Regisztráció Blogot indítok
Adatok
kreszács istván

0 bejegyzést írt és 77 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
megvannak az…..
Kedves Barátunk, Kollégánk,     Lejárt a Nemzeti Együttműködési Alap (NEA) első ciklusa, s ez több tanulsággal is szolgált mindannyiunk számára.   A NEA testületei és működtetői számára érzékelhetően nem kiemelten fontos a nyilvánosság, a civil szervezetek minél szélesebb körű tájékoztatása. A…..
  Kiírták a NEA választásokat (a 6 testület 9-9 tagjából 3-3 főt válazthatnak meg a civilek, ún. elektori rendszerben). Első lépésként az EPER rendszeren keresztül kell a választásra jelentkezni (annak is lehet, aki eddig nem pályázott). Minden nem helyi szervezetnek (megyei, regionális,…..
NEA civil szemmel Ezt is megéltük 2015.11.27 09:32:49
az EMET elnézést…..
  A mai napon (remélhetőleg) cikluszáró ülést tartott a Tanács (hiszen lejár a négy éves mandátum).  A lényegi pontok: Bemutatkozott az új helyettes államtitkár (igen, egyet már elfogyasztott tavaly óta a civil világ). Fülöp Attila bár a feltett kérdések egyikére sem…..
kreszács istván 2015.10.12 19:20:38
Egyre több szervezettől érkezik a hír, hogy bár azonnal visszaküldték a szerződés szövegét aláírva, sem az eperbeli státuszuk nem változik (szerződéskötés alatt), sem nem…..
kreszács istván 2015.08.14 16:39:40
@teroli: Nem vagytok egyedül, ezt az üzenetet ma számos civil szervezet megkapta, miközben az Eper rendszerében iktatott, beérkezett dokumentumként szerepel a beküldött inkasszójuk....hát "zöld az élet aranyfája"....elképesztő..
NEA civil szemmel A megnémult EMET 2015.05.26 05:40:33
Hiába hangzik el minden héten(!) kérdés az EMET felé (Tisztelt EMET, mikor lesznek nyilvánosak az eredmények-tőll, a Parasztkáim, nem gáz, hogy majd egy hónapja kotlotok az eredményeken-ig), újabban már válaszra sem méltatnak. Biztos megnémultak. Amikor persze őket számoltatja be…..
NEA civil szemmel Pályázatszám 2015.04.17 16:45:11
A határidőig beérkezett pályázatok kollégiumok szerint:   Pályázati kategória Beérkezett pályázatok száma (db) NEA-KK-15-M 2 574 NEA-KK-15-SZ 2 139 NEA-MA-15-M 2 667 NEA-MA-15-SZ 1…..
kreszács istván 2015.04.29 21:54:33
  7 hónapra érkezett az újabb tanácsülés (kicsit koraszülött). Felvonult a jónép apraja-nagyja, az új helyettes államtitkártól, az EMET fővezéréig, és természetesen mindenki biztosított mindenkit nagyrabecsüléséről, együttműködési készségéről és…..
A Norvég Civil Támogatási Alap úúútálatos egy dolog. Mint az egyetlen nagyobb, nem-kormányzati civil támogatási rendszernek, a Norvég Civil Támogatási Alapnak sokkal nagyobb figyelmet kellene volna fordítania a pályázatok bírálatát kísérő transzparenciára, a döntések szakmai…..
A mai napon a Tanács elfogadta a NEA tavalyi beszámolóját és idei munkatervét, illetve elkezdte a támogatási irányelvek tárgyalását (radikális változás nem várható). A lényeg ebből, hogy előreláthatólag augusztus 21-e fele kinn lesznek a 2015-ös működési és szakmai…..
kreszács istván 2014.06.02 13:58:58
NEA civil szemmel Gratulálunk 2014.04.10 16:12:07
Öregbítsük tovább a NEA hírnevét az új ciklusban: http://index.hu/belfold/2014/04/10/na_ki_kuldott_helyreigazitasi_kerelmet_egy_allami_szervezet_neveben/..
kreszács istván 2014.04.10 22:14:51
A mai nappal érkeznek a szakmaiakról is az értesítések. UPDATE: alább a szakmai listák (köszönet: halilala-nak. Ha az oldal elérhetetlen, akkor ismét feljelentett valaki nem nyilvános anyagok közzétételéért. Itt jelzem, hogy az anyagok a kormányzati portálon lettek közzétéve…..
kreszács istván 2014.02.13 14:22:23
@nonprofitkomlo:

z Alapkezelő valamennyi pályázót rövidesen értesít, az eredmények megtekinthetők itt, a mellékletben, a Civil Információs Portálon, a www.civil.kormany.hu oldalon.

lásd.ww.nonprofit.hu

minden jót
Kreszács István
NEA civil szemmel Kampány van 2014.02.06 15:48:59
Úgyhogy őelnöksége az előbb a  szakmaiakat is átengedte. Eredmény február 15-20 körül...
NEA civil szemmel Ugyanannyi 2013.09.30 23:48:33
A mai nap beterjesztett költségvetési törvénytervezet szerint a NEA 2014-re is 3,380 Mrd. forintot kap. ennek 10%-a ugye a miniszteri keret, tehát kb. 3 a pályázati. Vérmérséklet szerint lehet örülni (legább annyi, mint a tavalyi) vagy szomorkodni (hol van már az öt éve 7,7…..
A CIVIL CITROM DÍJ a harmadik szektor egyfajta önszerveződése, amelyet a szektorban évtizedek óta dolgozó szakértők kezdeményeztek és számos javaslattevő támogatott. A díjat a tárgyévben a civil-nonprofit szektor politikai függetlenségére, autonómiájára,…..
kreszács istván 2013.09.13 11:12:50
NEA civil szemmel CIVIL CITROM DÍJ 2013.05.30 05:59:20
Egy új kezdeményezésről számolnánk be: A CIVIL CITROM DÍJ a harmadik szektor egyfajta önszerveződése és kifejezési módja, információs és civil értékítéleti felülete. Fricska, amellyel a civil szervezetek, vezetők, önkéntesek, szakemberek „jelölései” (javaslatai)…..
NEA civil szemmel Vicces tolvaj 2013.05.31 05:43:31
Nemrég egy másik blog (http://iphigeniaemleklap.blogspot.hu) talált rá a Nők a Magyar Nemzetért Közhasznú Egyesülete, amelyet (figyelem!) 2011. júliusában jegyeztek be és azóta az alábbi támogatásokat kapta a NEA-tól: működési 3 500 000, egyedi 10 000 000,…..