Regisztráció Blogot indítok
Adatok
K_Gergely

0 bejegyzést írt és 6 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Hát itt a vége: nagyobb kaland lett belőle, mint terveztük, és izgalmasabb, mint képzeltük, és ugyan a végére kissé megtört a szavazói kedv (részben a tovább már nem halogatható költözésnek köszönhetően), de úgy érezzük, az Első Nagy Írópárbaj sikerrel zárult, és…..
aeon flux írópárbaj: döntő 2012.09.22 09:30:00
Nem győzzük hangsúlyozni, mennyire meglepett minket a nagyfokú érdeklődés a régóta érlelődő szerkesztő-toborzás iránt, ami aztán egy többfordulós és tagadhatatlanul népszerű Írópárbajjá nőtte ki magát. Több mint 30-an jelentkeztetek, amiből aztán volt lemorzsolódás,…..
Az Artisjus most második alkalommal készítette el negyedéves jelentését (ami ugye most egybeesik a nyári időszakkal) a legnézettebb magyar zenei Youtube videóinak a 30-as listáját, amelyből kiderül, hogy továbbra is Majka Belehalok című klipje a legnépszerűbb a hazai netezők…..
A költözésnek hála sajna az Első Nagy Írópárbajban részt vevő szavazók jó része lemorzsolódott (mivel a blogszféra eme rétegében csak regisztrált egyorrúak szólhatnak hozzá), de azért elegen voksoltak ahhoz, hogy a szavazás érvényes legyen. És igen, tudjuk már, kik a…..
Gőzerővel forog a RoboCop remake, ami amellett, hogy az Elite Squad filmekkel már bizonyított José Padilha kezében nagyon is jó helyen van, még olyan színészgárdát is felvonultat, amit elnézve nehéz elképzelni, hogy egy agyatlan látványorgiába torkollik a lázas munka. (Csak a rend…..