Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Lakatos Di Natale

0 bejegyzést írt és 29 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
A Napoli újdonsült vezetőedzője, Rafa Benítez elmondta, hogy a Juventusnak komoly vetélytársakra kell számítania a következő idényben, úgy a nápolyiak, mint más csapatok személyében. A vezetőedző emelett Edinson Cavani jövőjéről is szót ejtett. A spanyol edző szerint…..
A Manchester City nemrégiben lapátra tett edzője, Roberto Mancini szerint Carlos Tévez minden bizonnyal jól fog teljesíteni a Juventus csapatánál. Kedd este olyan hírek érkeztek angol, olasz és argentin forrásokból, miszerint a Juventus megegyezésre jutott a Manchester City…..
A Real Madrid tulajdonában álló Gonzalo Higuaín közel került ahhoz, hogy az Arsenal csapatához igazoljon, azt követően, hogy az esetleges vételára túl borsosnak bizonyult a Juventus számára. Az Öreg Hölgy tárgyalóasztalhoz ült a patinás spanyol csapat vezetőivel az argentin…..
A Serie A bajnoka szinte már révbe ért a Manchester City sztárjának, Carlos Téveznek a leigazolásával kapcsolatban, de még reménykednek benne, hogy egy másik manchesterit, a korábbi Lazio védőt, Kolarovot is Torinóba tudják csábítani, csomagban 20 millió fontért. A Juventus…..
A Real Madridhoz közel álló ügynök, Ernesto Bronzetti elárulta, hogy a Juventus egyik legfőbb célpontjának számító argentin támadó, Gonzalo Higuaín, a pletykákkal ellentétben, még igazolt az Arsenal csapatához. Korábbi értesülések szerint a Juventus vezetősége már…..
A Juventus igazgatója, Giuseppe Marotta elárulta, hogy a klub még nem adta fel a Real Madridot erősítő Gonzalo Higuaín aláírásáért folyó versenyfutást. Az argentin válogatott játékos világossá tette, hogy nyáron távozni szeretne a spanyol fővárosból, s sokáig Torinó…..
Legújabb információk szerint a Juventus által is figyelt Fernando Llorente a Zenit csapatában köthet ki a Bianconeri helyett. Az Athletic Bilbabo játékosa iránt élénken érdeklődik a torinói alakulat. Mivel a spanyol szerződése jövő nyáron jár le, csapatának túl kell rajta…..
A Juventusnak nem sikerült a nyáron a beígért top támadó megszerzése. Jelenleg a BL-t és a bajnokságot tekintve 9 különböző gólszerző található a Zebrák háza táján. A 6 eddig lejátszott mérkőzésen a szezonban 9 különböző játékos talált be az olasz bajnoknál.…..
Lakatos Di Natale 2012.10.01 14:58:32
Én nagyjából a két véglet között állok ennek a helyzetnek a megítélésében. Úgy gondolom a támadó négyesből egy játékos lóg ki igazán felfelé, az pedig Mirko Vucinic. A montenegrói annyiban jobb a többieknél- már ha lehet ilyet mondani-, hogy bármikor képes egy az egyben játszani, jól fedezi a lasztit és feltűnően jó meglátásai vannak, remekül passzol. Nála inkább a probléma az, hogy bár szinte mindig minden szituból meg tudja magának teremteni a helyzetet valahogy ki is hagyogatja őket. Vucinic-et az választja el a világklasszistól, hogy nem lővi meg a maga góljait, bár kétségtelenül jó játékos. Ezt méltán predesztinálja, hogy nem termelte kilószámra a gólokat eddig, mégis minden Juve szurkoló szerint helye van a kezdőben. A másik három támadónk közül bajba lennék, ha nekem kellene döntenem. Egyetértek azokkal, akik szerint Giovinco még nem bizonyított, mindenesetre ne törjünk pálcát felette kell ahhoz egy szezon, de legalábbis egy fél, hogy kiértékelhessük a teljesítményét.Eddig nem nyújtott maradandót, jóllehet már így is van három gólja, ha év végére hozza a 15-öt, egy szavunk se lehet. Quagliarella szenzációs gólokat ver, foci kedvelőként fantasztikus nézni amiket művel, belőle inkább a folytonosság, az állandóság hiányzik. Matri pedig az a tipikus prima punta, azaz befejező csatár mindig háttal saját kapujának, leginkább a büntető területen belül eredményes. Az távolról szaglik, hogy más jellegű karakterek egy azon poszton belül is, szóval talán ez is az egyik oka annak, hogy többen iratkoznak fel a gólszerzők köze...Nem feltétlenül hátrány az, ha nincs egy konkrét gólgyáros. Nyilván az is előny, hogy nincs igazán Juve A meg Juve B, mert egy Quagliarella-Vucinic csatársor is éppen olyan erős lehet mint egy Giovinco-Matri...Attól függ, ki milyen napot fog ki.
Az utolsó edzés megtekintése után Antonio Conte kihirdette a Fiorentina elleni mérkőzésre utazó keretet. A Genoa, a Chelsea és a Chievo elleni találkozókhoz képest ezúttal sincsenek változások, ugyanaz a keret utazik Firenzébe is. Íme a 23 fős lista: kapusok: 1 Buffon, 30…..
A tegnapi nap folyamán a Juventus megőrizte veretlenségi sorozatát Fabio Quagliarella remek teljesítményének köszönhetően. A Chievo tízemberes védekezése ellenére a csapat sikerrel vette az akadályt, és Carrera úgy érzi, a játékosoknak ez inspirációt fog jelenteni. "Nem volt…..
Juventus (3-5-2): Buffon - Barzagli, Bonucci, Chiellini - Lichtsteiner, Vidal, Pirlo, Marchisio, Asamoah - Giovinco, Vučinić Cserék: Storari, Lúcio, Isla, Giaccherini, Marrone, Quagliarella, Matri Chelsea (4-2-3-1): Čech - Ivanović, Terry, Luiz, Cole - Mikel, Lampard - Ramires,…..
A Juventus egykori általános igazgatója Luciano Moggi úgy véli, hogy a Juventusnak a sztárcsatár keresés helyett Pazzini leigazolásával kellett volna foglalkoznia. "Ajánlották Pazzinit a Juventusnak, de ők helyette elérhetetlen top csatárokat hajkurásztak. Pazzini elképesztő duót…..
Az utolsó edzés megtekintése után a Juventus kijelölte keretét a ma délutáni, Udinese elleni mérkőzésre. Jó hír, hogy Gianluigi Buffon, Giorgio Chiellini, Martín Cáceres és Sebastian Giovinco is felépült sérüléséből, így mindannyian ott lehetnek a keretben. Buffon és…..
Marotta ott folytatta, ahol abbahagyta: miután magára haragította a Fiorentina csapatát azzal, hogy Berbatovot fél órára elhappolta a Violák elől, a Sienától a koppenhágai csatárt csábította el. "Lehetetlen üzletnek tűnt, de már megvolt a megegyezés köztünk, az Arsenal és a…..
Lakatos Di Natale 2012.08.31 15:23:20
k
Juventus FC blog Bendtner orvosin 2012.08.31 10:07:26
Niklas Bendtner veszélyesen közel a Juventushoz. Mondhatni Torinót már be is vette, mivel a juventus.com szerint is feltűnt ma reggel a Fornaca di Sessant klinikán, hogy részt vegyen az orvosi vizsgálatokon. Ezután az Insituto di Medicina dello Sport felé veszi az irányt és ha ott is…..
Lakatos Di Natale 2012.08.31 12:13:09
Nekem ez lesz az utolsó hozzászólásom a témához. Elvileg nem tudtuk sem Van Persie-t, sem Jovetic-et, sem Llorente-t sem pedig Berbatov-ot leigazolni. Teljesen mindegy miért, anyagi vagy éppenséggel más szemszögből lényeg a lényeg hogy nem jöttek.
Bár hírt szeretnék Veletek megosztani, amiből minden kiderül a mai nso oldaláról...
1. Van der Vaart...:"Van der Vaart átadólistán. A Tottenham hivatalosan is átadólistára tette Rafael van der Vaartot. A Hamburg vissza is vinné a német kikötővárosba a holland középpályást, de a Spurs 18 millió eurót kér, a HSV meg nem fizetne többet 12-ért." "Úgy néz ki, megegyeznek Van der Vaartról. A bulvárnak bulvár, ellenben rendkívül jól értesült Bild úgy tudja, hogy megegyezett a Hamburg és a Tottenham tárgyaló küldöttsége, Rafael van der Vaart 13 millió euróért igazol a HSV-hez. Ezek szerint a németek jól alkudnak."
2. Afellay....: "A német Schalke 04 labdarúgócsapata hivatalos honlapján bejelentette: egy évre kölcsönvette az FC Barcelona holland légiósát, Ibrahim Afellayt. A hosszú ideig sérülésekkel bajlódó Afellay átment az orvosi vizsgálaton, és csatlakozott a gelsenkircheniek keretéhez. A Schalke vezetőedzője, Huub Stevens a 2008–2009-es idényben a PSV-nél dolgozott együtt Afellayjal."

Ezenkívül kismillió név van a piacon, a Milan pl De Jong-ot húzta be, de gondolhatunk akár az Inter által szerződtetett Rodrigo Palacio-ra, aki felelől ne legyenek kétségeink, hogy szórja majd a gólokat....ezek a transzferek rendre 15 millió alatt vannak, sőt többségük a 10-et sem éri el...A tényeket nézzük, legyünk objektívek. Igen is lehetett volna igazolni minőséget, ha kevés a kavics még akkor is. Bendtner igazolása szégyen
Izgalmas, idegesítő, meghökkentő, szomorú. Ezekkel a szavakkal lehetne leírni a tegnap estét. Az átlag juventino az értelmes csatárok elszalasztása miatti depresszióból már-már felocsúdna akár egy Dimitar Berbatov neve hallatán is. Már-már azt mondanánk, hogy üsse kő,…..