Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Tony.

0 bejegyzést írt és 4679 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
A Juventus célja az olasz bajnokságban mindössze annyi maradt, hogy az élmezőnyben végezzen, s ezzel biztosítsa helyét a Bajnokok Ligája következő kiírásában, azonban van még lehetőség arra, hogy a csapat egy trófeával mentse a nehezen menthető szezont. A zebramezeseknek ehhez meg kell őrizniük az…..
A szardíniai döntetlent követően Danilo állt a DAZN mikrofonja elé, és a védő természetesen korántsem volt elégedett a csapat teljesítményével, de ezúttal a bíráskodásról is beszélt, mivel véleménye szerint jogos büntetőtől fosztották meg a Juventust. „Egyértelműen szomorúságot éreztem az öltözőben…..
Massimilino Allegri a The Athletic munkatársának adott interjút, amelyben beszélt a Juventusnál tapasztalható kihívásokról és célkitűzésekről, illetve felmerült a megújult Bajnokok Ligája is. „Amikor visszatértem, a csapat megfiatalítására kértek fel, a célkitűzés az volt, hogy évente három Next…..
A Juventus tovább száguld a lejtőn, a zebramezes csapat ezúttal a Hellas Verona otthonában ért el 2:2-es döntetlent, s mindez azt jelenti, hogy amennyiben az AC Milan holnap győzni tud a Monza ellen, a milánói csapat átveszi a tabella második helyét a torinóiaktól. "Realista vagyok. Két pontot…..
A Juventus támadója, Moise Kean a Corriere dello Sport munkatársának adott interjú során beszélt személyes fejlődéséről és szakmai terveiről. "Sokat ingadoztam, de most keményen dolgozom, hogy ráleljek a stabilitásra és az állandóságra. Négy emberből álló személyes stábom van, akik felügyelnek: egy…..
Fabrizio Ravanelli a Tuttomercatoweb munkatársának nyilatkozott az Öreg Hölgy kiváló aktuális formájáról, miután a csapat februárban megnyerte az összes bajnokiját, és továbbjutott az Olasz Kupában, valamint az Európa-ligában. „Nem mindig könnyű a lehető legjobban képviselni a mezt, amelyet…..
A Torino elleni 4:2-es győzelem során, az eltiltott Manuel Locatelli helyett kezdőként kapott lehetőséget a Juventus 21 esztendős argentin tehetsége, Enzo Barrenechea, aki nem vallott szégyent, így érthető örömmel és elégedettséggel nyilatkozott a városi rangadó után. "Már bemutatkoztam a Bajnokok…..
A Juventus hozta a kötelezőt, s Moise Kean és Ángel Di María találataival begyűjtötte mind a három pontot a kiesőzóna közelében tanyázó Spezia otthonában. "Gyenge első félidő volt, de jobban kezdtünk a szünet után, s egy második gólt is szerezhettünk volna Kean révén. Amikor Ángel beállt,…..
A Juventus fontos, ám kevéssé meggyőző teljesítménnyel párosuló győzelmet aratott a Torinóba látogató Fiorentina együttese fölött. "A Fiorentina támadott annak érdekében, hogy megszerezze az egyenlítést, nekünk pedig megvoltak az esélyeink arra, hogy 2:0-ra alakítsuk az eredményt, de nem használtuk…..
A La Gazzetta dello Sport értesülései szerint a Juventus szeretni visszatérni a tradíciókhoz, s vissza akarja építeni azt az olasz magot, amely mindig is markánsan hozzátartozott a klub arculatához. Ennek a szándéknak a nyomán a zebramezesek szeretnék megszerezni a Sassuolo tehetségét, Davide…..
A Salernitana otthonában aratott 3:0-ás győzelem során kezdőként lépett pályára Mattia De Sciglio, aki nem vált túl népszerűvé a szurkolók körében, s fenyegetéseket is kapott, mert bizonyítékokkal szolgált a Juventus ellen zajló vizsgálatokhoz. De Sciglio a klub több korábbi játékosához, így…..
A Leeds United hivatalosan is bejelentette, hogy kikölcsönözte a Juventus amerikai középpályását, Weston McKenniet, s ugyan a pontos összegeket nem hozta nyilvánosságra, a kölcsönvétel kivásárlási opcióval történt, amely kötelező érvényűvé válik bizonyos feltételek teljesítése esetén. McKennie…..
Az Atalanta elleni 3:3-as döntetlent követően a Juventus a Monza csapatát fogadja az Allianz Stadiumban, s be kell gyűjtenie mind a három pontot, ha el akarja kezdeni a felkapaszkodást a tabella középmezőnyéből.  A két csapat nemrég az Olasz Kupa nyolcaddöntőjében is találkozott egymással, akkor is…..
Tony. 2023.01.29 15:44:53
Luciano Spalletti is tartott természetesen sajtótájékoztatót, és ezen azzal kezdte, hogy válaszolt Massimiliano Allegri kijelentésére, mely szerint a Napoli a bajnoki cím esélyese, a Juventusnak pedig a BL-helyezés a célja. „Megértem, hogy Massimiliano Allegrinek kényelmes háttérszereplőnek kiadnia…..
Tony. 2023.01.13 19:38:22
@Del Pybala: A b-ből jöttek fel velünk, kis költségvetésből nagyon jó csapatokat hozták össze, a szakmai munkát értékelem.
Egy inter, milan bajnoki cím, főleg inter sokkal rosszabb. Ők tényleg történelmi nagy riválisok.
A La Gazzetta dello Sport újságírójának birtokába jutott néhány lehallgatott telefonbeszélgetés a Juventus aktuális sportigazgatója, Federico Cherubini és az egykori pénzügyi igazgató, Stefano Bertola között, és a bár a Tuttosport értesülései szerint ezek a felvételek büntetőjogi kontextusban nem…..
A La Gazzetta dello Sport értesülései szerint a Juventus új elnöke, Gianluca Ferrero visszahívná a klubhoz Alessandro Del Pierót, hogy az igazgatóságból segítse Federico Cherubini és Massimiliano Allegri szakmai munkáját. A Juventus új igazgatótanácsa január 18-án áll majd fel, azt követően, hogy…..
A Tuttomercatoweb.com értesülései szerint a Juventus 2023 elején kifizeti az első részletét a 25 millió eurós átigazolási díjnak Manuel Locatelli játékjogáért, s a megállapodásnak megfelelően összesen három pénzügyi év alatt a teljes átigazolási díjat át fogja utalni. A neroverde klubbal kötött…..
A januárban a Fiorentina együttesétől a Juventushoz igazoló Dušan Vlahović ügynöke a szerb támadó döntéséről, valamint a torinóiakkal hírbe hozott Sergej Milinković-Savićról beszélt. "Igaz, hogy sok más klub is érdeklődött, de a Juventus az a Juventus, a világ egyik legnagyobb klubja. A kezdetektől…..
A Juventus 3-0-ra hozta a Lazio elleni meccset, Moise Kean és Arkadiusz Milik góljaival, Wojciech Szczęsny révén pedig folytatódott a Juventus kapott gól nélküli sorozata.  „A srácok jól teljesítettek, különösen egy kemény hónap után. Nem volt egyszerű meccs a Lazio ellen, türelmesek voltunk, és…..
A Juventus nehezen kiharcolt, ám annál fontosabb győzelmet aratott a Hellas Verona vendégeként, s a győztes találatot a zebramezesek ifjú támadója, Moise Kean szerezte a második félidőben. "A ma esti egy fontos győzelem. Nem volt egyszerű, mert itt játszani mindig nehéz, de ma bizonyítottuk, hogy…..
A Juventus vasárnap este sima győzelmet aratott az Inter felett, így a tabellán már elérhető közelségbe kerültek a BL-helyek, ám a következő ellenfél igencsak kellemetlen lehet, ahogy erre Massimiliano Allegri is utalt a sajtótájékoztatóján. Ami viszont a Juventus mellett szól mindenképpen, az a…..
A csoportkörben hat mérkőzésen elszenvedett öt vereséggel a Juventus csúfos búcsút vett a Bajnokok Ligájától, azonban az európai kupaszereplés nem ért véget, a zebramezes csapat az Európa-liga rájátszásában próbálhatja feledtetni a kudarcot. Az Európa-liga csoportkörének győztesei már biztosan ott…..
A Juventus a PSG elleni, vereséget hozó, ám bizonyos szempontból bíztató mérkőzés után fogadja az Inter csapatát vasárnap este. A két csapat számára rendkívül fontos a találkozó, mivel mindkét együttes komoly hullámvölgyből mászik kifelé az elmúlt időszakban, s ahogy Simone Inzaghi mondta a meccset…..
Tony. 2022.11.06 22:42:38