Regisztráció Blogot indítok
Adatok
bortudor

11 bejegyzést írt és 10 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Elhanyagoltam. Mármint ezt a blogot. Bevallom, indítottam egy másikat egy másik szolgáltatónál, és annak tartalma sokkal inkább a munkámról szól, a vállalkozásomat támogatja, így arra kénytelen voltam több időt szánni.Ezelőtti bejegyzés címe: Hosszú böjt volt ez... Hát…..
Nem is tudom mit mondjak. Írjak. Hosszú böjt volt, az tuti. Nem azt mondom, hogy nem volt mit inni, mert éppenséggel lenne mit, január első hete óta tele a bortartó, de nem nyúltam hozzá, kivéve azt az egy palackot, amiről ma írok mindjárt.Időközben volt szerencsém egy finom…..
A Bock Bisztróban vacsoráltam a minap – évente egyszer-kétszer teszek ilyet, szeretem a konyháját –, és nagyon jólestek a borok megint. Jobban, mint tavaly. Különösen a két szelektált cabernet 2004-ből – a Fekete-hegy franc és a Jammertal sauvignon –, valamint…..
Két durva hibát követtem el kapásból... Bizony. Hosszúra nyúlt téliszünetünk során, a Bakonyban egy kellemes kis vendégházban töltöttünk el 1 hetet néhányan.Gondosan megterveztük mit vigyünk enni, inni. Kaja persze a lányok dolga, a borlistát mi fiúk állítottuk össze.…..
Ha már karácsonykor sikert aratott egy hasonló természetű poszt – legalábbis aktívan kommentelt a nyájas olvasó –, megírom a párját az év utolsó napjára is. Az az igazság, hogy 31-én, azaz máma magam nemigen iszom, vidéki évbúcsúztatás lesz, autósan, de…..
Mindenféle kínlódások után elérkezett a nagy pillanat, amikor kihirdethetjük kétfordulós szavazásunk eredményét. Történt, ami történt, a győzteseket akkor is illő megsüvegelni. Elöljáróban még elmondjuk, hogy az első körben 450-500-an szavaztak – pontosan hányan,…..
Akkor itten eldönthetik végre önök, ki érdemi a 2007 Alkoholista-bortermelője büszke címet. Megvolt az első kör, úgy, ahogy, a történteket ismerik, aki nem, lapozzon vissza. Az a döntés született, hogy nem kezdjük egészen elölről – bár ilyen javaslatok is felmerültek…..
Mint azt a tegnapi Mandolás bejegyzésben is írtam, az első igazi veress, amit kóstoltam annak idején Gere Attila Cabernet Sauvignon -ja volt, de az évjáratot akkor még nem jegyeztem, így ezt nem tudom megosztani... Sebaj, a lényeg, hogy ez volt az a bor, ami miatt borissza lettem és hát…..
Előre bocsájtom, elfogult vagyok a vörös borok javára. Anno egy Villányi CabSauv volt amitől borissza lettem, GA pincéjéből. Aztán jó darabig viszont inkább a fehéreknek hódoltam, ki tudja miért. Ez idő alatt sikerült olyan borokat megismernem, mint Légli Ottó…..
Az Alföld megkapta, ami járt neki: Frittmann Jánost választotta az év bortermelőjének a Magyar Bor Akadémia. Az Alkesz úgy tudja, viszonylag szoros volt a verseny, pontos számokat azonban nem árult el informátorunk. A győztesnek szívből gratulálunk, méltattuk már a munkásságát…..
Nem csak ezért - hanem mert tényleg fogytán az otthoni készlet -, de minden alkoholistáknak legjobb blogján (http://alkoholista.blog.hu) olvastam, hogy a Bortársaság leárazta az Oremus Mandolás Furmint 2003-as palackozású tételeit :)Így aztán igyekszem szert tenni rá 1-2…..
Szóval akkor folytatnám. Újabb 4 palackról írok, mert a 2 hét hallgatás alatt összesen 9 -et próbáltam, de hát az élet borral szebb, mint anélkül :)Pannonhalmi Sauvignon Blanc 2006: Kóstoltam már korábban is és bejött, de akkor még nem állt szándékomban a…..
de senki nem írta meg, hogy mit bontsak, ezért magam döntöttem... Két részletben osztom meg veletek az élményeket.Szorgosan bontogattam, iszogattam. Most ennek az lett a hátulütője, hogy csak rendkívül röviden írogatom le, hogy mivel mi volt a helyzet - az emlékek már ködbe…..
Olyan jól sikerült tavaly év bortermelőjét választanunk, hogy nekifutunk újra. Korábban kezdjük, mint akkor, lezavarjuk az egészet karácsonyig. Természetesen nem mi emeljük piedesztálra az arra érdemeseket, hanem nyájas olvasóink. Önök dönthetik el tehát, hogy ki tette a…..
bortudor 2007.11.26 15:23:53
Drága olvasók, a Most szavazzanak! című posztot ideiglenesen visszavontuk, mert vacakol a szavazógép, a brant egye meg. Meg fogjuk gyógyítani, nagy erőkkel dolgozunk ezen. Aki éjfél és reggel kilenc között szavazott, az próbálja majd meg még egyszer, mert a rendszer ez idő alatt…..
... amit ígértem még hétfő este. Választásom ezúttal Taklerék friss rozéjára esett.Ezt nevezhetnénk a hivatalos leírásnak (a Monarchiánál legalábbis):"Portugieser, Kékfrankos, Zweigelt és Syrah fajták gyümölcséből készített, friss savakkal rendelkező rozébor, amelyet…..
Ezek állnak még otthon a bortartóban:Figula Zenit 2007, Dúzsi Primőr Rosé 2007, Figula Kékfrankos Rosé 2007, Vesztergombi Pinot Noir Rosé 2007, Bock Portugieser Rosé 2007, Pannonhalmi Sauvignon Blanc 2006, Konyári Loliense Fehér 2006, Pannonhalmi Pinot Noir 2006, Heimann Cervaes 2004,…..
de, azért megpróbálok stílusos lenni. Bontok este otthon egy Primőr Rosét (majd meglátom melyiket), azzal indítok.Szóval, este jövök és írok valamiről valamit... Legközelebb pedig benneteket kérdezlek meg, hogy melyiket bontsam :)..