Regisztráció Blogot indítok
Adatok
F.M.J.

96 bejegyzést írt és 2181 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
  Általános felmelegedés, végeláthatatlan szeméthegyek, óceáni műanyagszigetek, GDP, termelékenységi mutatók, nyugdíjkasszák, légszennyezés, egészségügyi problémák, stressz. És még bele sem jöttem, de minek is folytatni? Az ipari forradalom előtt az emberiség anyagi helyzete elég siralmas volt,…..
F.M.J. 2024.05.09 13:00:34
@gigabursch: Még erről a rontott erdőről mondhatnál pár szót. Ez már nem csupán műkedvelő érdeklődés.

A kertem végében meghagytam úgy 3000-3500 m2 területet, hogy ott tűzifát, meg kordonoszlopokat neveljek magamnak. Ezen kívül még jóféle árnyékos játszótér is lenne az unokáknak nyári napokra. Ültettem már akácot, kőrist, fenyőt is egy párat, de az némi erőlködés után feladta, ezért újra kell próbálkoznom. Van két tölgycsemetém, azok jövőre lesznek kiültetve. Van még kecskerágó aranyvessző, hogy bokorból se legyen hiány, szóval egyáltalán nem gazdasági külleme van, inkább természetes jelleggel csinálom. A fák se sorba lettek ültetve, hanem össze-vissza találomra, ahogy épp sikerült. Azt hittem, kellemes ligetet ültettem, pontosabban azzá válik pár év múlva, de ezzel a "rontott erő" kifejezéssel elbizonytalanítottál. Pontosan mitől lesz rontott, és annak mi a következménye?
F.M.J. 2024.05.09 16:24:09
@gigabursch: OK. Nem állítom, hogy biztosan értem, de lássuk eddig mit tanultam.

- Van a szakirodalom szerinti tutijó erdő, amit ugye a fák nem olvastak. Annak az a lényege, hogy kihozza a lehetőségekből a természetes, egészséges és gazdaságos maximumot. Mivel én szeretnék ugyan hasznot is a ligetecskémből (mert ezt erdőnek nevezni talán túlságosan ambíciózus lenne), valójában többcélú facsoportról van szó, így ettől még nem lesz rontott. Ugye nem?

- Azzal, hogy nem csupán homogén fajú fasorokat ültettem sűrű egymásmellettiségben, valójában egy nagyobb fajgazdagságú facsoportot hoztam létre, ami ettől (reményeim szerint) egészségesebb is lesz. Még kellene náhány viszonylag gyors növekedésű és önmagától újratermelődő fajta, mert én sem vagyok már a húszas éveimben és szeretném egy kicsit élvezni is a kiserdőmet. Van még hely bőven, és az eddigiek sincsenek túl közel egymáshoz.

- Én ugyan a kellemesebb közérzet kedvéért ültettem, de valójában egy normális erdőnek mindenféleképpen része a cserje is. Ami azért jó, mert amúgyis szükség van rá.

- Majd ha elkezdem a fákat ritkítgatni (szálalni), figyeljek rá oda, hogy ne a töveken keletkező oldalhajtásokból fejlődjön a következő fa, hanem ezeket lehetőség szerint távolítsam el, hogy vagy magról kelt, vagy a szertekúszó gyökerekből egy távolabbi ponton sarjadő hajtásból nevelkedjen fa.

- A későbbi vágások utáni új hajtások szelektálásánál van módom a fajták arányát szabályozni, amik helyes arányáról egyelőre semmit sem tudok, de hamarosan ajánlásokat fogsz tenni nekem, amit előre is köszönök. :)

Kérdés: A tarvágások után látható brutális nagyságú gyökérszaggató ekék azt a célt szolgálják, hogy a kivágott töveket eltépjék a gyökerétől, és így önálló fák sarjadjanak? Ha igen, akkor ezek a tőtől távol kihajtott sarjak ugyan olyan értékű fává fejlődnek mint a magrólkeltek, vagy ebben az esetben is romlásról beszélhetünk? A rosszul használt szakkifejezéseket légyszíves bogozd ki, mert nem tudok erdőül!
F.M.J. 2024.05.10 18:48:13
@gigabursch: Eddig nem is olyan rossz. :)
MENETSZÉL2016 Tapolca 2024.04.26 11:28:04
Tapolcára már érkeztünk a Balaton felől, jöttünk Sümeg irányából és a 77-es útról is megközelítettük néhányszor. No persze, (hogy a legfontosabb ki ne maradjon), vonattal is volt már célállomásunk, nem is egyszer. Az idejövetel célja sokféle volt: jöttünk Nohab találkozóra „fogathajtással”…..
   Javaslom hogy, mindenki tegye fel magának ezt a kérdést. Aztán próbálja is megválaszolni, ahogy én is tettem. Nem a szívem csücske a Peti, de nem tartom árulónak. Nem árulta el az országot, és nem ártott eddig a magyar népléleknek. A maffiacsaládját árulta ez, az meg kit érdekel ?! Na ugye!…..
F.M.J. 2024.05.06 19:27:16
@Neytiri1:
"a vízben is kimutatták, a levegőben is az igen káros anyagokat"
- És ezt természetesen megírta az újság. Pont az az újság, amelyik megírta, hogy annak idején a felújított metrókocsiknak nem záródik az ajtaja. Azt már nem írta meg, hogy úgyes aktivisták kiékelték egy-egy fakockával, hogy bezavarodjon a rendszer. Nem kell mindent elhinni. Nincsenek olyanok, hogy "igen káros" anyagok. Azoknak van neve, csakhogy azt már nem írják, mert kiderülne, hogy csak szemfényvesztés az egész. Először én is felültem a híreknek, gyorsan rá is kérdeztem a bennfentes családtagra, hogy biztosan nincs-e veszélyben. Kinevetett, és elmondta a valós sztorit. Nyugodj meg, semmivel sem veszélyesebbek a Mo-i akkugyárak, mint bármelyik másik ipari tevékenység. Vannak kockázatok, messze kevesebb, mint amivel riogatnak, de valamit csak kell csinálni. Ha szélkerekeket gyártanánk, akkor az ellenzéki sajtó rákkeltő azbeszt-veszélyről, időjárásbefolyásolásról, meg légszennyezésről cikkezne, ha hajózásfejlesztés lenne, akkor épp a halak élőhelyét pusztítanák. Ez ostobaság.

"rengeteg ország szerette volna ezeket az akkugyártó ferdeszeműeket, de legnagyobb sajnálatukra orbániát választják.
Te mit gondolsz, hogy miért?"
- Ugye milyen jó kérdés? Főleg az milyen jó, hogy vajon miért akadályozzák, hogy a legjobb ajánlatot adó magyar konzorcium vegye meg a Talgot? Nem lehet inkább ebben valamiféle összefüggés? Persze hallottam az okolást, hogy mer a zorbán diktátor, de bármilyen bárgyú is volt, egyáltalán nem volt releváns. Szóval szó sincs kiemelkedő nyugati környezetvédelmi elvárásokról. A magyar gazdaságpolitika lényege, hogy adókedvezményeket adnak a tőkebefektetőnek azzal a kitétellel, hogy minimum mekkora hazai beszállítói keretszerződéseket kell kötniük. Ez összességében jó a befektetőnek, mert kevesebb a kiadása, de jó az államnak is, mert a beszállítókon keresztül munkahelyeket generál. Na persze az ellenzéki sajtó erről sem beszél, de attól még tényszerűen így van. Ennek fényében kell értelmezni a befektetések okait.

"Szerintem egyeduralma van. Nem tudsz meggyőzni az ellenkezőjéről.
Salátássemjénjózsival az élen azt találnak ki, ami nekik jó.
Elég rövid igyekeztem lenni. :)"
- Ezzel most csalódást okoztál. Úgy gondolom, eddig elég konstruktívan jártuk körül a dolgokat. Mi az hogy "Szerintem egyeduralma van. Nem tudsz meggyőzni az ellenkezőjéről."? Én nem igénylem, hogy rövid légy. Fejtsd ki rendesen, hogy miből gondolod! Valószínűleg itt is valamilyen félreértésről lehet szó, mint a "Irdatlan mennyiségű betörés van (legalábbis vidéken)" kiszólásban, pedig az is csak a kevés infóból következett, és az sem volt tényszerű.

"nem az egyik unokatesóm vagy? "
- Ha szoktál vele beszélgetni, akkor biztosan nem. Olyan messze élek az enyémektől, hogy csak nagyon ritkán, családi események kapcsán találkozunk, akkor meg van egyéb megbeszélni valónk is. A politika lényegtelen apróság olyankor.
F.M.J. 2024.05.06 22:24:37
@Neytiri1: M vs. V szappanopera. Érdekes teória. Még akár úgy is lehet. Annyit azért hozzáfűznék, hogy ha Jucika csak vádaskodott, akkor Petike miért nem jelenti fel rágalmazásért? A válasz pedig talán abban lehet, hogy pl. volt ez a mentős sztori, amiben Petike hülyét csinált a feleségéből, az a mentőkből, ő meg addig elment autózni, amíg elül a por. Nemrég nyilvánosságra került az erről készült jegyzőkönyv. Petikének viszont rögtön az lett a reakciója, hogy feljelenti a nyilvánosságra hozót. Jogilag még igaza is lehet, na de ugye ez nem úgy néz ki, mintha Jucika hazudott volna, hanem úgy, hogy Petikét kényelmetlenül érinti az igazság.

Női pofonok. Nos ezeket nem nevelő célzattal adják, hanem dühből, ahogy MZP püföli a csemetéit. Persze, miért ne lehetne ereje, na de azért annyira nem lehet erős, hogy feltétlenül vissza is kelljen adni. Amelyik nőnek ez a természete része, azt vegye el a harapósló, amelyik viszont békésebb fajta, és ennek ellenére így kijön a sodrából, az talán elgondolkodtató lehetne, hogy vajon mi nincs jól?

"szegény gyerek csak akkor létezik, ha a szülő iszik és cigizik."
- Természetesen ez kiragadott példa, vannak más önpusztítási módszerek is. Elvileg egyetértenék vele, hogy akár miért ne lehetne másként, de minden egyes megvizsgált eset azt bizonyítja, hogy nincs. Volt egy kolléganőm, aki Providentezett. Aberrált egy elfoglaltság, de ez most mindegy. Kihívták egy családhoz, amelyik előtte tán egy évvel örökölt egy nagyobb összeget. Kifizették minden adósságukat, maradt is rendesen, sőt még dolgoztak is. Elvileg egyenesbe jöttek. Azért kellett kimenni hozzájuk, hogy ezek után kölcsönt kérjenek. Az első alkalommal, amikor ment hozzájuk beszedni, roskadozó asztalt talált, mindenféle félig sem elfogyasztott kiskiszerelésű hízlalószerekből. A másodiknál ez megszűnt, a harmadiknál mesét kapott, hogy miért nem tudnak fizetni. Végülis igazad van, nem elitták. Vannak zselléragyú emberek, akiket cselédsorban kellene tartani, hogy minden napra legyek kajája, mert képtelen hónapos ciklusokban gondolkodni. A lényeg ugyan az. Nem a rendszer az oka, hogy nyomorban élnek. Akármennyi sem lenne elég, mert egyszerűen ostobák.
A menzakaja minőségéről nem nyitunk vitát, valóban nem egy sztárséf vizsgamunkája, de elsősorban a szülőnek kell gondoskodnia a gyerek ellátásáról. Ha nem képes rá, akkor nem a menzát kell hibáztatni, hanem örülni neki, hogy valami mégis csak van. Kritikákat az fogalmazzon meg, aki fizet is érte.

"a legkevesebb fizetés van az országban eu-s szinten."
- Meg ugye a legalacsonyabb rezsidíjak is. A fizetés árfolyamalapú átszámítása nagyon félrevezető. Azt kell nézni, hogy egy átlagoas egynapi fizetésből ott helyben mennyi áru, vagy szolgáltatás vásárolható. Mennyi kint a lakbér, a gázár, a villanyszámla, azért ott hány órát kell dolgozni, és mennyi itthon. Ha végigmegyünk egy átlagos család kiadás-bevételein, kiderül, hogy olyan nagyon nem is vagyunk lemaradva. Javaslom a bigmac-index tanulmányozását.

"5 műszakra, kevés pénzért. Nagy lehetőség. Persze tanulni kéne.
De nem mindenki okos."
- Hol van 5 műszak? Én eddig max 3-ról hallottam. Amúgy nem azt állítottam, hogy mindenki megtalálja élete álomállását, hanem hogy van lehetősége pénztkeresni. Ami meg a tanulást illeti, sajnos már nem kell hozzá ész. Olyan idióták jönnek ki az egyetemekről, akik húsz éve még érettségit sem kaptak volna. A diploma manapság elhatározás, és nem tanulás kérdése. Ez persz enem vonatkozik az értékes diplomákra, Pl orvosi, mérnöki, egyéb természettudományi, stb. Sajnos vannak katasztrófális diplomák is. Eljött a "hülyék paradicsoma". Majd nézd meg! Zseniális film.

"nem hiszem, hogy jó, ha nekem nem jó"
- Ugyan már, nem vagy te ilyen reménytelen. Közelítsd meg másfelől! Gondolj mondjuk egy olyan sportra, amelyik nem tetszik, mert mondjuk unalmasnak tartod! Attól még abban is vannak profik, akik csúcs szinten csinálják. Az alkalmasság nem esztétikai, vagy érzelmi kérdés.

"Az ország "sok" vidékből áll. Gödöllő, Aszód, Hatvan, Gyöngyös térség az, amit én jobban ismerek"
- Úgy gondolom, hogy itt tennem kell egy építő szándékú megjegyzést. Előző hozzászólásodban azt írtad, hogy "vidéken". Anélkül hogy bántani akarnálak, dondold át.: Ha te hallanál egy általánosító megjegyzést olyan dologról, amiről pontosan tudod, hogy általánosan nem igaz, mit szólnál? Most képzeld el, ha nem beszélgetni szeretnék veled, hanem a földbedöngölni, nem lenne ez egy tökéletes alkalom, hogy megtegyem? Az lenne a javaslatom, hogy máskor úgy fogalmazz, hogy mondjuk ezen a vidéken, vagy az általad ismert területen, stb. Sokkal védhetőbb álláspont, és így már vitatkozni sem lehet vele. Természetsen elhiszem neked, én nem ismerem azt a vidéket. Sosem akartam a Duna azon az oldalán élni.

"hidd el, hogy eljut hozzád is ez, mert terjed, mint a pestis"
- Pár éve költözött ide egy hasonló horda, és megjöttek a tünetek is. A Helyi cigányaink kiveték őket a településről. Errefelé nemigen tűrik a szemetet. Itt mindenki dolgozik.
F.M.J. 2024.05.06 23:58:50
@Neytiri1:
"ha nem látom a magam szemével a vizsgálatot, és az adatokat, összehasonlítva azzal, hogy mi nem káros még, akkor nem hiszem, hogy nem káros"
- Ez teljesen érthető hozzáállás. Magam is erre hajlanék, de mivel nálunk a családban van biológus is, meg vegyészmérnök is, így módom van kicsit komolyabb képet alkotni. Gondolhatod, hogy én is féltem a családom. Azért nem a politikailag motivált sajtóból tájékozódom, hanem a tudományos vizsgálatokból. Mégis mennyi értelme lenne azt állítani hogy minden tuti, és közben benne dolgozni egy potenciális katasztrófaveszélyben? Egy vegyészmérnök nincs rászorulva egyetlen állásra sem, mert hiány van belőlük, és mindenütt jól fizetnek. Valamiért mégsem hagyják ott.

"az oltással voltak ilyen gondjaim"
- Ezt most itt nem fogom kifejteni, mert részletesen leítram már.
Ha érdekel itt találod: magan-galaxis.blog.hu/2022/07/03/oltasi_evolucio

"mennyi magyar beszállító szállítja be az akármit (ami egyébként ismerve a viszonyokat valószínű, hogy mészárostiborcésner-es cég"
- Ez részint tudható, nem olyan rejtett adatok ezek. Csak azért nem könnyű megtalálni, mert a kutyát sem érdekli, így a keresők nem hozzák az első oldalakon, de azért megtalálható. Az is érdekelne, hogy mit ismersz a viszonyokból? Csak azért kérdem, mert van egy kisvállalkozásom, amivel szoktam néha a Mészároscégeknek is dolgozni. Az a hírem, hogy mindig határidő előtt pontosan fizetnek. Ez sajnos nem volt mindig elmondható, de a jelenlegi helyzet nekem megfelel. Tudok vele számolni.

"jó termőföldet tesznek tönkre"
- Én úgy tudom, hogy a termőföld értéke aranykoronában van megadva, és nem politikai véleményben. A sajtóban ez utóbbi van feltüntetve. Tudomásom szerint a szociban, politikai okokból elég sok olyan földet vontak művelésbe, amik eredetileg gyenge termőértékű területek voltak. A módszerváltáskor ezek termőföldként kerültek forgalomba, de ez valójában szemfényvesztés. Nem olyan jó földek azok, ahogy a sajtóban áradoznak róla olyanok, aki előtte csak a virágcserépben láttak hasonlót.

"egyik legnagyobb baj a fidesszel és orbánnal, hogy sumákolnak, sokat, köntörfalaznak, mesterien nem válaszolnak kérdésre, csak bezzeggyurcsányoznak, meg másról beszélnek"
- A kritika jogos, de ami azt illeti, ezeket hívják politikai vitáknak. Valójában nem a témáról szól a diskurzus, mert arról mindenki tud mindent, hanem így próbálnak fogást találni a másikon, ezért mindenki mellébeszél. Nekem már vagy 20 éve nincs TV-m. pár hét alatt elmúlnak az elvonási tünetek, és máris sokkal jobb. Egy politikusról sosem tudhatjuk megállapítani, hogy mikor mennyire manipulál, vagy előfordul-e olykor, hogy igazat mond. Az objektívitáshoz tendáló értékeléshez legjobb segítség az emlékezet. Emlékezve össze tudjuk hasonlítani, hogy kinek milyenek voltak a kvalitásai, és milyen az eredményessége. Egyik sem lehet büszke magára. Én háromfélét látok. A korábbi garnitúra az a fajta volt, amelyik eladja az aranytojást tojó tyúkot, majd az árából bőségesen eldagonyázik, és igyekszik a következő választást elveszíteni, hogy a hiány ne őt húzza le. (Na ez nem sikerült GyF-nek 2006-ban, és ezért volt kénytelen színtvallani. Ha az első O-kormányt nem buktatják meg, már régen jobban állnánk, és OV-nek se lett volna soha 2/3-da.) A másikféle a momentumos szinvonal, ők rögtön a tyúkot ennék meg. A harmadikat most láthatjuk tevékenykedni. Azok lenyúlták az EU kasszát, és visszavették az aranytojást tojó tyúkot. Az egy tojást félretesznek takarmányra, a másikat ráköltik a népre, a harmadikat meg lenyúlják, amíg a nép örvend. Ezért marad minden a régiben, mert a körülményekhez képest kiszámíthatóan folyik az élet, és rendszeresen adódnak új lehetőségek. A pipi bőségesen van takarmányozva, és így a NER is szépen gyarapszik. Persze lehetne ezt sokkal tisztességesebben is, de ki csinálná ingyen? Ezek a tehetséges, és alkalmas, de kicsit sem becsületes politikusok, de velük még mindig sokkal jobban járunk, mint a másik oldallal.

"ki tudod jelenteni, hogy "tényszerűen így van""
- Kizárólag akkor szoktam kijelenteni, ha tényleg tudom. A véleményt akkor sem fogadom el ténynek, ha az enyém.

"De van valami, amit nem ő dönt el? Valaki más beleszólhat"
- A vezető nem dönt szinte semmiben sem, ami az operatív dolgokat illeti. A vezető irányelveket fogalmaz meg, célkitűz, ilyesmi. Az alsóbb szintű vezetők ezt szakosodva kisebb egységekre bontják, majd előbb-utóbb végrehajtásra kerül. Amit a vezetőtől elvárunk, az a komplex egész átlátása. Most a kérdés az, hogy mennyire lenne értelme választani, ha utánna a megválasztott nem vezethetne belátása szerint? Mennyire lenne értelme, ha a vezető nem olyan beosztott vezetőkkel venné körül magát, akik az ő elvárásai szerint gondolkodnak, és egy kormányülés hitvitákról szólna irányítás helyett. Ott vannak épp a németek. Még azt sem képesek eldönteni, hogy milyen ásványvizet igyanak ülés közben.
                       „Nem azért van pár elvárásom, mert sok sérelem van bennem, hanem azért, mert ezek nélkül csak kallódás minden kapcsolat.” – A rossz jelek néha azonnal megmutatkoznak. Posztolónknak vannak elvárásai, és úgy érzi, önvédelemből van néha ezekre szükség, hogy elkerüljük a későbbi…..
F.M.J. 2024.05.03 12:14:05
@Lorrh: Felesleges cinikusnak lenned. Senki sem feltételezi manapság egy 32 éves nőről, hogy érintetlen, de attól még lehet igényes. Ha pedig azt állítja magáról, hogy az, akkor meg érdemes úgy is viselkedni. Ami a leírásból kiderül, az csupán annyi, hogy az aljánál különb, de legjobb esetben is buta, naiv (32 évesen, na persze), vagy a saját igénytelenségét próbálja számon kérni máson. Gondolom az élet egyéb területén is hasonló. Nem ő rontotta el az akármit, de ha mégis, az a körülmények miatt volt, amiért más a felelős.

Jól megfigyelhető társadalmi jelenség, hogy azok az emberek, akik képtelenek őszinte és mély kapcsolatot kialakítani az ellenkező nem egyik képviselőjével, az narratívát épít velük kapcsolatban a saját fantáziája alapján. Azt hiszik, hogy ők rohadtul mindent is tudnak a másik nemről, és bármikor tudják őket saját elképzeléseik szerint manipulálni.
A valóság viszont az, hogy mindkét nemnél előfordul mindenféle. Egyáltalán nem ritkaság, ha valaki kellő tapasztalatok után ilyen módszereket alkalmaz. A műveltség például tesztelhető olyan viccek mesélésével, amik értése feltételezi bizonyos alapművek ismeretét. Persze van aki jókor nevet, de az azért látszik, hogy hogyan. Ugyan ilyen módszer az igényesség ellenőrzése is. Nyilván a kérdés sosem az, amire formálisan a válasz érkezik, de ezt fel lehet ismerni. Ha nem, az is egy válasz. De persze ez működik az élet más területein is. Amikor például megkérdeznek bizalmasan valamit, hogy mit tudsz valamiről, ami bizalmas. A kutyát sem érdekli az infó, csak az, hogy mennyire vagy megbízható. Stb. Meglep, hogy ez téged meglep.
F.M.J. 2024.05.03 13:14:17
@Lorrh: Nem tudom hogy vagy vele, én szórakozni járok ide. Elképzelt (de amilyen hülye a világ, akár létezhető) helyzetekről próbálunk elmélkedni a blogger felvetései szerint. Akár sakkozhatnánk, vagy snooker-ezhetnénk is, de azt ugye így virtuálisan elég nehéz. Nem hinném, hogy komoly pszichológiai következtetésekről lenne szó. Az életben minden intelligensebb ember játszmázik, mert aki nem, azokból lesznek a prédák. Kapcsolatban (legalább az elején), munkahelyen, közlekedésben, piacon, bárhol. Ezeknek a játszmáknak az egyik színteréről esett szó. Mi vele a problémád?
Az ősrégi mondás egy ősrégi foglalkozásról ma már új formában aktuális: aki prostinak áll, ne csodálkozzon, ha NEM b….ák. Időről-időre előfordul az emberrel, hogy a munkaerőpiacon kénytelen strichelni. Nekem eddig szerencsém volt, állásból állásba lépegettem, tehát igazán nem dudorászhatom, hogy…..
Magán-galaxisom A legelején 2015.12.14 14:33:58
       Amikor minden kezdődött.   …. Semmi …….. hang se ……… csend se ………. nincs sötét, és nincs világos ………. nincs semmi ...... Mióta? Mi van mióta? Mi az a mióta? Idő sincs. Akkor vége sem lesz. Minek nem lesz vége, hiszen semmi sincs? Őrület. Mi az…..
F.M.J. 2024.04.28 20:57:48
@Reactor: Köszöntelek ezen a rég elfeledett bejegyzésen! Nem is tudom, hogy valójában a kreacionisták, vagy a materialisták rágnák le szívesebben rólam a húst
, de valójában ennek egy filozofikus ihletettségű irodalmi alkotásnak akaródzott lennie. Hát így sikerült.
Magán-galaxisom Elmagyarázom II. 2021.04.28 11:28:20
Gázolás helyszínénél jártam. Nem akartam, de így alakult. Vonat ütött el egy gyalogost. Nem először fordult már elő ezen a helyszínen hasonló eset. Mondhatni rendszeresen. Látszik a sok mécsesből, virágokból, tákolt keresztekből, de mindez nem számít. Jön a következő, az azt követő, és így…..
F.M.J. 2021.10.19 19:46:21
@tesz-vesz: Olyan már van. Sokfelé ki van írva, hogy tilos az átjárás. Tanítják az iskolában, meg az üzemi oktatásokon is megemlítik, hogy fülhallgatóval kitömött füllel nem közlekedünk. Nos nem is azokat szokták elgázolni, akik odafigyeltek, vagy esetleg maguktól sem olyan hülyék, hogy megsüketítsék magukat egy kütyüvel, amikor az életük múlhat azon, hogy hallják-e a vonatfüttyöt.

Ami a helyszínt illeti. Évente két-három alkalommal járok arrafelé, és már elég régóta. Minden évben van újabb áldozat. Mindig ugyan ott, ahol kitaposott ösvény vezet át a vasúton. Sokszáz méterre ellátni, de nem veszélytelen hely. Persze eléggé beszűkül az érzékelés, ha séta közben zenére like-nyomás megy. Ilyen esetekben az felismerés a fizikai érintkezés szintjére kerül, és nem tesz jót az egészségnek. Az áldozatok vagy öngyilkosok, vagy Darwin-díjasok.
F.M.J. 2022.01.14 12:42:24
@MagyarTarka: Sajnos néha elég otrombának hangzik a valóság, és elgondolkodás helyett az igazmondót bélyegzik, de ez van.

Ha a szavannán a busman kölyök sétálgat egyedül bekötött szemmel és bedugott füllel, akkor azt az oroszlán eszi meg. Nálunk a helyzet még kétségbeejtőbb, hiszen a vonat nem fog leugrani a sínről, és utánafutni az áldozatnak. Elég lenne azon a pár méteren figyelmesnek lenni, de arra sem képes. Hogy mennyire Darwin-díjas? El sem lehet mondani.
F.M.J. 2024.04.28 20:34:59
@Reactor: Jogos észrevétel. Az előbbiek csupán a természetes kiválasztódás szükségszerű áldozatai, utóbbiak viszont emberéletek veszélyezetése által köztörvényes bűnelkövetők.
                       „Azt mondja, csak egy alkalom volt. De előtte, amikor fiatal volt, sok egyéjszakása is volt” – Ha valaki magányos, képes sok mindent elnézni, és lejjebb engedni azt a mércét. Posztolónk a szakítása után újra próbálkozik egy nővel, de úgy látja, sokkal jobb lenne, ha a…..
F.M.J. 2024.04.26 07:36:45
@Burgermeister: Nem irigylem az életed, ha tényleg így gondolod. Az, hogy manapság a fiatalok fantáziátlanok, mert az életet virtuálisan élik, a közösséget meg magányosan szervezik a kütyüjeiken, még nem jelenti azt, hogy szükségszerűen így kellene lennie. Aki unalmas, mert fantáziátlan, annak a másik partnerrel is ugyan az lesz a végkifejlet. Váltogatás helyett magukba kéne nézni.

Az unalmas alakok szeretik beállítani a tartós kapcsolatokat "langyosvíz"-nek, mert még elképzelni sem tudják, hogy vannak olyanok, akik nem a cserében látják a kalandot, de ezt hiába is mesélném egy fantáziátlan embernek, az életrevalók meg tudják.
Az izgalmak sokmindenben gyökerezhetnek. Helyszínben, időpontban, körülményben, meg mondjuk abban is, ha valaki emberi minőségében meghalad egy ösztönlényt, és két étkezés között néha más is eszébe jut. Egy normális kapcsolat másról is szól a kufircoláson kívül, és minél tartalmasabb egy kapcsolat, annál nehezebben ég ki. Ez nem kortünet, ez életfelfogás kérdése. Régen is voltak csapnivaló házasságok, és most is léteznek hosszútávon is jól működők. Én úgy gondolom, hogy ha valakinek a kapcsolatai rendre megunással végződnek, az tartson rendes önvizsgálatot, mert a személyisége valamilyen okból csapnivalóan szánalmas.
F.M.J. 2024.04.26 07:43:10
@Kovacs Nocraft Jozsefne: Kiváló kérdés :) .
Félrelépni tiszteletlenség azzal szemben, aki megbízik bennünk, hogy nem teszünk ilyet. Ez a legalapvetőbb megközelítés. Persze van az eskü, meg az égre-földre fogadkozás, meg miegymás, de akiben nincs meg az az alapvető tisztelet a társával szemben, hogy komolyan veszi az érzéseit, az már a legelején megbukott.

Olyan ember, akiben megvan a tartás, nemigen vívódik, hogy megőrizze a hűségét, mert fel sem merül a félrelépés. Annak okoz gondot, akinek a személyiségébe ez amúgy belefér. Persze tisztelni való, ha valaki küzd az erkölcsi nívóért, de az utcai kutya jellemet ráfogni a természetre, vagy kortünetnek tartani elég szánalmas dolog.
F.M.J. 2024.04.26 20:09:28
@Lorrh: Azt értem, csak azt nem tudom, hogy miért gondolja bárki bármiről, hogy a saját tapasztalatán, vagy inkább elképzelésein kívül nem lehet valóság?
Fura ember vagyok, ezért gyakran vannak fura ötleteim, amiken szeretek morfondírozni. Ezt sokan időpocsékolásnak vagy értelmetlenségnek tartják, hiszen minek olyasmivel foglalkozni ami nem kézzelfogható, vagy nem egy adott probléma megoldására irányul. Mások megpróbálják kitalálni, hogy vajon mire…..
F.M.J. 2024.04.19 20:46:34
@Deansdale: Komposztkazán+üvegház.
Egyelőre nagyon elméleti a dolog, még előtte van fontosabb dolgom is, csak azért agyalok rajta, mert tervezem, hogy egyszer majd nekiállok. Nálam ez erőnléti edzés is lesz, hogy télen is kelljen valamivel foglalatoskodnom.
A tél valóban 3 hónap, de a fűtésidény valamivel több, meg aztán a hőtermelődés idejének belövése is elég sok tapasztalatot igényel, szóval nem olyan rossz a kétkazáni megoldás, ha termést is szeretnék, nem csak kiteleltetni a fagyveszélyes növényeket. Amúgy a kazánt mindenképp kívülre tervezem, mert ugyan nem olyan hatékony, de az erjedés során mindenféle gázok és gőzök, meg alkoholok keletkeznek, amiket nem biztos, hogy egészséges zárt térben belélegezni.

12V.
Amikor építkeztem, az én fejemben is megfordult a másodlagos elektromos rendszer gondolata. Hozzá kell tennem, hogy akkoriban még a kompaktégő volt a modernitás. Elővettem iskolai ismereteimet, amiben az szerepelt, hogy a teljesítmény a feszültség és az áramerősség szorzata. Durva megközelítésben egy fogyasztó a hálózati feszültséghez képest 20x nagyobb áramerősséget igényel 12v-nál, tehát brutálisan vastag vezetékeket kellene alkalmazni. Végülis nem csináltam meg, csupán egy tartalék hálózatot húztam, amin keresztül saját termelésű aramot tudok a lakás rendszerébe táplálni, ha mondjuk egy áramszünet miatt szükségessé válna. Csupán egy átkapcsolási pontra volt szükség, hogy ne legyen véletlen visszatáplálás. Jelenleg jobb megoldásnak tűnik, egy inverter, ami csak simán hálózati feszültséget állít elő, mindenféle frekvenciaharmonizáció nélkül. Azok nem olyan drágák, és a célnak megfelel.

Olajhasznosítás.
Egy mezei háztartás nem termel elegendő használt olajat, de mivel sokfelé keletkezik, akár be is lehet gyűjteni. Ha meg van némi kapcsolatod egy lacikonyhával, még örülnek is, ha elviszed, szóval amíg nem kezdenek túl sokan gondolkodni benne, addig beszerezhető.
Ami a felhasználás módját illeti, ne kályhában gondolkodj, hanem mondjuk vegyeskazánban olajégővel, meg ejtőtartályos/úszós üzemanyagellátással. A kazán a pincében, a hordó a melléképületben. Beletöltöd, lefolyik.
Az áramfejlesztés igényel kis melót, de nem lehetetlen. Kisméretű dieselmotor (póló/golf/yanmar), megfelelő áttétel, meghajtott villanymotor, aminek a kapcsolóhídján megjelenik a feszültség. A villanymotorok kívülről meghajtva feszültséget indukálnak. Be kell állítani, és már kész is. Ehhez azért meg kell kérdezni egy energetikust is, mert igényel némi számítást, de amúgy működik.
F.M.J. 2024.04.23 19:53:19
@Deansdale:
12/230V: Mivel én sem vagyok villamosmérnök, természetesen lehet, hogy rosszul tudok bármit a dologról, de azért felületes ismereteim alapján volna néhány ide vágó észrevételem.
Szerény tudásom szerint egy hálózati bekötésnél egy 1,5-ös réz vezeték 16A-rel terhelhető. Többel is, de ennyi a megengedett. Ebből arra következtetek, hogy 16x230=3680W. tehát kövér három és fél kilowattos teljesítményű akármi üzemeltethető 1,5mm2 keresztmetszetű vezetékkel. Tehát, az alkalmazott hálózati vezetékek keresztmetszete nem azért akkora, mert szükséges az áramerősség miatt, hanem mert a vékonyabb fizikailag sérülékeny lenne. Namost ha azt a keresztmetszetet vesszük a számítás alapjául, amire valóban szükség lenne, akkor ki fog jönni 12V esetén a 20x-os vezetékvastagság. Ezért nem tűnik vastagnak a berendezésekben lévő trafó utáni vezeték.
Érdekes lehet még megfigyelni egy gk indítómotorjának tápvezetékét. Ott nincs mód trükközésre, mint a világításnál a ledekkel. A szükséges teljesítmény áramfelvétele, ami képes megtekerni egy robbanómotort, nem citerahúrnak való. Ott bizony vaskos vezeték van.

Használtolaj beszerzés. Szinte bármire igaz, hogy nem jó nagydobra verni. Ott ahol kannaszám fogy az olaj, nem különösebben hiányzik pár liter a leadásnál. Nem kell az egészet elkérni, de valamennyi biztosan nem fog hiányozni. Addig lehet evvel játszani, míg el nem kezdik tömegesen házilag felhasználni. Azért kell leadni, mert a csatornába öntve problémákat okoz. Azt, hogy dugulást, vagy a szennyvíztelep lebontóbaktériumainak pusztulását, azt nem tudom, de mindenesetre nem szabad a lefolyóba önteni. Azt viszont lehet tudni, hogy leadás után mi lesz vele. Némi szürögetés, meg kezelgetés után hozzákeverik az üzemanyaghoz, amit a kúton tankolunk. Az a rész a "bioetanol", amitől olyan "zöld" hogy örvendezni kell, viszont elcseszi az oktánszámot, amit folyékony PB gázzal javítanak fel. Azért romlik meg álltában a 95-ös, mert lassan elpárolog belőle a gáz, és marad a lebutított lötty. A 100-assal nincs ilyen gond, még fél év után is gond nélkül elmegy vele bármelyik prémiumkocsi, a többi meg pláne. Na persze az ára se annyi.
F.M.J. 2024.04.24 07:30:47
@Deansdale: Kár, közben eszembe jutott még néhány szemléletes példa, de majd legközelebb. :)
                       Minden házasságban elérkezik előbb-utóbb egy pont, amikor a felek már nem tartogatnak túl sok új és izgalmas dolgot egymásnak. Mi a megoldóképlet, amivel mindez kiküszöbölhető?                                  Fedezd fel és használd! Érezted már igazán felszabadultnak…..
                       Az exek kezelése sokat elárul valakiről, és ezt most Levélírónk is alá tudja támasztani, ugyanis, a pasija két exével is tartja a kapcsolatot, de főleg csak azért, hogy cikizhesse őket a hátuk mögött. Ekkor elgondolkodik az ember, hogy ha minden volt nőjével ilyen valaki,…..
1910. Az új osztrák-magyar hadihajó, a „Zrínyi” vízre bocsátása Triesztben. Alig 11 szolgálati éve alatt a háború után először az amerikaiakhoz került, majd az olaszok szétbontották 1921-ben..
F.M.J. 2024.04.22 02:32:10
@gigabursch: "Melyik Zrínyiről lett elnevezve vajon?"
- Ha hihetünk a tengerészbabonáknak, akkor így utólag a szigeti hősről. De ez csak agymenés.
1914. Balatonfűzfő és Kenese települések között 1914. május 11-én bekövetkezett földcsuszamlással a Balatonba sodort személyvonat MÁV 220 sorozatú mozdonya és kocsijai. Csodával határos módon senki sem halt meg a balesetben. Forrás: Fortepan / Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum / Történeti…..
F.M.J. 2024.04.22 01:53:28
@amundsen: "a szocializmus által kitenyésztett emberfaj legsikerültebbje"
- Emberfaj? Persze ha a csivavát kutyaszámba vesszük, akkor talán ez is lehet ember.
                       A szerelem idővel elmúlik, csak az a kérdés, kinél mennyi idő után? Levélírónknál jelenleg a negyedik év a legnehezebb szakasz, noha előtte már kétszer végeztek próbaszakítást.                                  Fedezd fel és használd! Érezted már igazán felszabadultnak…..
Az elmúlt hétvégére újra sikerült összehozni egy nagyobb kirándulást, igaz a hazaút elég kalandos lett. De minden jó, ha a vége jó! Az első megálló a Tiszánál, egészen pontosan Kiskörén, a zsilipnél volt. A zsilipen átvezető út után, a hallépcsőt elhagyva érkezünk meg a Jóreménység-szigethez.…..
F.M.J. 2024.04.19 19:54:23
                       „Ha valaki velem van, az azért legyen, mert szeret, ne pedig azért, mert valami régi sérelmet le akar tudni” - Amikor új kapcsolatba vág valaki, nem tudja levetkőzni a korábbi tapasztalatokat. Levélírónk nem pszichológus, csak szeretne megérteni dolgokat, hogy legközelebb már…..
F.M.J. 2024.04.16 20:12:17
@Kovacs Nocraft Jozsefne: Ezek az örök dilemmák. Amelyik férfit lehet javítani, azt nem kell, amelyiket meg kellene, azt nem lehet.
Fel a fejjel, a nőkkel se egyszerűbb! Amelyiket a férjén kívül senki se kaphat meg, szerelemből megpróbálja eljátszani az ágyban a cafkát, de nem igazán sikerül, amelyik meg jól alakítja, az talán nem is csak játsza, ráadásul szinte nem is lehet eldönteni.

A rosszfiú is csak addig vonzó, amíg nem rombol, csak szabályokat sért. Az izgalmas és viszonylag biztonságos, mert egy józan rosszfiú tudja a határokat, csak nem beszél róluk. Hasonlóan a lányokhoz, akik addig izgalmasak, amíg el tudnak pirulni.
A cserépszavazás vagy osztrakiszmosz (görögül: ὀστρακισμός) során az ókori Athén polgárai összegyűltek az ekklészia előtt egy nagyon fontos szertartásra, melyet közösségük szabad működése érdekében vezettek be a Krisztus előtti VI. század végén (Kr.e 506 körül). Ennek során az ünnepélyes napon…..
Közvetlenül Caesar hatalomra kerülése előtt, a polgárháborúk sújtotta Rómában élt és volt hadvezér (hatalma csúcsán pedig consul és praetor) Lucius Licinius Lucullus, akiről az utókor többnyire hihetetlen lakomái miatt emlékezik meg. Noha ő volt a híres tigranocertai csata hőse (Kr.e. 69) - amelyben…..
Az Európai Kalifátus A.I. által elképzelt zászlaja   Az Európai Parlament a kontinens legantidemokratikusabb szervezete. A nemlétező európai demokrácia nevében ítélkezik, törvénykezik demokratikus országok felett. Semmibe veszi az EU tagországainak demokráciáit, azok döntéseit és az ott élő…..
F.M.J. 2024.04.14 21:49:07
A kérdéskör nagyon összetett. Annyira, hogy kellő körültekintéssel elég nehéz lenne bármilyen állást foglalni, így inkább csak néhány szempontot javasolnék megfontolásra.

A törökök a hódításaikat nem vallási alapon csinálták, hanem birodalomépítési céllal, ha úgy tetszik, anyagi érdekből. Ezért nem is tartom jónak a párhuzam felállítását.

A probléma nem a hithű muszlimokkal van, hanem az agresszív arabokkal. Nagyon fontos, mert a keresztes háborúk előtt a muszlim fennhatóság ellenére a szentföldön jelentős keresztény népesség élt, és senki sem cseszegette őket érte. Ez a viszony a keresztes háborúk után változott meg, amiben amúgy válogatás nélkül irtották a lakosságot a felszabadítás szent küldetése nevében, körtük az ott élő keresztényeket is. Amennyiben összehasonlítjuk a Korán tanításait avval a viselkedésmintával, amit a jelenleg Európában garázdálkodó hordák művelnek, nem sok hasonlóságot találunk. A Korán szó szerinti tanítása vallási toleranciát ír elő, valamint megsegítési kötelezettséget az elesettekkel szemben. Jogokat biztosít a nőknek is, és tiltja az alkoholfogyasztást. Ehhez képeset valami egészen mást látunk. Ahogy a kereszténységet sem a vállalhatatlan visszaélések alapján ítéljük meg, úgy a muszlim vallást sem kárhoztathatjuk, csak mert visszaélnek vele. Figyelembe kell venni, hogy a muszlim világ őrizte meg az Ó-kor műveltségét. míg Európában a kiépített utak, csatornázott városok, fürdők, könyvtárak világából a civilizáció épp a sárban dagonyázás évszázadait élte. A reneszánszal került vissza a műveltség Európába, és talán nem véletlenül. Az iszlám műveltség sokkal több annál, mint amit nálunk gondolnak róla.

Szintén jó megközelítés, hogy az arabok mit tartanak tisztelendőnek. Jellemzően az erőt. Ez a kultúrkörünkben manapság már furcsa, de őket nem a tolerancia inti tiszteletre, hanem a kiállás. És hogy ez mennyire így van, érdemes megnézni, hogy ha tegyük fel tényleg iszlám Európát akarnak építeni, akkor miért nem szállnak meg bennünket északi, vagy nyugati irányból. Megtehetnék, mert kerítés nélkül csak tűzparancsal tudnánk őket távoltartani. Vagy nem akarják, hogy életbe lépjenek a saját törvényeik, mert akkor minden egyes erőszaktevőt, meg drogost, alkoholistát, és egyéb nyomorultat a saría törvénykezés értelmében nagyon magasra húznának fel nagyon sok időre, vagy tisztelik, hogy kiállunk magunkért, és a gyatrákat mint hulladékot akarják elpusztítani.

Az is elgondolkodtató lehet, hogy kicsit továbbgondoljuk a jelen lehetséges kimenetelét. Magam részéről szerintem az egész EU már túl rothadt ahhoz, hogy bármit is érdemes legyen belőle megmenteni. Ennyi agyhalott liberális idiótát történelemre, földrajzra, vallástörténetre, bármi egyéb hasznos tudásra megtanítani, ami segíthetne talpraállítani ezt a velejéig fossávált gittegyletet, hogy képes legyen akárcsak felismerni is a valóságot, már képtelenség. A rágcsálókat addig lehet csapdával, meg riasztóval távoltartani, amíg nincsenek túl sokan. Ha már rágják az alaptól a falakon át a tetőig az egész házat, akkor fel kell gyújtani. Az arabok alapjában véve kereskedők. Ha szétesik az EU (úgy tűnik elkerülhetetlen), lesz a helyén ibériai, galliai, meg germániai kalifátus, nagyon gyorsan fogják kiirtani a gender, voke, meg egyéb agyhalott irányzatokat, ide értve a Korán tanításait be nem tartó arabokat is, aztán szétnéznek, hogy a maradék közül kivel lehet üzletelni. Nem is tudom, hogy olyan rossz lesz-e ez nekünk. Végülis teljesen mindegy, hogy ki vaszi meg a portékáinkat, és az sem olyan fontos, hogy kitől szerezzük be a szükségleteinket. Addig kell valahogy kibírni. Ha már konszolidálódott a világ, akkor lehet hozzá alkalmazkodni.
wagmg Tunéziából kerestek... 2024.02.22 19:54:12
Csörög a telefon, felvenném, de mire odaérek letették. Gondolom ja, visszahívom. Akkor nézem, Tunéziából hívtak. Óóóóóó! Fura, rákeresek arra, hogy a Nobel díjat amikor adják, akkor honnan hívják fel az embert, hát állítólag svédországból. Akkor meg mit akarhatnak tunéziából szerény…..
F.M.J. 2024.02.27 11:55:27
@arthurthedent: " jön egy csávó és leemeli az ajtódat a pántok felőli oldalról, hogy csak nézel"
- Láttál már közelről szekcionált garázskaput? Na mindegy. Kisebb probléma, hogy eddig ugye csalókról beszéltünk. Persze, nincs tökéletes biztonság, mert akár belőhetne egy vállról indítható rakétával is. Most épp lehet venni olcsón ukranisztánban. Ne rongálj már az ilyen terelésekkel! A témát te hoztad, legalább próbálj meg egy keveset tendálni is hozzá! Ha csaló módszerekkel nem lehet hozzáférni az értékeimhez, akkor a csalókkal szemben biztonságban vagyok. Nem a módszer a lényeg, hanem a tény. Hogy jönnek ide erőszakos fizikai módszerek?

"te tudod, hogy mégis mi a helyes megoldás"
- Akárki tudja, nem kell ebből hisztirohamot csinálni. Első lépcső: Sértetlen csomagolás. Második: Hiba esetén 3 napon belüli visszacserélés. Harmadik: Csereidőszak után garanciális javítás. Ha a lépéseket betartottad rögtön az elsőtől, akkor ellenkezés esetén van fogyasztóvédelem, iparkamara, ha egyik sem működik, akkor meg jöhet a jogi megoldás. Minderre megvannak az emberek, nem kell evvel kapcsolatban csinálni semmit, csak tájékoztatni a megfelelő szervezetet. Vita akkor van, ha nem tartottad be az elvárható lépéseket. Átvettél egy bontott csomagolású, garanciajegy nélküli, sérült, javított, számla nélküli, "jó lesz az úgy" "okosba" terméket. Persze, te nagyvonalú vagy. akinek meg van egy kis esze, az meg természetesen kicsinyes, ugye? Mafla voltál, megszívtad. Kár ezt szépíteni, úgy sem hiszi el senki, hogy így szoktál leszállni.

"viccelődtem veled. Vagyis rajtad. Csakhát neked nincs humorérzéked"
- Persze, az volt a viccelődés, hogy a szatirikus állítást NAGYBETŰVEL KIEMELVE javítottad. Nem egy másik hasonló poént írtál, hanem helyesbítettél. Ez is inkább egy "így szoktam leszállni" szöveg, csak épp kilóg a pacipata.

"megint osztod az észt, ... . A bolygó mindig elég nagy, hogy nagyjából gömb alakja legyen"
- Még szerencse, hogy én osztom az észt. Te a jelenleg elfogadott definíciók szerinti nagybolygókról beszélsz, én meg csupán bolygót írtam. Abba a halmazba más is van, de azt is írtam ugye, hogy kifejezetten a Föld vonatkozásáról van szó. Az elméleti fizika, és a geodézia két külön szakterület, csak felületes emberek keverik.

'"A planet is a celestial body that (a) is in orbit around the Sun, (b) has sufficient mass for its self-gravity to overcome rigid body forces so that it assumes a hydrostatic equilibrium (nearly round) shape, and (c) has cleared the neighbourhood around its orbit.""
- Ezt az óvodásoknak szánt tudományoskodó rizsát honnan gyűjtötted? Legalább próbáld meg értelmezni, amivel érvelni akarsz. Mond csak, elképzelhető, hogy a galaxisban lévő pármilla csillag körül is keringenek bolygók? Ha a válasz "igen", akkor olvasd el újra az általad hozott idézetet, és már meg is érted, hogy mitől lettél újra nevetséges. Feltéve, hogy érted is amit olvasol.

"Pedig ez egy hivatalos definíció, a csillagászok rohadtul komolyan veszik és mostanában elég sok vita is volt róla."
- És egy új igazi telitalálat a saját lábadba. Kik vitatkoztak? A csillagászok. Mi következik ebből? Az, hogy azoknak, akiknek ez a szakterülete, még nincs egy konszolidált állásfoglalásuk arról, hogy mit minek tekintsenek. Mi következik ebből? Hogy nem lehet hivatalos definíció, hiszen épp most vitatkoztak róla, hogy mi legyen a definíció. Evvel együtt mint fentebb írtam, nem csillagász vagyok, hanem geodéta. A saját szakterületem számára indiferens, hogy a csillagászok a megfigyeléseiket milyen módon csoportosítják, de mindezeken túlmenően még mindig az a helyzet, hogy nem, a föld nem gömb alakú, csupán te gondolod, mert ezt sem tudod. Mindez nem lenne baj, mert miért kellene mindenkinek mindent tudni, de legalább ne okoskodnál. Átkozott nehéz terep ez a formális logika, ugye. Folyton hasra esel.
F.M.J. 2024.02.27 11:58:32
@Kovacs Nocraft Jozsefne: Értékes kiegészítés. Köszönöm. Én őszintén szólva ezekre a tényezőkre elsőre nem is gondoltam, pedig jogos felvetések.
F.M.J. 2024.02.28 17:08:02
@arthurthedent: Na akkor térjünk csak vissza a kályhához!
Arról volt szó ugye, hogy tettem egy vicces részletet tartalmazó hozzászólást. A vicces rész a "földtányér" volt. Na erre azt gondoltad, hogy végre tudsz mondani nekem valamit amiben biztosan igazad lesz, és kijavítottad "földGÖMB"-re. Erre tettem egy újabb vicces hozzászólást, miszerint "a föld banán alakú". Evvel negyjából ki is merült a dolog, míg el nem kezdtél úgy csinálni, mintha a kanál mélyedése a te fejedből pattant volna ki. Ekkor tértem vissza a fennti polémiára, hogy leszállítsalak a magas lóról. Azért tettem, hogy észrevedd végre magad, hogy még egy olyan egyszerű fizikai szülkségszerűséggel sem vagy tisztában, ami alapjában véve meghatározza egy égitest formáját, hát még mennyire nem tudod, hogy a Föld valójában milyen alakú, és miért. Innen pedig jött a szokás szerinti terelés. Már rég nem arról van szó, ami a lényeg, hanem elkalandoztál egy értelmetlen mellékirányba, és reméled, hogy találsz egy gyenge pontot, amire hivatkozva visszamenőleg mindenben igazat adhatsz magadnak. Ismételve. A Föld alkaja: földi geodid. Ennyi. Ez volt az állításom, szakmai ismereteim szerinti tudásom. Ez alkotaja a geodéziának, mint szakágnak az alapját. Hiába terelsz csillagászatra, elméleti fizikára, mehetsz akár a gasztronómiáig vagy a kerékpárszerelésig, teljesen mindegy. A lényeg, hogy úgy próbáltál okosabbnak tűnni, egy vicc kapcsán, hogy közben (szokásod szerint) nem rendelkeztél az ehhez szükséges ismeretekkel.

Másik témakör. Emlékszel még erre a hozzászólásomra: "Végezetül szükségesnek tartom megjegyezni több posztod olvasása, valamint az érvrendszered realitásokhoz való viszonya alapján, hogy kiemelkedően szemléletes példáját mutatod a Dunning-Kruger hatásnak. Egy igazi iskolapélda vagy. Ez ugyan rád nézve nem hízelgő, de nyugtasson a tudat, hogy nagyon sokan vagytok. Nem számítasz kirívó kivételnek, legfeljebb bizonyos környezetben előbb észreveszik, mint amiben szocializálódtál. Persze van belőle kiút, de az épp az ellenkező irányba van, mint amerre haladni igyekszel." Ehhez a posztodhoz írtam: wagmg.blog.hu/2024/01/26/harom_legbiztosabb_jele_annak_hogy_valaki_hazudik
A dolog nyilvánvaló jeleit leírta neked @Kovacs Nocraft Jozsefne: . Na erre most megint próbálsz okosnak tűnni, és azt hiszed, hogy ha te nem emlékszel a korábbi lealáztásodra, akkor más sem emlékezhet, vagy ha te talán még igen, de hátha itt ez már nem derül ki, és megnevezed a leírtak (általam tudomásodra hozott) tudományos hátterét. Ez egy tipikus példája annak, amiről amúgy a jelenség is szól. Annyira a magad hatása alatt vagy, hogy el sem tudod képzelni, hogy másként is lehet bármi, mint ahogyan te gondolod. Arra próbálsz bizonyítékot keresni, hogy a hatás, miként vonatkozhat bárki másra rajtad kívül.

Még mindig azt javaslom, hogy próbálj meg elindulni a másik irányba. Hidd el, hogy vannak, akiknek jobb a memóriájuk, mint a tied, vannak, akik többet tudnak, mint te, de még olyan is van, akinél ugyan te tudsz többet, de ez nem minden területre igaz, tehát érdemes kellő óvatossággal hozzászólni olyasmihez, aminek nem vagy szakavatott ismerője. Ettől még kérdezhetsz, lehetnek meglátásaid, lehetnek érzéseid, ez mind nem tilos, de az öncélú okoskodás előbb-utóbb beéget, és hiába próbálod magyarázni a bizonyítványt. Attól, hogy letakarod a szemed, és nem látsz semmit, még nem leszel láthatatlan. Attól, hogy nem veszel valamiről todomást, attól az még lesz. Attól, hogy letagadsz valamit, még létezni fog. Ezekre általában három éves kor alatt mindenki rájön, legalábbis eddig azt hittem.
                       „Nem az én hibám, nem én akartam, nem arról volt szó, hogy együtt buliztunk és felhívott magához. És nem egy ágyban aludtunk” – A barátnőnek elszállt a fűtése és felkéredzkedett egy közeli férfi haverhoz. Később a párjának erről teljesen nyugodtan számolt be, mellékesen…..
Deansdale Pedofilügy 2024.02.13 09:44:27
Előszóként annyit, hogy a pedókat minden normális ember elítéli, amelyik pedig gyerekhez nyúl azt minden normális ember drasztikus büntetéssel sújtaná - aki ezzel mismásol az utolsó féreg, vagy haladár, de ez a kettő voltaképp ugyanaz. Viszont én személy szerint sajnálom, hogy a pedók rühellése…..
F.M.J. 2024.02.25 20:35:28
@Bayaz: Azért az sem volt igazságos. Értem én az egyenlősdi elvét, de azért mégsem korrekt, hogy egy hétköznapi ember, aki amúgy nem szolgál közügyet, semmilyen módon sem számít ikonnak, meg a jövedelme is átlagos, ugyan úgy legyen mérve, mint aki egy ország nevében ténykedik, influenzás, rocksztár, miniszter, akármilyen főember, és ennek megfelelően a bevételei is nagyságrendekkel komolyabbak. Úgy kell ezeket hazavágni, hogy megfeleljen a kontextusból adódó igazságérzetnek is. Kaletát rendesen meg kellett volna hurcolni. Részint a fogadó országgal szembeni igazságtétel miatt, mert minket szégyenített a rohadék, másrészt a példa kedvéért, hogy ne gondolja egyik sz@rházi se, hogy csak mert többet van módja eltapsolni egy hétvégén, mint amennyire büntették, akkor ezzel minden el van rendezve.
F.M.J. 2024.02.26 17:14:23
@Deansdale: Szerintem ugyan arról beszélünk. Ha a büntetési tételek a meghozott ítéletek szerint lennének végrehajtva, még igazat is adnék, csakhogy ha valóban nyolc évre akarja a bíró bevarrni, akkor legalább 15-re kell ítélnie, mert úgyis felezik, de lehet hogy harmadolják. Aztán ott van a Kendre is. Háziőrizteben volt. Én alig várom, hogy hazaérjek, neki meg büntetésből kellett otthon lennie. Talán együtt él az anyósával, vagy ez mitől büntetés? Amúgy meg a hozzászólásom nem feltétlenül a mértékről szólt, hanem az aránytalanságokról. Míg az Endrécskéről még jóindulattal el tudom képzelni, hogy gyakorlati tapasztalatai alapján nem feltétlen hiszi el egy zacis kamasznak, amit mond, és kétségei merülnek fel (csak feltételezés), addig elég nehezen tudom elfogadni, hogy a nevelőtanár csak csúnya nézést kapott. Ha a diri mint vezető egy nyolcast ért, akkor a nevelőnek is kijárt volna mondjuk egy 4-5 letöltendő, de ha a dirih 3+, akkor a tényleges pedofil miért nem 10-15? Az azért kevés, hogy túl öreg mire kijön, mert ha tudta a farkát gyerekekben hegyezni, akkor ez igazán másodlagos. Nem hiszem, hogy a törvények várható élettartam szerint mérnének.

Az meg külön megérne egy misét, hogy milyenek a BV intézmények. Van olyan, hogy valaki, nem szándékosan követ el valamit. Azt eszi is a fene miatta. Ismertem egy mandarint, aki egy munkás kisbusszal ment elé a vonatnak. Van már vagy 30 éve. Volt néhány halott is. Magasról lesz@rta a büntetést. Azt mondta, ha azzal vissza tudná csinálni, leülne kétszerannyit is. Egyszerüen csak volt egy rövidzárlata, és lett belőle foglalkozáskörében elkövetett ... Az ő esetében elfogadhatónak tartom a humánus börtönkörülményeket.
Csakhogy a szándékos elkövetés egészen más. Nem lehet véletlenül kirabolni, hülyére verni, vagy megerőszakolni valakit. Ami engem illet, a farkánál fogva kötném fel a kékesi TV-torony csúcsára. Ilyen bűnöket csak előre megfontolt szándékkal lehet elkövetni, úgy is kell megítélni. Török, orosz, ukrán börtönkörülmények épp kielégítőek és kellő visszatartó erejüek lennének.

Kaleta-ügy. Valóban igaz, hogy senki sem tudta, hogy ki is az a Kaleta, de nem is így kell értelmezni. Ha itthon csinál ilyesmit, akkor csak a "rohadt Gabi", de ő külföldön csinálta, mint diplomata. Így viszont a nevünkben volt ott, és már nem egy lebukott pedo a sokból, hanem a "rohadt magyar". Ez amúgy is becsípődés nálam, hogy ha valaki személyében azonosítva van a hazánkkal, és nem tud ennek megfelelő méltósággal viselkedni, akkor azt legalább kétszeres szorzóval kell büntetni, mert a ganéságaival nem csak magát járatja le, hanem egy egész országot.
F.M.J. 2024.02.26 18:59:47
@Deansdale: Őszintén örülök, hogy végre sikerül valamiben egyetértenünk.
 Csak kapkodjuk a fejünket, hogy mi van! Eddig azt mondták, Ukrajna a világ közepe, ott fogják legyőzni a gonosz seregeit. Ez ugye jó hír. De ha már legyőzték a gonoszt, akkor mi szükség a svédekre? De ne is ragadjunk le egy logikátlanságnál, amikor van nagyobb bukfenc is. Most van szükség a 140…..
                       „Nekem olyan, mintha fogadalmat tett volna, hogy X ideig nem kezd kapcsolatba. Mégis ragaszkodik hozzám, bár öntudatlanul is félrevezet” – Az ostrom már jó ideje tart, és Posztolónk egyre inkább fölöslegesnek érzi az eltelt hónapokba fektetett energiát. Várakozni tovább, vagy…..