Regisztráció Blogot indítok
Adatok
bloodybetty

0 bejegyzést írt és 25 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Külföldön élve az ember vagy megpróbál minél gyorsabban beilleszkedni, vagy inkább magyarokkal van együtt, amennyit lehet. Mai szerzőnk, Lilla ilyen tapasztalatokat is szerzett, olyan ismerősökkel, akik nem járnak el szinte sehova, nem csinálnak semmit, belesüppedtek a mocsárba, ami…..
Határátkelő Mi kell Angliához? 2013.05.05 06:53:00
Alázat, nyelvtudás és az ország szokásainak, írott és íratlan törvényeinek betartása hiányában szinte előre jósolható a kudarc – írja Gábor két és fél év tapasztalat után. Egy étteremben kezdte, mert valahol el kell kezdeni, azóta vezető fejlesztő egy webdesign cégnél.…..
Mai szerzőnk már gimnazistaként Amerikába vágyott, meg is szervezett mindent, egyetlen dolgot kivéve... Így lett Dallasból először Nottingham, majd némi kalandozás után végül Skócia. Melinda álmaiban ugyanakkor még mindig Amerika a nagy cél. „Már középiskolában tudtam,…..
bloodybetty 2013.04.23 15:52:25
@hagyma: Egy rokonunk amerikai férje Svájcba akarta követni a feleségét ottani munkára, de elutasították a svájciak, pedig korábban dolgozott ott egy évet. Nem tudom, hogy mi volt az indoklás, de Svájc ahol tud betart az amerikaiaknak hamár ők is szórakoznak a vízummal. Munkaszerződése nem volt, de a feleség egy elég jó pozícióra jött ki, akkor már dolgozott is, ha beszélek velük majd megkérdezem volt-e indoklás.
Az Egyesült Államok az utóbbi évszázadban szinte folyamatosan az ígéret földje volt emberek millióinak, és ma is az, csak ma jóval nehezebb letelepedni ott, mint akár pár évtizeddel ezelőtt. A lehetőségekről és a szabályokról Sándor írt részletes és érdekes…..
bloodybetty 2013.03.31 20:09:16
@rolldog: photos.state.gov/libraries/hungary/231771/PDFs/dv2014c_hu.pdf 7. kérdés :)

7. RÉSZT VEHETNEK-E A PROGRAMBAN OLYAN SZEMÉLYEK, AKIK AZ EGYESÜLT
ÁLLAMOKBAN TARTÓZKODNAK?
Igen, a jelentkez
ő
bármely országban, így az USA-ban is tartózkodhat, a jelentkezést bárhonnan beküldheti.
bloodybetty 2013.03.31 20:34:20
@Gerry.: Közben próbáltam kicsit utána nézni, a következőket találtam:
"A szabályok szerint, a mindenkori amerikai szegénységi küszöb 125%-át kell elérned, azaz, attól függően hogy hányan mentek ki, az alábbi összeggel kell rendelkezned vagy olyan munkahellyel, ami ezt megfizeti:

1 fő esetén: $13,963
2 fő esetén: $18,913
3 fő esetén: $23,863
4 fő esetén: $28,813
5 fő esetén: $33,763"

Ezek a számok nyilván évente változnak, friss infót a követség tud adni: USConsular.Budapest@state.gov

A másik kérdés: "Amíg zöldkártyád van addig minden évben 6 hónapot kell az Egyesült Államokban élned.Ez ha jól tudom 5 évig megy így, utána folyamodhatsz állampolgárságért. Ha nem mész vissza időben akkor elveszíted a státuszodat és megszűnik a zöldkártyád. Kivételes esetekben lehet kérni hogy 1 évre hagyhasd el az USA-t."

Itt pedig egy korábbi nyertes leírása az interjúról Budapesten: greencard.blog.hu/2012/04/29/_us_kovetseg_interju
bloodybetty 2013.03.31 20:42:49
@bobsys: www.travel.state.gov/visa/immigrants/info/info_3741.html

Itt szerintem ez arra utal: Evidence of financial support (e.g. Affidavit of Support, a notarized offer of employment, or evidence of assets)
Sokszor felmerült már itt a blogon is, hogy a nagy multicégeknél is egyre inkább dívik az ajánlások rendszere, azaz hogy a munkavállaló ajánlja egy külsős jelentkező ismerősét adott munkára. Ez egyike azon dolgoknak, amiket Magyarországon nem szokás szeretni, bár szerintem…..
Határátkelő London vagy vidék? 2012.07.21 06:59:00
Zoli már tudja, hogy megy, azt is tudja, hogy Angliába, azt viszont még nem, hogy inkább Londonba menjen, vagy jobb lenne a vidéket választani. Miközben ebben is kéri a segítségeteket, elmeséli azt is, hogyan jutott idáig. Akad az írásban jó pár megfontolandó gondolat. „Egy…..
bloodybetty 2012.07.30 19:09:46
@cristallo: Mi Del-Angliaban elunk a parommal egy 55 ezres varosban. A gyerek es munka egyutt eleg nehez itt, tobb ismerosom is otthon van, mert gyerekkel egyszeruen nem talalnak olyan munkahelyet, ahol eleg rugalmasan kezelik, ha beteg a gyerek, vagy iskolai szunet van, amit itt minden negyedevben van ha jol emlekszem es 3 hetig tart mindegyik, de tevednek valaki majd ugyis kijavit. Van egy tavaszi szunet, az tuti hogy 3 het, van ugye a nyari ami julius elejetol szeptember elejeig tart es a teli-karacsonyi ami talan 2-3 het.
Reszmunkaidoben esetleg megoldhato elhelyezkedned, de azzal meg nagyon szukosen jonnetek ki es hat ismetelten nem biztos, hogy orulnek, ha nem mesz be. Az en munkahelyem (Holland&Barrett, esetleg nezz szet a honlapjukon) eleg rugalmasnak szamit, nalunk szinte mindenki reszmunkaidoben van es ha valaki szabadnapra szeretne menni a masik beugrik helyette, de nem tudom ez mennyire altalanos mas helyeken, csak az ismeros anyukak sikertelen probalkozasait latom.

Ha esetleg lenne ismeros akiknel az elejen tudnatok lakni, vagy tobben berelnetek hazat / lakast az mindenkeppen hasznos lenne.
bloodybetty 2012.07.31 11:32:52
@cristallo: Napkozi (allami/ingyenes) egyaltalan nincs legalabbis (meg nem hallottam ilyenrol), ezert is jelent gondot a legtobb anyukanak elhelyezkedni, mert ha vege a sulinak, akkor menni kell a gyerkocert. Iskolai szunet alatt vagy suli utan beadhatod ilyen napkoziszerusegekbe, de azok mind fizetosek. Egy ismersom oviba jaratja a 4 eves kislanyat, nekik ha jol emlekszem havi 200£, de ez csak napi 4 orat jelent, delelott 9:30-12:30-ig. Ha tobbet szeretne bent lenni, az ar megy feljebb. Nekik az fog konnyebbseget jelenteni, hogy itt 4 evesen kezdik a gyerekek a sulit, az pedig ugyebar ingyenes (az egyenruha gondolom nem, de ebben majd kijavit akinek van gyereke)

A sulik itt a varosunkban eleg sokfelek, szinte mindegyiknek megvan a sajat egyenruhaja, ez szerintem tokjo, a paromnak viszont nem tetszik, hogy ennyire egysegesben kell jarniuk, szoval embere valogatja. :) Van csak lany, csak fiu es persze koedukalt sulik is, sokszor van valami specialitasa a sulinak, pl nyelvek vagy informatika... Rakerestem neked a kovetkezo tanev tanitasi szuneteire, ezen a linken tudod megnezni: www.holidaylettings.co.uk/resources/owner-advice/successful-marketing/uk-school-holidays-dates-for-2012-2013/a-1-31-2055/ Ebbol is latszik hogy meg nincs gyerekem, korabban rosszul irtam, csak a nyari szunet hosszu. :)

A mi varosunk egyebkent Anglia legbiztonsagosabb varosai kozt van szamon tartva, nem is igazan tortenik itt semmi. A szomszedvarosban 100 ezren laknak, na ott mar nem setalgatnek nyugodtan estenkent, de persze meg az sincs koszonoviszonyban London rosszabb hiru reszeivel. Altalanos szabaly, amit sokan elottem leirtak, hogy ne vegyel ki soha ugy lakast/szobat/hazat, hogy elotte nem nezted meg a kornyeket. En nappal is, este is megneztem eddig minden lakasunknal, plusz nalunk a kisvarosi mivolt miatt fontos volt, hogy kozel lakjunk a kozponthoz, mert nem akartunk kocsit venni, vagy buszozast fizetni. Igy most minden fontosabb dolog, bevasarlas, munka, szorakozasi lehetosegek, egysegesen 10-15 percnyi tavolsagra vannak gyalog.

A reszmunkaido eleg valtozo, tulajdonkeppen itt el kell felejteni a 40 oras munkahetet, a bemegyek 9-re vegzek 17-kor dolog foleg az irodai munkak eseteben mukodik. Van olyan hely, ahol 9 orara keresnek embert, vagy 18-ra, 38-ra... Ezen en az elejen csodalkoztam es bosszankodtam, de most hogy benne vagyok bekell latnom, hogy megvan a maga elonye.

Sok dolog van, amirol nem tudom erdemben nyilatkozni, mert ugyan hallottam rola, de butasagot nem akarok mondani, ezert csak megemlitem es hatha valaki tud pontosat. A gyerekek gyogyszerei legjobb tudomasom szerint ingyenesek, ha nem igy van valaki javitson ki. :) Sokfele segely van itt, amikre sokan mar szinte kulon "szakosodnak", pl housing benefit, ami amolyan lakhatasi tamogatas, child benefit a gyerekeseknek, income tax benefit, ami adovisszaterites a tul alacsony keresetueknek es gondolom meg van tobb is, en ezekrol hallottam. Egyedul nehez, mert ahogy eszrevettem 1 berbol szukosen ellehet 2 ember, de ha mar a masodik is keres valamennyit (mint esetunkben miota dolgozom) sokkal lazabba valik az a bizonyos nadragszij.

Osszesegeben en a helyedben elsokorben megprobalnek egy ismeroshoz kijonni, szetnezni es utana donteni. Sokan csinaljak, hogy elore jonnek es meg gyerkoc nelkul intezik el a lakas/szobaberles, bankszamlanyitas, munkakereses koroket, ugy talan konnyebb, ha megteheted es van aki otthon vigyazna ra. Ha gondolod e-mailben meg szivesen irok arrol milyen koltsegek voltak, amik minket pl megleptek mikor kikoltozunk.
Amikor először elolvastam a történetet, elgondolkoztam, vajon mit szóltok majd Helga írásához, de annyira magával ragadott a szenvedélye, és a sztori sok szempontból annyira magyaros, hogy közzéteszem. A helyzet különleges: adott egy Új-Zélandra készülődő család, akik úgy…..
bloodybetty 2012.07.30 12:08:18
Bizony, januar ota megszunt az Egyesult Kiralysagban a karanten, mi decemberben koltoztunk, a cicaink pedig januarban az Angolfutarral (www.angolfutar.com/) jottek utanunk.

Az Angliaba torteno belepeshez ezek az elemek kotelezoek:

- mikrochip (elobb a mikrochipet kell megkapni es legalabb 1 nap teljen el (legalabb papiron) a veszettseg elleni oltas es a chipezes kozott!!!) Tehát először chipezés, aztán oltás, mert csak ezt a sorrendet fogadják el! Az útlevelet már a chipezéskor ki lehet állíttatni.

- veszettseg elleni oltas az indulas elott legalabb 21 nappal

- allatutlevel kiallitasa

- Echinococcus elleni féregtelenítő kezelés es kullancselleni kezeles miniumum 1 maximum 5 nappal indulas elott(ora-perc pontosan bejegyezni!)

Angolul a hivatalos infokat itt talaljatok:
www.defra.gov.uk/wildlife-pets/pets/travel/pets/pet-owners/

Ez egy kormanyzati oldal igy 100%-ban megbizhato.

Ez pedig a magyar allatorvosi kamara honlapja: www.petpassport.hu/orszagonkenti_sajatossagok.html

Az allatutlevel+chip+oltas / 2 macska nekem 20 ezer Ft-ba kerult, de pl az az allatorvos akit a nagykovetseg ajanlott ha jol emlekszem 40-50 ezerert vallalta volna a ket macskat... Ismeros dokik vegeztek az osszes vizsgalatot akikben 100%-ig megbizom, hiszen onkenteskedtem is naluk.

NAGYON FONTOS: a feregtelenito es kullancselleni kezelesnel bent kell lennie a pontos datumnak ora perc pontosan, es ha eltertek a fenti hataridoktol kegyetlenul visszaforditanak, nem igazan lehet oket meghatni. (Ezt a legtobb futar ugy oldja meg, hogy az allatorvos csak lepecseteli a kezelest, de nem ir be datumot es futarra bizza. Csak aztan ne legyen elfelejtve!)

A chipet csak megbizhato helyen rakassatok be, nem erdemes sporolni, mert hallottam olyat, h elvandorol, vagy nem mukodik es akkor megint csak vissza forditjak oket. Ja es arra is erdemes odafigyelni, hogy a doki tenyleg beregisztralja a chipet, mert sajnos van, hogy elfelejtik... Angliaban erdemes lehet oket regisztraltatni, hogyha elszoknek, akkor a chipjuk alapjan beazonosithato legyen a gazdi. A chip egy kb rizsszem nagysagu kapszula amit egy kicsit vastagabb tuvel jutattnak az allat bore ala, kb a lapockajukoz. Az enyemek eleg jol veszeltek, nem sirtak es semmi bajuk sem lett.

Az indulas elott meg egyszer megnezettem a chippet es ugy altalaban a cicak egeszsegi allapotat, de ez mar csak az en paranoiam. A cicakra erdemes hamot tenni (en a poraz reszt leszedtem rola, a Freshnapfben lehet kapni olyan 2 ezer Ft/db) mert elofordulhat, hogy a hataron kiveszik oket a kosarbol. Mindenesetre szerintem abbol sincs baj, ha nincs hozzajuk nyulva az ut alatt, nehogy kiszokjenek ijedtukben. A mi cicaink vasarnap delutan indultak Budapestrol es hetforol keddre 01:00 korul ertek Londontol kb 50 km delre fekvo varoskankba.

A fentiek macskakra vonatkoznak, kutyaknal azt hiszem meg van plusz egy kezeles, de azt a fentebbi linken megtudjatok nezni.

Ha valaki nyulat, ragcsalot, hullot stb koltoztetne: www.defra.gov.uk/wildlife-pets/pets/travel/pets/other-animals/

Bocsi, hogy bolere eresztettem remelem valakinek sikerult segitenem aki esetleg tervezi a kisallattal koltozest ide. :)