Regisztráció Blogot indítok
Adatok
ötvenen túl

0 bejegyzést írt és 9 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
A Ténytár szerkesztőségében is komoly vitát váltott ki, hogy a György István által benyújtott - a korábbi kormányzati gyakorlatnak megfelelően rendkívül unalmas című - törvényjavaslatot lex Balettintézetnek, lex MTESZ-székháznak, esetleg lex Sándor-palotának tekintsük-e.Az…..
Autójával árokba csúszott naiv ügyfél ijedtében magára hívta a mentőket, aztán meglepődött, hogy a velük érkező rendőrök addig nem hagyják békén, amíg alá nem írja a jegyzőkönyvet. Erre a kórházban került végül sor, amikor a vizsgálatok közben és után a folyamatos…..
ötvenen túl 2013.01.29 17:59:07
25 éven keresztül baleset helyszínelő és vizsgáló voltam, ezért talán el lehet fogadni tölem az alábbiakat a paragrafusok pontos ismertetése nélkül is: a rendőrt intézkedési kötelezettség terheli, ha személyi sérüléses balesetröl szerez tudomást (akár a résztvevők, akár a mentők, akár a szemtanú jelenti be). Ha megjelenik a baleset helyszínén, akkor pontos utasítás szerint kell eljárnia, tisztázni kell a résztvevő járművek és személyek adatait, a sérülés mibenlétét, tanukat kell felkutatni, az összes adatot jegyzőkönyvbe rögzíteni, esetleg gondoskodni kell a magára hagyott jármű elszállításáról. A helyszínt jegyzőkönyvebn leírással, fényképezéssel és helyszínrajzzal kell rögzíteni, és meg kell állapítani a KRESZ-szabálysegés tényét (ki, mit szegett meg). Ezekután a sérültek után kell menni (ha lehetséges) és meg kell próbálni a tényállást -mi, hogyan, miért történt - tisztázni és be kell szerezni az elsődleges orvosi véleményt, esetleg intézkedni kell a vérvételről. A rendőr elsődlegesen csak nyilatkozatot tölt ki az elmondásokról, hiszen akkor még ő nem döntheti el, hogy milyen eljárás indul. Miután meg van minden szükséges adat, a rendőr bemegy a szolgálati helyére és elkészíti az addig rögzített iratok alapján a szabálysértési, vagy büntető feljelentést. Ez alapján dönti el az illetékes parancsnok, hogy milyen eljárás indul az ügyben. A hölgynek egy kibúvója lehetett volna, mégpedig az, hogy nem tesz nyilatkozatot, vagy azt nem írja alá az állapotára hivatkozva. Ekkor az eljárás során beidézték volna az eljáró rendőri szervhez, és ott kihallgatási jegyzőkönyvet vettek volna fel. A leírtak alapján szerintem megszegte a KRESZ 25§ (1) bekezdését, amely alkalmas a közúti szabályok kisebb fokú megsértése szabálysértés megállapítására.
ötvenen túl 2013.01.29 18:38:17
@igi1: a személyi sérüléses baleseteknél az elsődleges intézkedés a mentőké. Csak miután ők elmentek, akkor kezdődik a tényleges helyszínelés. A rendőr köteles gondoskodni az elhagyott értékekről, de valóban mindíg marad valami apró dolog a helyszínen, vagy figyelmetlenségből, vagy azért mert éppen nem lehet látni a sok fű/föld/olaj/egyéb szennyeződés miatt, meg a személyi-műszaki mentés következtében is sok apró dolog akkor nem látható.
ötvenen túl 2013.01.29 18:41:54
@Con Storm: ez nem az éppen fenálló kormány kérdése és nem politika, ez tiszta szakmai kérdés. A rendőrségi törvény és az az alapján kiadott egyéb utasítások már 1996-tól érvényben vannak. Én sem értem a kirohanásodat, vakami problémád adódott, vagy csak elvakult vagy a rendőrséggel szemben ?
A héten ismét felmerült a 13. havi nyugdíj ötlete. Néhány nappal ezelőtti posztunkban már értekeztünk ennek a társadalomromboló hatásáról, de mivel a téma egy jellegzetes magyar korszellemet és kórtünetet tükröz, úgy gondoljuk érdemes tovább elemezni. Ha az alapvető…..
Varánusz Kövérlaca parlamentje 2012.12.23 05:16:03
Házmester úrnak idő előtt sikerült az abszolút agyleállást abszolválni. Legalább a hivatalos nemzeti bejglikóma idejét megvárhatta volna, de megfáradt szegénykém abba a sok megfeszített munkába amit az idén végzett. Így a legyászmenetezett Fidesz fundamentalistákkal váltott…..
Tudjuk, ki voltál. Tudjuk, ki vagy. Tudjuk, hogy ki nem leszel. Ne beszélj méltóságról...
Lázár János pénteken kijelölte az agrárágazat és az élelmiszeripar fejlesztési irányait. A jövő: irány vissza 1351-be! "Bankárok és bankok Magyarországon földet nem vehetnek, és nem szerezhetnek" - tette közzé pénteken a kormány álláspontját Lázár János…..