Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Feromontika

0 bejegyzést írt és 192 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Ha van olyan testrész, amely az érdeklődés középpontjában áll, akkor az a női mell. Nehéz eldönteni, kit érdekel jobban, a heteró nőket vagy a heteró férfiakat - persze a meleg nőket és a biszexuálisokat se felejtsük el... Akiket azonban zsigerileg legjobban érdekelhet, azok a…..
Feromontika 2014.07.08 20:42:38
@skarlát betű: Igen ezt a kísérletet én is olvastam. Biztos a brit kutatóknál lehetne megtalálni. :)

Azt én is akartam írni @Boom74-nek, hogy a babák fél éves korukra a születési súlyuk 2x-esére kéne hogy hízzanak, 1 éves korukra, pedig a 3x-osára. (ha jól emlékszem) Ez az igazi testépítés.
Feromontika 2014.07.09 09:33:16
@Mj: "Nem tudom, hogy mi a probléma azzal, ha minden szoptatós anya számára lehetővé - nem pedig kötelezővé - tesszük, hogy ne zavarjon másokat a szoptatással."

Igazából semmi. Én nem az anya igényeit akartam megkérdőjelezni, hanem a "közeg igényének" jogosultságát. De persze a köznek is joga van a saját álláspontja kilakításához. Persze nem azt írod, hogy őt ne zavarják mások, hanem hogy ő ne zavarjon másokat... na mindegy, nem akarok kötözködni. Csak itt megint arról van szó, hogy a kiszolgáltatott alkalmazkodjon...
Feromontika 2014.07.09 09:34:44
@Víz Ivó: nekem is bejön.
Vannak előítéleteid, sommás véleményed a hűtlenekkel kapcsolatban? Vagy gyakran hallasz ilyeneket mások szájából? Sokan szeretnek általánosítani mindenféle embercsoporttal kapcsolatban, természetes, hogy egy ilyen, rengeteg ember csőrét bántó, teljesen heterogén társaságról…..
Feromontika 2013.08.28 15:42:39
@skarlát betű: hogy ezt miért is felejtettem ki? ja, mert magától értetődőnek vettem :)
Feromontika 2013.08.29 07:53:15
@orsiw: Szerintem sem veszekedtünk. És amúgy bírom GR-t az összes velejárójával együtt. :)
Feromontika 2013.08.29 08:04:58
@ghost recon: ez csak feltételezés. Lehet, hogy ismerem. Kicsi ez a város. :P Csak nem tudjuk egymásról, hogy..
Ha egyszer vagy többször hűtlenek voltunk, és nem buktunk le a történések idején, illetve a partnerünk nem bukott le, hiába vagyunk már rég túl az egészen, lehet, hogy időzített bombán ülünk. Sosem tudhatjuk, mikor pattan ki egy titok... A krimiírók szerint nincs olyan titok,…..
Feromontika 2013.08.02 09:24:35
@ghost recon: Lájkolom a Besenyő Urat és a Te véleményedet IS.
Feromontika 2013.08.02 11:18:47
@orsiw: gondolom ezt most úgy értetted, hogy Te így állsz hozzá, ezt várod a párodtól.
Feromontika 2013.08.02 11:53:28
@pilar ternera: Már megint az van, hogy igaz az érvelésed, de ellenérvként is megteszi. Hisz egy házasságban is sok esetben a kontroll az alapja a hűségnek, és akkor abban az esetben is vannak dolgok, amik csak úgy megtörténnek. És pont ezért vagyok elfogadó, mert vannak dolgok amik csak úgy megtörténnek. És persze mono és poli esetben is kontrollálhatom. Az hogy hogy reagálunk rá, az meg sokszor a Tbal által is leírt reflexszerű reakció.

Persze értem, hogy mit akartál mondani.
Akár van állandó partnerünk, akár nincs, akár monogámok vagyunk, akár nem, általában véve vágyunk a szexre. Vagy legalábbis vágytunk valamikor, ha nem tartozunk a becslések szerinti 1%-ba, akiket ez hidegen hagy. Tegyük fel, hogy vágyunk rá, de olyan partnerünk nincs, akit igazán…..
Feromontika 2013.07.17 10:30:08
@pilar ternera: én is nagyjából ezt írtam volna most mangalornak.
Feromontika 2013.07.18 09:08:05
@florence: az első bekezdésed igaz, de nem csak felfokozott helyzetekben, hanem az élet évtizedes, "köznapi" vonulatára nézve is lehet az... Ha kikerülsz, utazol, megváltozik a szemlélet is, még az alapnak hitt hozzáállást tekintve is.
Feromontika 2013.07.22 09:33:12
@florence:

"Az élet célja pofon egyszerű: az élet él és élni akar. Mi az élet megnyilvánulási formáinak végtelen tárházában egy variáció vagyunk. Bennünk él tovább évmilliárdnyi evolúció minden sikere. Ezt kell továbbadnunk. Erre-ezért születtünk. Kicsit sem bonyolult :-)"

Tök jót írsz, de csak a "száddal gondolod" ezt. Hozzáállásban nem látszol elég bátornak, hogy a fenti néhány sort a tágabb környezetdere és tágabb értelemben is alkalmazni merd.

Pont Tyliában, SB-ben, és Mangalor-ban is tovább él évmilliárdnyi evolúció minden sikere. :P Ezt kell továbbadniuk. Erre-ezért születtek. Kicsit sem bonyolult :-) :P

Hi-hi.
Nagy vitát kavart korábban a Kinek jó a monogámia mítosza című posztom, nos, most egy Guardian-cikk nyomán kénytelen vagyok visszatérni a témára. Daniel Bergner: What Do Women Want?: Adventures in the Science of Female Desire [Mit akarnak a nők? : Kalandozás a női vágy tudományába]…..
Feromontika 2013.07.10 12:11:00
@csakférfi: makramés terítőd nincs, vagy tv-d?
Ejj de képben vagy Te mindennel , még az én lelkemmel is. Engedd meg, hogy gratuláljak! :P
Értem én, nem ápolni, de helyre tenni! Viszont a helyére tétel az annak a másiknak a feladata, akit majd bizonyosan megtalálok :) Egy távgyógyító vagy. Köszi, most meg is oldottad a mégnemlétező problémáimat is.

A szexet milyen összekeverni a munkahelyi megfelelési kényszerrel? Ilyen esetben a szexben van az embernek megfelelési kényszere vagy a munkahelyén szexel az előrelépés érdekében, vagy egyik sem?
Feromontika 2013.07.11 15:33:40
@ghost recon: akkor most elismerésnek tekintheti a kedves Bloggerina és a kommentelő közösség, hogy ilyen rég itt vagy az oldalon? Megugrottuk nálad a lécet (közösségileg)?! :)

(erre reagálván:"Ó, dehogy. Én tulajdonképpen egyáltalán nem iszom, úgyhogy nem nagyon hányok sehova. Persze nekem is vannak hibáim, ezek egyike, hogy jó ideje már nagyon nehezen tolerálom a hülyéket, és hát a társasági élet azzal jár, hogy az ember fölös számban találkozik birkákkal. Énrajtam meg eléggé meglátszik, ha valaki untat, vagy bosszant.")
Feromontika 2013.07.11 15:59:29
@ghost recon: jó, csak mert már volt olyan, hogy visszakérdeztél, hogy minek örülök, miközben ott volt az előzmény..

:)
Elterjedt nézet, hogy újra és újra ugyanolyan erényekkel és hibákkal rendelkező partnereket választunk magunknak. Nemrég olvastam arról a Pár-bajok és békés megoldások című könyvben (melyre még máskor is fogok hivatkozni), hogy ezek a speciális jellemvonások a gyerekkorunk…..
Feromontika 2013.07.05 12:35:59
@ghost recon: gondolom az ''angol kutatók" egyik újabb gyöngyszeme ez is. Az isten áldja meg őket azért, hogy a trivialitások felfedezésére (is), bizonyára egy vagyont elköltenek. :D
Feromontika 2013.07.09 09:22:53
@Cica7: Nem offolunk, csak drukkolunk, hogy rést találj a pajzson. (legalábbis a részemről)
Feromontika 2013.07.09 12:15:15
@Cica7: Ghost és Tylia is jókat ír sz'tem.
Valószínűleg pár nap után lehullana a máz és nem akarná ő azt a gondoskodást annyira.. Ezzel is csak játszmázik veled. Ne hagyd magad!

Ajánlom figyelmedbe: seveled.cafeblog.hu/
Mivel nem látunk bele egymás kapcsolataiba, leggyakrabban külsőségek alapján ítélünk, így aztán nem ritka, hogy értetlenkedünk mások vonzalmai láttán: nem csak az lep meg, hogy ki milyen partnert választ (vagy milyennel elégszik meg) hanem az is, hogy kit hagy el egy másikért,…..
Feromontika 2013.07.05 08:44:25
@Víz Ivó: Azért az érdekes, hogy a szerelemhez/párkapcsolat vonatkozásában az egyik első fogalom, amit kapcsolsz, a féltékenység. Ez is ott van a listán valahol (még egy nyílt kapcsolat pártinál is..) , de hogy miért az elsőként említed?! Hogy is van ez az egóval , meg a sérülésekkel? Nálad?

Realitás talaja.
Az meg mi?
Neked mi?
Mert itt a bolygón nagyjából 7 milliárd realitás van. Te melyik variációra érted a közel 7 milliárdból, hogy realitás?
Feromontika 2013.07.05 12:15:52
@Cica7: priviben lehet itt párokba szedni embereket :)) Meg az én fejemben.
Napok óta több oldalról kapom a legújabb francia szexatlaszról ("L’Atlas mondial des sexualités", de Nadine Cattan et Stéphane Leroy, ed. Autrement) szóló híradásokat. Képtelen vagyok nem írni róla, viszont az összes infó eddig ugyanannak a sajtóközleménynek a fordítása,…..
Feromontika 2013.06.21 13:38:04
Feromontika 2013.06.21 15:29:39
@mangalor: Tisztában vagyok a szűkös keretekkel. De pl. amikor ilyen eset történik, mint amit ghost recon is mesélt, akkor az isk. pszichológus azt a heti x óráját fordítsa annak feloldására, de legalábbis valami hathatós segítséget nyújtson vagy kapaszkodót mutasson a feleknek, beleértve a pedagógust is, (aki az inkompetenciájától) frusztrálódott. Nem?
Hazudtál-e már a családi állapotodról valaha? Hazudtak-e neked ugyanezzel kapcsolatban? Letagadtad-e a házastársadat, a barátodat, barátnődet, vagy éppen hogy költöttél magadnak egy, a valóságnak nem megfelelő hátteret? Miért tetted, ha megtetted? Tudod, miért tették veled? Meg…..
Feromontika 2013.06.07 13:09:19
@skarlát betű: igen, az ilyen még izgalmasabb sokszor, amikor nem annak indul..
Feromontika 2013.06.07 17:57:04
@florence: elképesztő vagy, hallod! :) ha nem lennél itt már hiányoznál!
miért mindig valaki, valami más ellenében fogalmazod meg magad? mintha a saját életed, női vonzerőd önmagában nem állna meg. csak ha valami, valaki "ellen" van pozicionálva.jobban mondva valamihez képest akarod magad látni, és az mindig az hogy a másik szar, béna, jellemtelen stb. arra gondoltál már, hogy a többi ember/ és mintái is lehetnek ugyan olyan értékesek, egyenrangúak mint Te/mint a Te mintáid?
Feromontika 2013.06.07 20:34:27
@florence: nincs azzal semmi gond, hogy beleállós vagy, meg azzal sem, hogy a hűség számodra a követendő érték.sőt adott esetben az alpáriság is belefér, csak akkor aki alpári, mint pl. Te, az ne kifogásolja. és a szexizmus is inkább belőled dőlt, mint bárki másból. ld. a ghost reconnal szemben megengedett stílusodat.
a lehetséges trauma felemlítése, (úgymond) mentőöv volta számodra. a stílusodra adhatott volna egy érthető magyarázatot.
Ha a szerető szó előkerül, általában nem idősebb emberek lebegnek lelki szemeink előtt. Nők esetében a tipikus életkor a huszonévesekkel kezdődik (elsősorban szingli szeretőként), majd a harmincas, negyvenesekkel folytatódik (a legtöbb házas szerető tán ebbe a korosztályba…..
Feromontika 2013.05.16 08:15:59
@skarlát betű: Nem, nem a FB-s like-ra gondolok. Pl. "Józsi bácsi" blogján láttam ilyet. Nem a FB-s hozzászólásoknál, hanem alattuk. www.ivi.hu/blog-eber-hallgatas
mindegyik kommentet lájkolhatod. ezt akkor szoktam ide kívánni, amikor pl nagyon sok a hozzászóló, és a komment is, ráadásul masszív, de eltérő vélemények intenzíven ütköznek, akkor szívesen nyomogatnám bizonyos kommenteknél a gombot. . Egy esetleges diszlájk gombot már szóba sem hozok.. :)
Miután a legutóbbi poszt átlépte a 750 kommentes határt, ami már nekem is sok volt kicsit, itt az ideje, hogy ismét más szemszögből vizsgáljuk meg a hűtlenséget. Nem kell senkinek megijednie, a sok támadó komment nem vette el a kedvemet, és nem rengette meg a blogot, ezt abból is…..
Feromontika 2013.05.08 14:44:19
www.youtube.com/watch?feature=player_embedded&v=b16eTyyFS_Q
27:27-től ajánlom.

az amit egy helyzetről gondolsz, többet mond rólad, mint a helyzeről
Feromontika 2013.05.09 15:15:49
@Fenytores: Nyugodtan tiszteld az érzéseidet és adj nekik hangot. Legalább a gyerekvállaláshoz kapcsolódó részt.. Ezzel majd megtiszteled a férjed is. És szerintem az a teher, ami most nyomja a vállad, kutya füle ahhoz képest, ami nyomni fog, ha a baba ilyen helyzetben megfogan. Nem is beszélve arról a csöppségről, aki majd viheti ezt a terhet, hogy összetartson titeket.
Még ma is sokan vallják, hogy akár egyszeri megcsalás esetén is "gondolkodás nélkül" szakítani kell - na persze, ha a hűtlenség ténye kiderül. Bár a tolerancia a nyugati társadalmakban egyre nagyobb, ami a hűtlenséget illeti, a megcsalás ténye továbbra is rengeteg ember számára…..
A 45. születésnapomra Lola különleges erőbedobással készült. Főajándéknak egy agyonkényeztetős wellness hétvégét szervezett, de tudta, hogy igazán emlékezetessé erotikus ajándékkal teheti a félig kerek születésnapot. Eszébe jutott, mennyire izgalmasnak találtam és kicsit…..
Feromontika 2013.04.17 09:18:02
@William_Harford: valamelyik keleti mester nevezete ezt bölcs önzésnek :)
Annak az örömmel teli könnyedségnek, ahogyan Lola az erotikus játékainkat megéli - sőt, egyáltalán: a szexhez való viszonyának - egyik titka, hogy zavartalanul jó viszonyt ápol a testével. Megkértem, meséljen erről ő maga… A nappali szőnyegén vonaglottam, akár egy kígyó,…..
Tanulságos megvilágosodásom volt ma reggel fogmosás közben. Az elmúlt napok néhány blogos tapasztalata hirtelen távlatos hátteret kapott. Egyszerre éles világosságban láttam, milyen hibátlanul, szinte reflex-szerűen működik még ebben a modernnek tekinthető közegben is a…..
Feromontika 2013.03.29 09:13:06
Feromontika 2013.03.29 10:20:19
@túmaccs: szívesen. bár konkrétan nem volt szándékos, maximum indirekt:) de örülök ha segítettem.

amúgy szerintem még mindig nem jöttem rá ki az a jb, és ezért sem teljesen jött át a mondanivalód abból a bekezdésből...
Feromontika 2013.03.29 10:56:48
@William_Harford: pont valahogy az járt a fejemben az elmúlt percekben, h Lola egy tantrikus mester volt eleve, Te meg melléértél.
Azt mondják, egy jó párkapcsolatban bármilyen extrém vágyunkról beszélhetünk a partnerünknek. Na jó, talán a bármilyen mégis túlzás, a büntetőjogi kategóriákat inkább kihagynám. De ha olyasmiről van szó, ami két felnőtt között, azok közös akaratából történik, vagy…..
Feromontika 2013.02.07 12:04:11
@Akitlosz: Ok, a szerelem idején jelen vannak ezek a hormonok. De mitől indul be a termelésük, és ha leáll újraindítható? a hormonok jelenléte a szerelem oka, vagy okozata?

Ha a szerelem a szaporodás elősegítésére létezik, akkor az egyneműek közt nem is létezhet szerinted ilyen érzés?
Szöget ütött a fejembe egy Oak Tree által többször is idézett tétel (elképzelés? meggyőződés?), amelyet tudós könyvek szerzői vetettek papírra, de amellyel nekem problémáim vannak. Persze lehet, hogy brit vagy más nemzetiségű tudósok többet tudnak mindannyiunk lelki…..
Feromontika 2013.01.23 14:56:37
@skarlát betű: Az "értek hozzá" az mondjuk addig terjed, hogy van egy diplományi tudásom a témáról, de nem dolgozom biológusként, pláne nem kutatóként, viszont szeretem nyomon követni, hogy hol "járunk" tézisekben. A téziseken túl (amik felállítása, majd alátámasztása sziszifuszi meló, ugye - és alkati alkalmasságot kíván), szóval az elméleten túl, még jobban izgat, h élmény szinten belelássak az élet misztériumába. A két pólus felől próbálok közelíteni a (saját, vélt vagy valós) igazság(om)hoz. Szóval a másik pólus felől nekem pl a transzlégzés és társai, nagy flasht adtak. de ez megint csak alkati addikció :) Kicsit innen indult korábban az a kérdésem, hogy élmény szinten izgat az h mi van még a lényedben amivel nem szembesültél, vagy inkább a tudományos felderítés izgat-e jobban? De, úgymond költőinek is vehetjük a kérdést.
Az ünnepek lecsengését egy vita kialakulása kísérte, amely az elvárások jogosságát vagy jogtalanságát, a szeretői kapcsolatban rejlő reális lehetőségeket pedzegeti. Mivel a téma igencsak fontos, és eddig, ha jól emlékszem, részletesebben nem tárgyaltuk még ki, itt a remek…..
Feromontika 2013.01.15 08:44:31
@skarlát betű: ezt hívják bölcs önzésnek:)
Kertész Ilka beleképzelte magát egy férfi helyzetébe. A szöveg önmagáért beszél. Talán köztetek is van, akinek ismerős a szituáció - vagy a férj, vagy a feleség részéről. Lehet erről őszintén beszélni? Ki milyen megoldást talált? Talált-e megoldást? Vagy mindez a…..
Feromontika 2012.11.23 11:59:34
@OakTree: De a csalódás és keserűség szerencsére nem ugyanaz :)
Amúgy pont azért figyeltem fel erre, mert egyrészt kihangsúlyozod, h nem akarsz ítélkezni, és nekem ez ha nem is ítéletnek, de megbélyegzésnek hatott. Másrészt, pont hogy szakmád miatt gondolnám, hogy nem címkézel, és hogy nagyon óvatosan kezeled a személyiség, az aktuális hangulat, egy konkrét dologra vonatkozó reflektálás közötti határvonalakat. Bár azt is megértem, ha a nagyszámú alany miatt, az ember nem mindig a legtökéletesebb hozzáállást adja. :) ... na de nem is akarok ennek nagyobb feneket keríteni. Bocs. és a tévedés jogát elfogadom :)
Feromontika 2012.11.23 12:37:06
@kardhal77: @skarlát betű: hát igen, igen, pont h ketten össze is raktátok a tanításokat. végül is amit SB mond nem mond ellent a férfiúi takarékoskodásnak. a nőnek legyen sok orgazmusa, a pasi meg tegyen belátása szerint e téren.
A pasi attól még ágyba viheti a nőt, h nem élvez el. Ha jól tudom, van olyan verzió is, h nem ejakulál a pasi, viszont van orgazmusa... tehát a fizikai energiákból nem veszítesz, de energetikailag mégis töltődsz. De mivel nem pasi vagyok nem tantrikuskodom tovább a más farkával.
Feromontika 2012.11.23 14:01:46
@skarlát betű: Persze az nekem sem öröm, ha csak rólam szól. Inkább oda akartam kilyukadni, hogy az élvezetig sokféle módon lehet eljutni. Művelni. És a keletiek igen képzettek-e e téren, ha jól tudom ;)
Melyikünk fantáziáját ne mozgatná meg a gruppenszex? Vagy a partnercsere? És, ha ezt elköteleződve, akár házasságon belül is gyakorolni lehetne? Akár a hivatalos társunkkal? Vagy esetleg a szeretőnkkel? Vajon ki vállalkozna rá? Milyen ez a világ, melyek az előnyei és melyek a…..
A hűtlenség egyik legfontosabb velejárója, hogy általában titkolni kell. Még akkor is, ha esetleg nyitott házasságban él mind a két hűtlen, azért a társadalmi konvenciók miatt és a botrány, a pletyka, a csámcsogás elkerülése végett szinte mindenki arra törekszik, hogy…..
Van-e még szerelem? Hát, persze. Szerintem ez nem is kérdés. De azért megkérdőjelezhetjük, ahogy Almási Miklós teszi új könyvében. Irodalom- és filozófiatűrő személyek itt olvashatnak kicsit utána, miről is morfondíroz az esztéta. Hallottam egy jó hosszú beszélgetést is…..
Feromontika 2012.10.26 10:32:29
@Tenkeskapi Tánya: Van az a verzió is miszerint a házasságon kívül ill. belül is lehet intézni a szexualitást. ;)
A zűrzavar nem az igény szerinti kapcsolatokból, hanem a dogmatikus kapcsolati sztereotípiákból származik.
Vesszen a merevség, éljen a kifinomultság! Nem csak dizájn és gasztro téren :)
Sokszor felmerült már a felelősség kérdése. Mennyire felelős a hűtlen fél a partnerét, a családját, a szeretője családját érő problémákért, amelyek lebukás esetén zúdul(hat)nak mindenkire? Bűn-e, ha az ember megcsalja mit sem sejtő (vagy mindent sejtő) házas- vagy…..
Telefon. Ismeretlen szám. Vagy éppen ismerős. Mit sem sejtve felveszed. "Hogy képzelted, te rohadék?" "Nyissa már ki a szemét, maga szerint mit csinál a férjecskéje, mikor késő estig dolgozik?" "Csak jót akarok magának, higgye el, tudnia kell, mi folyik a háta mögött." "Hagyja…..
Feromontika 2012.10.10 09:05:06
@skarlát betű: hát ez az . miért előre kell hűséget esküdni? micsoda átverés az idősebbektől, generációról generációra, hogy a fiatalabb nemzedéket nem figyelmeztetik..:) a hamis eskü súlyos dolog.
Feromontika 2012.10.10 13:20:37
@skarlát betű: Persze tudom én, hogy nem esküsznek.. de azért együttélés esetén is hasonló sztereotípiák övezik az ember életét a hűség kapcsán. Köszi a monogámiás poszt javaslatot. Azt még nem láttam.

@Philiphe1963: érdekes megoldás. mármint h a feleségedet ez megnyugtatta.
Feromontika 2012.10.12 09:14:34
@Rhianne: Szerintem pont ez az egyik kulcs fontosságú pont a kikacsintgatásban, hogy egy másik típusú személyiséget szoktunk szeretőnek választani. Még ha alapvetően kielégítőnek érezzük a mondjuk úgy, hogy egyes számú kapcsolatunkat, akkor is van a lényünknek olyan része, amit a másik fél nem elégít ki adott esetben. Én szeretem a játék hasonlatot. Van olyan játék, amit valakivel lehet játszani, valakivel nem, mert nem olyan típus, vagy mert nem leli örömét benne. Én ezért gondolom úgy, hogy engedem a párom mással mást is játszani, hadd élje meg azokat az énjeit is. Persze állandó kihívást jelent, hogy mik az elfogadható keretek. Ki, meddig merészkedik. És csak úgy érdemes -szerintem- ebbe belemenni, ha az "egyes számú" kapcsolatban nagyon erős a bizalom és igazi partnerség van köztünk testileg, lelkileg, szellemileg. Kicsit mint a király-királynő kapcsolat, ahol az udvarhölgyek és -urak is bejátszanak, de azért tiszta sor, hogy királyi párost csak azzal az eggyel alkotunk. ....vagy valami hasonló..
Persze egészen más a baba fekvése, ha egy kényszerkapcsolat(nak vélt) mellett választunk szeretőt. De akkor is (majdnem) biztos, h eltérő karakter lesz a másik
Barbieds sorozatának 3. része a nyitott kapcsolatokról Marcia Baczynski könyve alapján. Itt olvashatjátok az első és itt a második részt.  Elérkeztünk az utolsó adaghoz a nyitott kapcsolatok működtetéséről szóló sorozatban. Végezetül a féltékenységet és a…..
Feromontika 2012.09.13 09:52:08
@Lars.Lares: Osztom a véleményed. Nem akarok senkit birtokolni és engem se birtokoljon senki. Ha már féltékenykedni szoktam, az inkább emberi kvalitásokra szokott vonatkozni és nem feltétlenül a szerelemhez6párkapcsolathoz kapcsolódik.
szerintem az ember minél jobban érti a kapcsolódásunk mikéntjét a világhoz és egymáshoz, a féltékenység annál kevésbé lesz jelen az életében.
Feromontika 2012.09.13 13:53:24
@skarlát betű: Mondjuk. Vagy, hogy egy általam korábban megálmodott jövőképre vagyok féltékeny (élethelyzet: szakmai vagy magánéleti) , ami nekem még nem jött össze, de neki igen. És olyankor azt érzem, h az én életemet éli az a valaki más, ami nem baj önmagában, csak azzal együtt, h én bezzeg nem :) :( A féltékenység mögöttes érzés, a bénaságom érzése .