Adatok
NJC
0 bejegyzést írt és 4 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.
Kedves Olvasók!
Felmerült a kérdés, hogy én és Fehér Vándor mit gondolunk, mit "várunk" december 21-től. Sajnos ő nem tudott most írni, abszolút nem volt szabadideje. Én személy szerint úgy gondolom, ennek nincs jelentősége: mindenkire rábízzuk az ő saját érzéseit és…..
2012 Felemelkedés
•A Terv és mit tehetsz Te a változásért; David Wilcock rövid frissítés; Elmekontroll
2012.08.05 22:11:11
Kedves Olvasók,
remélem mindenkinek kellemesen telik a nyár. A csatornázott üzenetekről szóló írást nem felejtettem el, idővel kész lesz.
FV
A Terv és mit tehetsz Te a változásért
Írta: Cobra
Fordította: BenedictusForrás:…..
Kedves Olvasók,
nagyon nagy örömömre szolgál, hogy ilyen jó kis közösség kezd kialakulni, remek volt olvasni a sok bölcs, szeretetteljes kommentet az előző bejegyzés alatt.Mielőtt a cikkekre térnénk szeretnék beilleszteni ide 4 videót, amelyek úgy érzem mindenkinek hasznosak…..
Kedves Olvasók,
hirtelen rendkívül sok információ jelent meg és időbe telik a feldolgozásuk, ezért csak vasárnap reggel lesz(nek) kint a következő frissítés(ek).Megértéseteket és türelmeteket köszönjük.
..
Belépve többet láthatsz. Itt beléphetsz
Sziasztok!
Azért írok Nektek, mert velem megtörtént az Egyéni (Személyes) Kapcsolatfelvétel. És bár erről nem akartam beszélni SENKINEK, de a hozzászólásaitokból látom és érzem a mélységes csalódást, elkeseredettséget, és szeretnék ezen enyhíteni.
Azok közé tartozok, akik nagy, látványos eseményeket vártak december 21-étől.
Ez a nap nagyon fontos volt számomra. Hangoztattam is eleget a környezetemben.
Előre bejelentettem, hogy „ezen a napon ne hívjatok, ne kopogjatok, mert nem leszek elérhető”. Készültem. Lelkileg, testileg. Kitakarítottam, választottam egy kellemes 3 órás meditációs zenei-képi összeállítást, szép, de kényelmes ruhába öltöztem, készültem a csoportos meditációra. Jó hangulatba hoztam magam, és teljesen nyitottá váltam.
Számítottam rá, hogy ezen a napon „minden és bármi” megtörténhet.
Korábban csatlakoztam néhány közös meditációhoz, de aztán abbahagytam, mert az az érzés erősebb volt bennem, hogy inkább történjen katasztrófa, törjön ki a háború, legyen látványos, negatív tapasztalat eredménye a tömeges ébredés. Mert az nem járja, hogy néhányan az időnk, energiánk nagy részét azzal töltjük, hogy megmentjük az emberi faj jövőjét, a többiek meg gúnyosan szemlélődve, vagy totális tudatlanságban élik napjaikat, és ugyanúgy részesülnek majd minden jóból…
Igen, irigység, rosszindulat részemről – nem túl szép. De ezek az érzések erősebbek voltak, ezért nem vettem részt sok meditációban.
Most viszont félre kellett tennem minden rossz érzést, kétséget, mert hittem, hogy ez az utolsó alkalom, utolsó esély, hogy tehetek valamit.
Sikerült teljes nyitottsággal elkezdenem a meditációt. Persze nem tudtam megvárni a 12 óra 11 percet, mert bármennyire igyekeztem nyugodt maradni, hihetetlenül izgultam.
Leginkább az instrukciókban leírt utolsó mondat miatt, hogy készüljünk fel fizikai kapcsolatfelvételre is. Én erre még nem vagyok kész – ezt biztosan tudtam.
Hozzáteszem, soha semmilyen testen kívüli élményben nem volt részem.
Mindent úgy tettem, ahogy le volt írva.
1. Ellazultam, figyeltem a lélegzetem… Most csatlakozni kell a többi csoporthoz.. hogyan, hol? Egyiptom?.. igen.. talán.. egy hegyekkel körülvett területre „érkeztem” (éreztem, hogy a testem egy része oda lebeg).
Egy magas kiszögellésen kialakított templomszerű nyitott terület volt. Szürke gránitpadló (azt hiszem) fekete kör- és háromszög mintákkal díszítve, magas oszlopokkal körülvéve, háromszög formájú tetővel fedve.
Nagy tömeg gyűlt össze – tökéletes, szimmetrikus sorokban, egyforma ruházatban, ünnepélyes, átszellemült hangulatban.
A ruházatban narancs, bordó és arany színek domináltak, könnyed selyemféle anyagból készültek, lágyan lengtek a kellemes szellőben. Tökéletes csendben és nyugalomban, rezzenéstelen arccal, lehunyt szemmel, törökülésben ült mindenki, mikor „odaérkeztem”.
Leültem az egyik sor szélére. Kilógtam a sorból, megtörve az összhangot, de úgy tűnt, ez senkit nem zavart – pedig érzékelték a jelenlétem.
2. Helyszín, kapcsolódás megtörtént, most kell kiválasztani egy hajót, ami az én településem fölött lebeg.
Követtem a pontos szavakat, és hirtelen újra a szobámban voltam, és erősen próbáltam elképzelni a fölöttünk lebegő óriási mennyiségű hajót. Nem volt egyszerű… De sikerült, és sikerült kiválasztani egyet. És megkérni, hogy ereszkedjen lejjebb, egészen fölém..
Ekkor sötétarany fények kezdtek „mozogni” közvetlenül előttem – mintha táncolnának, és hívogatnának. Tudatommal (vagy mivel? nincs tapasztalatom ezekben a dolgokban, sem a leírásban) követtem a fényt, és beléptem a hajóba.
Egy terembe érkeztem. Mindenhol az arany szín dominált. Nem az a ragyogó fényes, inkább a tompább óarany. A falak, a fények, a ruhák – mind arany volt. A terem kör alakú, melyben 7 lény (tudtam, hogy nem emberek) állt körben – 6 nő, 1 férfi. Engem vártak. De furcsa érzés.. Mindannyian értem? Ki vagyok én?.. Nehezen mozdultam feléjük, nem éreztem „érdemesnek” magam erre a helyzetre.
Ők értették minden gondolatom, és megfogták egymás kezét, hogy nagyobb erővel hassanak rám – így hívtak közelebb. Nem sokkal később a kör közepén álltam – arany ruhában, ragyogóan csillogó kibontott hajjal, nagyon szépnek tűntem és éreztem magam.
Gondolatban elmondtam a „megmásíthatalan döntésem és kérésem”. Legalább kétszer, de lehet, hogy háromszor.
Szavak nélkül, gondolatátvitellel kommunikáltunk. Köszöntöttek, elmondták, hogy nagyon vártak már. Az történik, aminek itt az ideje – ez a kapcsolatfelvétel számomra. Ők Angyalok, és az a feladatuk, hogy segítsenek nekem. Nekem pedig az a feladatom, hogy részt vegyek az emberi faj felemelkedésében. Mostantól folyamatos és szoros kapcsolatban leszünk – egyenlőre gondolaton keresztül, később, ha „megértem rá”, fizikailag is.
Nem tetszett ez a közlés, mert nem erre számítottam. Inkább arra, hogy „most már vége, minden rendben, megérdemelted, elviszünk.. A pillanatnyi csalódástól összeroskadtam – kis híjján elájultam. Egyszerre nyúltak értem és emeltek fel. A tenyerükön keresztül éreztem az együttérzést, a végtelen szeretetet és a teljes odaadást. Ez erőt adott.
A férfi előtt álltam most. Olyan, mint Jézus (el is mosolyogtam magam, olyan abszurdnak tűnt ez a gondolat, és ez sem annyira tetszett). De nem ő volt, ezt is éreztem, hanem egy szép vonású, vállig érő barna hajú férfi-angyal – aki „magasabb rangú” volt a hölgyeknél. Megfogta mindkét kezem, és szelíden, de komolyan a szemembe nézett. Azt mondta (szavak nélkül), hogy fontos feladatom van, és ki kell tartanom, mert sokan számítanak rám. Fent is és lent is.
Megint kezdtem összerogyni, de ő megtartott. Azt mondta, nem leszek egyedül. Ők 7-en mellém vannak rendelve, és más is komolyan számít rám. Megjelent édesapám a háttérben. (Kicsi voltam, amikor meghalt, alig emlékszem rá, nem volt szoros kapcsolatunk.) És még valaki, aki jelenleg fontos szerepet tölt be az életemben. Ő is engem nézett. Mindannyian azt közvetítették felém, hogy számítanak rám.
Teher volt ez számomra, nem jó érzés. Gyengének éreztem magam.
Ekkor egy tisztító folyamat vette kezdetét. Körben álltunk továbbra is, és egyesével minden lény előtt meg kellett állnom.
A nők csuklyában voltak (végig, azt hiszem), nem látszott a hajuk, az arcuk, csak a szemük. Az volt a feladatuk, hogy egy-egy rossz tulajdonságot „elvegyenek tőlem”. Mindegyik rendelkezett egy erőteljes színnel.
Az első az irigység volt. Foszforeszkáló sötét(es) zöld szín áradt a testemből, és az előttem álló nő szemén keresztül távozott belőlem. Magába szívta, átvette tőlem.
A második a düh – sötétkék.
A harmadik a harag – vörös.
A negyedik a féltékenység – világoszöld.
Az ötödik a félelem – sötétlila (ez nagyon erőteljes jelenet volt).
A hatodikat nem tudom felidézni…
Aztán újra a férfi előtt álltam. Az apámhoz kísért, hogy ő vezessen ki. Apám átölelt, a „kijárat” (nem láttam ajtót) felé vezetett, támogatást sugárzott felém. Én megint kezdtem összeesni, belekapaszkodtam, és sírtam, és azt mondtam, nem akarok visszamenni, itt akarok maradni. Átölelt, rövid idő alatt megnyugtatott, és utamra engedett.
12 óra 35 perckor kinyitottam a szemem. Sírtam. És elég furcsán éreztem magam.
Még most is próbálom feldolgozni az eseményeket.
Egyenlőre nem az a Halleluja érzésem van, de a remény visszatért.
Én most kiadtam nektek életem talán legfontosabb eseményét, élményét – amiről senkinek sem akartam beszélni.
Igazából nincsenek bennem világmegváltó érzések, se nagyobb késztetés bennem, hogy többet tegyek ezután. De azt hiszem, ha most tisztulnak kicsit az energiák, elcsitul a csalódottság, megindul valami. Valami pozitív, ami megállíthatalan lesz. Bennem, és Bennetek is.
Én remélem..
Üdv:
NJC