Regisztráció Blogot indítok
Adatok
efgyé

0 bejegyzést írt és 11 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
HORVÁTH GYULA PUBLICISZTIKÁJA Igen gyakran hallani manapság elsősorban a közalkalmazotti és közszolgálati körökben, hogy bizonyos félelem üli meg az embereket. A félelem abból adódik, hogy ősszel helyhatósági választások történnek Magyarországon. A hatalmon lévők Csepelen…..
efgyé 2014.06.14 14:09:09
@czjanos: reméljük a csepeliek felébredtek csiperózsika álmunkból. Szabó Szabolcs erre a példa. És reméljük az ország többi részén is felébrednek. Főleg azok, akik áldozatul estek a "demokratikus" kétharmad tombolásának.Akik helyét hozzá nem értők vették át, szétrombolva azt, amit eddig esetleg jól csináltak. A mostani csepelieknek szóló "pártatlan" újságban megint Szenteczkyt piszkálják, csak éppen arról nem írnak, hogy újabb perben mentették fel. (vajon hányadikban) Igaz a 4 év jól eltelt és lehetett a választóknak példálózni, hogy mennyi elszámoltatás történik. Igaz eredmény semmi, de arról már nem írnak. ( tipikus kabátlopás esete: tudjuk, hogy valaki kabátot lopott és ő is benne volt) Valószínű Szenteczky is azért lépett vissza. Nem baj, remélem egy sokkal jobb és ismertebb jelölt megragadja majd a csepeliek fantáziáját. Hajrá Gyula!
A HVG szerint a reklámadó bevezetése csak az első lépés a médiapiac felforgatásában. A lap több forrásból is úgy értesült, rövidesen újabb törvény kerülhet a parlament elé, amely a piac független szereplőit hozhatja súlyos helyzetbe. Az új sarccal a reklámokat gyűjtő,…..
Nyílt levelet fogalmazott meg Hoffmann Rózsának 149 névtelen pedagógiai munkát közvetlenül segítő közalkalmazott. Egyenlőre nem tudjuk, hogy pontosan kik ők, de ha már így megtiszteltek minket a nyílt levelükkel, akkor mi meg megosztjuk a nagyvilággal. Részletek a kép…..
efgyé 2013.10.19 10:09:04
Iskolatitkárként dolgozom egy olyan középiskolában, ahol a roma gyerekek száma már-már meghaladja a magyaraokét. Sok éve itt dolgozom, sokat láttam és tapasztaltam. A mostani pedagógus béremelés igazságtalan. Hiszen, ahogy egy hozzászóló már írta, egyformán kap az alig pályakezdő és a nyugdíjba készülő is. Tényleg kár volt az ambiciózus tanároknak több továbbképzést is elvégezni annak idején ( bár ne feledjük az ún. 7 évenkénti rendszerben ez kötelező volt ) mikor most ugyanannyit visz haza, mint a "képzetlen" kollégája. Az is igazságtalan, hogy a többi közalkalmazottra nem gondoltak, illetve 2015-re ígértek emelést. Valamelyik okos mondja meg nekem, ha bemegyek a boltba, akkor vásárolhatok hozomra? Majd azt mondom, hogy fizessen Orbán Viktor 2015-ben!!! adnak erre valamit, vagy nekünk külön a mai árakon számolnak majd mindent, egészen addig, amíg nem emelkedik a fizünk??!! Bár ha belegondolunk, ez a kormány most tartotta be előszőr amit ígért: ugyanis tesék végiggondolni mit is ígértek? PEDAGÓGUS életpályamodell bevezetését béremeléssel. Ebben nincs benne az, hogy minden oktatásban dolgozó közalkalmazott. Az előbbi ígéretet viszont teljesítették. Tehát Magyarország jobban teljesít!! Köszi OV, a számláimat meg majd küldöm neked és a vásárlásaimkor a számlát a Kossuth térre küldöm. Majd 2015 után én fizetek. De azt hiszem, hogy már 2014-ben megmutatom a fizetési hajlandóságomat és erre biztatok mindenkit. Remélem addig azoknak a szeme is kinyílik, akik most el vanna ájulva a nagy rezsi csökkentéstől. A 3 év alatt 27%-ra emelt ÁFA után tessék már kiszámítani, mit is jelent a rezsi csökkenés. Még mindig mínuszban vagyunk. Na ennyi....
Kommentár nélkül adjuk közre olvasónk tegnap este érkezett elektronikus levelét: Sziasztok! Nagy Katalin vagyok, Csepelen lakom a Szent Imre téren. Ez az eset, amit most megosztok Veletek, ma történt velem a Szent Imre téri parkban. Nem vagyok aktivista, normális esetben nem emelem fel…..
efgyé 2013.07.26 14:45:49
Kedves DÓRA! (csupa nagy betűvel) alig lehet az írásából kihámozni, hogy melyik oldalon áll. Talán csak nem FIDEZ párti??!! Amikor elkészült a szökőkút és a rendbe tett ( nagy Magyarország virágágyás nélküli ) park ( az elmúlt "nyóc évben" még a kommunisták idején ) akkor nem volt szükség arra, hogy akár rendőrök akár közterület felügyelők őrizzék azt. Ez az idea az elmúlt három évben született meg kerületünk "kedves" vezetője fejében. Biztos azt hiszi, hogy valaki vizet akar lopni a szökőkútból.( bár a borzasztó mértékű rezsicsökkentés idején már erre sincs szükség) Igenis kissé morbid hatást kelt, ahogy őrzik a kutat. Miért? Bent a városban ( főleg ilyen melegben) mindenkit közel engednek a vízforrásokhoz. És vajon a járni alig tudó kis gyerekek milyen kárt tesznek benne? Ha még az ún. "országzászlót vagy az 56-os emlékhelyet őriznék, azt még meg tudnám érteni. Hiszen annak nagyobb az esélye, hogy azokban kért tesznek az elvetemült, elavult rendszer hívei: a kommunisták. Az életerős fiatal közterület felügyelőket pedig inkább más poszton vessék be, hogy nevüknek megfelelően tudják a feladatukat ellátni. Amíg naponta egy ember őrzi a kutat, addig más területre nem jut elég ember. Nem ártana például inkább esténként járőrözni a lakótelepeken és megnézni, hogy az ott lakók vagy az önkormányzat ( akár az előbbi akár a mostani ) által megteremtett zöld területen összeverődve kutyások póráz nélkül futtatják kutyáikat, azok acsarkodva ugatnak, gazdáig hangoskodva nevetgélnek sokszor 1 órán át, zavarva azokat, akik otthonaikban pihennének, tévéznének. A kerület drága pénzén készített kutyafuttatók pedig üresen állnak. Na erre például inkább kellene az ember mint vizet őrizni??
Kedves DÓRA? ( csupa nagybetűvel) Ne legen már ennyire vak, most már vegye le a rózsaszínű szemüveget és lássa reálisan a világot és benne a mi kis országunkat. Alagútban vagyunk és ami az alagút végén látszik fény az nem a kijárat, hanem egy ellenvonat fénye, ami,ha nem vigyázunk és nem szállunk le a vonatról időben, elsöpör minket. Próbálja meg pontról pontra végig gondolni a választási ígéreteket, aztán vesse össze azzal, ami TÉNYLEGESEN ( nemcsak a felszínen) megvalósult. A végeredmény: szinte NULLA!! És a cikkre visszatérve: az a szegény közteres igenis örül annak, hogy van munkája, mert ez a valóság. Olyan kormány alatt "élünk"??!!, ahol ez már nagy szó és olyan MT-nk van, ahol a munkáltató visz mindent, a munkavállalónak a neve:KUSS!!
Ja! és még valami! Én is az értelmiség táborát gyarapítom, de nem az iskoláim szerint. Csak az a bizonyos "józan paraszti ész"...
efgyé 2013.07.29 09:25:40
Kedves DÓRA ! Bocsánat, hogy csak mot reagálok, de én valóban nem ülök minden percben a gép előtt, azt lesve, mikor válaszolnak a kommentemre. Szíve joga abban hinni, amiben akar. Egyben azonban nincs igaza, s talán azért, mert Ön is kutyatartó: a kutyásoknak nincs ilyen tág terük arra, hogy - az Ön szavaival élve- ott és akkor sétáltasák a kutyájukat ahol és amikor akarják. Nagy tévedés! A kutyafuttatókat azért találták ki. Egyébként pedig, ha figyelmesen elolvasta kommentemet láthatta, hogy nem a "sétáltatás" ellen szóltam. Azok ellen szólok, kik egy lépcsőház lőtt összeverődnek, hangoskodnak, a kutyájuk közben a szépen gondozott kiskertet, sövényt "megjelöli" hangos ugatások között. Miért nem viszi mindenki a saját kutyáját a saját ablaka alá? Miért kell a viszonylag gondozott parkokat kiszártítani a kutyapisivel? Tisztelet a kivételnek, de még a kutyapiszkot sem szedik fel a kutyájuk után. Én csak ezt szerettem volna kihangsúlyozni és igenis ez is a közterre tartozik, mert ezek a dolgok közterületen történnek. Be is jelentettük, de emberhiányra fogva dolgot, nem intézkednek. ( Egyébként közölték velünk, hogy 7 ember van, abból kettőnek kötelező a Szt Imre téren járörözni)
Amúgy meg kedves Dóra ne nagyon legyen felháboprodva, hiszen vévignézve a kommenteket, látszik, hogy valóban folyamatosan a gép előtt ült, hiszen ötpercenként válaszolt az Önnek szóló üzenetekre. Erre szokták mondani, hogy akinek nem inge, ne vegye magára. Ön felveheti az inget....
Nem akarjuk bántani a nyilvánosházakat, mert – hiányosságunk, de – nem ismerjük ezeket a műintézményeket. A magyar köznyelv azonban rájuk hivatkozva érzékelteti, ha valahol fejetlenség van. A XXI. kerületi és a fővárosi fideszes vezetésnél kétségtelenül a zűr, a…..
efgyé 2012.10.08 18:52:50
Somei-nek üzenném, hogy örülök neki, amiért szeret Csepelen élni. Én is szerettem itt élni, tősgyökeres csepeli vagyok, születésem óta. De már nem szeretek itt élni, csak nincs lehetőségem máshol élni. Ön azt sem veszi észre, ami az orra előtt folyik. Sokkal több pénzt szórnak el felesleges dolgokra, mint az elődeik. Rögtön itt van mindjárt a javadalmazásuk. Közalkalmazottként szeretnék annyit keresni, mint ők csak egy megbízásuk alapján. Mióta Fideszes a vezetés ( 2010. október ) személy szerint nekem bttó 37.000 Ft-tal lett kevesebb a pénzem. De sorolhatnám a kollégáimat és ismerőseimet is. Hasonló cipőben járnak. Feljelentenek volt önkormányzati vezetőket, de arról nem beszélnek, hogy a feljelentésüket kiröhögik vagy nem is indítanak eljárást. Jól bejáratott napközis tábort akartak bezárni, hogy a gyerekeket egész nyárra az ÁMK-ba tereljék. Szerencsére ez nem sikerült, az elképzelés nem jött be. Eszement költekezéssel kiadványokat készítenek egy történelmileg nem igazolt esemény "tiszteletére" és még fizetnek annak is, aki a postaládákba dobja. Olyan könyvekért adnak ki pénzt, ami nem kell a középiskolásoknak. ( kivétel az új "alkotmány", az valóban egy ízléses, szép kiadvány ). A lakosok lerakják autóikat, mert nem tudják fizetni a járulékokat, de ők bezzeg korlátlanul vagy magasra tett korláttal használják a közpénzen vett autóikat. ( talán még sofőrjük is van ?!) Náci barát erdélyi"magyar" íróról elnevezett vetélkedőbe kényszerítik a középiskolásokat, szülői tiltakozásra, zászlót, harangot, emléktáblát avatnak és még lehetne sorolni, mind-mind közpénzből. Közben az egyszerű dolgozó ( már ha van munkája ) gebedjen meg, átszervezésekkel, összevonásokkal kijátszák, hogy még csak végkielégítést se kelljen fizetni. A dolgozót megüti a guta és legalább nyugdíjat sem kell neki fizetni ( úgysincs miből a magánnyugdíját már rég elvették ).Nos azt hiszem még holnap hajnalig tudnám sorolni, de nem teszem. Hát ezért kezdem úgy érezni, hogy már nem szeretek Csepelen élni. De hát ez van, ezt kell szeretni és punktumm!!
Pékséget nyitott a BKV-tól nemrég kirúgott buszsofőr, aki arról lett ismert, hogy menet közben folyamatos beszéddel szórakoztatta az utasokat. Bócsa Viktor, úgy tűnik, a látványkemence mellett megtalálta önmagát, vevői szeretik, a korábban megszerzett népszerűséget pedig…..
A mellékelt listán látható csepeli Fidesz-frakció  tagjai gyalázatos döntést hoztak. A legutóbbi képviselő-testületi ülésen Nyirő Józsefről elnevezett "irodalmi és műveltségi versenyt" hirdettek meg a Kárpát-medencei magyar középiskolák számára. Ezután adott ki…..
efgyé 2012.09.04 19:52:48
@efgyé: @patriot2: Sajnos az iskolaigazgatók sem értették a dolgot. A magyartanárokkal együtt "kellemes" gondolataik támadtak.Főleg úgy, hogy a polgármester úr már "demokratikusan" azt is megmondta, hogy hány iskola fog a kerületből ezen részt venni. ( nem kérdés volt, állítás!!! ) Persze van olyan pedagógus, aki éljenzi az ötletet. Mondanom sem kell, annak a születési helye ..........(határon túl ). Igaz, hogy 40 éve élvezi Magyarország vendégszeretetét, de az ilyen "jó" kezdeményezésekre vevő, bár a gyereket nem neki kell felkészíteni, mert nem magyaros.