Regisztráció Blogot indítok
Adatok
matebern (törölt)

3 bejegyzést írt és 6 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Elég régen írtam bejegyzést, igazából több, mint fél éve. Mostani bejegyzésem apropója, nem más -a cím után "meglepő" módon- hogy tegnap belenéztem Az ének iskolájába. Kicsit kiakadtam, több szempontból is. Egyrészt nem értem, miért kell 8-14 éves gyerekekkel (bár Arany…..
Kis híján wellness-üdülésre kezdtünk el gyűjteni VV Anikónak, amikor elolvastuk a Blikk hírét, miszerint a "színésznő" annyira túlhajszolt, hogy elájult az Éjjel-nappal Budapest forgatásán. Nádai Anikó hétfő délután egy jelenet végén esett össze, de szerencsére Norbi és…..
matebern (törölt) 2013.02.20 15:22:05
Azt bírta mondani az MTVA sajtófőnöke a Borsnak, hogy minden pénzt megér az Eurovíziós Dalfesztivál. A hibátlan érvelés szerint mivel az idén Malmőben megrendezésre kerülő eseménynek 160 millió nézője lesz, ezért "nem is kell ennél jobb országimázs. Mindent pénzt megér az…..
Még egy döntőn túl vagyunk, ez volt tán a tizedik (agyrém), de nem az utolsó, mert holnap feszül majd egymásnak a két továbbjutó, Oláh Gergő és Antal Tímea. Mondhatni, borítékolható volt, hogy Csobot Adél eddig tudja elfoxtrottozni magát, és itt már elfogy a kakaó, de a…..
Gyöngyösi Márton listázási vágya megmozgatott mindenkit Rogán Antaltól Bajnai Gordon át Mesterházy Attiláig. Sőt áttörte a politikai karantént, és kijutott a bulvár zöldellő rétjeire, ahol Kelemen Anna, meg Liptai Claudia kérődzik unottan. Igen, még Hajdú Pétert is felrázta…..
Az előzetes forgatókönyvnek megfelelően Stone esett ki a Jimmy fia Krisztián szárnyalása utáni első faktorból, jövő héten majd szépen követi a mostani adásban párbajozó Szabó Dávid is, akinek tegnap két jól hallható lélegzetvétel között azt bírta mondani Ördög Nóra,…..
Minden kedves olvasót megkérek, hogy ha vannak felesleges percei, szánjon rá belőlük párat Mosolyka, az izomsorvadással küzdő lány blogjának olvasására! Pár nappal ezelőtt szereztem tudomást Mosolykáról és a blogról, egy tévés interjú kapcsán. Úgy gondolom, sokat…..
Az első bejegyzésemben a 2012-es Olimpiai Játékokról szeretnék írni, pontosabban a problémáimmal vele kapcsolatban. Már az elején szeretném leszögezni, hogy elismerem, rengeteget küzdöttek az olimpikonok azért, hogy ott legyenek, ahol vannak, és megérdemlik a jutalmat is. DE! Úgy…..