Adatok
Pauze (törölt)
0 bejegyzést írt és 2 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.
"Without some goal and some effort to reach it no man can live."
Dosztojevszkij
Diploma és a harmincadik szülinapod. Mindkét időpont önkényes. A diploma azt az időpontot jelenti, amikor kilépsz az utolsó iskoládból, a 30 pedig azt a kort, amikor belépsz a családos szakaszba. A…..
Belépve többet láthatsz. Itt beléphetsz
Hazánk szellemisége (zsidó-) keresztény gyökerű. Még azok is ennek értékrendszerében gondolkodnak (tudat alatt), akik nem vallásosak. Mi a kereszténység tulajdonképpen? Egyistenhit, a lélek halhatatlan és Istené, de egyetlen életünk van, „siralomvölgy az életünk” (bár ez kissé régi már, ha jól tudom felülírta már a Vatikán ezt, de hát a keresztény egyház nagyon gyakran megújul –mondjuk szüksége is van rá, szóval jól is teszi, majd később, hogy miért is), menny és pokol, férfi és nő, bűn és jócselekedet, rossz és jó. Mindezek külön-külön. És bűnösnek születünk, amin a keresztség enyhít, de alapvetően bűnös az ember. Szóval ha jól viselkedsz, megkapod a jutalmad: halál utáni mennyország (esetleg előtte tisztítótűzzel). Jelképe: egy halott/haldokló szent ember egy keresztfán. Továbbá (itt a lényeg): az igazán jó keresztény (nem csak a jehova, a katolikus is!) kötelessége hite terjesztése, megosztása másokkal. Akár kér ebből a „szelíd”nyomulásból a szegény tudatlan más vallású (neadjIsten ateista), akár nem kér: megkapja. Mert hisz a misén/istentiszteleten/stb. „ott rosszat nem tanulsz, ártani nem árthat”. (Hát nem is! Nem is ezt akarom ezzel mondani…)
Mi következik mindebből? Az, hogy a keresztény szellemiség szeret fekete-fehéren, dogmatikusan, kategorizálva és (elő)ítélkezve gondolkodni. Ha van is átmenet (pl. tisztítótűz, keresztvíz, gyónás, megbocsátás), nem azt hangsúlyozza, hanem a kontrasztot, az ellentétet. A dualitás itt nem együtt, nem egyben jelenik meg, hanem külön-külön (egyébként a zsidó vallás is szeret szétválasztani, és szintén monoteista,de hiszen abból született a kereszténység, sok hasonlóság van ).
Szóval ez a szinte kizárólagos vagylagosság akkora hangsúlyt kap a kereszténységben, ami a saját belső ambivalens érzéseinken túl az élet legmindennapibb területein át küzdelemre, harcra késztet, hogy vagy a fehéret vagy a feketét elnyomjam. Mert a kettő együtt nem lehet. Vagy-vagy. Ráadásul teszi mindezt úgy, hogy közben tudat alatt passzivitásra (ergo negativitásra) hajlamosít. Hiszen többnyire felsőbb hatalomtól függsz. Alárendelt/alattvaló/bárány vagy. Tehát visszatérve: Vagy-vagy. Kész. Nincs „is-is”. Így fogja fel a létezést. Ez az alapja. A szenvedést és a halált valamint az ellentétek egyszerre való megjelenését nem mint az élet legtermészetesebb velejáróját fogja fel, hanem problémaként. Nem lehetőségként, hanem negatívumként. Mert a passzivitás = negativitás. (A jelképpel sem az a baj, hogy Jézus szenvedését ábrázolja, hanem AHOGYAN ábrázolja: kiszolgáltatottként, tehetetlenként. Pedig Jézus valójában sem kiszolgáltatott, sem tehetetlen nem volt. Mégis így ábrázolja. Ráadásul ez a fő jelképe. Jézus az erő és a legmagasabb tudat jelképe, épp ahogy és amiért a szenvedést átélte.) Továbbmegyek: Csak akkor nyerhetek, ha más veszít. Csak férfi van és csak nő van. Nincs köztes. Nem téved, csak éppen ez közel sem a teljes igazság.
Mert egyrészt a szenvedés nem csupán negatív. Mindig ott a pozitív előjel is. A szenvedés egyfajta lehetőség a fejlődésre a tanulásra a változásra. Hozzá lehet úgy is állni, hogy nem félek tőle és eltaszítom és elnyomom, hanem valódi alázattal, elfogadással, sőt befogadással, átéléssel, sőt megkockáztatom: kíváncsisággal állok hozzá. (tapasztalatból írom ezt)
A lényeg amit ezzel még mondani szeretnék: az egész kereszténység egyfajta kiszolgáltatottságot sugall, egyfajta passzivitást, még ha ezzel a mondatával enyhít is rajta „Segíts magadon, az Isten is megsegít.” De hisz’ már ebben is megjelenik, hogy Istentől, vagy valami feljebbvalótól (atya/apa/államfő/férfi/főnök, stb) várja azt, hogy mondja meg mit kell tenni, hogy segítsen.
Hát ezek után csodálkozunk azon, hogy úton-útfélen tudat alatt vagy egyenesben meg akarják mondani nekünk - akár kussolva-tudatalatti-sugallatként, akár beszélgetés közbeni ártatlannak tűnő kérdésfeltevés módszerével, akár „légy elégedetlent-sugalló” reklámokkal vagy médiával sugallva, akár egyenes „görög kórusként”, - hogy mit tegyünk? Hogy mi a jó nekünk? Mer' ő csak jót akar. Hiszen a kereszténység is pontosan ezt teszi. A jó hívő másokat megtérít. Nem fogadja el a más vallását. (csak megjegyzem: sem a hinduizmus, sem a buddhizmus nem erőlteti senkire a saját vallását) Szóval az egyház fentről mondja meg nekünk, hogy nekünk mi a jó. Mert mi szegény bűnös balga bárányok, honnan is tudhatnánk, mi nem tudjuk. Nem mondom én azt, hogy rosszindulatból teszik. Dehogy! Szó se róla! Nem akar itt senki rosszat, mert ellentétben velük, szerintem az ember pont hogy nem „eredendően bűnös” hanem „eredendően jó”. Tehát őket is a puszta jóindulat vezérli, csak éppen honnan a fenéből tudná valaki, vagy valami megmondani, hogy nekem mi a jó? Mikor nem ő éli az én érzéseim, nem ismeri a gondolataim, mint ahogy én sem tudom, hogy neki vagy neked mi lenne a jó. És egy utolsó gondolat: a tanács csak akkor az, ha kérik. Ha kéretlen, akkor az nem tanács. Akkor az betörés, betolakodás a másik életébe. Ezt a távol-keleti kultúra tökéletesen tudja. Mi ebben azért vagyunk mások, mert nyugati keresztény gyökerű civilizáció vagyunk. De ez a tény szintén se nem jó se nem rossz, csak tény, vagyis inkább: rossz is és jó is egyszerre. Duális, mint minden a világon. Peace!