso141029.pdf

Hazánkban kb. 1960 óta
semmibe veszik ezeket a hatás-méréseket. Ma is,
„Nemzeti Stop Só Programként”, „sózási reformként”, a 3
liter vízhez legfeljebb 2
gramm nátrium pótlást és legalább 4,7
gramm kálium pótlást írnak elő. Orvosok és gyógyszerészek
tömege biztat fel a konyhasó pótlás ötödére csökkentésre és
a kálium bevitel tízszeresre fokozására. Természetgyógyász,
pl. Napfényes Élet Alapítványnál Váradi Tibor és társai is,
a konyhasóval sózás teljes elhagyását
tanítják be. Ezeknek tudható be, hogy a ma 30
éves férfiaknak újabban csak
62 éves élethosszat
jósolnak, s az is, hogy spermadonornak jelentkezett 153
magyar férfiból 147-nek
minősítették megtermékenyítésre alkalmatlannak a spermáját.
Végünk? Ez biológiai háború. Lásd:

www.tejfalussy.com/wp-content/uploads/2015/07/spermadonor-150722.pdf

Tudnotok kell, hogy a Nemzeti Élelmiszer-biztonsági Hatóság
tudtával a Nemzeti Élelmiszer Hálózat CBA
üzletek is szabványsértő étkezési sókat, s azokkal készített
olyan élelmiszereket árusíthatnak,
amelyekben kálisó van a konyhasó helyett, lásd:

www.tejfalussy.com/wp-content/uploads/2014/07/cba-s-sok-2013.jpg

>>>
20121221 2015.08.05 00:15:08
@Magyar Sámán: Még az a szerencse, hogy már meg van a 3 misi ! :)
Kedves Olvasók! Szeretnénk néhány gondolatot megosztani veletek, ugyanis nemrég egy kedves levelet kaptunk a Magyar Spirituális Egység Tanácsától a Kék Avian-okkal kapcsolatban (amit ezúton is nagyon szépen köszönünk!) A továbbiakban a nekünk küldött levélből idéznénk és…..
20121221 2015.08.01 13:03:03
@20121221: Szerkesztők, vagy bármelyikőtök meg tudná mondani, hogy általam ennél a cikknél utoljára betett hozzászólásomban lévő linkben, pontosan miről van szó ?

Mondjuk a videókra gondolok, mert én úgy vettem le, hogy párhuzamot húz, a Gömb Szövetség - a Gömb Lények - és az AI között, ha jól értettem, de lehet hogy nem jól.

Szerintetek ? Egy - két mondatban is elég válaszolnotok.

Köszike !
20121221 2015.08.01 18:45:33
@GoodET Hungary: Köszönöm !
Corey/GoodETxSG beszélgetése Michael Salla-val a Titkos Űrprogram Szövetség és a Gömb Lények legutóbbi találkozóiról, helyzetjelentés a földönkívüliek közti megállapodások állásáról, a Solar Warden tagjairól és a Cabal közelgő bukásáról, illetve beszámoló a maja és…..
20121221 2015.07.28 18:04:12
@Nicky and Buksi:

Heti Felszabadító Meditáció 2015 (432 Hz) / Weekly Liberation Meditation

www.youtube.com/watch?v=gI46qgGZoHY
20121221 2015.07.28 18:17:11
@Nicky and Buksi:

Meg itt is meditáció infó található, biztos észre vetted

Az Avianok köszöntője

goodethungary.blog.hu/2015/07/26/az_avianok_koszontoje
Corey legújabb jelentésében beszél a Gonzales alezredessel történt megbeszélésekről, a nemrégiben a világon végigsöprő, hatalmas méretű számítógépes hackelési hullámról, illetve a földönkívüliek részvételével zajló Szuper Föderációs találkozó legújabb…..
Nagyon régen nem láttam Frizbit, Hajdú Péter műsorát ugyanis önszántamból nem vagyok hajlandó végignézni, az Index meg van annyira jó fej, hogy nem kötelez rá. A Pataky Attilával ezen a héten készült beszélgetés láttán azonban meginogtam, lehet volna értelme nézni ezt a…..
  Kérdések és válaszok az emberi faj történelméről, a különböző földönkívüli fajok Föld bolygón betöltött szerepéről és a közeljövő eseményeinek taglalása Simon Parkes-szal egy sok témát érintő, átfogó helyzetelemzés keretében, mely a „Project Avalon”…..
20121221 2015.07.15 11:09:41
@Magyar Sámán: "Hálásan köszönöm a segítségeteket." - pedig a végén
20121221 2015.07.16 11:53:32
@kacsoli: Heló ! Ez alatt mit értesz ? Köszönöm előre is válaszod ! -"de az is biztos, hogy az olvasókat minimum monitorozzák mindkét részről."
Ebben az írásban szeretnénk részletesebben bemutatni Simon Parkes-t. Összefoglaló cikkünkben Simon szót ejt különleges származásáról, egy bibliai időkben történt eseményről, hírszerző családjának múltjáról, az illuminátusokhoz és földönkívüliekhez fűződő viszonyáról. Valószínűleg sokan hihetetlennek…..
20121221 2015.07.18 19:21:46
Helyzetjelentés a Titkos Űrprogram Szövetség/Gömb Szövetség legutóbbi tárgyalásáról, a drákonida hüllőkkel és az összeesküvéssel való egyezkedés legújabb fejleményeiről. Felbukkan egy jól ismert személyiség és a Titkos Űrprogram Szövetség megdöbbentő felfedezésről…..
20121221 2015.07.15 20:26:46
@Járom az utam: Nem sokkal, csak 29 másodperccel előztél meg :)
20121221 2015.07.18 19:19:23
@Járom az utam: Ezen a Facebook oldalon is fordítanak magyarra, előfordulhat hogy már fent van.

www.facebook.com/login.php?next=https%3A%2F%2Fwww.facebook.com%2Fgroups%2F421432088019829%2F
  Corey felfedi a náci Németország irányítóiból és a hozzájuk köthető titkos társaságokból alakult ún. Szakadár Civilizáció eredetét. Ez a csoport a II. Világháború után egyezményeket kötött az USA-val, szövetségre lépett több földönkívüli fajjal, majd teljes…..
A Titkos Űrprogram Szövetség emberei nemrég váratlan látogatást tettek a Bolygóközi Vállalati Konglomerátum egyik marsi kolóniáján. Corey részletesen beszámol a nem mindennapi fejleményekről. Részletek a tovább után. 2015. Június 20. - Tudtam, hogy ez egy érdekes és…..
A blog szerkesztői töredelmesen bevallják, hogy bár igyekeztek eddig Corey minden fontosabb írását lefordítani és közzétenni, bizonyos okok miatt a hitelességét nem tudtuk (nem mertük) 100%-osan elfogadni - bár azért igyekeztünk kiállni mellette. Így aztán óriási…..
  Kitűnő és értékes interjú egy angol munkáspárti képviselővel. Alfred Lambremont Webre beszélget Simon Parkes-szal reptiliánokról, a sáskaszerű mantid lényekről, reinkarnációról és a lélek valóságáról. Simon egy nagyon-nagyon különleges személyiség, aki nem…..
20121221 2015.06.28 18:25:51
@Magyar Sámán: Rendesen megalkották a "karantént", visszaolvastam, láttam hogy erre az egyik megoldás a „sámánisztikus” felfogás.

Az fő struktúra ami az emberiséget a harmadik dimenzióban tartja az az éterikus implantátumok összessége. A fekete lyukak egy olyan hálózatát formálják meg, amelyeket az Arkhónok hoztak létre 26000 évvel ezelőtt, majd ez a rendszer egy másik invázióval megerősítésre került 16000évvel ezelőtt. Ezek a fekete lyukak tartalmazzák a reptoidokat és a technológiájukat az éterikus síkon, viszont ezek a rendszerek intenzív, folyamatos tisztítás alatt állnak a Fény erői által. Az éterikus és asztrális fekete lyukak tartalmazzák egy sötét, tintaszerű lenyomatát elemi lényegüknek. Ez a tintaszerű esszencia elnyeli az éterikus/asztrális fényt. Amikor ez a "tinta" teljesen eltávolításra kerül akkor egy fényrobbanás fog bekövetkezni a nem-fizikai síkon.

Az implantátumokat erős éterikus elektromágneses térben tartva egy örökkévaló hurok (végtelen ciklus) keletkezik. A végtelen ciklus a tér-idő kontinuum torzulása ami azt a benyomást kelti, hogy a Föld karanténja örökké fog tartani. Semmi sem áll távolabb az igazságtól. A karantén azonnal feloszlik, amikor ezt az elektromágneses mezőt kikapcsolják és az Arkhónok, akik ezt működtetik eltávolításra kerülnek.

Ezen felül másik fő struktúra egy speciális Arkhón technológia az éterikus síkon. Ezek ún projekciós/vetítő kamrák, amelyek segítségével meghatározott képeket/érzelmi állapotokat lehet bevetíteni, amelyek nem tőlünk erednek az aurikus mezőnkbe. Szóval mások ezt a kivetített képet és nem a valós állapotunkat érzékelhetik. Ez a forrása a legtöbb konfliktusnak az emberi kapcsolatokban. Amikor ez a technológia eltávolításra kerül, az emberek azonnal sokkal több harmóniát fognak találni kapcsolataikban.

A karantén utolsó fő tényezője, az amit közönséges (földi) realitásnak nevezünk. Ez a valóságrendszer az összeesküvők egy mesterséges kreálmánya és a legtöbb ember vevő erre a valóság keretre és kérdés nélkül elfogadja azt. A háttérhatalom kb. 3 milliárd dollárt költ naponta ennek a valóságnak, a rendszernek a működtetésére. Ezen valóság keretein belül az UFO bizonyítékok lakat alatt vannak, szintúgy az ingyenenergián alapuló technológiák és ezen valóság miatt kell fenntartani az emberiség „reggel9-délután5-ös” rabszolgaságát. Felülemelkedhetsz ezen a közönséges valóságon a „sámánisztikus” felfogást alkalmazva, megteremtve a saját valóságodat. Tudatosan megteremtve saját „valóság-buborékodat” segítesz a karantén feloldásában.

2012felemelkedes.blog.hu/2012/08/02/miczo_gondolatai_a_galaktikus_kozponti_naprol_cobra_fenyrobbanas
20121221 2015.06.28 20:40:24
@Image Nation: Köszönöm válaszod !
@Zicky72: Én azt furcsálltam, hogy a "Kék madarak"-at, a "Mind Control Program" -al kapcsolja össze, és "hírességek" neveit is megemlíti ezzel együtt.
COREY VÉGRE NYILVÁNOSSÁG ELÉ LÉP! Azt az embert, akinek már oly sok írását közzétettük, és aki korábban GoodETxSG álnéven írt különböző internetes fórumokon, valójában Corey Goode-nak hívják. Az anonimitásnak tehát ezennel vége. Mostantól arccal és névvel vállalja…..
Újabb információk a Gömb Szövetség ténykedéséről, a bolygó felszabadításának jelenlegi állásáról, a dezertőrökről és a tömeges letartóztatások előkészületeiről. A nyilvánosságra hozatal megállíthatatlanul közeleg. Miközben a Gömb Szövetség karantén alá vonta…..
  David Wilcock előadása az Illuminátusok földönkívüli eredetéről, az emberiséget évezredek óta irányító legfelsőbb vezetőkről, és a hüllőkkel kötött szövetségükről. Beszél a titkos űrprogramok és az Illuminátusok kapcsolatáról és a közeljövő eseményeiről,…..
20121221 2015.06.14 13:25:39
@Scalles: Jó lenne ha megosztanád a tapasztalataidat, és akkor így össze tudnánk vetni a dolgokat, például ezzel az írással :

valosag.net/Grull_Antal_-_Atlan_%28Az_emberiseg_eredete%29.pdf

melyről ez a vélemény volt az egyik oldalon :

"Én elolvastam a könyvet, és csak néhány rövid észrevételt szeretnék említeni az okok boncolgatása nélkül. Első a Vénusz története. Aki olvasta Omnec Onec könyvét, az ennél a résznél jól felhúzza a szemöldökét.
A második, hogy a tisztavérű hüllők hozták létre és lakják Agarthat, Telost, Shabballát a Belső Földön. Ezek szerint Gergori Stankov és Aurelia Louise Jones is jól be lettek csapva.
Harmadik esetben azt találtam, hogy az annunakik hol emberszerűnek, hol hüllőként vannak említve, valamint a Nibiru (Marduk) 2003-as szétlövéséről sem Cobra, sem Corey és más hasonló forrás sem tesz említést.
És ha már Cobra-t szóbahoztam, negyedikként említeném, hogy az Ő, David Icke és mások által is fenntartott álláspont az, hogy a hüllők az általunk nem érzékelhető rezgéstartományból "támadnak", a hibrideken keresztül irányítanak és az elnyomásunkból fakadó negatív energiáinkal táplálkoznak. Erre van némi utalás a szertartásoknál, de az elbeszélés e téren jobbára a fizikai síkon mozog.
Az ötödik a Föld dőlésszöge, ami bárki által egyszerűen ellenőrizhető. Ma, 2015. június 13-án délben (13 óra nyári idősz.) egy 1 méteres függőleges rúd árnyéka Észél.47.5 fokon kb.: 0,445 méter, ebből a napsugár beesési szöge 24 fok és észak felé mutat, tehát a 90 fokos vagy függőleges beeséstől ennyivel vagyunk feljebb; az egyenlítőtől (ha nem lenne eldőlve a Föld itt függőleges lenne a beesés) pedig 47.5 fokra. Ebből pedig látszik hogy az egyenlítő 23.5 fokkal van délre. Helyen vagyunk!
A gabonakörök esetében pedig elég érdekes lenne, hogy az illuminati olyan szakrális geometriával áraszt el ami -a hozzáértők szerint- lelki fejlődés, felemelkedés és mély értelmű spiritualitás tudás kódjait tartalmazza.
Az óriásokkal kapcsolatban nemrég olvastam David Wilcok előadásának kivonatát (http://www.scribd.com/doc/260586819/David-Wilcok-Titkos-Űrprogram)
Itt Ő az Univerzum bűnözőinek mondja az óriásokat és hogy az illumináti tőlük származik. Grüll Antal pedig az emberiség Lírai őseinek és a hüllők ősi ellenségenek mutatja ba őket. (?????)

Mindezek ellenére nagyon jó, nagyon összeszedett írás! Ezt a könyvet mindenkinek el kell olvasnia de a témába vágó többivel együtt. Sőt egy blog is jó lenne ahol ezek a pro és kontra dolgok egymással összevetve megjelennének. Köszönöm,hogy Meghallgattatok. Mindent a Többiekért !!"

Köszönöm
Corey újabb írása önmagáért beszél. Eddig soha nem hallott részletek következnek az „Elit” által működtetett galaktikus léptékű rabszolgakereskedelemről és a földönkívüliek súlyos üzelmeiről bolygónkon. Újabb részleteket ismerhetünk meg a mesterséges intelligencia…..
Az interjú második részében Randy a Mars bolygón, a Mars Védelmi Erők katonájaként szerzett tapasztalatairól beszél. Megemlíti a Marson őshonos reptilián fajokkal és sáskaszerű lényekkel, vagyis a mantidekkel folytatott harcokat és egy drákonida invázió sikeres…..
Corey az előző cikkben említett marsi bázisok után ezúttal a Holdon található kolóniákról és bázisokról számol be, emellett az USA hadseregének titkos katonai űrrepülőgép programjairól is részletesen beszél. A beszélgetés ezúttal is Michael Salla kérdéseiből és…..
GoodET Hungary Az Üzenet 2015.05.21 08:32:30
Corey és a Kék Avianok üzenete az emberiség felé...   Mindazon események közepette, amelyek jelenleg "Idelenn" és "Odafenn" zajlanak, rengeteg valódi és hamis információ érkezik. Egymással versengő agendák küzdenek azért, hogy termékeny táptalajra leljenek az emberek…..
Corey/GoodETxSG korábbi tudósításaiban már oly sokat emlegetett Gömb lények illetve Kék Avianok valójában mindannyian a Központi Faj részét képezik. A most következő írásból végre részletesen megismerhetjük őket, eredetüket, kozmikus céljukat és a földi emberiség történetében játszott fontos…..
Corey ezen írása sok embernek egyenesen sci-fi-nek tűnhet majd. Elmondja nekünk, hogy a különböző titkos űrprogram csoportok és a velük szövetséges „nem emberi lények” szerint létezik a Mesterséges Intelligenciának egy különleges fajtája, mely jelenleg is megtalálható a…..