Adatok
egy szőke csaj
0 bejegyzést írt és 20 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.
Meséltem Sz.-nak királylányokról, királyfikról, sárkányokról. Arról, hogy nagyon sok történetet fog majd ebben a témában hallani, és biztos, hogy egynémelyik majd tetszik is neki, de azt jegyezze meg jól, hogy ma már a királylányoknak egyedül is meg kell tudni küzdeni a…..
"Ha az ünnep elérkezik életedben, akkor ünnepelj egészen. (...) Tisztálkodjál belülről és kívülről. Felejts el mindent, ami a köznapok szertartása és feladata. Az ünnepet nemcsak a naptárban írják piros betűkkel. Nézd a régieket, milyen áhítatosan, milyen…..
egy szőke csaj
2013.12.23 23:44:22
"A hitünk a csodáink játszótere."
Nem emlékszem mikor volt, de azt tudom, hogy nagyon-nagyon sokáig vártam rá. Tulajdonképpen nem tudtam mire várok, de éreztem, hogy hiányzik. Nekem senki nem mutatta meg, senki nem tanított arra, hogy hinni tudjak benne, és senki nem mondta,…..
egy szőke csaj
2013.11.20 20:07:44
@AdélAnita: Hűűűű, hát ez, ez most nagyon. Talán soha nem nyitottad ki még magad nekünk annyira, mint most ebben a postban.
Rendben tudom, nem nekünk, neki, de akkor is.
Az pedig egyenesen csúcs, hogy még az utójátékba is beleláthatunk kicsit a végén kommentjeitek által.
Keveset mutatsz meg nekünk a "hetedik szobádból", de azért átjön ha az ember figyelmesen olvas, hogy óriási mélységek vannak itt.
Ne félj ennyire attól, hogy szeress, és ne gondold, hogy ahogy most csinálod az a másiknak nem jó. Bár a jelenlévők közül egyértelműen nem én vagyok a kompetens erről nyilatkozni, de szerintem ti már régen nem lennétek együtt ha annyira nem lennél erre képes, mint amennyire gondolod magadról.
Kérdezd csak meg nyugodtan A Pasidat, szerintem ő látja a csillagport aminek te csak próbálsz hinni a létezésében.

- "Kérsz gombát?
-Igen, szeretem.
-Bocs, most látom, hogy ez nem is gomba, hanem karfiol.
-Nem baj, azt is szeretem.
-OK, én is. A karfiol jó, csak nem akkor, amikor az ember gombára számít."
Ennyi, ilyen egyszerű, pontosan ez történt hajnalban. Csak éppen az a rész maradt…..
egy szőke csaj
2013.11.06 13:06:50
egy szőke csaj
2013.11.20 19:50:09
@A Pasi: Rendben, eddig sem értettem, most meg pláne. :D De azért köszönöm a magyarázatot.
Kezd körvonalazódni egyébként, hogy történt akkor köztetek valami olyasmi, amiben az egyikőtök mást várt, mint amit a másik adott.
Kezd körvonalazódni egyébként, hogy történt akkor köztetek valami olyasmi, amiben az egyikőtök mást várt, mint amit a másik adott.
Hihetetlen, hogy megint mindjárt vége a nyárnak. Amikor átgondoltam mikor volt az első swinger klubos élményem megnéztem a naptárt, és nem akartam elhinni, hogy már csak két hét, és pont egy éve...
Sűrű volt az a hétvége, tele voltam élményekkel az esküvőről, az új…..
egy szőke csaj
2013.08.06 10:47:38
@AdélAnita: Gondoltam. :-) Már megfigyeltem, hogy soha nem véletlen, hogy mi az amit megemlítesz itt.
De neeee már, hogy mi nem tudhatjuk, ez olyan igazságtalan. Felcsigázod a kedélyeket aztán meg nyelhetjük a éhkoppot. Légyszi-légyszi-légyszi-légyszi!!!!
De neeee már, hogy mi nem tudhatjuk, ez olyan igazságtalan. Felcsigázod a kedélyeket aztán meg nyelhetjük a éhkoppot. Légyszi-légyszi-légyszi-légyszi!!!!
egy szőke csaj
2013.08.06 11:02:58
@AdélAnita: Ez teljesen érthető, köszi! Rinyálás befejezve.
A világom, ahogy eddig nem mutattam meg itt. És nem is lesz belőle rendszer, de ma este valahogy önelemzős hangulatomban vagyok.
33 éves vagyok, 160cm, 55kg. A hajam vörös, a szemem zöld, a bőröm fehér, de nem az a viaszosan kókadt, hanem elegánsan világos.
Szeretem a csokoládét,…..
egy szőke csaj
2013.06.28 10:25:23
@AdélAnita: :D ez jó! Zabhegyező?
Egyébként azt tudod, hogy mi az amit a pasid szeret benned? Szoktatok ilyesmiről beszélni?
Ja, a másik amit akartam mondani: Bakker én ilyet még az életben nem láttam, hogy egy szerető ilyen szépen beszéljen a másik családjáról. Volt már másik bejegyzés is ahol utaltál rájuk, az is tetszett.

Egyszer volt, hol nem volt, a saját kis világában éldegélt a makacs királykisasszony aki nagyon sok minden akart lenni az élete során, csak éppen királylány nem.
Álruhát vett magára, hogy ne ismerjenek rá, szögre akasztotta a koronáját, nem akarta hogy mindenki lássa ki is…..
egy szőke csaj
2013.04.24 15:50:33
@AdélAnita: Na éppen ezért szeretem annyira a stílusod, mert úgy tudsz semmit mondani hogy azzal többet elárulsz mintha írnál egy egész regényt.
Hát te csaj, megesz a sárga irigység!
És tudod mit? @A Pasi: tényleg elhiszem hogy egy királylány.
Te meg egy mázlista vagy, azt remélem tudod.
Hát te csaj, megesz a sárga irigység!
És tudod mit? @A Pasi: tényleg elhiszem hogy egy királylány.
Te meg egy mázlista vagy, azt remélem tudod.
Tökéletes, pontosan olyan amire vágytam. Nem baj hogy elgondolkodós, és egyáltalán nem baj hogy kicsit bújós, mert ezektől valahogy még inkább igazi.
Hogy mitől lett/lesz egyre jobb..., hmmm..., tényleg azt hiszem hogy tőlem. Egészen pontosan tőlünk, de az én oldalamon nyilván…..
egy szőke csaj
2013.04.14 20:20:23
@gallusz: Na, a férfi ego! Ha-ha! Lehet hogy én értelmezem rosszul, de szerintem AA kb. annyira írja neked ezeket mint akár pl. nekem. Azaz semennyire.
Bocs, ezzel nem megbántani akarlak csak én tényleg úgy látom, hogy ezek a levelek, leírások tele vannak titkokkal. Amikbe persze tök jó belepillantani, megkapni az illúziót, hogy valamennyire mi is részesei vagyunk, én sem olvasnám ha nem így lenne és ez nem tetszene. De éppen a titokzatosságtól, amit ők egészen biztosan értenek, nekünk meg nyilvánvalóan semmi közünk hozzá, és az intimitástól annyira személyesek, hogy szerintem egyetlen ember van itt aki feljogosítva érezheti magát arra hogy úgy érezze neki szól, ez nem pedig nem más mint a férfi, akinek AA a szeretője.
Nem vagyunk mi mások drágám csupán nyálcsorgató kukkolók. :)

Csak magamnak…. Mennyire furcsa ez így. Miközben éppen az izgat benne legjobban hogy soha nem kezeltük egymást tulajdonként.
Vannak néha percek amikor csak mi vagyunk, amikor annyira feloldódunk egymásban hogy az érzés kizárja az egész világot. Nekem például ilyen az az ölelés.…..
Valahogy erről a zenéről mindig a szex jutott eszembe. Már a 90-es években is, amikor még semmi közöm nem volt a témához. A zene lehet afrodiziákum? A fene se tudja, de az biztos hogy nálam működik. Mélytorok technika gyakorláshoz kiváló kísérő.
Nem is értem azt a kissé…..
egy szőke csaj
2013.02.24 16:03:04
@AdélAnita: Szerintem sokan éppen azt nem értik ebben a blogban amit mi akik szeretjük szeretünk.
Történetesen azt, hogy ez itt bár egy nyitott, bárki által olvasható és kommentálható blog mégis csak két emberről szól két embernek. Legalábbis nekem nagyon ez jön át. Főleg azokról a vissza - visszatérő részletekről amire itt csak utalások vannak, és talán mi kívülállók soha nem is fogjuk megtudni a hozzájuk fűződő teljes történetet. (Itt jelezném hogy engem egyébként kifejezetten érdekelne az első találkozás fülkés része, vagy a macskás pólóhoz tartozó történet.)
Mint akár az előző hozzászólás írója is sokan véleményt alkotnak anélkül hogy ráláthatnának a teljes képre. Ami AA-t nyilván nem is zavarja, mert ha zavarná változtatna ezen. (Önzőség, de kérlek ne tedd, annyira jó hogy egy nő így él, így ír, ne változz.)
Tehát ezzel az egésszel oda szeretnék kilyukadni, hogy szerintem nem kellene rögtön egy egész pszichológia esettanulmányt felállítani néhány mozaikból, miközben a teljes egészről nyilván halvány fogalmunk sem lehet.

Ott térdelt mellettem, a farkad a szájában, a haja a vállamon, az illata az orromban. És akkor megtörtént. Most először és máris beleszerettem az érzésbe. Kívántam. Hozzá akartam érni és azt akartam hogy hozzám érjen. Érezni akartam milyen a bőre érintése, a haja tapintása,…..
Hosszú lesz, ezért inkább így nem kommentben.
Nos, a folyamat...
Nem is tudom mikor gondoltam rá először. Valamikor évekkel ezelőtt. Nézegettem akkor erről netes oldalakat, olvastam blogokat, meg egyéb beszámolókat a témában. Érdekelt de inkább csak elméleti szinten. Nem is…..
egy szőke csaj
2012.10.29 10:49:35
@A Pasi: Páros blog írás? Nagyon izgalmasan hangzik, élvezettel fogom olvasni.
Érdekes ez amit mondasz, mert magamra levetítve nekem is erős lenne az a masszázs dolog. Viszont irigylem, hogy van olyan nő aki ezt így éli meg és tényleg izgatja, meg élvezi. Én is szeretnék ilyen lenni, meg szerintem nagyon sokan csak valahogy a valóságban mégsem megy.
Jól fogalmaztad meg hogy köztetek van valami amitől eltűnnek a gátlások. És hogy pocakod van..., jajj, el tudom képzelni. :) Tudod mi a baj? Ettől még valóságosabbak és még szerethetőbbek letettek.
Pontosan úgy képzelem hogy AA gyönyörű, és ne mondd hogy nem az mert egy olyan nő aki ennyire érzékletesen és választékosan tud írni a szexről csak gyönyörű lehet. Ti együtt pedig olyan pár vagytok akikről süt az érzékiség meg a szenvedély. Pontosan olyanok akikre ha csak ránéz egy külső szemlélő rögtön a szex jut eszébe. Jól gondolom?

2012.10.14 Az illatoddal a hajamban ébredtem. Valahol halványan még érezni a sampont, de ha mélyebben beleszagolok ott a szivarfüst, a parfümöd, és a szex. Imádom. Imádlak. Mikor felhívtál és mondtad hová megyünk elhatároztam magamban hogy most nagyon jó leszek. Akartam,…..
Belépve többet láthatsz. Itt beléphetsz
Figyelj, te királylány! Nem biztos, hogy 100%-ban értek mindent, de elég régen olvaslak már ahhoz, hogy merjem gondolni, tudom miről szól ez most. Már máskor is volt olyan érzésem, hogy él benned egy édes, ijedt kislány, akit valamikor régen nagy veszteség ért, és az ebből eredő fájdalmat igyekezett annyira elnyomni magában, hogy azóta sem dolgozta fel. Tudom, nehéz lehet, de próbáld meg. Olyan bátor vagy, és ügyes, és le merem fogadni, hogy gyönyörű. És az ég szerelmére, hidd már el, hogy a királyfid szeret téged, csak lépj rá az útra és teljesen biztos, hogy fogja majd a kezed.
Na rajta! Fejet fel és indulás! :-)