Regisztráció Blogot indítok
Adatok
M.D.House

0 bejegyzést írt és 103 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Amit biztosnak tartok: a hálapénz a jelenlegi bérek és szabályozások mellett továbbra is maradni fog. „Húsz évvel a rendszerváltás után is rendszeresen fizet hálapénzt a magyar beteg, és továbbra sem lát kivetnivalót ebben. A hálapénz elleni kezdeményezések tehát eddig nem…..
Mennyivel tartozunk? Azt a választ kaptuk, csípőből, 50 ezer lesz. Mint a hentesnél, amikor húst vesz az ember. Tisztelt Praxis!   Rövid leszek, mert a történetem sem túl összetett. Mégis felháborodtunk rajta a feleségemmel. Rutinműtétre vittük a fiunkat előre egyeztetett…..
M.D.House 2013.01.27 18:28:51
@zellerlevél:

"Azért, hogy ne hat hónappal későbbre és éjjel kettőre kapjunk időpontot MRI-re, azért, hogy ne öt év múlva cseréljék ki a nagyi térdprotézisét, azért, hogy ne dobják ki a nagypapát agyvérzés után egy hét múlva a neurológiáról az ápolási osztálynak nevezett esélytelenek osztályára"

Ezek a rendszer hibái miatt vannak, nem a benne dolgozók miatt. A rendszer hibáiért pedig a mindenkori nép által megválasztott kormány a felelős. Többször ki lett már itt fejtve, hogy miért ilyen hosszú az MRI előjegyzés, a műtéti várólista stb. Mert az OEP megmondja, hogy 1 napra hány ilyet fizet ki a kórháznak. Ami azon felül van, azt nem fizetik ki, vagyis a kórház magának csinálna vele veszteséget. Az OEP-nek a kormány határozza meg hogy mennyi pénzből kell gazdálkodnia az adott évben => ezekért a dolgokért a sok megélhetési politikus a felelős a kormányban.
M.D.House 2013.01.27 18:43:34
@Reaper Man:

Az én elmém elég világos köszönöm, nem szorulok a segítségedre. Tőlem játszhatod itt a nagyon hozzáértőt, de akkor is értelmetlen dolgokat szajkózol. Ha valóban értenél hozzá, akkor tudnád, hogy egy rezidens sosem operálhat egyedül, maximum segédkezhet a műtétnél (értsd kampózás, sebvarrás a végén). Sőt miután már van egy kis gyakorlata, utána is csak felügyelettel dolgozhat amíg szakorvos nem lesz. Fogalmam sincs milyen pszichés ráhatásról beszélsz, én sosem találkoztam ilyesmivel és nem is hallottam hasonlót sem. Ha valaki nem tud vagy nem akar adni hálapénzt, akkor az nem fog, mindegy hogy hogyan szugerálod ezt neki. Az ATM-es rablás pedig nem hasonlítható össze a hálapénz adásával vagy nem adásával. Sem jogilag, sem erkölcsileg.
M.D.House 2013.01.28 08:59:24
@Reaper Man:

Azzal hogy nagyképűsködsz és lenézel itt többeket csak méginkább nevetségessé teszed Magad. Ha ez a célod akkor csak így tovább. Azt, hogy én mihez értek nem Te fogod megmondani. A hozzászólásaid alapján Te csak egy nagyszájú, magáról túl sokat képzelő "kolléga" vagy. Valószínűleg a közvetlen kollégáid is csak nehezen viselik a társaságod. Először Magadról gondolkodjál már el és utána minősíts majd másokat. Én is írhatnék a Te intellektuális képességedről, de inkább csak egy idézettel jellemeznélek:

"Az agy egy csodálatos szerv. Bárcsak lenne mindenkinek."

A továbbiakban pedig kímélj meg a sokatmondó hozzászólasaidtól. Köszönöm.
Az egész nagyon profin működött, közben mindenki mondta, hogy éppen mit csinál velem, a keresztnevemen szólítottak, az egész olyan megnyugtató, biztonságos volt. Sziasztok, olvaslak benneteket egy jó ideje, úgy gondoltam, ha mar jó tapasztalatom volt, megosztom, mert az a ritkább.…..
Praxis Tudja mit? Nyalja ki! 2013.01.23 06:00:00
Nem nyalom ki V doktor ,inkább tiszta vizet próbálok önteni a pohárba!Remélem fogja még ezt olvasni! Tisztelt Praxis blog!    Dr V házi gyermek szakorvos (csecsemő-gyermekgyógyász) Tapolca, gyermekorvosi rendelő. Talán a 6 alkalomból 1x volt elérhető a rendelőben…..
M.D.House 2013.01.23 16:14:18
@Terézágyú:
Jól írod, nem bíróság, de mégis mindig elítélik az egészségügyi dolgozókat... Lennének akik megérdemlik, de itt mindig kollektív bűnösség van terjesztve. Ez nagyon nem igazságos.
M.D.House 2013.01.24 11:02:54
@chico:
Miért kellene a betegnek tudni a betegutakat? Nem kell. Nem is mondtam ilyet. Csak arra utaltam, hogy aki az egészségügyben dolgozik az jobban átlátja hogyan működik a rendszer, mint az aki betegként van benne. Azért próbálunk elmagyarázni dolgokat ezzel kapcsolatban.
M.D.House 2013.01.24 11:20:32
@zellerlevél:
Így van, a nép bőrére megy a dolog, ezért érthetetlen, hogy miért hagyja ezt a nép. A propaganda pártgyűléseken hiába vannak kint tízezren, attól semmi nem lesz jobb az életben. Viszont ha az egészségügy jobbátételéért harcolnának ennyien biztos másabb lenne a helyzet. A normális hangnemű kommunikáció menne/mehetne pénz nélkül ez igaz, de minden máshoz pénz és plusz munkaerő kellene hidd el. Pl. a kórházi rendelési időkben sosem lesz rend amíg nincs elég orvos hozzá. Mert aki aznap rendel, annak is ugyanúgy el kell látnia az osztályos betegeit, műtenie kell stb. Egyszerre pedig nem lehet 2 vagy több helyen. Az ellátás sem lesz jobb pénz nélkül, mert pl. hiába kellene egy beteget naponta 5x tisztába tenni, ha az osztályon nincs elég pelenka hozzá és így csak maximum 2x lehet, hogy mindenkinek jusson... És ez ugyanígy van a gyógyszerekkel is. Nem véletlen az, hogy a betegnek sok helyen azt mondják, hogy tessék behozni az otthoni gyógyszereit, mert azt az osztályon nem fogják tudni adni...
Készüljön fel arra is, hogy bármit hibáznak soha senki nem fogja elismeri, de még egy "elnézést kérek"-et sem fog kapni. És el is bagatellizálják. Tisztelt Praxis Blog!     Én pusztán figyelmeztetni szeretnék mindenkit, hogy ha esetleg bekerülne a Margit kórház…..
Ne meséljen nekem senki az eü dolgozók rossz anyagi helyzetéről. Papíron talán rossz. De amúgy és adómentesen egyáltalán nem az. Éppen most vagyok tapasztalóban. Nincs az a pénz, amit bármely eü dogozó - a takarítótól a nővéreken át az orvosokig - el ne fogadnának. Sőt,…..
M.D.House 2013.01.12 12:22:21
Ez egy másik poszthoz íródott hozzászólás. Nem értem miért kell ebből egy külön poszt megint. Azon kívül, hogy acsarkodásra és uszításra kiválóan alkalmas másra nem jó. Többször leírtam már, hogy a hálapénzt a szocializmusban találták ki és azóta minden eddigi kormánypárt erre támaszkodott, hogy ezért nem kell a fizetéseket rendezni az egészségügyben, mert a "rengeteg" hálapénz majd pótolja a hiányzó fizetési összeget. Nyilván ez nem így van, de a döntéshozókat ez azóta sem érdekli és a köztudatban is ez terjedt el. A másik dolog, hogy hálapénzt nem kötelező adni. Azért nevezték el hálapénznek, mert a beteg a hálája jeléül adja a kezelés végén. Ha valahol pedig előre közölnek egy összeget, mint egy tarifát, az jogellenes, tessék panaszt tenni az illetékes helyen! A sokat kereső egészségügyi dolgozó pedig az összdolgozók kb. 20%-át ha kiteszi, mert ha mindenki annyira jól élne, mint amennyire ebből a posztból sugallják, akkor nem lenne évről-évre több külföldre távozó egészségügyi dolgozó. Amíg a fizetéseket nem rendezik az egészségügyben és a köztudatból nem tűnik el az a felfogás, hogy: "adok hálapénzt mert akkor többet foglalkoznak velem, hamarabb behívnak, korábban kapok időpontot vizsgálatra stb.", addig ez a helyzet nem is fog változni. Sőt. Nem akarok vészmadár lenni, de ha nyugdíjas eü. dolgozókat mégis kötelezően nyugdíjba kényszerítik és marad ez a külföldre vándorlási tendencia, akkor el fog jönni az az idő is, hogy az emberek már azért is hajlandóak lesznek majd pénzt adni, hogy egyáltalán orvossal találkozhassanak a szomszéd városban. Vagy még messzebb.
A beteg jogokat sárba tiporták, az orvosi eskü t lábbal taposták.  Van egy olyan pontja, hogy ne árts!  Bizony, ha segíteni nem tudsz, legalább ne árts. Egy gázpalack palástja kinyílott és a kiömlő gáz letarolta, a földdel tette egyenlővé az otthonunkat. Megsemmisítve…..
A rengeteg adósság mellé még vehettünk egy alvástámogató gépet is. Egy év elég a magyar egészségügynek, hogy tönkre tegyen egy egész családot.  Férjem 48 évesen januárban kezdett panaszkodni, hogy időnként szédül, nem érzékeli a teret maga körül, mindennek neki…..
M.D.House 2013.01.04 20:01:24
@zsázsika:
Úgy, hogy ők csak a pénzt akarják kivonni továbbra is az egészségügyből. Nekik teljesen mindegy hogy az állami egészségügy hogyan működik, mert ha néha szükségük van rá akkor nem azt veszik igénybe, hanem a magánt. Ha ez a törvény majd tényleg életbe lép és még sokkal kevesebb lesz az orvos mint most, akkor aztán jóra már tényleg ne számítson majd senki... De valójában ez is egyfajta mód a magas nyugdíjkiadások csökkentésére...
M.D.House 2013.01.05 09:25:09
@rekala:

Itt egy példa, hogy miről beszélek. Az egészségügyi tárca azt gondolja, hogy tudják majd kezelni a helyzetet... A helyzetet lehet, hogy kezeli majd valaki, de a betegeket már nem biztos, hogy lesz aki ellássa majd... Nagyon csúnya világ lesz, ha ezt bevezetik és biztos, hogy sokan fognak idő előtt távozni az elők sorából emiatt. Az utolsó 3 sor pedig magáért beszél a cikkben. Itt lassan törvényi keretek közé szorított tudatos népirtásról beszélhetünk.

www.mok.hu/hirek.aspx?nid=27696#27696
M.D.House 2013.01.05 13:54:33
@rekala:
De próbálkozni kell, menni kell tovább, ha kell akkor nem a környéketeken hanem másik megyébe akár, mielőtt késő lesz. Ilyen súlyos betegségekkel és tünetekkel az átlagos túlélés kb. 1-2 év.
És jött a meglepetés, mert a műtét után három héttel ismét besárgulva kerültem kórházba. Érdekes és meglepő!!!  Az én történetem 2012 Júliusában kezdődött az egészségügyben és Decemberéig tartott.  Nekem az orvosokkal, ápolókkal nem volt gondom minden ment…..
30 ezer forintot hagytunk ott a három helyen összesen, ráadásul hiába volt mindenhova előre megkomponált, leegyeztetett időpontunk, mindenhol 1-3 óra között voltunk kénytelenek várakozni. Sziasztok!   Friss infók, nem halt meg szerencsére senki, de azért még sincs minden…..
Van egy kedves orvostanhallgató barátom. Kapott külföldről egy ösztöndíjajánlatot. Istenem, szívem szerint saját kezűleg dobnám át a határon. Ma rövid lesz, mert erről nem nagyon van mit mondani. Ezekhez a számokhoz nem igazán lehet mit hozzáfűzni. „A Semmelweis Egyetem…..
Kérdeztem, hívta-e már a mentőket. Mondta, hogy természetesen hívta, de azt mondták neki, ők ezzel nem tudnak mit kezdeni, ott van az ügyelet (ugyanis szombat volt), majd ők kimennek. Tisztelt Praxis!   Két év telt el azóta, hogy drága anyukámat elveszítettem, most már…..
M.D.House 2012.10.27 13:09:34
@SusanneF: átlagpolgár is bármikor hívhat mentőt. De ha a mentőknél úgy ítélik meg, hogy szerintük nem kell egyből mentő, vagy éppen nincs rendelkezésre álló szabad esetkocsi, akkor átadják az orvosi ügyeletnek az esetet.
M.D.House 2012.10.27 13:15:53
@megvalaszolok: Sajnos de. Számos olyan eset van, amikor bizonyos emberek képesek ilyen panaszokat hazudva mentőt hívni teljesen indokolatlan dolgokhoz is. És utána megy tovább a kör, ha az esetkocsi személyzete nem talál semmilyen érdemi eltérést amiért kórházba kellene vinni a pácienst, akkor a mentődiszpécser szól az orvosi ügyeletnek, hogy menjenek már ki és nézzék meg.
Én is dohányzok, de azt gondolom, joggal várhatnám el, hogy az orvosom a rendelési idejéből ne fecséreljen el ilyen jelentős időt a szenvedélyének hódolva, hanem arra fordítsa, amiért ténylegesen ott van, azaz vizsgálja a betegeket és a 4 óra letelte után dohányozzon. Tisztelt…..
M.D.House 2012.10.27 08:30:19
@hibiszkusz75:
Én a világért sem mondom, hogy álljatok bármelyik párt mellé! Mindegyik hazudik ez köztudott. Az aktuálisan éppen "hatalmon" lévőket kellene rákényszeríteni a változtatásra. A rendszerváltás óta azért nem nyúlt egyik sem az egészségügyhöz érdemben, mert hatalmas benne a baj és ha nem jön be a próbálkozás, akkor garantált a soron következő választáson a bukás. Tehát jobban foglalkoztatja őket a hatalom megtartása, mint az őket hatalomra juttató polgárok egészsége. De higgyétek el lehet eredményt elérni. Egy konkrét példa: volt olyan gyógyszer pl. súlyos allergiások kezelésére aminél a felírás felső korhatára 45 év volt. Aki 45 év feletti volt nem kaphatta ezt meg OEP támogatással. Az ilyen betegek összefogtak és kiharcolták, hogy mindenki megkaphassa ezt a gyógyszert kortól függetlenül. És sikerült nekik. Ez kb. 1 éve történt.
M.D.House 2012.10.27 08:38:06
@Fergio: Teljesen jól látod a dolgot. Abszolút igazad van a leírt dolgokban. 1 dologgal egészíteném ki csak: az egészségügyben nem lehet az egyébként jól bevált sztrájkkal tiltakozni és eredményt elérni. Azért nem érdekel senkit, hogy mi van. A sürgős betegeket mindenképp el kell látni. Ami meg nem sürgős, mint pl. egy sérvműtét, az meg senkit sem érdekel hogy ma lesz meg vagy 1 hónap múlva. Az egészségügyi dolgozóknak ebből a szempontból meg van kötve a keze. Pl: a mozdonyvezetők és MÁV alkalmazottak évente 2-szer sztrájkolnak és mindig kapnak béremelést, mert ha nem mennek a vonatok megáll az élet. Én nem sajnálom tőlük, de az egészségügyben nem lehet így tiltakozni, így eredményt sem lehet elérni.
M.D.House 2012.10.27 09:50:11
@hibiszkusz75: Ebben teljesen igazad van. De jelenleg is vannak felesleges dolgokra milliárdok kiszórva az államkasszából. Ahogy Fergio is írta új futballstadionokra van pénz, pártkatonák külföldi utaztatására van pénz, autópark kicserélésére van pénz, új őrségi díszegyenruhára van pénz stb. Ezek mind súlyos milliárdokba kerültek az adófizetők pénzéből. És eközben az egészségügyből folyamatosan vonják ki a milliárdokat, ami az ellátási szint további leépüléséhez vezet. Fentebb linkeltem be egy cikket, hogy jövőre mi várható. Jó nem az biztos.
Nem értem, miért lehetséges, hogy a mentőknél leszarják az ember problémáit, vagy legalábbis velünk ez történt. Ott milyen alapon döntik el, kinek jár az ő ellátásuk és kinek nem? Mi kell ahhoz, hogy ne elhajtsák az embert, ha már az életveszélyes helyzet sem elég? Tisztelt…..
M.D.House 2012.10.17 18:38:41
@Andriana44: hívd fel a figyelmét a rezidens röghöz kötési rendeletre is. Az sem elhanyagolható szempont. Eljön majd az idő, amikor csak azok fognak Magyarországon orvosként dolgozni akiket ezzel a rendelettel tudtak csak itthon tartani, illetve aki már nyugdíjas korban lesz.

A cikkhez csak annyit írnék, hogy az OMSZ is a magyar egészségügy része, így ez is csak rosszabb lesz. Példaként csak azt említeném, hogy most is van több olyan térség az országban, ahol 20 településre jut összesen 1 darab esetkocsi... ha valakihez épp az kellene, de nincs, akkor megy érte egy sima szállítókocsi és beviszik a legközelebbi orvosi ügyeletre...
Minősíthetetlen hangon beszéltek a lányommal („gyere be te hülye, nem érünk rá”), majd az asszisztens megragadta a karját és be akarta húzni és egy pofonnal fenyegette meg.ha tovább hisztizik. Tisztelt Praxis blog!   Friss történettel jelentkezek. gyakran olvasom…..
M.D.House 2012.09.07 12:47:15
@Akitlosz: Ha így állsz az orvosokhoz és gyógyszerekhez nem is értem miért jársz orvoshoz és váltasz ki gyógyszert. Vannak az országban kézrátétellel és ráolvasással "gyógyító" szakemberek is.

Az egészségügy minősége valóban szándékosan olyan amilyen, mert a politikusokat nem érdekli az egész. Mondvacsinált és nevetséges politikai dolgokért tízezrek mennek tüntetni a parlament elé.... A jobb egészségügyért még sosem volt egy ember sem ott tüntetni. Ergo: ez a mostani egészségügy vagy mindenkinek megfelel vagy csak nem érdekli a népet a változtatás.
M.D.House 2012.09.07 13:44:39
@ericghar: A fizetésekről én nem szóltam egy szót sem. Mint tudjuk a néphit szerint az orvosok nagyon jól megélnek a paraszolvenciából. Csak ha nagyon jól megélnek, akkor miért mennek ki mégis rengetegen külföldre?

A TB fizetés egy kötelező rossz, de ez is a rendszer hibája. Lehetne rajta változtatni, de az hatalmas szavazóbázis vesztéssel járna és ezt egyik magyar kormány sem fogja felvállalni. De akár ezért is lehetne tüntetni, hogy ne kelljen TB-t fizetni. Csak ezzel az lenne a baj, ha egy esetleges kórházi kezelés után ki kellene fizetni a számlát.
 Ezúton szeretném megköszönni ,egy mentőtisztnek , egy ápolónak és egy gépkocsivezetőnek ,nagyon profi ,és gyors munkáját ,akik a férjemet ellátták és ezáltal életet mentettek Tisztelt olvasók  !              Ezúton szeretném megköszönni ,egy…..
Praxis Nem tesznek értem semmit 2012.08.17 06:00:00
Kb.1 éve kezdődött minden.Egyik reggel felkeltem és nagyon fájlaltam a fülemet,úgy voltam vele huzatot kaptam,majd meggyógyul.Szűnt a fájás.De rá 1 hónapra megint elkezdődött minden,elmentem a fülészetre,majd,kezelték a fülemet,majd 1 hónapon keresztül. Egyik este nagyon…..
M.D.House 2012.08.17 21:25:00
@Jofiu: A tüntetés csak egy ötlet volt. Ha van jobb ötleted megoszthatod.
M.D.House 2012.08.17 21:38:06
@gromek7: Nekik sem érdekük ez a rendszer. A hálapénz elleni küzdelemben megmondták, hogy ha egyszer tisztességes bére lesz az orvosoknak akkor nyugodtan be lehet majd tiltani és felelősségre lehet majd vonni az illetékest aki ilyet elfogad. De ettől még messze vagyunk. Nem véletlenül engedélyezte minden kórházigazgató az országban az elfogadását. A kezdő orvosok már most is vállalták volna, hogy a munkájuk megkezdésekor aláírnak egy nyilatkozatot, hogy nem fogadnak el hálapénzt ha legalább nettó 200 ezres fizetést fognak kapni. Ettől is messze vagyunk. Nagyon messze. A változtatás lehetősége a kormányon múlik.
M.D.House 2012.08.18 09:31:18
@gromek7: semmit sem értettél meg abból amit eddig írtam. Megint csak a saját, szélsőséges véleményed hangoztatod. Amivel nem vagy egyedül itt. Nincs értelme tovább erőltetni a dolgot, ezért nem is fogom megcáfolni amiket felsoroltál. Mert úgy érzem felesleges.

Ez a blog csak az anonim szájkarate lehetősége miatt létezik és csak további egészségügyellenes hangulatkeltésre alkalmas. De lehet hogy ezért is hozták létre...
Tisztelt blog! Pajzsmirigy problémám adódott lefogytam hirtelen 100 kilóról 82-re 2 hónap alatt én meg azt hittem tuti a diétám.Pajzsmirigy szakrendelés csak a Szent Imre kórházban van! :)))November elején kértem időpontot kaptam is JÖVŐ év február (3 hónap) 15-re 2…..
M.D.House 2012.08.17 12:44:00
@filburt: Nem, nem ezt mondtam. Közel sem ezt. Nem egy kvótát kell az orvosnak ellátnia, hanem az OEP egy adott betegszámot fizet csak ki a kórháznak. Aki azon a számon felül kerül ellátásra aznap, azért nem fizet semmit az OEP, az a kórház a "saját" pénzéből kerül ellátásra. Többek között ez vezet az összes kórház több milliárdos adósságához, hogy az ellátás valódi költsége és az OEP által a kórháznak kifizetett pénz nem egyenesen arányos. A magánrendelés nem értem miért zavaró dolog bárkinek is. A szabadidejében mindenki azt csinálhat amit akar és annyiért amennyiért akarja. Az orvos is. Ahhoz senkinek semmi köze nincs.
Az ügyvédes példa egyáltalán nem rossz. Szerinted egy ügyvédi tanács vagy beszélgetés miért kerül kb. 5-30 ezer forintba óránként? Miben különbözik ez egy orvosi magánrendeléstől?
M.D.House 2012.08.17 13:35:38
@filburt:
1. Ha nem rossz a helyzet, akkor nem értem miről szól az egész blog...
2. Amelyik magánrendelés esetleg kórházban van, ott általában szoktak bérleti díjat fizetni az eszköz és a helységhasználatért.
3. A példám továbbra is jó, mert az egészségügyi járulékot nem az orvosnak és az egészségügyi személyzetnek fizeted hanem az államnak. Amiért cserébe ha kórházba kerülsz ott "ingyen" kezelnek. Nem kell fizetned az ott készített röntgen, CT stb. vizsgálatokért és a kapott gyógyszerekért. Ha nem érted a rendszer működését legalább ne terjessz valótlan dolgokat.
M.D.House 2012.08.17 14:50:45
@filburt: A dolgozókat a szakszervezetek képviselik. Egyéni lehetőség nincs semmit keresztülvinni. Pl: az orvosi kamara már évek óta mondja, hogy min kellene változtatni, hogy jobb legyen a rendszer, évekkel ezelőtt már figyelmeztették a kormányt, hogy ha nem javul a helyzet, akkor olyan mértékű lesz az orvos és szakdolgozói elvándorlás külföldre, hogy ellátási bajok lesznek. De rá se hederítettek a politikusok. Sőt. Gyakorlatilag a szakmai kollégiumokat sem veszik figyelembe amikor 1-1 szakmát érintően hoznak valami új döntést. Vagy ott van a gyógyszerkassza. A legjobb módszer az a népesség gyógyszerfogyasztásának a csökkentésére, hogy folyamatosan emeljük a gyógyszerek árát? Azokét is amik a népbetegségek kezelésére valók? A döntéshozókat nem érdekli az egész, magasról tesznek az egész egészségügyre, mert úgy gondolják, hogy így vagy úgy de működik. Nekik csak az számít, hogy az államkasszából minél kevesebb pénzt kelljen ráfordítani az egészségügyre. Az embereken spórolnak.