Regisztráció Blogot indítok
Adatok
GOD

0 bejegyzést írt és 211 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Akármerre nézek az utóbbi napokban, az összes online autós újságban és blogon arról van szó, hogy szarrá lesz mindenki büntetve és csak úgy röpködnek majd a háromszázezer forintos csekkek, meg a nulltolerancia. Mi már megemlékeztünk a témáról tavaly október közepén.…..
Az alábbi levelet elolvasva én személy szerint nem kicsit ledöbbentem és csak pislogtam ki a fejemből, hogy akkor ez most komoly-e, vagy keressem a rejtett kamerákat a karnis mögött. Mindenesetre én remélem, hogy a nevén nem nevezett levélíró a kivétel és nem én, akinek az általa…..
Gergely kopácsolt egy sort a billentyűzetén, hogy jól közzétegyük a véleményét arról, hogy kell-e emelni a sebességhatárokat, vagy akkor már túl nagyok lesznek a különbségek az egyes járművek között, mivel akad pár jármű, ami emelés esetén sem 150-nel fog menni, hanem…..
Egyhetes karácsonyi pihenő után most már jól vissza vagyunk térve, hogy ismét jól megmondjuk az idiótáknak meg taplóknak, amit meg kell mondani, nomeg közvetítjük tovább a ti megmondanivalótokat. Most is utóbbi példát követjük Istvánnak köszönhetően, mert még lusták…..
GOD 2008.01.04 02:36:37
i-gen 2008.01.02. 15:48:58

Kedves i-gen! Messze nem értettél, úgyhogy:
1., Fogjál egy japán-magyar szótárt, és rájössz, h mi is az a zaibatsu!
2., A zaibatsuk profitorientált viselkedése olyannnyira leszarja az emberéletet, hogy például az általad imádott buzuki üszökből is több verzió készül, és ezeknek a biztonsága egyre nő, de csak akkor, amikor a törvény kötelezi őket. addíg dögölj meg, de meglegyen a haszon! Erre legjobb példa a stift első szériája, de lehet mondani a dobozert is. Nálunk azt a stiftet kezdték el gyártani, ami japánból már ki volt tiltva! A japó wagoner meg köszönő viszonyban sem volt a magyarral, annyival volt szarabb a magyar.
3., Van 5 Renault-m, meg egy Navarra, nem szorulok rá arra, hogy ne pontosan azt vegyem meg, amit akarok! Úgyhogy kettőnk közül szerintem te nem tudod megfizetni azt, amit szeretnél!
4., Azért raktam be az összes képet róla, h érzékelhessed a különbséget, bár szerintem a skicc egy lentről felfelé nézvést ábrázolta ugyanazt a kocsit.
5., Annyira bízol az autógyártókban, hogy az már rémes! Tanuld már meg, mennyire embertelenül szarnak bele, h mire jó gyakorlatilag az az autó, amit árulnak, amíg megveszik tőlük! És az összes ilyen!
6., Természetesen tudom, hogy a demóautók hogy készülnek, hogy a koncepcióautók marhára nem léteznek abban a formában, ahogy először bemutatják őket, néha még motorjuk sincsen!
7., Én nem akartalak sértegetni, te már erre játszottál rá. Na az ilyen embereket nem tudom megérteni!

Valadimir Harkonnen 2008.01.01. 22:52:01

Ezt tudom, csak nem abban a magasságban van elhelyezve, és nem ék alakúra volt kialakítva a vége...!
autózz! Havas úton vezetni 2008.01.02 16:57:00
Már karácsony előtt kaptunk egy kis ízelítőt, de igazi havazásnak nevezhető havazás (szóismétlés csak a nyelvhelyesség-kritizátorok kedvéért) csak most jött, legalábbis piciny országunk mocskos és nagy szívében. Nem mindenki szeret annyira ilyen körülmények közt vezetni,…..
GOD 2008.01.04 01:11:51
Na, az én téli jótamásom (vagy tanácsom) az, h
1., vezess egykézzel. Akkor is, ha ehez fizikai erő is kell. Max megerősödik a kezed. Hol jobbal, hol ballal, de nagyobb alászedések kivételével csak egykézzel.
2., csak a szabad kezeddel dohányozzál, mert jót tesz az idegeknek, meg nem marad elengedve a kormány
3., ha veszélyesebbnek érzed az utat, akkor jobb kéz a kézi/váltó felett, egyiket sem fogja, vagy ha igen, akkor nagyon lazán.
4., ha a kocsid megindult valamerre, és nincs balesetveszély, akkor hagyjad, hadd menjen, ne idegeskedj, próbáld nyugodt mozdulatokkal visszaszerezni az irányítást: úgy sem lehet baj (Ebből még meg is tanulhatod az autó reakcióit!)
5, ha a kocsid megindult valamerre, de balesetveszély van, akkor a finom fékezés mellett gázelvétellel visszanyerheted az uralmadat az autó felett. Ha a kormányra nem reagál, de gyors irányváltás válna szükségessé, akkor folyamatosan benyomott gombbal húzd be a kézit, szinte egyből megindul valamerre a kocsi feneke (hátsókerekesnél ugyanezt hirtelen gázadással érheted el). A Kézit a kívánt irány elérése előtt teljesen engedd ki, mert maradt még tehetetlenség is, ekkor gázadással (ha kell visszakapcsolva) és kormány középreállításával az autó egyenesen megy tovább. (Ezt nem tök egyszerű megcsinálni, leginkább úgy lehet gyakorolni, hogy télen havon-jégen 8-asokat írogatsz, lehetőleg ugyanazon a nyomvonalon, majd megkeresed a minimumát is. Hó nélkül erre kíválóan alakmas a homokos aszfalt, vagy a murva is.)
6., ha nincs ABS, akkor pótolható a fékpedál minél gyorsabb folyamatos pumpálásával.
7., ha nem tudod elkerülni a balesetet, akkor hátulról-előlről érkezve (frontális karambol kivételével)minél nagyobb felületen csattanjon össze a két autó. A Lökösök kutya sokat kibírnak! Frontális ütközés helyett próbáld féloldalasan elkapni az autót.
8., ha nincs más megoldás, akkor nyugodtan, higgadtan csapd oda az autót, az egyetlen szempont az az, h ne legyen személyi sérülés. Autót vehetsz másikat, embert nem!
9., Bammeg semmibe nem kerül 5 percet késni, de odaérni!
10., reális alapon minél nagyobb követési távolság!
11., Ha nem bízol magadban, akkor maradsz otthon a seggeden, vagy tömegközlekedsz, esetleg taxit hívsz!
Van két ünnep évente, amikor megszaporodnak az utakon a józannak nem kifejezetten nevezhető autóvezetők, biciklisek, gyalogok. Az egyik a húsvét, a másik kitalálásához pedig valószínűleg elegendő egy ötvenet közelítő IQ. Az újév első napja valószínűleg előbbinél is…..
Navigációs szakértőnk is aktiválta magát, jött is neki két témába vágó kérdés, az első már korábbi posztoknál is felmerült, a másik pedig legyen intő példa azoknak, akik most tervezik navigációs eszköz beszerzését. Nekem szükségem lenne az európai FIX traffic…..
Újra és újra eldobom az agyamat az emberi hülyeség határtalanságának láttán. A kerékbilincset alapból egy nagy marhaságnak tartom, de ha valaki akkora tahó, hogy leparkol egy buszmegállóban, akkor arra miért az a megoldás, hogy még le is bilincselik a kocsit, nehogymár el tudjon…..
Most vagyunk a karácsonyi idegbaj hajrájában, rájöttek az emberek, hogy holnapután itt a csomagbontós este, nem árt beszerezni valamit, amit a fa alá tehetünk. És ugye miért ne most, innen szép nyerni. Van persze olyan ember, aki nem idegesíti fel magát azon, hogy nincs parkolóhely,…..
Már megint volt min felhúznom az agyamat. Volt az RTL Klubon a Házon kívülben egy pár perces riport, amiben benéztek egy-két kocsmába megkérdezni az embereket, hogy mit szólnak hozzá, hogy szigorítani akarják az ittas vezetés esetén adható büntetéseket. Sikerült elcsípniük egy…..
GOD 2007.12.03 18:16:43
Igényes emberek gyűjtőhelye, de tényleg!

Persze, vezettem már ittasan. Legutóbb 2003-ban. Az első liter whiskeym után bőgve hívott az asszony, h kurva nagy baj van. Visszakértem a kulcsot attól a sráctól, akinek be kellett volna parkolnia a 250 méterrel arrébb levő parkolóba (!!!) és hazapadlóztam. Majd a "gerinctöröttre taposott" macskával az állatorvoshoz. Majd kutyalassan haza. Leszídtam a nejemet, majd otthonhagytam az utcán az autómat, és taxival mentem vissza inni. Semmilyen hibát nem vétettem, de rühellek kockáztatni. Nem a jogsimat, mert abból vehetek másikat, hanem másokat!

Azóta is rendszeresen szoktak szondáztatni azok a zsaruk, akik nem ismernek. Akik ismernek, azok nem. Ha normálisan viszonyulnak hozzám, akkor szívesen vagyok partner ebben is.
De! A szervezet alkoholfeldolgozó képessége alkalmanként más és más, így idézhet elő egy pohár sör is olyan ittasságot, ami elég a baleset előidézéséhez, viszont a vérvétel már közel semmit sem tud kimutatni. Ezért szerintem nem szabad változtatni a 0 tolerancián, mivel ha azzal csak egy baleset okozója is képes megúszni a dolgot, akkor már baj van!

Említés szintjén megjegyezném, h tényleg vannak hibás szondák, találkoztam már vele: Egy olyan barátomnál lett színjátszós, aki soha életében nem ivott szeszt! A következőt tiltakozásunk miatt a rendőr fújta meg, az is elszineződött. Ekkor a zsaru !!!elnézést kért!!! majd jó utat kívánt.
A múltkori egyirányú utcába szemből behajtó és a járdát elfoglalva tilosban parkolós poszt után valóságos levéláradatot kaptunk a témában, úgyhogy ma el lesztek kényeztetve sztorikkal és fotókkal, mert a három dobogós helyezettet egyben mutatjuk meg nektek! Kezdjük mondjuk…..
autózz! Örömhír reloaded 2007.11.29 12:08:00
Heló, fiúk lányok! Örömhírrel kell most elébetek állnom, mint V. Majakovszkijnak Lenin elvtárs arcképe elé. Bővül az autózz blog szakértői csapata. Miután sikeresen elstartolt jogi szakrovatunk, ahol Dr. Lak Edit közlekedési szakjogász segít minket minden a közlekedésben…..
Van-e idegesítőbb annál, amikor mások b*sszák el az ember idejét? Például, ha a telelésre szánt 8 napból hármat eltesz a Best Reisen utazási iroda kft, mint ahogy az levélírónk esetében összejött: Történt, hogy barátainkkal összebeszélve októberben, késő nyári elmaradt…..
autózz! Hullapelyhes... 2007.12.18 18:12:00
Három és fél napig nincs poszt, a függők meg már kétségbe is vannak esve (fene gondolta volna, hogy vannak ilyen fanatikus autózz!blog függők is). Több email is beesett ma hozzánk, hogy miért nem írunk semmit. Hétvégén azért nem írtunk, mert máskor sem szoktunk, van élet a…..
Jefe megfegyelmezett egy rokihelyre parkoló autóst a hétvégén. Aki bunkó az bunkó, de kérdés az is, hogy a reakció mennyire jogos... Ti is ezt tettétek volna a levél írójának helyében? A mellékelt képet szombat délután lőttem Debrecenben. Az egyik lakótelep parkolójában…..
GOD 2007.12.18 23:14:14
Kata 2007.12.18. 11:57:13

Figyelitek emberek??? Visszajött! Tisztára mint a filmeken! Amikor a rút mostoha Csipkejózsikává változik, és magáévá teszi a királyfit! Vagy az a Kamupipőke? Mindegy! Végre visszatért közénk szokásos havi vér...........benforgó szemekkel történő dühkitörése után!

Hiába no, az én csajom! :O) Kapsz is gyorsan virágot! @-8-

Na, csak sikerál téged észheztéríteni néha! Szerintem neked még férfimércével is nagyobb az önbecsülésed az átlagnál, és ettől veszed veszélyes támadásnak azt, ha egy csapatba verődött ifjútitánhorda alakod dícséretétől eljut a "tolnám, mint a lopott biciklit" témáig. Nem lehet mindenki olyan úriember és hősszerelmes, mint én, aki képes
Ódát zengeni keblednek halmairól melyet
- Kényszerűségből, mert pár rím is kellett -
Hasonítani sem lehet, s ennél soha szebbet
Isten sem álmodhatott megteremtve Évát
Ádám se, bár eléggé jól ismerve a léhát
Eképpen vezetné Néked fel ezt a témát:
"Ne vacakolj annyit, dob már le a ruhát!"
S csodálkozva nézné meg azt a csúf figurát
Ki föld porában fekve a magas égre néz,
Ajkairól lassan vér csepeg, nem a méz;
Rájőve, hogy ő az, kit tükörben szemléz
Markolva fájlalón a sajgó ivarszerveket
(Mely emlékre majd agg vénen is megremeg)
Kínjának ködén át csak e képzet kecmereg
Jobb lett volna tán, hogyha fütyörészve
Némán néz csak rá e két égi tüneményre
Csodálva feszülő halmait s remélve
Keblednek kincseit ő veheti majd kézbe,
De fájdalma erősebb, belevési az észbe
Hogyan szakadt esendő udvarlása félbe.
És én csak csodálom hetyke feszességét,
Bimbódzó kedvének kis fényes szökkenését
Mint pillék szárnyának kecses rebbenését
Közben egy álomban járva az utamat
Mint szökkenve ringó emlék-fuvallat
Prózába szedve él bennem a sugallat:
Basszús Kislány, de jó a melled!

Csakhát ugyi erre nem mindenki képes
- Remélem nem kell külön magyarázni Édes -
Amit ezért kaphat, na az lesz a rémes!
Két jármű is elütött egy nőt Kőbányán Zebrán akart átmenni egy nő a budapesti Gyömrői úton. Először egy teherautó aztán egy személyautó is elgázolta. Meghalt. index.hu Szabályok betartása, közlekedési kultúra. Kettő azok közül, ami nem kifejezetten van jelen a hazai…..
Múltkori benzinkúti lopásásos posztunkkal sikerült Róbertet olyan mértékben feltüzelnünk, hogy úgy döntött, végére jár a dolognak. Mert ugye ha már homár, legyen kövér. Az első válaszul kapott levelét olvasva bennünk is az ilyenkor szokásos "na persze"…..
autózz! Használd az indexet! 2007.12.14 10:38:00
Nem hagyjuk sokáig pihenni közlekedési szakjogászunkat, ezúttal az index használatával kapcsolatban kapott egy kérdést, amire talán sokak számára egyértelmű a válasz, akik számára pedig nem, azok úgysem vallják be. Mindenesetre most eloszlatjuk a kétely minden sötét fellegét.…..
GOD 2007.12.14 23:49:11
Érdekes felvetések jöttek eredménynek...
Az index témához csak annyit tennék hozzá, hogy volt egy kellemes élményem is:
Megyek nyugodtan kifelé a Vácin 70-el a középső sávban, amikor érkezik elém egy index nélküli szarrá sötétített kocsi jobbról. Namost a helyre azért tudott bevágódni, mert akkorát fékeztem, amekkorát tudtam (közben imádkozvást a mögöttem jövő miatt). Én dudálok, üvöltök, asszony csitítani próbál. Kicsit feljebb mellém keveredik a gyökér, ablakát lehúzva kiszól egy szép nagydarab kopasz csákó, hogy "mi van vazze?" Nálam lemegy az ablak, felmegy a pumpa, majd egy "Szívenszúrlak az indexkarral, az van" szintű válasz születik. Legnagyobb megdöbbenésemre nem a verbálfájtingos rész jött, hanem egy "Bocs!". Ezután amíg láttam használta az irányjelzőt. Persze paraszt voltam, de azt hiszem volt értelme. Talán megtanulta belőle.

EBEUSS 2007.12.14. 21:18:46

Szerintem a puszta létezésed ténye is mentesít az ököljog alkalmazását tiltó erkölcsi és törvényi szabályok alól! :O) Mellesleg jogos az álláspont, majd' minden nap kénytelen az ember véteni a szabályok ellen, tényleg nem lehet tudni, mikor ki akar ez ellen erőszakosan fellépni! Mondjuk azért a fizikai adottságaid (méret, hangerő, autód típusa és mérete) és a szituáció (szállított kopaszok száma, elővehető érvek /vipera, bézbólütő, kerékkulcs, vadásztőr, lőfegyver, pitbull, vérnyúl, habzó szájú anyós/ száma), valamint a hozzáállásod ("gyereideszéjjeltéplek", "problémát akarsz", "mit akarsz", "bocsánat") is döntő szerepet vállalhat a dologban. De mondjuk szomorú, h ezen is gondolkozni kell! A "fejlett nyugaton" csak azon kellene elgondolkoznod, hogy hol kap el az ilyesmiért a rend derék őre, valamint a "mennyibe fog ez nekem kerülni" merülhet csak fel az emberben.
Bár a legvisszásabbnak azokat a szitukat tartom, amikor a képzelt vétségért akar valaki "elővenni", holott semmilyen törvényi vagy erkölcsi, esetleg szokásjogi akadálya nincsen annak, amit csinálsz.
Rendszeres olvasónk, GOD!, sikeresen összetűzésbe keveredett egy zebrán parkoló bömissel. Mert nem volt máshol hely. Szegény... Tegnap találtam ezt a szép szitut a Visegrádi - Szent István körút sarkon. Az egészet csak azért kezdtem el lefotózni, mivel alig lehetett kikanyarodni a…..
GOD 2007.12.18 00:43:49
Az én utolsó négyem (nem az autóké, mer' ugyi vannak akalmazottak is):

2007 dec. 15: Seat kijött elém, feljebb taglalva. Navarra eleje elment kapálni a rétre.

2007 október. Hátulról belecsúsztam a Clióval egy töröttseggű Seatba, ami viszont már előtte belecsapódott egy Citroen vonóhorgába. A kiscsaj mondta, hogy már törött volt, felejtsük el. Clión sehonnan sem volt látható sérülés, első lökös gyári illesztéssel a helyén. Seatnak eltörött az első rendszámtáblatartó kerete. Citroennek lejött a grafitos gépzsír a horgáról.

2007 május Az előttem levő opelos köcsög megállt a zöldnél, én elkezdtem nézelődni, mindenfelé, opel ellő, én a Twinivel utána, majd emberünk kézifékkel rásegítve satuzik. Twini hozzáér. Emberünk hamar gyorsan felsorolja az összes elemet, ami a kocsi hátulján van (már élből sérült volt a lökös), mondom, h nem érek erre rá, rohannom kell, betétlapot akar, vagy fizessem ki. Aszongya felhív a költségekkel. 1.5 hónap múlva hív, hogy 164.000,- a kár. Én meg elküldtem a picsbe. Egy darabig hívogattak a csicskája (titkárnő), majd az összeg lement 65.000,-re (!!!) amit személyesen mondott, amire közöltem, h szórakozzon mással. Egy darabig még próbálkozott a titkárnő, de mivel csak az egyik alkalmazottig jutott, aki elküldte délre, abbamaradt a dolog. A vicc az, hogy a Twinin egy órás kutatás után találtunk egy halvány fényesedést a lökösön. Szét ugyan nem szedtük, de se kívülről, se a motortér felől, se alulról nem találtunk mást.

2007 április. A fél évi munkám ment tönkre egy fittipaldi buzukis köcsög miatt, aki fényes nappal kivágott elém a macisajt mögül. Ezek utána el akarta magyarázni, hogy szerinte ott ki kellett volna férnie. Nem öltem meg, de nagyon közel volt hozzá. A később kiérő haverjával együtt remegtek az életükért, mert rendőrt hívtak. A kár: Renault 9 '87-ből: jobb elején minden elment, lengőkarral, féltengővel, toronycsapággyal, homlokfallal, hűtőmaszkkal, géptetővel, bajuszléccel (ezt a mai napig nem tudtam beszerezni, csak későbbi modellé van), hátsó ülésről leesett és összetört laptoppal.
Buzukinak kitörtem a b1-ről mindent, remélem a sebváltója is ráment. Az egészben az bosszantott fel a leginkább, hogy fél évem ment rá, mire a rozsdatengerből autót faragtam (tornyoktól előre minden új, frissen fényezve + új sárvédők peremezve, fényezve). Szegényem júniusra lesz teljesen kész, (ő kiállítási autóm), persze már fullextrásra, mindent megkap, amit akkoriban tudhatott egy R9, ha minden jól megy, még a klímát is megkapja. Kicsit mókás, de az eredeti jól működő HiFi az, amit nem találok...
Régen volt már szeptember 22., amikor javasoltam, hogy tessék egy napra letenni a személygépjárművet és kerékpárra pattanni a kritikus massza részeként. Mivel ennek letelt az elévülési ideje, most egy olyan levelet posztolok nektek, amiben fanatikus olvasónk, Viktor kérdőre vonja a…..
autózz! Radart detektálni bűn? 2007.12.11 10:24:00
Nemrégiben befutott hozzánk egy olyan kérdés Gábortól, amire mind az összes (kettő) szakértőnket ráugrasztottuk. Azóta mindkettőjüktől befutott a válasz is, bár izgalmasabb lett volna, ha egymásnak ellentmondó eredmény születik, így viszont legalább biztosak lehetünk a…..
Az autósok egyik (bunkóbbik) fele akkor is használja a buszsávot, ha tudja, hogy az buszsáv és ott nem közlekedhet (ld. kép lejjebb). János azonban rávilágított egy olyan nem elhanyagolható kérdésre, hogy mi van akkor, ha már el sem dönthető, hogy az a sáv most akkor buszsáv,…..