Regisztráció Blogot indítok
Adatok
újbarázdátszántaZeke

0 bejegyzést írt és 24 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Rémálom a zöldhatóságnál XII. Már én unom ezt a meccset az OKTVF főigazgatójával, annál is inkább, mert szemmel látható, hogy semmilyen botrány nem tudja megingatni a pozícióját, Fazekas miniszter következetesen félrenéz, amikor arra kerül sor, hogy vonja le a…..
újbarázdátszántaZeke 2013.12.08 17:59:38
@BajszosErik: Tolnainé az ő foglyuk :) sőt, a bölcsességfogában is lehet foglyuk :)
na nem mintha ez védené a nyelvvizsga vagy a diploma hiányát.
Sziasztok!Peti vagyok, apa hatéves fia, játékarc és mókásmuki, és néha én írom apa blogját!Vége van az ovinak meg a nyárnak, így lettem iskolás. Tanulni kellett egy verset is, aminek két sora apának nem tetszett és átírta, én meg elmondtam az évnyitón, és senki nem vette…..
Laci Today Ikea sucks 2013.08.12 14:00:06
Rihaj! Azért, az IKEA is elmehet a p..ba, nem? Szóval kérem, lányunk különszobát kapott, amihez kellettek némi bútorok még. Első FelvonásPénteken délután elmentünk a Bp-i ikeába, hogy beszerezzük, ami kell. Mindent előre kinéztünk, célirányosan mentünk. Nem volt „Hagalund…..
Laci Today "Na, mi van" 2013.06.13 11:51:05
Rihaj! Van ez a Laár András nevű szórakoztatóipari termék, aki kérdezte ma, körkérdésileg, hogy "Na, mi van?"Hogyhogy mi van, mi lenne?Margit van, az van! Nem hiszed el? Levezetem neked:Kezdeném előszöris azzal, hogy "mi van"?Há', napsütés! Sokan kimentek a szabadba spórtolni,…..
Kérdezem a pasit – elektronikusan, mert nincs itt -, mi a francért nem indul be a láncfűrész. Elmondta távban, beindult. Ő is, a láncfűrész is. Amikor nyolcvanadszor esett ki a hosszabbítóból a bigyó, szigszalag híján gombolyítófonallal erősítettem össze. Az is vezeti az…..
újbarázdátszántaZeke 2013.06.02 21:07:46
Bornai Tibor A fa ára 2012.12.30 19:35:58
Szomszédom szomorúan mutatja a kertjében álló, félbevágott fenyőt. Valaki ellopta karácsonyra a felső másfél métert. A fejemet csóválom, és már ébred is bennem a tanult gondolatsor, hogyan lehetne elkapni az illetőt, miként bizonyítható, hogy éppen annak a fának a csúcsa…..
újbarázdátszántaZeke 2012.12.30 20:44:41
@HgGina:
kicsit radikálisan fogalmazol, de ha belegondolok, a szegénység nálam sem lenne elég ahhoz, hogy "keresztényi megközelítéssel" ellopjam más fáját. Onnantól már valóban nehéz lenne meghúzni a határt.
Akkor már inkább nem állítanék fát. A Megváltó azt is megértené.
Szemtanúk szerint a Bergeni Egyetem orvostudományi karát négy sötét lovas ragadta el egy szempillantás alatt a semmibe. Érdekes, de az eset Hajdú Péter Orbán-interjúja alatt történt. A norvég rendőrség adatai szerint senki nem sérült meg: az épület egyszerűen eltűnt a bent…..
újbarázdátszántaZeke 2012.12.26 17:49:58
@VoluntartistA: turul az, nem griffmadár
"leellenőriztette" Volt nekem egy isteni magyar-tanaram', aki az ilyeneket halkan, kedves, elnéző mosollyal, de kissé okítóan feddő hanggal, csak emígy korrigálta: "Robikám, le nélkül.." Vagy "be nélkül", mert jellemző volt a bepótolom vs. pótolom is ;-) Szeretettel: Tisztelt…..
újbarázdátszántaZeke 2012.11.10 17:39:10
@ivanhu: az én fülem semmilyen formában nem fogadja be az "iszok" alakot. Feláll tőle a szőr a hátamon.
Egyébként nem alanyi, hanem alanyos ragozás, amiről szó van. Legalábbis én még úgy tanultam az iskolában.
újbarázdátszántaZeke 2012.11.10 17:42:04
@ivanhu: OK, ezt az egy kivételt én is elfogadom, de csakis mint költői munkássága részét :)
újbarázdátszántaZeke 2012.11.10 17:34:44
@Tommmyka:
József? kicsit off, de Józsefet én eddig kizárólag teljes nevén, József Attila formában láttam-hallottam leírva-kimondva.
Ady költészete, Babits alliterációi. De József?
Nem kritika, csak érdekesség.
Határátkelő Élet a Malév után 2012.10.22 06:54:00
Idén tavasszal érthető módon hatalmas vihart kavart Magyarországon a Malév megszűnése. Egy ideig rengeteg szó esett arról, hogyan tudnak majd elhelyezkedni a munkanélkülivé vált pilóták, légiutas-kísérők és egyéb szakemberek. Nos, jelentem, mai szerzőnk, Wingsfly gyorsan…..
újbarázdátszántaZeke 2012.10.22 15:41:07
itt kicsivel több forrás is található ehhez a képhez :)

www.google.com/search?tbs=sbi:AMhZZivYNNiihy9QUbLX-eeZ0Ksvqm1aefYFiBDku_1vXMTQOgLXMs9cDegkGh1C_1jK9nzn4fB4waS3qvjsBRMx_1dBxwh6Jb0H23bvnLJnGh4DQ9lxKXBq0GiOC29guNiTzM2gDhAQvAlbQ29wdpukldQxPAc5IYivr0jyBq2-de8ZT7v31V9lGlTNltzwsc7xikqlx1CogByJxHnBbI-zFMwI4aGFLJ7WhB5lMpOXxelJOVJKiGxVjURQBHsugXAKSr3R9ZxOi5GmNnkCEMkoh9eNxJ21F_1fPdMIJ-hqRzYBVFL2gFJbBCNW_1xh5y8Hk-t4o-IFi1Cq1NU0MqIUjn1YcO8mZTIYs3ZhGoZFrr58X9NrRVfVAGuLGDQyYB883EhVS3SQ-y9FkCG_1YyrVQeDYQTLtLNNrU9Ha_1LbtvpUA4HNBShnAA7J1p5WzMxYyJE7KvApTvi1jV3_1Mme7j47TTc9mVBYuXIIEI_15Dz2VSXK6dJv_1DJOfKwYoQWL4Ja58c7NspsUbIEM2PUw9yy8wbbZrSDRPSAOgJX8WuoxescT2xeW2UNVkkt-eiok2gRfotGNOWGlppl1VWM7P8lVcwpS8oUg62MC9M6KnfKmW3gNgCkT6SS6serXDSFc2QLk2ik0UbLe6FMlHivKgOlcSartjOywZNHCybO2MnVYrs9V6s6ima3KqlyFVW7npIZGQgTvExZ2bwKLYS8oTR0ckszssfz7U4G8rGE9zQyidGGbVMy0cXe1TZgxruv4Pvx8WkGOoUQATrgsizL6T-4AjQQGSRN-tk8DGNCIDf2LfQmPtm9b7VhBhn29N4SDFS_1oCmdqgjEmLxTvlUejfHdfmDgepYxicXzZTasDVBwBAAY_1hEE9xWwS_1meb6ePHazUJjBIoTgsy4Gwz_1CWwbi2ORbX6JJpBbfV-8iWrL3_1wufQZAaNa-HxEbnG4JynRMxXni0rCrzilM2FUBy6op0GbjEr-3fZrpClxZEe8UElHtRQFDezkv6Zf9yaahy3EokBq_1HZQ7iQyEtRPI-CdtvgHG8hqf_1QBPBBd-1NoOOoFdOIWYoKsrO_1bmeEA84I1zj9O45XDisWyhx8dXJGqcG5VyrhJojISdHsjs-OKspIB5Cq7-duNtKurS31nL6g6qS6LMvUqlGlS2SEwAVncqbRkElI_10yMLOp0fdzXHFVgdbJiJ6wp8nfXZxme8dpQzls1ACGduV3BWL5vbS37OE4AMQFj6cXX7uQRIKP75ORBZagaoiwg1RVg-zxRiJXQqtdmgxs77ohEbVNZGAVzDXUpD-5XZtPM1TsahqA&num=10&hl=hu&bih=574&biw=1366
újbarázdátszántaZeke 2012.10.22 15:41:51
@újbarázdátszántaZeke: bocs a hosszú linkért, de így érdekes a találati lista
Pálinkás József közgazdász előadást tartott az 50. Közgazdász Vándorgyűlésen Egerben. Hogy egészen pontosan miket mondott nem tudom, még az is lehet, hogy megszabta az új, az üdvözítő irányt ennek a rettenetesen eltévelyedett tudománynak, legyünk türelemmel, majd…..
újbarázdátszántaZeke 2012.09.30 16:09:18
@maroz: véletlenül pont úgy voltam ébren, hogy én kommenteltem legelőször ezt a posztot. Ez volt az én vállvonásom: némi szarkazmus és cinizmus, némi önkritika. Részemről ezzel tudomásul is vettem a dolgot: ez van, ilyenek vagyunk.

Ha soha sehol nem mondanánk el, hogy ezt vagy azt nem tennénk, akkor viszonylag kevés komment születne az ilyen posztokhoz. Egy beszélgetés, vagy egy blog kommentlistája nem mindig olyan kiforrott, hogy csak az igazán magvas mondanivalónak lehet létjogosultsága. Lehet, hogy fölöslegesen szóltam hozzá én is, de elsőre jó ötletnek tűnt :)

A címkék olyanok, mint egy-egy közhely. Rendszerint nincs bennük eredetiség, általános (fél)igazságokat fogalmaznak meg. Valamiért az emberek jelentős része mégis használja őket, tán azért, mert kapaszkodót, közös értelmezési pontot jelentenek. Amikor kifejtettem, hogy nekem személyesen mit jelent a sorban állás, épp a címke mögötti tartalomról gondolkodtam.

Jogos, hogy a sorbanállásnál sokkal súlyosabb dolgokkal élünk együtt, de nem ezekről posztoltál, ezért nem is ezekhez szóltam hozzá. Ha pedig valamitől "feldemhed" :) a fél net, akkor ez mégiscsak valami szóra érdemes jelenség lehet.

Egyébként peace és respect.
Talán furcsa ilyet írni egy blogposzt előtt, de igazi fejlődéstörténetet olvashattok ma. Bevallom, nekem nagyon tetszett az írás, mert nagyra becsülöm, ha valaki képes tanulni a kudarcaiból és más emberré válni általuk. Miként ez Annával is történt. TROLLFIGYELŐ: Trollt…..
újbarázdátszántaZeke 2012.09.24 19:58:16
Én a Magyar Nemzettel és jobboldali barátaimmal szemben nem tartom rasszistának feltétlenül a Milla képét, amit Facebook oldalán posztol, és amin fuksszal és egy köteg tízezressel ábrázolja Orbán Viktort. De az biztos, a kép könnyen kelthet rasszista indulatokat, és valljuk be…..
Örülünk, Vincent? Átlagmagyar 2012.07.10 22:45:00
Mi vagyunk a nép, akár tetszik, akár nem. Átlagosan, mi vagyunk. Mi mocskosbuzizunk a Kossuth téren, nekünk zsidózik a Bayerzsolt, értünk lop a Közgép, mi dicsérjük a Matolcsy Gyuri eszét, és mostanában, átlagosan, mi gondoljuk azt, hogy az ország tele van burundikkal.…..