Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Tiheli

0 bejegyzést írt és 84 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de amikor egy ideig Angliában éltem, akárhányszor Magyarországra utaztam, és megkérdeztem a környezetemben élő magyarokat, hogy mit hozzak, amikor visszatérek, szinte mindig mindenki valamilyen ételt kért. Természetesen a Túró Rudi volt mindennek…..
Hubei tartomány Kína selyemtermelésének legfontosabb körzete. Megragadva a lehetőséget, meg a betegszabi okozta rengeteg szabadidőt, tegnap webet böngésztem, s kapcsolatba léptem az egyik selyemhernyófarmmal. Mindig is szerettem volna látni élőben, hogy miként zajlik a folyamat, s…..
A felsőoktatásba kerülés a kínai fiatalok életében hatalmas mérföldkő. Túl azon, hogy a diplomaszerzés lehetősége egy jobb élet ígéretével kecsegtet, már az itt töltött évek is óriási változásokat hoznak a mindennapjaikban. Emlékeztek még a középiskolai napirendjükre?…..
A korábban ígértekkel ellentétben már most nyilatkozom.Augusztus 27. körül, előreláthatóan Frankfurton és Hongkongon át útra kelek Wuhan, majd onnan Xianning felé. A kínai élet második évada a nyár végén indul...
A tegnapi thaiföldi poszt után ma egy teljesen más világot mutatunk be Loriana segítségével. Kiderül, milyen a megalázó magyar kutatói lét után Svédországban folytatni a karriert, hogy ott sem minden egyértelműen csodás, de lehet boldogulni és közösen vadászunk majd albérletet…..
Tiheli 2013.05.22 10:59:30
@szcsongor: nem, az igények nem nagyok. Teljesen normális, hogy az ember 30 felé már szeretne megállapodni ahelyett, hogy fél/egy évente új helyre költözik. De még ha nem is kell költözni, féléves szerzödéseknél gyakorlatilag állandó jelleggel állást kell keresni...
Persze a szomorú valóság az, hogy a határozatlan idejü szerzödés a kutatásban ritka, mint a fehér holló.
Tiheli 2013.05.22 11:24:32
@diggerdriver: "az agyaknak" kifejezetten jó tesz, ha elmennek egy idöre. A baj (ebben az esetben is) ott kezdödik, hogy nem sokan mennek vissza. Hova is mennének? Nincs pozíció, nincs pénz a kutatásban, az infrastruktúra pedig fényévekkel le van maradva a Nyugat-Európában vagy az USA-ban megszokott színvonaltól. Ehhez még hozzájön az, hogy az egyetemeken belül is megy az uram-bátyám rendszer (természetesen nem ismerek minden egyetemet belülröl, lehet, hogy vannak kivételek).

Két példa az infrastruktúrához: amikor otthon elkezdtem a doktorimat, egy másik doktorandusszal osztoztunk egy számítógépen, ami lefagyott, ha a word mellett még egy böngészöt is meg szerettem volna nyitni. A mostani helyemen három év alatt már kétzser cserélték le a gépemet. Pedig az én kutatási témám nem is igazán gépigényes.
Persze ezt meg lehet oldani, az ember elöbb-utóbb úgyis beszerez magának egy normális laptopot...
Sokkal komolyabb kérdés, hogy az ember milyen szakfolyóiratokhoz fér hozzá. Hiába találsz a témádba vágó publikációt, ha nem tudod elolvasni. De ha ha hozzá is férsz, az sem mindegy, hogy ehhez el kell-e caplatnod a könyvtárba, kikeresni, kimásolni, vagy esetleg két kattintással le tudod tölteni elektronikus formában.

Nyilván ez kemény pénzkérdés, de magától értetödö, ha egy kutató inkább olyan helyre megy, ahol nem ilyen piti dolgokkal kell küzdenie, hanem a kutatásra koncetrálhat.
Tiheli 2013.05.22 11:27:54
@szcsongor: ilyen szempontból a te területed még nem is olyan rossz. Gyanítom nekem még nehezebb lesz. Szívesen maradnék a kutatásban, de az én területem (föleg a témámhoz közel) nem sok állás van az akadémiai berkeken kívül. Évente költözni meg semmi kedvem, föleg, hogy nem vagyok már egyedülálló, és családalapítási terveink is vannak.
Az elég közismert tény, hogy a kínaiak nem latin betűvel írnak. Az írás ugyanis nem hangokat jelöl ebben a nyelvben, hanem fogalmakat (a külföldi hely- és személynevek, egyes szakkifejezések kínaira való átfordításánál ez nincs teljesen így, de ez egy elég specifikus eset,…..
Mingchun ma ideállított vagy egy kiló gyümölccsel. Legutóbb, amikor esésekkel tarkított vidéki kiruccanásom során a szülőfalujában jártam, a régi házuk tövében növő fáról már szedett nekem pár nem teljesen érett példányt, de egyébként sosem láttam és ismertem ezt…..
Tiheli 2013.04.30 22:26:14
Kicsit rendhagyónak nevezhető a múlt szerdán lezajlott Fogadó, mert a résztvevők egymással is elkezdtek beszélgetni, nem csak a vendégnek tették fel kérdéseiket. Valamint talán az is kicsit más volt, mint máskor, hogy Sámánt, aki már több posztot is írt a blogon, közkívánatra…..
Tiheli 2013.04.26 17:27:26
@dirtyfreebird: Svájc valóban nem EU tag, viszont ettöl még nem kell útlevél a beutazáshoz, elég a személyi (EU polgárokról beszélek).
Körülbelül egy hónappal ezelőtt jártunk már Dél-Afrikában Zebralány segítségével (itt olvashatjátok el az akkori posztot), ma visszatérünk, sok-sok információval, érdekességgel és pár képpel a poszt írójának köszönhetően. Kiderül, miért számít lassan káromkodásnak…..
Tiheli 2013.04.13 21:21:36
@zebralany: akkor gyorsan egy kis motiváció: nekem is nagyon tetszett a posztod, szívesen olvasnám a következőt is :)

Pár hete egy rendezvényen találkoztam egy Dél-Afrikából való sráccal, őt is kérdezgették, hogy mennyire gáz a közbiztonság. Sajnos csak a beszélgetés egy részét csíptem el. Ha jól értettem őt nem érte atrocitás, de a testvéreit, barátait egyszer-kétszer már igen. Az a megdöbbentő, hogy ezt kb. olyan egyszerűséggel mondta, mintha arról lett volna szó, hogy megáztak az esőben...
A mai történet arra példa, hogy cégen belül is micsoda különbségek lehetnek a magyarországi és a svájci kirendeltség között. Tibor Facebookon érkezett beszámolója az ügyintézés mikéntjére is rávilágít. „Nemrégen, idén január 3.-án kezdtem új munkahelyemen. Nem…..
Tiheli 2013.03.31 22:17:23
@abaya-oman: na jó, az egyenruhával így tényleg szívás, ha csak heti egy napod van :). De mint mondtam, azért nincs ez mindenhol így, nem egyedi eset a miénk a feliratkozással.
Tiheli 2013.03.31 23:51:48
@cicalany76 (die Schnäpplijägerin): már hogy ne lettél volna ismerős ;)
Tiheli 2013.04.01 00:27:32
@cicalany76 (die Schnäpplijägerin): a vízesés felé többször jártunk, de a seilparkban még nem. Felveszem a listára :) a telszámodnak meg kell lennie :)
Ha már megvan az elhatározás (jobb esetben az új munkahely is), akkor jön a határátkelés egyik leginkább idegőrlő része: az ügyintézés. Mai hősünk, Gabriella amerikai férjéhez költözött ki – ha azt írom, hogy nem volt egyszerű dolga az ügyintézéssel, akkor még finoman…..
Tiheli 2013.03.26 11:50:30
@Col.Maybourne: olvasd vissza az első hozzászólásodat, kifejezetten bicskanyitogató stílusban tudattad, hogy hülye az, aki fenn akarja tartani a magyar tb-jét. Én meg megjegyeztem, hogy nem biztos, hogy ez minden helyzetben hülyeség. De te még mindig azt bizonygatod, hogy te mindent mindenkinél jobban tudsz, mert x országban éltél y év alatt.
De inkább hagyjuk, csak ha lehet ne terjessz olyan tévinfókat, hogy egy eu-s tb kártyával bármit igénybe lehet venni.
Tiheli 2013.03.26 11:52:53
@mommmmo: EU + néhány ország, aki csatlakozott az egyezményhez. Svájc pl. ilyen.
Tiheli 2013.03.26 12:06:57
@Col.Maybourne: ezt írtad: "Aki a magyar TB-t fizeti, hogy Magyarorszagon ellassak szukseg eseten az:
1. Eleteben nem jart meg nyugati egeszsegugyi intezmenyben. Ha jart volna, akkor a magyart 100km-es korzetben elkerulne.
2. Nincs tisztaban vele, hogy egy Nyugat-europai TB kartyaval is jogosult magyarorszagi ellatasra."

és nem, nem jogosult akármilyen ellátásra, csak sürgősségire.
És akármilyen csilli-villi is egy "nyugati" egészségügyi intézmény, nem biztos, hogy jobban jársz vele.
Kérdezz meg pl. egy pár olyan embert, aki Angliában dolgozik, vagy esetleg még gyereket is akar. Vagy nézz utána, mennyibe kerül pl. Svájcban egy fogászati kezelés.

De tényleg befejeztem, ha nem akarod megérteni úgyis feleslegesen magyarázok.
Határátkelő Az arany középút 2013.03.22 06:48:00
Ki gondolná, hogy nem is kell olyan messzire költözni érte, hiszen (legalábbis VeRog szerint) nehezen lehetne Szlovéniánál ideálisabb helyet találni a letelepedésre. Én ugyan még csak nyaralni voltam ott (igaz, többször is), de az első benyomásaim nekem is nagyon pozitívak voltak.…..
Svájc és Magyarország sok szempontból összehasonlíthatatlan, mégis érdekes kérdés, vajon mi hiányozna annak, aki ott él, ha vissza kellene költöznie. A kérdést feltettem az összes országfelelősnek, lássuk, milyen válaszokat ad rá a Svájcban élő Tilmir! "Mi hiányozna…..
Tiheli 2013.03.13 12:19:30
(a kommenteket még nem olvastam, bocs, ha ismétlek)

@tilmir

"Télen, amint elkezd havazni, megjelennek az utakon a hóeltakarító gépek. Mire az emberek munkába indulnak, tiszták az utak és a járdák is."

Hát az lehet, valamiért mégis mindig a svájci szakaszon szívunk, mint a torkos borz, amikor hazamegyünk karácsonykor. Ezen kívül az itteni városi tömegközlekedésnek (Zürich) néha az 5 centi hó is betesz. Meg sem említem 2009 telét, amikor december közepére egész egyszerüen elfogyott a só és nekem pl. 2.5 órába tellett hazaérnem a rendes 40 perc helyett.

A kemény egyetemekröl meg annyit, hogy volt szerencsém az ETH-n több tárgyböl is vizsgázni, semmivel nem éreztem nehezebbnek az otthoni vizsgáimnál - pedig még csak nem is "elit" egyetemre jártam. Ezen kívül tudnék még mesélni a diplomamunkák követelményeiröl értékeléséröl is. Maradjunk annyiban, hogy nem kell az ETH-tól sem hasra esni.

A közbiztonság itt Zürichben nyilván nem olyan jó, mint ahol ti laktok, a zsúfoltabb helyeken, vonaton igencsak oda kell figyelni a dolgainkra. Persze lehet, hogy még mindig jobb a helyzet, mint otthon a nagyobb városokban, erröl nem tudok nyilatkozni mert nincs összehasonlítási alapom.

A hivatalos ügyek általában flottul mennek, kivéve, ha az embernek a Migrationsamttal van dolga. Na az általában nem egyszerü menet.

A sporttal kapcsolatos dolgokkal egyetértek, tényleg minden sarkon van egy focipálya (világítással!), minden másodikon egy uszoda, és az egyetemi sportszövetség (ASVZ) kínálata is szuper. Zürichben külön tetszik az uszadabérlet rendszere: az éves bérlettel bármelyik, a város által üzemeltettett uszodába vagy strandra bemehetsz, söt, télen érvényes a müjégpályákra is.
Tiheli 2013.03.13 12:24:23
@maxval, a gondolkodni próbáló birca:

Egyébként nem igaz, hogy itt nem szemetelnek az emberek. Itt is sokan eldobják a csikket a buszmegállóban, és a tópartot is meg lehet nézni szombat vagy vasárnap hajnalban. A különbség annyi, hogy itt lényegesen sürübben takarítanak. Ez pedig igenis pénzkérdés.
A nemzetgazdasági miniszter a minap állítólag azt találta mondani egy kormányzati PR-rendezvényen, hogy körülbelül félmillió magyar dolgozik külföldön. Ha igaza van, akkor ez többszöröse annak, mint ahányan az 1956-os forradalom után elhagyták az országot. Van-e visszaút? –…..
Tiheli 2013.01.30 17:29:01
@Fradista Utazó: "minden olyan ellátásra jogosult vagy az EU egész területén, amelynek a szükségessége az ottartózkodás ideje alatt merült fel."

Ja, leírva ez van.
Gyakorlati példa: erösen feldagadt homlokkal, lázasan mentem a háziorvoshoz, aki rettentö ijedt képet vágott, villámgyorsan felírta az antibiotikumot és közölte, hogy azonnal váltsam ki és vegyem is be az elsö adagot, és eszembe ne jusson dolgozni menni, meg otthon is leginkább feküdjek (gyulladás, fennált a veszélye hogy átterjed az agyhártyára, ami ugye nem játék). Tervezett kint-tartózkodás ideje: kb. még két év, de a legközelebbi hazalátogatásig is több hét.
Amikor megkaptam a számlát, befizettem a csekket, majd felhívtuk az illetékes magyar hivatalt, hogy akkor hogyan is fogják ezt megéríteni. Hát sehogy nem térítik meg, ez szerintük nem sürgös eset.
Tiheli 2013.01.30 21:15:47
@labirintus1: a helyi lakosok is kapnak számlát, csak az keresztülfut a biztosítón. Egyébként postán küldik ki utólag, szóval nem sok választásod van. És nyilván felmutattam az EU-s TB-kártyámat. Nem tudom, mit lehetett volna máshogy csinálni.
A külföldi munkavállalás kapcsán gyakorlatilag állandó vita a „mennyi könnyebb vagy maradni" kérdése. Miután a dolog szerintem reménytelenül eldönthetetlen, a mai poszt sem kíván több lenni egyetlen személyes véleménynél. Szerzője, Heffi napokon belül útnak indul, és ha…..
Tiheli 2013.01.26 12:47:36
@nigara: Én rohadtul elszánt meg bátor voltam, mikor eldöntöttem, hogy külföldre költözöm. A családom, barátaim is egyöntetűen támogattak. Aztán amikor el kellett kezdenem pakolni, már én sem voltam olyan bátor és felhőtlenül boldog. Most kb. 3 és fél éve vagyok itt, és attól a gondolattól sem vagyok boldog, hogy nagy valószínűséggel néhány hónapon belül haza kell költöznöm.
Egy váltás mindig azzal jár, hogy bizonyos dolgokat magunk mögött hagyunk, és szerintem senki nem válik meg szívesen olyan dolgoktól, amikért évekig küzdött, dolgozott (lásd pl. lakás).
Aztán lehet mondani, hogy van skype meg telefon, meg haza lehet repülni, de botorság azt hinni, hogy nem változnak meg a kapcsolatok. Arról nem is beszélve, hogy idős szülők, nagyszülők esetén nem is olyan egyértelmű, hogy 3 hónap múlva is átölelheted őket.
Teljesen érthető, hogy költözés előtt - főleg pakolás közben - ezek a gondolatok kerülnek előtérbe. Majd utolsó napon már azon fog izgulni, hogy le ne késse a repülőt :D
Tiheli 2013.01.26 12:52:33
@Jess G: és mi van akkor, ha három hónap múlva hazamegy? Az valami tragédia?

Ebből az egy posztból amúgy is elég merész messzemenő következtetéseket levonni. megírta mondjuk egy óra alatt, elküldte. Lehet másnap sütött a nap és egész más hangulatban volt. Ha minden egyes nap így gondolja, na, akkor lehet gond. De ezt mi innen nem tudhatjuk.
Kezdjük a dolog kellemesebbik felével. Mai bevásárlókörutamon a pékségben nagyon hívogató sütiket láttam. Normális, finomnak látszó sütiket.A legtöbb helyi sütemény száraz. Csak tészta, de semmi vagy szinte semmi krém. Elég tré. De ezek... ezek nagyon ízléses, fogamra való…..
Ha már tegnap Svédországban jártunk, ma maradunk a környéken, egészen pontosan Finnországban és szétnézünk kicsit, mi hogyan is működik. Kalauzunk Lore, aki rengeteg hasznos információval szolgál mindazoknak, akik azt vették a fejükbe, hogy ebben az északi országban szeretnének…..
Tiheli 2012.11.24 21:49:47
@hagyma: a fűtés nálunk is benne van a bérleti díjban, az áram nincs (olajfűtés van a társasházban). A melegvíz-hidegvíz dolog meg gondolom úgy értendő, hogy a víz köbmétere után fizetnek, de a víz felmelegítéséért nem. (illetve külön nem).
Még szeptemberben jelent meg itt Tamás posztja, aki akkoriban kezdte meg Svájcban egyetemi tanulmányait. Most azonban mégis úgy döntött, visszaköltözik Magyarországra. Sok minden más mellett ennek okára is fény derül mostani írásából. „Eltelt nagyjából egy hónap a…..
Tiheli 2012.11.06 13:38:55
@kkkchris: A beilleszkedésröl annyit: egyetemre ment ki. Az egyetemeken viszonylag magas a külföldiek aránya, az oktatók/kutatók és a diákok között is. Ha nem is lehet egy bevándorlóból falu kedvence, azért kötve hiszem, hogy egy diák elszigetelt lenne csak azért, mert külföldi.

A poszthoz csak annyit, a 6 hét tényleg igen rövid idönek tünik egy ilyen döntéshez, dehát ö tudja. Amit nem értek, ha a család/kedves jó anyagi körülményekkel rendelkezik, miért nem látogatták meg mondjuk kéthetente hétvégén? Távkapcsolatban élni nyilván nem ideális, de azért ki lehet bírni, ha muszáj egy adott cél eléréséhez.
Tiheli 2012.11.06 13:55:11
@Frau Holle: mégis szerinted mit kéne tolerálnia, amit a hsz alapján nem tolerál?
Tiheli 2012.11.06 14:14:38
@Frau Holle: te vajon mennyire tolerálod az ö véleményét? Leginkább semennyire, mert muszáj volt megjegyzést tenned rá. Holott semmi felháborítót nem írt, csak annyit, hogy a vallásnak nincs helye az államigazgatásban, a tudományban és az oktatásban. Ha számodra ez nem elfogadható, akkor pont te vagy az, aki nem tolerálja az eltérö véleményeket a vallással kapcsolatban.
Hogy az osztályozást egyúttal összekössem némi ismeretterjesztéssel is, a múlt hét pénteki vizsgán egy erősen lebutított szöveg hangzott el kicsiny kárpát-medencei népünk történelméről.A javítással még nem végeztem maradéktalanul, de az eredmények eddig elég gyérnek…..
Kisebb csend után ismét jelentkezett egyik legrégibb szerzőnk, Hothead, egyenesen Ausztráliából. Azt gondolom, mai írása kifejezetten nyugtatólag hat majd, és méltó lesz egy nyugodt és kellemes hétvégi naphoz. Ráadásul az is kiderül belőle, le kell-e szállni a bringáról, ha…..
Tiheli 2012.11.03 20:07:36
@tucano: azt hiszem ma rémálmaim lesznek :D

Én nagyon szívesen nézegetnék papagájokat, koalákat meg kengurukat, de a pókokat és a kígyókat inkább kihagynám. Tiszta disznóság, hogy természetes környezetben ezek általában együtt járnak. Hát ez van, marad az állatkert :D
A minap Ókidli írta meg Németországban au pairként szerzett, finoman szólva sem túl pozitív tapasztalatait. Akár e történet párjának is tekinthető a mai poszt, melynek szerzője, Adri szintén au pairként kezdte, ám az ő útja teljesen más irányt vett. „Két és fél…..
Tiheli 2012.11.01 13:56:04
@Neon Fu: A mi lakásunk hangszigetelése is rendben van. Ok, ha a felsö lakó tüsarkúban mászkál reggelente, azt hallom, meg ha valaki nagy ritkán bömbölteti a tévét. Mondjuk az udvar felöl rendesen behallatszik minden, de az annak köszönhetö hogy kicsi az udvar és magas házakkal van körbeépítve, és ha becsukom az ablakot meg is van oldva a probléma.

A felújításról csak annyit: tavaly nyáron kapott a házunk külsö szigetelést. Egész nyáron fel volt állványozva a ház, azt hittem sosem készül el, pedig minden reggel 7-kor az érkezö munkások ordibálására keltem... Szóval ök biztosan nem csapták össze a melót.
Tiheli 2012.11.01 14:00:36
@TilosazA: Nos, az én kedves kollégáim nem a telefonkagylót, hanem annak a csatlakozóját celluxozták le, majd ügyesen visszadugták a helyére. Mivel korábban is ügyködtek már az irodában, a második sikertelen hívásnál (nem hallottam ugye semmit...) gyanút fogtam és fel is fedeztem. Ettöl függetlenül aznap nem nagyon mertek hozzámszólni, balszerencséjükre ugyanis pont a konzulensemet próbáltam felhívni, és nem nagyon díjaztam a humorukat...
Veve (már nem) Szecsuánban Beteg 2012.10.29 10:34:19
Veve beteg... Amy etet.Itt majd. Most nem esik jól semmi. Később. ----------------------------------------------------------------------------------------------------------------- UPDATE: Ma már egy fokkal jobb állapotban ébredtem, bár hangom még továbbra sincs sok. Elég…..
Mégpedig egyenesen Hollandiából, ahol sok minden van – speciel a magyar viszonyokhoz szokott embernek jónak tűnő, megfelelő méretű lakás viszonylag kevés. Legalábbis ezzel szembesült Kata, aki (nagyon helyesen) meg is írta az albérletkeresés kálváriáját. „Hamarosan…..
Tiheli 2012.10.23 14:03:48
@SilentDreams: ez a "bútorozatlan" lakás is érdekes téma. Az enyémben benne volt a konyhaszekrény, sütövel, hütövel. A házban ott a mosókonyha, tehát mosógépet sem kellett vennem. Errefelé (Zürich) ez így normális. Németországban meg sokszor tényleg csak a vezetékek lógnak a falból, na az szívás.