Regisztráció Blogot indítok
Adatok
ezanévjelenikmeg

0 bejegyzést írt és 15 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Túl vagyunk a táboron, aminek ugye a jelentősége a nyáj további, drámai ritkítása, illetve, legalábbis a vasárnapot tekintve mindenképpen, hogy sikerült-e egy az egyben megverni a Sztárban sztárt, mert az évben először, de nem utoljára ténylegesen is egymásnak feszült a…..
ezanévjelenikmeg 2016.10.24 12:36:00
@rozsdamentes arcél: jajaja, minden bizonynal. :D
Nagyon veszélyes játékot űzött idén a TV2 az egyetlen (na jó, a Nagy Duett mellett a másik) húzóműsorával: arra épített, hogy a brand elviszi a hátán a produkciót. Ez abból (is) látszott, hogy az énekesek közé csak pár olyan került be, aki esetleg a fiatalabb korosztálynak is mind valamit (Nagy…..
- tudta meg a comment:com Kolosi Pétertől, az RTL vezérigazgató-helyettesétől, egyben programigazgatójától. Később majd lesz, nyugi, nem kell menni tüntetni a Nagytétényi útra. Ha valaki nem emlékezne a termékelhelyezést új magasságokba emelő műsorra, a balul sikerült viasatos kanyarjáról itt…..
Tóth Laura is megtalálta a helyét a sportcsatornán, írja legújabb sajtóközleményük, ami nagyjából arról szól, hogy Laura, aki modellként is ismert, rúdtáncolt egyet, amiről azt hitte, hogy csak kurvák szokták, igaz nem manapság, hanem az ötvenes években. Hogy ezt honnan vette,…..
ezanévjelenikmeg 2015.11.08 09:12:04
@nullaóraharminchét: Ja, és még valami. Lehet vitatkozni azon, hogy jó nő e, vagy sem. Biztos van akinek bejön ez a "típus"... te is nyugodtan recskázhatsz erre a képre, és közben mondogathatod, hogy de kurva jó, hogy te ilyen heteroszexuális vagy. Azonban az, hogy nem képernyőre való, az vitán felül áll. És most nem arról beszélek, hogy kancsal, szegény, (bár ez is megérne egy külön posztot, hogy ennek ellenére vajon ki mondja neki, hogy: Petra márpedig kamera előtt a helyed) hanem arról, hogy nem egy üdítő jelenség és még csak műsort sem tud vezetni.
Az egyik leggyakoribb allergén ma a házipor-atka: ez növeli gyerekeknél az allergia és asztma kialakulásának kockázatát. A házipor-atkák imádnak a matracokban, szövet borítású bútorokban, plüssfigurákban éldegélni. Az atka elleni szerek meglehetősen drágák, de megfelelő…..
Hosszú és rögös utat tett meg az egyik legnépszerűbb hazai autós tévéműsor (perszehogy a legnépszerűbb, de ha meg azt írjuk, akkor tuti lesz valami gyökér, aki bekommenteli, hogy elfogultak vagyunk), a Totalcar, hiszen Winklerék annak idején a TV2-n kezdték az ipart, aztán jött a…..
A hazai médiapiacot idén nyáron az átigazolások tartották lázban (na jó, túlzásokba esünk, érdekelt pár ezer embert), először Stohl Buci mondott nemet a TV2 tízmilliós ajánlatára és maradt az RTL-nél, ahol viszont nem adnak neki műsort, majd Ördög Nóra ment át a TV2-höz…..
Subba Mi történt Győzikével??? 2013.05.09 15:25:03
Jaj buksikááám, hát veled mi történt, jáááj? De tényleg, mi történt ezzel a sukár emberrel, te. A túlszedett szemöldökről ne is beszéljek, hát teljesen belém vágta a prikezsiát. via ..
ezanévjelenikmeg 2013.05.09 16:02:08
Elszabadultak a hormonok a Barátok köztben, úgy tűnik, a készítők rámennek a trash-vonalra, és csöccsel adják el a sorozatot mostantól. Mivel annyira sűrűn (értsd: egyáltalán) nem nézzük az RTL Klub napi szappanoperáját, így nem tudjuk, hogy régebben is fordult-e elő olyan,…..
A fenti képhez jött egy sajtóközlemény is, amibe isten az atyám, nem nyúltunk bele, ezt, így 2012-ben komolyan gondolja egy PR-ügynökség.  Kedves Kolléga, azt hiszem mondhatom azt, hogy sokkoló képet csatoltam neked. :) Egy fogadás miatt ruhát cserélt az Éden Hotelből…..
ezanévjelenikmeg 2012.08.02 11:06:31
"A Megasztárban már bizonyított Liptai Claudia, a Tv2 új tehetségkutatójának mégsem ő lesz a háziasszonya. A Voice-ban" - írja a mai Bors a The Voice című műsorról. A Hollandiából importált The Voice-t már negyven ország licenszelte. A műsor címe arra utal, hogy itt valóban…..
ezanévjelenikmeg 2012.07.06 10:34:56