Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Fizetett blogger

0 bejegyzést írt és 29 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Hatósági eljárás indul a Szimpla kert ellen "tiltott, közösség ellenes magatartás elkövetése miatt". A szórakozóhely azzal vétett a közösség ellen, hogy " a nevezett a szórakozóhely előtt engedély nélkül kihelyezett kerékpártároló létesítettek, parkolóhely…..
A fővárosi közgyűlés a múlt héten elfogadta, hogy 2013 nyarától évi 250 millió forintot fordít a budapesti kerékpár kölcsönzési rendszer üzemeltetésére. A vállalás nagyvonalú annak fényében, hogy a négy éve kezdett, egymilliárd forintba kerülő projektet olyan csend…..
Fizetett blogger 2012.11.05 17:10:31
@nowy: "Ugye tudod,hogy te most gyakorlatilag a magyar valóság hibáinak kiköszörülését kéred számon a klubon ? :)"

Amely magyar valóság hibáinak szerves részeként, kiszolgáló módon tevékenykedik a Klub.

Számon azért nem kérhetek, mert még tag sem vagyok. Vagy megfordítva: pont azért nem vagyok tag, mert például a jelenlegi szabályrendszerrel (lásd az az alapján létrehozott kerékpár infrastruktúrát) szemben nem elég kritikus a jelenlegi tevékenység.

Némi ejnye-bejnye ezt nem fogja megoldani.

---------
Igazságos János: "a szakértők dolgozzanak az államnak". Nagy szart. Dolgozzanak értelmes dolgon, ami adóbevétel hoz és nem visz, ne az államnak. Az állam másszon ki a finanszírozásból, életünkből.

Vannak olyan feladatok, amelyeket csak az állam tud végrehajtani. Ilyen a makrogazdasági folyamatok alakítása.
Például: Hogyan csökkentsük egy 80 kilogram-os ember szállításának költségeit országos szinten? Autó = 1500kg/fő energiaigény. (Ráadásul szinte mindent külföldön kell hozzá megvenni. Külkereskedelmi egyenleg.) Kerékpár=100kg/fő energiaigény. Viszont ha csökken a benzin eladás, akkor az adóbevétel is: kezelendő. Kevesebb beteg: csökkenő egészségúgyi kiadások: kezelendő. Hosszabb élet = nyugdíjrendszer átalakítása: kezelendő

Ezeket egy kapitalista cég nem oldja meg, mert nem érdekelt. Hacsak állam bácsi nem teremt olyan szabályozási feltételeket, akkor viszont ezek kialakításához kell a szakember.
Fizetett blogger 2012.11.05 18:14:04
@Igazságos János: "Amiről te beszélsz, az a kommunizmus egyik legsötétebb korszakára emlékeztet, amikor kiszámolták, milyen munkához milyen energiabevitelre és ételekre van szüksége az illető" dolgozónak"."

hu.wikipedia.org/wiki/Makro%C3%B6kon%C3%B3mia

Nem kommunisták a legismertebb szakemberek.

Talán olvasgass még pár ezer évet, mielőtt a fajlagos erőforrásigény optimalizálását kommunista mételynek nyilvánítod a továbbiakban.
Ha legközelebb tüntetést szerveztek: 1. A neonácik majomketrecét toljátok hátrébb a Jégbüfé mellett! 2. Ha valaki felszólal, előbb próbálja el egy tükör előtt. 3. Nagygyűlés előtt olvassátok el egymás beszédeit. 4. Egy szónok nem kaphat többet 10…..
Fizetett blogger 2012.10.24 10:23:28
Csak hallottam, nem láttam - lent ültünk a híd mellett.

Legyen rendszerváltás önmagában a szó erejének elfogadásával.

Akkora affektálás volt a beszédek döntő része, már attól - is - szenvedtünk.

Ha nyugodt, szenvtelen hangon elmondod az információt, annak elégnek kell lennie. Jót kell mondani. Nem helyette megjátszani a ki tudja mit.

A szájbarágás tipikus esete, amikor olyan mesterkélten felemelt, éneklő hangnemben beszél valaki, mint tegnap a többség.

A magyar televízió és rádió terjesztik ezt a kórt, ott idomítják ilyenre a szereplőket, vagy 50 éve.

Erről le kellene szokni.

Major Tamás híres felfogása, miszerint aki nem komédiázik, az "ne is egyék", neveli ki évtizedek óta az olyan embereket, hírmondókat, színészeket, akik el nem tudják képzelni, hogy az ember a maga személyisége jogán, önmagában is lehet hiteles. (Aki elég nagy, az már megengedheti magának, hogy nyugodtan beszéljen.)

Igaz, ehhez nem ugyanazok a kompetenciák kellenek, mint egy komédiásnak.

De az egyik igaz, a másik tettetett, megjátszott, hazug, ripacs, nem igaz.

Egy politikai beszédnél, ha nem a demagógia irányába akarják elvinni a beszédet, a tartalom a mérce. És még az érthetőség - hadarni nem szabad, artikulálni igen. A mai kihangosítási rendszerek idején, már kajabálni sem kell.

A külsőségeket illetően, szőrnyű volt a beszédek többsége, a tartalmat illetően pedig arcfagyasztóan buta és primitív - főleg azoknál, akik komédiáztak. Talán nem véletlenül.

---

Disznósajt azoknak, akik úgy gondolják, hogy nem elég felnőtt a tömeg ahhoz, elé tegyék a beszédek sorrendjét és kezdetének idejét.

Visszataszító módszer úgy gyűjteni "érdeklődőket", hogy a végén derül ki, Bajnai mikor fog szerepelni.

----

Elég éles kontraszt volt az elején hallható beszédek tartalma és a vége között. Úgy is mondhatjuk, összevisszaság, az értékek káosza volt jellemző.

Utálom a káoszt.

Most akkor melyiket tekintsük irányadónak?
A magyar sorozat az pont olyan, mint a Teleshop. Tele van termékelhelyezéssel, kiszámítható, mesterkélt és iszonyatosan unalmas. Talán csak annyi a különbség, hogy a tipikus magyar tévésorozat még a Teleshopnál is hosszabb, és gyakrabban tűnik fel benne Hujbert Ferenc. Hiába…..
Fizetett blogger 2012.10.22 23:27:28
+2
Néhány ponton tényleg enyhítettek, csökkentek a bírságok is, de az autósok mégsem lehetnek nyugodtak. Új veszély leselkedik rájuk. Kapcsolódó cikkünk kommentposztja..
Fizetett blogger 2012.09.07 12:15:42
@stellaz1: "túl lassan mész és zavar ha megelőznek?

amúgy az épített kerékpárúton sétáló gyalogosokat (ahol még járda is van elválasztva) ott tényleg kénbe büntetni, mert köcsög dolog, van járda is nekik, és veszélyes. Ilyen erővel mehetnének a főuton is a járda mellett, az még frankóbb lenne."

nem erre gondoltam, inkább arra, ami miatt nem lehet 150-nel menni országúton. Ebbe elég sok minden beletartozik, igaz? Ahol nincs az EU-s direktívák szerinti 1,50 méter szélesség biztosítva egy irányban (95%?) az már önmagában komoly balesetveszély (sötét, esős környezetre is gondolj). Nálunk sokszor 50 centiméter bringa + jobbra-balra 20-30 centi van kijelölve. Kanyargós utakon rendszeresen átvágnak a gyorshajtók - és nagyon sok kanyar még 20-szal sem vehető be. A gyorshajtók sokkal nagyobb arányban mennek át a gyalogos oldalra, ezzel viszont a gyalogosokban keltik fel a kerékpárútra lépni lehetőségét/kényszerét.

És ez csak egy megközelítés volt.

---

A kerékpárúton lakott területen nem szabad gyalogosnak közlekedni. Lakott területen kívül, bizonyos eseteben igen.
Fizetett blogger 2012.09.07 16:10:54
É@uarempty: Én is.

A 45 Euró egyébként hazai szinten 2-4000 forint (jövedelemarányosan). Azért az már inkább a kényelmetlenség miatt fáj.

Viszont azt kellene agyonbüntetni, aki x. alkalommal szabálytalankodik

Mert emberek vagyunk, tévedhetünk, lehetünk (egy picit) rosszak, évente egy szabálysértés nem ugyanaz, amint aki havonta szerez egyet.

Ez utóbbiakat kellene kitessékelni az autóból. Először rövid időre, azután szépen hosszabbítva.
Információink szerint 2012-ben megtörik az immár évtizedes hagyomány, és nem lesz biciklis felvonulás a fővárosban az autómentes napon. A Critical Mass honlapja szerint a szervezők megkezdték ugyan a felkészülést a rendszerint több tízezres rendezvény összehozására, de az…..
Fizetett blogger 2012.09.05 18:27:10
ELTŰNT AZ ALÁBBI HOZZÁSZÓLÁS:

Fizetett blogger 2012.09.05. 16:42:08
A két szervezetre (CM - Kerékpárosklub) jellemző, hogy érdemi (az adott személy jogait csökkentő) személyi felelősségvállalás évek óta nem történt.

Néhány "Hajtás Pajtás" kialakított egy rendszert, amelyet úgy építetttek fel, hogy a környezet úgy érezze, pótolhatatlanok.

A Kerékpárosklub anyagi csőd szélén áll.

A közelmúltban megindult egy tagsággyűjtési akció. Bemondás alapján(!) körülbelül 4000 ember tudná eltartani a jelenlegi klub szervezetét.

(Talán nem érdektelen az az apróság, hogy nyári szabadságok idején 3-4 napos határidővel szerveztek meg "társadalmi" vitát a kérdésről.)

Ugyanakkor alapvető információk hiányoznak a múltbéli működésről, a stratégia célokról.

Így többé-kevésbé mindenki azt gondolhat bele, amit helyesnek képzel.

A "CM356", amelye váltják a CM nevet ennek a vezetői gárdának a vészkísérlete, hogy minél több embert bevigyen a "klubba".

(Talán nem érdektelen az az apróság, hogy pár napja még egy holnapi Critical Mass szervezői gyűlés lett meghirdetve.)

Láthatóan totális káoszban "vezeti" néhány felelősségvállalást nem, csak hatalomgyakorlást vállaló ember. Mindkét szervezetben.

Összefonódva.

A pofám leszakadt, amikor a Critical Mass-t lefújták.

Elhiszi valaki, hogy más országokkal ellentétben Magyarországon a kerékpáros társadalom fejlettsége elérte azt a szintet, amelyért sok-sok országban még "kénytelenek" a CM kereteit használva azt fejleszteni?!?
Válasz erre
Ősszel nem lesz Critical Mass, és jövő tavaszra tervezik a legutolsó bringás felvonulást ebben a formában a szervezők, akik részletesen megírták indokaikat egy blogposztban. A városi kerékpáros kultúra fejlesztéséhez, a bringázás újra divatba hozásához, Budapest utcáinak…..
Tavasszal lesz utoljára Critical Mass kerékpáros felvonulás Budapesten, jelentették be nyílt levelükben a szervezők. Elmarad ugyanakkor a szeptember 22-én esedékes őszi felvonulás is, hogy felhívhassák a biciklis közösség figyelmét az új problémára: fontos szakmai szervezetük…..
Fizetett blogger 2012.09.05 16:42:08
A két szervezetre (CM - Kerékpárosklub) jellemző, hogy érdemi (az adott személy jogait csökkentő) személyi felelősségvállalás évek óta nem történt.

Néhány "Hajtás Pajtás" kialakított egy rendszert, amelyet úgy építetttek fel, hogy a környezet úgy érezze, pótolhatatlanok.

A Kerékpárosklub anyagi csőd szélén áll.

A közelmúltban megindult egy tagsággyűjtési akció. Bemondás alapján(!) körülbelül 4000 ember tudná eltartani a jelenlegi klub szervezetét.

(Talán nem érdektelen az az apróság, hogy nyári szabadságok idején 3-4 napos határidővel szerveztek meg "társadalmi" vitát a kérdésről.)

Ugyanakkor alapvető információk hiányoznak a múltbéli működésről, a stratégia célokról.

Így többé-kevésbé mindenki azt gondolhat bele, amit helyesnek képzel.

A "CM356", amelye váltják a CM nevet ennek a vezetői gárdának a vészkísérlete, hogy minél több embert bevigyen a "klubba".

(Talán nem érdektelen az az apróság, hogy pár napja még egy holnapi Critical Mass szervezői gyűlés lett meghirdetve.)

Láthatóan totális káoszban "vezeti" néhány felelősségvállalást nem, csak hatalomgyakorlást vállaló ember. Mindkét szervezetben.

Összefonódva.

A pofám leszakadt, amikor a Critical Mass-t lefújták.

Elhiszi valaki, hogy más országokkal ellentétben Magyarországon a kerékpáros társadalom fejlettsége elérte azt a szintet, amelyért sok-sok országban még "kénytelenek" a CM kereteit használva azt fejleszteni?!?