Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Szazsó

0 bejegyzést írt és 8 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Blogunk első születésnapjáig még sokat kell aludni, a 2012-es év végéig azonban már csak egész keveset. Sok olvasónknak a hosszúra nyúlt karácsonyi hétvége és az azt követő rövidke munkahét alatt kisebb baja is nagyobb lesz annál, mintsem azt figyelje, mikor jelenik meg új…..
A sorozat előző írásából kiderült, hogy nagy szükség lenne egy Budapestet elkerülő vasúti teherforgalmi korridorvonal kiépítésére ahhoz, hogy a vasúti teherszállítási részarányok hanyatlását ne csak megállítani, hanem azokkal a járatfajtákkal, amikben hosszabb távon…..
Ma már újra nagyon divatos a kerékpár, ki-ki a költséghatékonyság, ki a praktikum, ki a trend parancsának engedelmeskedve pattan kétkerekűre. A kétségtelenül környezetbarát és – a mellette közlekedő autók kipufogógázait leszámítva – egészséges közlekedési mód…..
Az előző két részben először kicsiben majd nagyban is elgondolkoztunk azon, hogy milyen vezérlő elvek szerint lehetne „sakkozni" a vonatokkal a három budapesti pályaudvar között. Ebben a játékban azonban csak a sakktáblák mértéke állandó, a megfelelő eredményhez szükséges…..
Ahogy cikksorozatunk első részében is olvashattuk, az összes menetrendi fejlesztési tervnek igen nagy gátat szab a budapesti fejpályaudvarok és az azokhoz bevezető vonalak véges kapacitása. Az előző részben azonban még csak arról születtek gondolatok, hogy a tervezett…..
Szazsó 2012.08.30 12:04:11
@Ellátott utas: Ha megtudnák oldani hogy a királyvágánynál ferencvárosból zugló felé is tudjon menni, és van ott elég kapacitás (be lehet oda még préselni vonatokat?) akkor is max 3-6 perccel hosszabb az út. És úgy mellékesen zugló a 6.-ik legnagyobb állomás budapesten. Várom már a következő részt...