Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Leplezetlenül

10 bejegyzést írt és 5 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Mostanában megszaporodtak az írországi posztok, a mai is onnan, egészen pontosan Shannonból érkezett és amennyire meg tudom ítélni, egész reális képet fest. Vagy ha nem, majd ti megcáfoltok. „Ugyan született már néhány írás Írországról, de mivel friss tapasztalataimat…..
Világosan emlékszem, mikor még a Gyerek Előtt nagy ritkán elsétáltam egy-egy játszótér mellett huszonévesen, tiz esetből hétszer elborzadtam a látványtól. Bevallom, nem a gyerekeket tartottam alaktalannak, ducinak, elhanyagoltnak, hanem a sok-sok mackónadrágos, kissé telt…..
Még több kép a galériában. Ladiszlai Gábor - akivel már volt egy mókás kalandunk, legutóbb pedig az utólagos erkélyráépítésekről írt egyizgalmas posztot - most egy ferencvárosi játszótérről küldött fotókat. Ráadásul nem is akármelyikről, hanem a Ferenc tériről. Ez…..
Egy kis konyhai vallomás: Születése óta haspók fiam (gyakorlatilag az első szava a süti volt - és ez sajnos nem vicc), úgy 2 éves kora körül - állitólag menetrendszerűen - megreformálta az addig mesébe illő táplálkozási szokásait. Az újdonságokat egy az egyben elutasitotta,…..
Csibike saját blogján is megjelent irásának úgy érzem itt a helye: az első hét egyedül a gyerekekkel katasztrofális, szerdán és pénteken sírok-kiborulok most is alvás helyett írok blogot, de a hajnal 2.58 sem a magányomról szól: miután az ágyába rakom Dávidot, Andris…..
Ime egy előtte-utána képpár: Amikor a legelső este már Anyaként a zuhany alatt álltam úgy este 10 körül a kórház kihalt fürdőjében, egyszer csak nagyon sirhatnékom támadt. Egyrészt úgy éreztem, hogy túl tökéletes babát kaptunk, hiszen a fiam olyan szabályos arcú, szép…..
Leplezetlenül 2012.09.12 18:32:30
@lepkeháló: Az igazat megvallva én lusta vagyok sportolni. :( Egyszer biztos el kell kezdeni, mert hallottam már olyat, hogy valaki 50 kg vasággyal, mégis "puha", de ez a "korral" is jár szerintem, ahogy idősödünk, egyre nagyobb szükségünk van a sportra, a tornára, hogy formában maradjunk...
Előfordul, hogy egy baba csak "kedvtelésből" sir sokat az első időszakban, de ahogy a következő bejegyzésből kiderül, az is elképzelhető, hogy orvosolható oka van annak, ha úgy érezzük, a gyerkőc többet sir, mint az átag. (Ezért is elengedhetetlen, hogy az anyuka…..
Ezúttal Hobbi osztotta meg a gondolatait velünk a szoptatásról: Van egy kényes téma, amit még ide valónak gondolok. A szoptatás. Én mondjuk nagyjából tudtam mire készüljek e téren, de sajnos sok kismama meglepődik, hogy ez nem is olyan egyszerű és természetes, mint ahogy az…..
L.A. küldte az első "pocakfotót", amiért nagyon hálás vagyok és remélem más kedvét is meghozza, hogy megmutassuk, milyen is egy hús-vér anyuka, photoshop nélkül.  Viszonylag alacsony magassággal (166 cm), elég nagy hassal (124 cm volt közvetlenül a szülés előtt) egy teljesen…..
Béb irása egy meglehetősen fájdalmas élményről: A matyó most úgy is nagy divat... Most, hogy a férfiak elhúztak, nyugodtan beszélhetnénk a hüvelygombáról is, de inkább arról ejtenék pár szót, hogy nekem orvul bevarrták a munyómat! Kemény vagyok, mi? Ilyen témát! Pff!…..
Ez a bejegyzés már a Bezzeganyán is megjelent lassan egy éve: A „többemberes baba” kifejezést először a kórházban hallottam a kisfiam születése után egy nappal. „Ó, nekem egy tipikusan többemberes gyerek jutott elsőként” csacsogta a meglehetősen idegesítő szobatársam,…..
Amióta megszületett a fiam, számtalanszor előfordult már, hogy amikor sok-sok kinlódás és önvád után  egy-egy nehézségemet óvatosan, félve megosztottam a külvilággal, kiderült,  hogy amit én egyedi gondnak hittem, nagyon is közismert és hétköznapi…..