Adatok
Ientepe
0 bejegyzést írt és 8 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.
Régen ültem már le ennyire tanácstalanul a billentyűk elé. Téma lenne, de egyszerűen nem tudom, hogy miként is vezessem fel. Az elmúlt fél év legnehezebb napjain vagyok túl, lelkiekben legalábbis biztosan.
Igyekeztem testben és lélekben felkészülve nekivágni a második kemónak,…..
Nyakamon a hétfő, azaz a második kemó időpontja. Megannyi flaska, két éjszaka és, ha jól sejtem, egy legyőzésre váró démon vár majd rám. Miért érzem úgy, hogy nem a kacagásomtól lesz majd hangos a kórház?
Szokás szerint gyorsan eltelt az idő, pedig már éppen kezdtem…..
Túl vagyok az első prevenciós kemón, de egyelőre még nem tudom, hogy van-e értelme számozást adni a tegnap véget ért kezelésnek.
Furcsa dolog az idő múlásának érzékelése. Néha úgy érezzük, hogy rohan, néha pedig minden másodperc egy évnek tűnik. Az elmúlt napokban nekem…..
Vasárnap megkaptam az utolsó összetevőt az örök életet eredményező készítményhez és mivel önzetlen ember vagyok, mindenkivel megosztom a szer elkészítési módját, ezzel is segítve a bolygó mielőbbi túlnépesedését.
Örök élet elixír, avagy a tuti rákgyógyszer.Pozitív…..
Ennyi kezelés vár ugyanis rám, amit hétfőn már el is kezdek. Illetve nekem nem kell elkezdeni semmit, csak hagynom kellene magam. Ez megy talán a legnehezebben.
A héten edzek egy kicsit egy kis vérvétellel, hétfőn reggel pedig jöhet az éles bevetés: rácsatlakozok a nedűre. A…..
Ientepe
2012.09.01 00:02:20
Lehet, hogy érdemes lenne rászokni? Egyre több ilyen cikk születik, remélem, nem csak a kávé lobby hajtja fel a kávé értékét: vital.hu/kave_beldaganat_megelozes
Nyilván semmire sincs garancia, de a jó eredményeid szinten tartásához hátha segít. Az arab kávék isteniek, lágyak, selymesek, erősek!
Nyilván semmire sincs garancia, de a jó eredményeid szinten tartásához hátha segít. Az arab kávék isteniek, lágyak, selymesek, erősek!
Belépve többet láthatsz. Itt beléphetsz
Átérzem, milyen lehetett ez a félelmetes, szúró élmény, mivel nekem 2 évig fájt egy szakaszon a hátam, kb. a szívemmel egy vonalban, hátul. Meg voltam róla győződve, hoy ez bizony az infarktus előszele. Jártam ide-oda, sehol semmit nem találtak, sőt, jól letoltak, hogy képzelt beteg vagyok, illetve közölték, ne stresszeljek már annyit, és a végén a hátamba döftek egy "nyugtató injekciót" :-DD Természetesen ez semmire se volt jó, illetve mégis, mert így már legalább tudtam, hogy miért fáj a hátam egy hétig, igaz, más ponton...
Rövidre fogva a sztorit, idén januárban egy iszonyat erős karfájdalmam lett, megint nem tudni mitől, diagnózis: befagyott váll. Gyógytorna, kenőcsök, valamennyit segítettek. Ja, közben elmúlt a 2 éves hátfájásom, a nagyobb fájdalom ugye elnyomta a kisebbet, pontosabban, már nem azzal foglalkoztam többé, amivel korábban! Rá kellett jönnöm, hogy teljesen pszichés alapú volt a hátfájásom, és abban a pillanatban, amint akadt más "fájnivalóm", már arra figyeltem... A karfájdalom azóta rengeteget javult, itt egy korábbi sérülés okozott izületi panaszt, ez végre kiderült, tehát volt valós ok, de ez is minimális mostanában, mivel nem érek rá foglalkozni már vele, és nem veszek róla tudomást, így sportolok, használom sokat! Pár hónapja már teljesen jó szinte, és nem a karom a fő téma, sokkal érdekesebb dolgok kötnek le.
Hogy mi ennek a sztorinak a lényege?
A psziché hatalma. Mindaddig, amíg helyben járunk űzött, rémült vadként, nem látjuk a kiutat egy problémára, addig gondolatilag, lelkileg csak magunkkal vagyunk elfoglalva, ilyenkor a belső szorongások hatására felerősödnek a testi tüneteink, és rémisztőnek tűnnek...
Csak akkor tudjuk őket elkerülni, ha MÁSOK felé fordulunk, a külvilág felé, az új kihívások, örömök, vagy éppen a mások problémáinak megoldása felé. Eközben persze saját erőinket is mozgósítani kell, gondoljuk végig a következőket: 1. képesek vagyunk-e változtatni azon a rossz helyzeten, amiben vagyunk. Ha igen, tegyük meg. Altezza ezt felmérte, humorral, tartással bírta az elmúlt hónapokat. 2. Ha nem tudjuk befolyásolni a stresszhelyzetet, próbáljunk meg alkalmazkodni hozzá, idomulni a keretekhez, kihozni a rosszból a legtöbb jót. Altezza ezt is megtette, a félelmén mindig átütött a humor, a szándék a kilábalásra, még munkára is fogható volt a cél érdekében (lásd hangoskönyv). 3. Ha viszont már elfogyott minden irányítási, alkalmazkodási lehetőség, akkor fogadjuk el a helyzetet, mert nincs más választásunk. Ez a legnehezebb, a psziché ez ellen tiltakozik a leginkább. Altezzának is ezzel kell megbirkóznia szerintem, és pont ez a legnehezebb, mert ezer testi-lelki tünet gátolja a valódi elfogadást.
Elfogadásnak én azt hívom, amikor szembe nézek a sorsommal, felmérem a rám váró összes jó-rossz lehetőséget, történést, főleg az adott stressztényező kapcsán, és belátom, hogy nem tudom mindezt kontroll
alatt tartani immár. Nekem személy szerint a kontroll létszükséglet, borzasztóan fontos a kiszámíthatóság, a biztonság tudata, a saját sorsom irányíthatóságába vetett hitem. Amikor ez a hit erősen sérül, pld. súlyos válsághelyzet kapcsán, és az ember ezt felismeri, akkor pánikol. Hosszú, nehéz vajúdás elfogadni a rosszat, mert a psziché még mindig küzdeni akar, de ha mégis sikerül szembenézni a helyzettel és az összes lehetséges kimenettel, akkor az egyben egy óriási megkönnyebbülés is. És innen kezdve elengedi a psziché a szorongást, a félelmeket, és enyhülnek vagy megszünnek a tünetek. Ekkor már az ember bátor, mert képes szembenézni saját esendőségével, gyengeségével és halandóságával. Már nem az esélyeket mérlegeli, mert tudja, értelmetlen, hiszen nem ő osztja a lapokat. Az élet sokkal nagyobb rendező, hogy kiszámolhassuk képletszerűen, hogy ennyi input emennyi outputot hoz. Ez nem így működik, az életben nincs kiszámítható igazság és rend.
Ha elfogadjuk azt, amit az élet ad, jót és rosszat is, akkor nem érhet már minket olyan nagy baj, hiszen a baj valójában nem más, mint egy szubjektív percepció. Ahogyan érzékeljük és tudatosítjuk magunkban a külvilág és a szervezetünk történéseit, olyan mértékű a "baj" és olyan mértékben mérgezi testünket, lelkünket.
Ha már nem félünk valamitől, az nem bánthat minket többé!
Ennek felismeréséhez és az elfogadáshoz kívánok sok erőt Altezzának. Mi már sokan túl vagyunk ezen, talán majd egyszer én is leírom egy regényben, milyen veszteségeket, fájdalmakat kellett elfogadnom, és mennyi erőt ad az embernek a saját erejébe vetett hite. Ma már nem akarok mindig győztesen kijönni egy helyzetből, és csak ritkán küzdök. Sokkal inkább figyelek, meghallgatok másokat és elfogadok embereket, helyzeteket. Ma már ez tesz erőssé, és hogy elfogadom önmagamat is.
Bocsánat a hosszú hozzászólásért.