Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Oroszország Felfedezője

6 bejegyzést írt és 0 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Az UNESCO Világörökség Bizottsága és az északi orosz nagyváros történelmi városképét védők tiltakozása ellenére mégis megépülhet Szentpétervár első felhőkarcolója. A Gazprom-nyefty pénteken megkapta az engedélyt a 462,7 méter magas Lahta Center építésének első…..
Oroszország hagyományosan bőkezűen ajándékozza meg olimpikonjait. A bajnokok 4 millió rubelt (kb. 30 M Ft), a második helyezettek 2,5, míg a bronzérmesek 1,7 millió rubelt kapnak a kormánytól. Emellett minden érmes állami kitüntetésben részesül, melyeket tegnap adott át…..
Az Ural Airlines bejelentette, hogy 2012. október 3-án elindítja Jekatyerinburg-Budapest járatát, amely hetente egyszer, szerdánként közlekedne - írta az AIRportal.hu. A hírt a Budapest Airport egyelőre nem erősítette meg. Az internetes szakportál szerint a légitársaság…..
Olasz, francia, máltai és orosz múzeumok összefogásának eredményeként a Moszkvai Kreml Múzeumaiban július 6-án megnyílt az a tárlat, amelyik a legrégebbi katonai szerzetesrend – a jeruzsálemi Szent János lovagrend – történetét mutatja be. A kiállítás szeptember 9-ig…..
Oroszország 436 sportolót küld a londoni olimpiára, ami valamivel kevesebb mint a 2008-as pekingi játékokon. A számok egyelőre nem véglegesek, hiszen az orosz olimpiai csapat összeállításáról szóló tárgyalások éppen ma folynak Moszkvában. Az orosz válogatott végleges keretét…..
Mihail Bulgakov Mester és Margarita című művének szereplői - Woland, Korovjov és Behemót - szerepelnek azon a moszkvai közlekedési táblán, amelyet ismeretlenek állítottak a regény első fejezetének helyszínén, a Patriarsije Prudi parkban. Egy közlekedési tiltótábláról van…..