Regisztráció Blogot indítok
Adatok
fxpanther

0 bejegyzést írt és 7 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Úgy tűnik, a grafikonok azért mégiscsak jó gyerekek, és betartják a szabályokat. Az arany nagyon szépen visszapattant, én meg talán túl lelkesen húzogattam felfele a stopszintet, így végül kistoppolódtam, de azért nem bánkódom. Persze, mindig lehetne több a profit, de ez nekem…..
Elárulom, szeretem a péntek13 napokat. Ezúttal is bejött, igaz, már csütörtökön kezdődött a dolog, amikor – számomra is váratlanul – mégis visszatértem régi szerelmemhez, az aranyhoz. Tudom, azt mondtam csak akkor nyitok rajta pozíciót, ha az nagyon indokolt, de nem bírtam…..
Na persze, legutóbb is csak a szám járt, hogy majd másnapra ezernyi sikeres kereskedést hajtok végre, de ez nem így megy. Lehet, hogy agyamra ment a hőség, vagy csak nagyon kiestem a lendületből, de muszájból nem akarok pozíciókat nyitni, annak úgysem lesz jó vége. Hamarosan…..
Szolgálati közlemény 1: az elmúlt héten nem lustaságból tűntem el, csak eléggé lebetegedtem, mondhatni cudarul voltam, így a géphez sem tudtam odaülni, nemhogy kereskedni. Hát mikor, ha nem a legnagyobb nyárban történik ez velem? Most már állítólag megmaradok, bár nem mondanám…..
 3 típusú kereskedési rendszer létezik, ebből az elsőt a martingale alapú kereskedést elemzem egy kicsit. 1. Martingale féle építkező kereskedés. A szépsége, hogy az állandó átlagár javítással nem kell az árfolyamnak nagy utat bejárnia, hogy nyereségesek legyünk.…..