Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Paris, je t'aime

0 bejegyzést írt és 2 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Franciaország a mai úticélunk, Béla írásából pedig sok minden más mellett az is kiderül, hogy még szinte tökéletes nyelvtudással sem egyszerű mindent elintézni, mert... mert csak. Avagy hogyan tarthat 9 hónapig egy tb-szám elintézése, és hogyan is néz ki a 22-es csapdája…..
Paris, je t'aime 2012.08.03 18:42:04
Jómagam, a nicknév alapján kikövetkeztethetően Párizsból írok, mivel ma délután a éppen a sécutől (TB) hazajövet eszembe jutott ez a bejegyzés és a 22-es csapdája. Az esetet nem részletezném, elég annyi, hogy elhangzott az ominózus címadó kifejezés, és hogy a posztíróhoz hasonlóan szintén kitartó és erőteljes érveléssel tudtam elintézni az ügyemet, amiről az orvosom és gyógyszerésem is azt mondta, sorba sem kell állni, rányomják a pecsétet a papírra, és mehetek vissza. A bürokrácia már csak ilyen, itt legalábbis változást egyhamar nem jósolnék. Ez nem kevés bosszúságot és időt vehet igénybe, de eddigi tapasztalataim alapján minden megoldódik, csak kitartónak kell lenni, nem feladni és utánanézni az ügymenetnek.

Valaki írta, hogy nyelvtudás nélkül nem megy. Egy hivatali vagy orvosi beszélgetést tényleg nehezen tudok elképzelni a francia erős ismerete nélkül, de Párizsban legalábbis tényleg el lehet lenni franciatudás nélkül, ha az illető munkájához nem szükséglet.

Az árak tekintetében érdekes, hogy még a Lidl is drágább Párizsban, mint vidéken. A lakbérekről nem szólnék, sem a bölcsödéről, amelyek erősen kihasználják a szükséget és a túlkeresletet.

A többi franciaroszági magyartól kérdezném, hogy szerintetek is megnőtt az utóbbi kb. három évben az itt élő magyarok száma? A személyes tapasztalat ezt mutatja, de ez egyrészt csak Párizsra korlátozódik, másrészt igen szubjektív is. Ti mit gondoltok?