Regisztráció Blogot indítok
Adatok
adam014

0 bejegyzést írt és 23 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
A második héten András mintha jobban teljesítene szakmailag, legalábbis kevesebbszer kaptam a fejemhez sírva az epizódok láttán. Ez már csak azért is érdekes, mert a magánélete, ha lehet, még kevésbé van a topon – a valóságban azért többnyire az a tapasztalat, hogy egy…..
adam014 2014.11.10 22:31:08
@mokamini: Persze, de ez nem is egy dokumentumfilm(sorozat). Kell a sorozatba a dráma, meg kell sajnálni valamiért a főszereplőt. Ez az egész monológ is emiatt hangzott el, lerendezhették volna annyival hogy Ágnes már tud róla, és utalgat rá, csak akkor meg a néző nem érti miről van szó. Másrészt ezt az önismereti cuccot elvégezhette még azelőtt, hogy Ágneshez kezdett járni akár, és akkor máris ott tartunk, hogy Ágnes előtt nem beszélt róla. :)
A World Series by Renault-versenysorozatot nem kell bemutatni a műértő közönségnek. Az, hogy a néhai spanyol Formula Renault-bajnokság utódjából időközben egy igazi Forma-1-es sztárnevelde lett, már csak a befektetett munka, pénz és a kőkemény bajnokság hírének köszönhető.…..
adam014 2013.09.08 10:42:13
A Wikingerről mindenkinek van valamilyen emléke: részegen hazafelé burgerezés, sajátos stílusú kiszolgálás, mócsingos gyros. Az elmúlt pár hónapban az arra járók bizony észrevehették, hogy nagy fúrás-faragás történik, és nem is olyan régen a hely megkapta a "bisztró"…..
Naszóval, Will Graham egész évados pokoljárása és zuhanása az őrület tengermély kútjába kezd a végéhez érni. A kisfickót az előző részben Hannibál olyan sztoikus arccal mártotta be Jacknél, hogy csak néztünk, ennyire érzelemmentesen gecinek lenni nem sok embernek sikerül…..
A Mohó Hiéna tovább portyázik, ezúttal is a Totalcar egy idei cikkében található a válasz. A kérdés nagyon egyszerű. Melyik anyagunk képgalériájában parkol egymás mellett egy szép, fehér BMW E34-es és egy szintén fehér Zsiguli 1500S? A kép megtalálásában segíthet, hogy a…..
adam014 2012.12.22 20:38:19
@tAB: az nem e34-es bmw :)
A Delphi egy igazi, autóipari óriás-beszállító. Erőátviteli rendszerektől kezdve folyadékkristályos kijelzőkön át futómű-alkatrészekig mindent gyártanak. Sokan így vagy úgy, de kerültek már kapcsolatba a termékeikkel. Bár pár évvel ezelőtt komoly gondban voltak, mostanra…..
A múlt keddi epizód itt. Kedd van, Máté napja. Lassan egy hete tudjuk, hogy nemsokára új név kerül a naptárba erre a napra. Máté nincs többé. Dargay mégis hatalmas műgonddal vár valakit. Máris megvan az új keddi betegünk? Máté apja (Abonyi György) érkezik. Hogy rendszeres…..
adam014 2012.12.12 11:26:57
@beacska: nincs köv. kedd :D
adam014 2012.12.12 11:40:35
@beacska: jaa, úgy más. Amúgy az amerikaiba szerepel, bár némileg más ok miatt, nem állandó heti ülésekre megy :)
adam014 2012.12.13 10:57:38
@hazank fia: az amerikai verzió alapján csak andrás, ágnes, illetve máté apja tünne fel. Ha lesz folytatás, illetve ha azt veszik át.
Előző hétfő reggel itt. Hétfő reggel van, gondolom elmúlt már 9 óra, mert Dargay egyedül ténfereg a szentélyben és nagyon nem találja a helyét. Laurát hívogatja, de csak az üzenetrögzítőig jut. Szemmel láthatólag nem érti a szitut, leveti magát a kanapéra. Fekete…..
adam014 2012.12.12 10:51:28
@genevieve: nem vagyok benne biztos, hogy én másképp reagáltam volna András helyében. Engem csalnak meg, lép le a szeretőjével, és utána még én kezdjek el könyörögni neki, hogy ne menjen, stb?
adam014 2012.12.12 10:56:37
@beacska: Persze lehet, de a múlt csütörtöki Tamásos rész elég beszédes volt szerintem. Mikor mondta a doki, hogy nehéz egy ilyen lépést megbocsátani, stb. Az ottani érzések legalábbis szerintem pont ugyanannyira vonatkoztak rá is mint Tamásra, aki szintén nem bírta megbocsátani a megcsalást ugye.
A héten szembesültem azzal, hogy megnyílt egy újabb hely, mely pizzákra és hamburgerekre specializálódott. Mit csinál ilyenkor a jólelkű burger blogger? A) rendel egyet B) rendel kettőt C) Randal és Dante Ha kitaláltátok, akkor folytassuk. A hely listázva van Netpincéren is,…..
adam014 2012.12.11 13:10:19
@Sasyyy: természetesen a varázsportól, amit a 2x-es szorzó ad.

750ft egy burger, tán ki sem jön sokkal olcsóbban rendes marhahúsból(nem a mirelit döghús), normális bucival, stb.
Söt, ez még nem is számít drága hamburgerezönek csak hogy elkeserítselek.
adam014 2012.12.11 13:36:18
@Sasyyy: sajnáljuk hogy nem érhetünk fel hozzád. Azért érdekes, hogy itt a blogon is 30 felett van a budapesti burgeresek tesztje de valahogy nem rémlik ennél jelentösen olcsóbban minöségi burger.
adam014 2012.12.11 15:20:16
@Sasyyy: Egy picit nagyobb, stb burger azért ott is majd egy ezres, de lehet valamelyik nap kipróbálom :)
Zsófi korábban itt. Szerda van, ma megint Zsófiról szólnak a hírek. És én már megint magyarázkodok…. Az introban olyan jelenetet idéznek, amiről e poszt hasábjain nem olvashattatok korábban: a lány a gyógyszerbeszedés után, már-már öntudatlan állapotban a modellekről…..
Több kommentárt nem is fűznénk hozzá, hiszen mindenki látja, hogy elrontják a körét az aljas BMW-sek, Octáviások és különben is. Nem szabadna így hozzáállni egy pályanaphoz, pláne akkor nem, ha tulajdonképpen szándékosan nem tartotta fel őket senki. Mindenkinek egyformán…..
Az Égéstér 34. adásának kommentposztja. Direktlink a letöltéshez...
Az Arctica Sun Trooper átfogó tesztelése közben óhatatlanul is belebotlottam néhány érdekes, különösebb technológiai felszereltség nélkül is elvégezhető vizsgálatba, melyekkel ifj. Feszl István optikus-optometrista próbálgatta a lencséket. A későbbiekben mértünk…..
„Drágám, ha gyalogost gázol, nézze meg a szombati anyagot, abban volt szó a gyalogosok közlekedéséről. Biztosan elsiklott valami fölött vagy éppen az orvosnál volt” – bökte oda az iskolavezető a számítógépe mögül. Így a negyedik napon már éreztem magamban valami…..