Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Valami lehet benne... (törölt)

0 bejegyzést írt és 19 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Az elmúlt napokban sorra nyilvánitják ki ismeröseim, hogy Bajnai miatt nem vesznek részt a Milla tüntetésén. Én nem vagyok Bajnai Gordon rajongója, számtalan érvet tudok mondani, hogy miért ne legyen miniszterelnök újra belőle, de lehet mondani mellette is. Megértem ugyan azokat,…..
Valami lehet benne... (törölt) 2012.10.12 23:25:14
Nekem az a bajom a magyar liberalizmussal, mint a többi magyar politikai oldallal, párttal: ugyanazt mantrázzák, mint a többi politikai oldal (el KELL menni, el KELL távolítani a közéletből, ki KELL irtani -igen, ugyanúgy nyomják ezt is-, meg KELL tiltani, be KELL tiltani, engedélyezni KELL -ez személyes kedvencem, engedélyezni KELL?!-, ésatöbbi), de nem veszik észre magukat, hogy ugyanolyan erőszakosan nyomulnak, és tolják az ember arcába, hogy KELL, mint a többi. Ugyanazt csinálják mint a többi, egyedül a célpont változik (de az meg változik amúgy is pártonként, politikai oldalanként, vezetőváltásonként).
Ebben az országban nincs igazi alternatíva (mivel a Pató Pál Pártot nem engedélyezik), egyedül a dühödt "aki nem velem, az ellenem" megosztó süket dumát nyomja mindenki, és sajnos sokan meg is kajálják ezt, aztán ugranak egymás torkának. A kötelezettségeimet letudtam, hadd döntsem már el én, hogy mi az amit gyakorlok a jogaim közül, és mi az amit nem, jó? Már így is túl sok a törvényesített KELL ebben az országban, mert akárki kerül hatalomra, benyomja törvénybe/alkotmányba azokat, amik szerinte KELLenek.
Szóval lófasz az összes politikus meg aktivista seggébe, én 23-án maximum a hűtőig megyek egy sörért, esetleg az Oldtimer kiállításra a kölkökkel (de azt is inkább más napra teszem, nehogy valamelyik eszement hordával kelljen találkoznunk). Szétkúrtátok a hülye politikátokkal az összes nemzeti ünnepet, normális embernek a gyomra felfordul, ha ki kell mennie valamelyik nemzeti ünnepnapon a városba, mert mindenhol csak elszigetelt, egymásra fújoló csoportokba lehet botlani, meg a rájuk birkapásztorként vigyázó birodalmi rohamosztagosokba, akik arra felügyelnek egész nap, hogy nehogy egymás torkának ugorjon a sok behülyített emberállatja. Tudjátok milyen nehéz elmagyarázni a gyerekeimnek, hogy miről szól március 15., meg október 23., amikor csak azt látják, hogy állandóan, egész nap csak csordákba verődött gyűlölködők vonulgatnak fel-alá, meg idióta politikusok osszák az észt valami, az adott ünnephez közesincs-aktuálpolitikai témában (egyszerűen nem merem kivinni őket a Kossuth térre, hogy esetleg megmutassam nekik a golyónyomokat, hogy "Fiam, itt lőtték halomra a dédapádat 56 éve", nehogy valami össznépi orgiába keveredjünk)? Szabadság, függetlenség, amikor a fővárosban lassan az összes nemzeti ünnepen az 1 négyzetméterre jutó rendőrök száma 2 (nem miattam vannak ott, hanem rátok vigyáznak)?
Kösz, de nem kérek belőletek, se a többi agyament politikusból. Tehettek egy szívességet a normális polgároknak: az ilyen nemzeti ünnepeken legyetek szívesek, fogjátok magatokat meg a többieket is, és húzzatok le a Kiskunságra, aztán a pusztában fel-alá masírozhattok, meg mondhatjátok a szövegeiteket, de a normális embereket hagyjátok pihenni, kikapcsolódni, esetleg normálisan megemlékezni, jó? Köszönöm.
Folyamatosan követem az iWiW látogatói számának az alakulását - a valamikor népszerű oldal egyre jobban csúszik lefelé, és érdekel ezen változás sebessége, és esetleges megállíthatósága. Miközben úgy tűnt a nyár elejéig, a lecsúszás megállítható, sajnos mára…..
Pézsma Lemming bisztró 2012.09.26 06:21:51
Meg lehet-e verni a saját seggét ezer százalékosan bebiztosító Fideszt? És ha igen, hogyan? Az alapkérdés az előzetes regisztráció részleteinek nyilvánosságra kerülése után sem változott. Az új szituáció viszont, ha lehet, még élesebben rávilágít az ellenzéki politika…..
Valami lehet benne... (törölt) 2012.09.26 20:05:00
A Robotzsaru reboot jó ideje a levegőben lóg,  a tervezeten Darren Aronofsky dolgozott, de az MGM csődjét követően távozott a projekt éléről. Miután a stúdió úgy-ahogy kikecmergett a pénzügyi bajból adott egy nagyobb lökést a Robotzsarunak is, José Padilhát ültették a…..
Kettős Mérce Sose halunk TEK 2012.09.14 10:56:55
A magyar terrorelhárítási kommandó a héten elkapta a BME-n Luke Skywalkert. Az ország fele ezen röhög, a másik fele szörnyülködik, hogy de hiszen Luke le is lőhette volna csoporttársait. Azt azonban alig valaki mondja ki, hogy itt a tragédia éppen a TEK részéről következhetett…..
Nesze!szer Szülsz te rendesen? 2012.09.13 18:41:07
Eddig nem szólaltunk meg a témában... pedig... Gyűjtöttük az aláírásokat még tavasszal, hogy a parlament elé kerüljön a családon belüli erőszak önálló törvényi jogállásra emelkedése. Buzdítottuk az olvasókat, titeket, hogy jöjjenek ők is, és jöttetek is rendesen. Meg…..
Valami lehet benne... (törölt) 2012.09.14 11:53:16
@Pussy Riot: Én viszont egy picit irigylem. Kap egy valag lóvét a nagy semmiért, és közben azt mond, amit akar mindenféle számára hátrányos jogi, munkahelyi, vagy pénzügyi következmény nélkül.
Ha ilyen melóm lenne, bizony én is bevállalnék még 4-5 gyereket, és közben nyomatnám a marhaságaimat. Talán még a gyomoridegem is helyre jönne :)
Ha valakit érdekelnek a valóságshow-szereplők, a Blikk a barátja. Nincs is tán olyan nap, hogy ne lenne egy teljesen komolynak szánt gagyicikk vagy gátlástalan önpromó benne valamelyik percemberkéről. Ma mákunk van, mert egyenesen kettő is szerepel egy írásban, sőt, ha Hajdú…..
Valami lehet benne... (törölt) 2012.09.13 16:55:03
@Bérgyilkos Bohóc: Ami nincs, az nem vérezhet.
Az olimpia egy természetesen nacionalista képződmény, amelyen országok versenyzői állnak fel a rajt előtt és nemzetüket képviselve próbálnak minél jobb eredményt elérni. Nincs is ezzel semmi gond. A gond az értelmezéssel van, vagyis azzal, hogy a soviniszta vagy a patrióta él…..
Valami lehet benne... (törölt) 2012.08.14 01:16:13
Én őszintén örülök annak, hogy az egyre csökkenő állami támogatás mellett is képesek az élsportolóink ilyen szép eredményekre. Attól tartok (bár remélem, nem lesz igazam) pekingi szereplés csak előszele volt az egész romlásnak, egy statisztikailag kiugró pont, amihez (ha igazam van) szép lassan igazodni fognak az eredmények a következő 15-25 évben. Mert azok a sportolók, akik ma olimpián indulnak, helyezéseket, érmes helyezéseket érnek el már legalább 15-30 éve aktívan sportolnak. A magyar élsport (nem, a foci nem élsport) pénzelvonásait, a mutyikat, a sportszövetségekben végbemenő hihetetlen energiákat és pénzeket felemésztő politikai csatározásokat nem a mostani, de még csak nem is a Rio-i olimpikonok fogják megérezni igazán (bár nagy valószínűséggel ők is érzik a bőrükön), hanem az utánpótlás, a mostani gyerekek (volt valaki egy dzsúdó-teremben mostanában? Látta valaki, hogy milyen körülmények között gyakorol Pars Krisztián? Tudja valaki, hogy mennyi pénzből kell megélnie egy nem magánpénzből szponzorált sakkcsapatnak? Csoda, hogy egyáltalán akármilyen sportban vannak még kiemelkedő eredményeink!).
Inkább támogatok (támogatNÉK, mert úgysem oda megy a lóvé többsége) 50, vagy akár 100 első körben kiesett olimpikont az adómmal, mint akár egy Audi A8-assal, vagy iPad-el, vagy lakhatási "támogatással" megtolni a megélhetési politikusakat. Vagy a megélhetési segélyezetteket, mert ők is százezer-számra vannak az országban.
Különben meg ki az atyaúristen a posztoló, hogy eldönti, hogy ha valaki drukkol a magyar csapatnak az olimpián, akkor vagy soviniszta, vagy patrióta? Kész-passz, nincs harmadik lehetőség? Negyedik? Az Atyaúristen kinyilatkozott, eszed-nem eszed, nem kapsz mást?
A posztíró, és ennek a blognak a legtöbb írója szemernyivel sem jobb, mint a radikális jobboldal: pontosan ugyanazt sugalljátok, művelitek, ugyanúgy uszítotok. A magyarországi (ál)liberalizmus egy csökevény, teljesen diktatórikus és kirekesztő módszereket alkalmaztok: aki nektek nem felel meg, aki nem üti meg a ti (általatok istenített nyugat-európai mércével nézve is kifacsart, torz) értékrendeteknél a lécet, az fujjfasisztasovinisztaellenforradalmárgeci. Mert csak a ti látásmódotok jó, de azt köteles mindenki elfogadni, ha valakinek egy picit is más a véleménye, azt azonnal a mókusok elé vetitek, megbélyegzitek, kirekesztitek, gecináci.
Ez a nagy büdös helyzet. Próbáljátok csak meg elolvasni objektíve a saját cikkeiteket, kommentjeiteket, aztán cseréljétek ki a "fasiszta", "nacionalista", "revizionista", egyéb negatív jelzőket a "cigány", "zsidó", "füves" szavakra, és megkapjátok az inverz kuruc infót. Nem ellen-, hanem inverz. Ugyanúgy uszítotok, ugyanúgy keltitek a feszültséget, ugyanúgy nem kínáltok megoldást a problémákra.
Félre ne értsetek, nem azzal van a baj, hogy elmondjátok mi a baj a ti szemszögetekből, a baj azzal van, hogy ugyanolyan megoldást kínáltok a problémákra, mint a szélső-jobbosok.
Egymás torkát harapjuk át, és a profitorientált érdekpolitikusok, meg a holdudvaruk az egymás által kiirtott hulláink felett fogják ülni a halotti torukat (és már abban sem vagyok biztos, hogy ezek a hullák erkölcsiek, vagy biológiaiak lesznek). Akinek lenne normális ellenvéleménye, azt vagy eltapostátok már rég, vagy elmenekültek, vagy épp pakolnak a bőröndbe (mint én). Vagy éhen döglöttek, mert ilyet is ismertem személyesen, Isten nyugosztalja.
Szálljatok magatokba, és próbáljatok-próbáljunk meg együtt megoldást találni a problémákra, hogy a 2052-es olimpián legyen egyáltalán magyar zászló, mert most már ez sem olyan biztos.
Kölcsönösen le kéne szállni a magas lóról, és nem ellenségként, hanem ellenfélként tekinteni egymásra, mert a cél közös: egy élhető világ, egy élhető Magyarország.
Hát ennyit sem tanultatok meg az olimpiából, kisemberek. Számoljátok csak az aranyakat, meg a cigánybűnözés áldozatait, meg a bezárt spanglisokat, attól nekünk, mindannyiunknak nem lesz jobb, csak gyűlik a genny tovább, aztán a végén, amikor kifakad a seb, mindenki belefullad a trutyiba, mindegy, hogy adózó kispolgár, nyugger, cigó, árpádsávos, weiszmanfrédhuba, vagy 80 éves rabbi. Erre kéne rájönnötök. Ellenfelek vagyunk, nem ellenségek.
Na csá.
Egy normális jogállamban a rendőrség szerepe arra kellene, hogy korlátozódjon, hogy a társadalmi normák felett őrködjön. A törvények betartatása és az ésszerűség egymást átölelve kellene, hogy érvényesüljön cselekedeteikben. Ozora. Lehet hallani az ozorai fesztről ezt-azt.…..
Valami lehet benne... (törölt) 2012.08.11 02:54:26
Összeesküvés elmélet: egy Mindenki Által Ismert Buliszervező Kft. Akinek Pont Most van A FőFesziválja bezabálja az összes többi tőlük független magyarországi fesztivált, vagy tönkreteszi. Most Ozora volt soron. Van/VOLT(hahahaha)/lesz még pár fesztivál, amit bedarálnak, mire teljes monopóliumuk lesz a magyar fesztivál- és nyári drogterítés-szcénában (nem egy külföldön is neves fesztivál dobta be a törülközőt az utóbbi pár évben ilyen-olyan okok miatt).
Az államnak a jatt egy részét már átadták legálisan, lásd:
index.hu/belfold/budapest/2011/01/13/tarlos_senki_ingyenes_kozterulet-hasznalatot_nem_kap/
a maradékot meg gondolom Nokia-dobozban szállítják, a hagyományokhoz híven.
Mindez szőrén-mentén összefügghet a V. László birodalom megbuktatásával (egyik maffia lecseréli a másikat) is.
A droghoz ennek csak annyi köze lehet, hogy kihez fut be a lóvé. Ha tisztán jogi, és kriminológiai alapon meg akarták volna buktatni ténylegesen az ozorai fesztivált, kb. a legelső évében megtehették volna.

Persze lehet, hogy tévedek, de akkor meg a faszért várt 2 évet a NER kormánya az ozorai feszt. lebuktatásért? Még a 73 éves anyám is tud róla évek óta(!), hogy oda a drogos hippik mennek ki, basszájba. Ha ilyen lassan, és fosul dolgoznak az adóforintjaim, akkor inkább visszakérném, ha lehetne, azt elintézem okosba'.
Valami lehet benne... (törölt) 2012.08.11 04:03:49
@FroZi: Nem az a lényeg. Monopólium ;) Ha tied az ország összes fesztiválja, akkor te szabod meg, hogy milyen zenét játsszanak milyen célközönségnek.
Apropó, külföldi drogos hippik. Voltál az elmúlt 2-3 évben Szigeten? :)
Odafigyelátor Korlát 2012.08.09 16:56:07
Festek. De semmi avantgárd. Korlát. Korlátban jó vagyok. Finom, apró mozdulatokkal haladok lécről-lécre. Trikóban és shortban, a nyári melegben, de árnyékban, a fénytől védve - szabadon. A gondolataim sem korlátozza ez a tevékenység, azok is szabadon… Közben pedig a…..
Valami lehet benne... (törölt) 2012.08.11 03:58:08
Nem értek teljesen egyet, de valami igazságmagva azért lehet.
Innentől saját vélemény/érzés/ilyesmi:
Mai/tegnapi élmény: 1 góllal alulmaradt a kézilabda-válogatott a svédek ellen. Reakció a szomszédból: már megint egy hajszállal bukták be.
Mondom neki, buktuk, ha már a meccs 99%án T/1-et használtál. Válasz: de akkor is egy hajszállal!
Mondom: nem baj, ott a bronzmeccs, még meg lehet az érem, a papírforma szerint a csoportból se jutottunk volna tovább!
Válasz(?): hogy soha nem lehet döntőbe jutni... Kérdem: Van 8 aranyunk, meg 4 ezüstünk EDDIG, mi az, hogy nem tudunk döntőbe jutni?!
Válasz: de az nem olyan...
Akkor milyen, baszomaszád?

" A sportolók (és a sportolóink) nagyobbik része hivatásszerűen versenyez, állami támogatásból, versenyprémiumokból, szponzori pénzekből, reklámszerződésekből él."

Amit legtöbbször késve, utólag, vagy sohasem kapnak meg. Sajnos ez a magyar valóság. Az én adóforintjaimból inkább támogassanak 500 olimpiai 6. helyezettet (vagy akár 60. helyezettet), mint akár egy darab léhűtő országgyűlési képviselőt, nekem ez a véleményem.
Volt is valami cikk a napokban, azt hánytorgatta fel hogy az amcsi sportolók semmit nem kapnak az aranyért, a britek 3 millát Ft.-ba átszámítva, akkor a mieink miért kapnak 20at?
Azért, mert USA-ban, vagy Angliában egy aranyérmes sportoló kap annyi reklámszerződést, hogy az abból kapott lóvéból nem csak a saját, hanem a gyerekei, meg a leendő unokái életét is sínre rakja, itthon meg többszörös olimpiai bajnokként szenvedni kell a túrórúd, meg a vodkafon reklámokban, hogy legyen valami.
Nézzünk már körül: a legtöbb olimpiai érmes (és helyezett, és egyáltalán, résztvevő!!!) szopik, mint a torkosborz.
Olimpia előtti támogatás? Szinte nulla!
Nézzünk csak két aranyérmes sportolót: Berki Krisztián, aki már 2008-ban Peking után ki volt kiáltva aranyérem-esélyesnek kért egy darab olyan lovat az olimpia előtt legalább 2 évvel(!), mint amilyen az olimpián volt, hogy tudjon gyakorolni, mikor kapta meg? Egy hónappal az olimpia előtt! Persze ha ezüstérmes lenne, a fél szövetség, meg ország most őt savazná!!!
Pars Krisztián, aki nagyjából az atyaúristen kalapácsvetésben kb. 2 éve, mit fog csinálni az aranyért kapott prémiumból? Vesz egy házat, hogy össze tudjon költözni a barátnőjével, és esetleg később családot tudjon alapítani! 30 évesen! Olimpiai bajnokként! A prémiumból vesz egy házat! Olimpiai bajnoknak kell lenni, hogy 30 évesen saját erőből saját házat tudjon venni az ember vidéken? Egyáltalán, voltatok ti Szombathelyen, láttátok milyen pályán készült fel a 2011-es VB ezüstjére, az idei EB-aranyára, és az olimpiai aranyára? Én láttam, és még most is ég a bőr a pofámról! A politikusok, akik ezután villogni fognak az Ő aranyával olyan kocsikban furikáznak a mi adóforintjainkból, amiknek az árából legalább 5ször fel lehetett volna újítani az atlétikai pályát (talán úgy több gyereket vonzana, mint így lepukkantan, de hát a politikusok hájas seggét furikázni baszott bömösökben fontosabb).
Mai példa: Hatos Gábor gyönyörű birkózással 5. helyen zárt szabadfogású birkózásban, bár kikapott a bronzmeccsen. Mi a reakció a mellettem ültő 60 éves vén alkesz kukástól, a 20 éves iskolástól, a 15 éve csapoló kocsmárostól? Egybehangzóan: "Bazmeg, elbaszta, mekkora gyökér!"
Olimpiai 5. helyezett! A fenti "úri"emberek egész életükben nem mozogtak annyit, mit Hatos Gábor egy hét alatt! És ő a gyökér! Meg én, hogy szót emeltem érdekében! Eszemfazom megáll!
Ha az ingyenélőknek és politikusoknak elszórt milliárdoknak(!) csak egy tizedét fordítanánk a sportra, nem 8, hanem két számjegyű aranyérmünk lenne!
Az összes olimpiai résztvevő sportoló aranyérmet érdemelne, a fanyalgókat meg csapják be egy kibaszott sporttáborba, ahol ugyanazokat a gyakorlatokat kell megcsinálniuk, mint az olimpikonjainknak! Az első napot nem élnék túl.
Semmit nem adnak, de a maximumot várják el.
Meglepődve olvastam az MNO Kábeltolvajok ellen fognak össze cégek című cikkét. Az utóbbi években több mint félmilliárdos kárt okoztak a BKV-nak a kábeltolvajok. De majd most sűrítik a kémjáratokat, megfestik a kábeleket, meg a rendőrséggel közösen tartanak vagyonvédelmi…..
Subba Ozora 2012.08.10 15:36:54
Bizonyára hallottatok róla, hogy Ozorán razzia volt tegnap. A Hír Televízió Panaszkönyv című műsora buktatta le az Ozora-fesztiválon működő drogtanyát. A rendezvény területén a rendőrök nem ellenőriztek senkit, csak a Hír TV munkatársának szerdai bejelentését követően…..
Valami lehet benne... (törölt) 2012.08.11 02:26:00
Függőágyon terpeszkedő utas, kerékpáron teli tál müzlit egyensúlyozó férfi, eldobott használt pelenka és óvszer – ez (szerencsére) nem a budapesti metró, hanem a San Francisco-i vasút. A tömegközlekedés éppen elég stresszes tud lenni akkor is, ha nem zavarják az embert…..
A morgás joga Tanulja meg szeretni 2012.08.09 20:13:02
Budapest főpolgármestere nemcsak a fővárosról szóló évkönyvekbe írja be visszavonhatatlanul a nevét, hanem az  új az BKV-szín is róla kapta (gúny)nevét: "tarlóskék". A névadó kiléte kezdetben rejtély volt, Vitézy Dávid is szerepelt a keresztapa-gyanúsak között, ám a…..
Valami lehet benne... (törölt) 2012.08.10 08:26:37
Mindenki a színére van ráizgulva, azt fikázza. Én többször is utaztam rajta, és hadd mondjam el tapasztalataimat.
Első találkozásom velük a Csaba utcában volt, amikor az egyik a 128-asnak kikiáltva épp igyekezett átküzdeni magát a Krisztina krt-i kereszteződésen, közben sugárban ömlött belőle valami folyadék hátul a motortérből. Ha a 128-as vonalát ennyire nem bírják, mi lesz majd a 21-es vonalon velük? 1 hónap alatt elfüstöl az összes.
Mint utas, következőek az észrevételeim: egyelőre tiszták, de jól láthatóan leélt buszok. Itt lepattant egy darab műanyag, ott összekarcolva az ablaküveg, amott repedezések, a lopásbiztos üvegtörő kalapácsok sehol, és a legtöbb helyen a helyük is annyira meg van rongálva, hogy nem lehetne berakni, ésatöbbi. Az ajtókat nem lehet egyenként kinyitni, csak egyszerre (és fülrepesztő a zárásra figyelmeztető hang, de ez még akár pozitív is lehet), légkondi be van építve, de nem működött egyszer sem, amikor rákérdeztem, úgy vettem ki a sofőr válaszának hanglejtéséből, hogy nem is nagyon fog működni soha.

Konklúzióm: egy Ikarus a 400as szériából normálisan kitakarítva nézhet ki így belülről. Persze amint azt tudjuk, a tisztaság BKV járatokon -hála az utazóközönség nagy részének és a takarítók áldozatos munkájának- csak egy múló álom, szóval lényegében vettek jó drágán pár lepukkant roncsot, ami kb. 1 éven belül ugyanolyan kehes vérző torkú tragacs lesz, mint a többi 10-20-30-40 éves BKV-jármű. Az általam felsorolt hibák egy picit nagyobb aggodalomra adhatnak okok, mint az, hogy bekattant, és hupikék törpikékeset játszik a Tarlós meg a Vitézy.
Hogy mondjak valami pozitívat is: kényelmesek az ülések, és alacsony padlós.
Hurrá!
Valami lehet benne... (törölt) 2012.08.10 08:28:12
@Valami lehet benne...: *okok - okot