Regisztráció Blogot indítok
Adatok
szőlőbányász

0 bejegyzést írt és 176 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Véreim! Aztamegbaszta kurvaélet! Hát nem megtámadtak minket? Mit megtámadtak, egyenesen beültek kapun belülre a jogállamterroristák, és a kiabálásuktól még az én kezemből is kihullott édes Finkelstein mester legutóbb itt hagyott szentírása. Pedig azt nekem már ékezet stabilan…..
szőlőbányász 2013.03.10 09:21:55
@Frühlingserwachen: Nem foglalták el, nem is akarták, böföghetsz itt reggeltől estig, meg hozhatod a rémhírtv minden hazugságát, nem változtat a tényen: az a tény, hogy fiatal demokraták hatoltak be a székházba arra indította vezéredet, hogy leszarja a bokáját, s ennek egyenes következményeként taktikai hibát kövessen el: bemutassa a nagyvilágnak a B közép gyilkos által vezetett egységét. /Savtúltengéses nagypapa, foghiányos asszonykórus nem számít, az csak azt mutatja: röfiék fogyatkoznak./ Mostmár ismerjük az arcát, könnyen összevethető archivumokkal /lesz itt sivalkodás, ha kiderül, hogy abban is - miként sokan gyanítják - az alcsúti Maradóna volt a sáros,/ és vigyázó szemünket rajta tartjuk.
szőlőbányász 2013.03.10 09:24:09
@Fahéjas proli BoliDa – Ch.T. is, meg’há...: 1-et értek. Cudar idők jőnek. Ha bukik - azért, ha nem bukik, azért. Ami mostan van rózsaszínű lányregény ahhoz képest, amit a jövő hoz.:((
szőlőbányász 2013.03.10 09:45:44
@én már a fény gyermeke vagyok: Mint már leírtam, nem szoktak ok nélkül nyomatni bizonyos dolgokat.:(( Azt kell nézni, kiknél kezd el ismétlődni, le egészen a trollokig a polgárháború emlegetése. Fahéjas proli jobban megfogalmazta, mint én, miért és mire készülnek.
Kicsit úgy voltunk ezzel a hét elejével mi is, mint a forint: háromszáz fölötti pulzussal bámultuk, hogy jegybankelnök nertárs máris a devizatartalékban turkál könyékig olyan vehemensen, hogy a feje nem győz neki hazasürgönyözni Varsóból, hogy várjál baszod, legalább addig ne…..
szőlőbányász 2013.03.07 08:59:24
@Felebarát: Durva jó képeket.:)
szőlőbányász 2013.03.07 09:03:43
@Vérnyúl a Szent Kézigránát Igazi Őrizője: EZ a lényeg.:) A szocik bactatására csak annyit, előbb-utóbb valami okos kitalálja, hogy a magyart is törölni kell a nevükből.:( Sopron meg lovasszobrot állíthat, melyen Viktorunk a ló hímtagja. Te meg lécci csinálj róla egy fotót.:)
Kedves Szilárd, drága barátom és Harcostársam! Elérkezett a cselekvés ideje! Úgy értem neked, mert egy remek törvényjavaslatot írtál, amit Petikém a Házőrség portásánál már a nevedre leadott, ott átveheted. Remek munkát végeztél különben, időben felismerted a veszélyt,…..
szőlőbányász 2013.02.27 08:59:51
@Ni csak ki beszél most: Nem hiszem, hogy lenne kiút. Már dugóhúzóban vagyunk, repülőgépünk a földhöz fog csapódni. Baj csak az, hogy pilóta és csapata nem ül rajta.Az ő vagyonuk "odaát" van.:(((
szőlőbányász 2013.02.27 09:06:01
@Dr. jenőke (jenőke): A 10 % csak a fogyasztásra vonatkozik. Rendszerhasználati díjra, alapdíjra stb nevű egyebekre nem. Ebből adódik az a faramuci helyzet, hogy minél kisebb valakinek a fogyasztása, annál kevesebb lesz a 10 %-a. Ha jól emlékszem ELMÜ számlán 1800 Ft a rendszerhasználati díj. Ha tehát a számlád 3000 FT, akkor a fidesz 10 %-od 120 Ft lesz. Ért a számokhoz a mi Gyurink meg Viktorunk, hogy attól kódulunk.:((
szőlőbányász 2013.02.27 10:23:07
@Ni csak ki beszél most: Baj, hoyg nem vagy egyedül?:) Egyre többen. Félő, nem is lesz más megoldás. FigyelTEK? Már ez sem számít.:(((
Kedvesaranyos Fénylő Csillagunk! Ezúton értesítelek, hogy fellélegezhetsz. Legalábbis átmenetileg felesleges regisztrációpótló trükkök százain és a testre szabott hazai pálya még előnyösebbé tételén gondolkodni. Úgy állunk ugyanis, hogy ma Magyarországon nincs aki…..
Fénylő Csillagunk tegnap télakot vett az országból. Kedves népe hiába várta, hogy a név szerinti szavazáson magát kihúzva, termetének mélységét magasságnak láttatva megszólaljon azon a kiművelt egérhangján: igen! Büszkén, férfiasan, ahogy csak egy téeszelnök képes a…..
szőlőbányász 2012.11.27 17:20:05
@Vahakomb:
Csakhogy itt előzetesen kell, ami figyelembe véve a magyar lakosság mobilitását, anyagi helyzetét /kennyére sincs, de majd butazik ajegyzőhoz 1500-ért, aha/sok ember számára teszi lehetetlenné. Aztán: megbocsáss, de a lakónyilvántartó know-how-t most akarja eladni Országrontó Peti a vietnámiaknak. Akkor mostan két eset lehetséges: vagy át akarja bacni a baráti üzletfeleket, vagy télleg jó a nyilvántartás. Ha ez utóbbi, akkor mi facért kell egy új drága, időigényes szarakodás? Ha nem tudod a megfejtést, mondom.:))
Nem a dicsőség napjai ezek Kedves Vezetőnknek és a nernek. Leminősítés, alaposan megnyírt uniós kassza kilátásba helyezés után úgy hozták nullára a hétvégét, hogy a Gyurcsány párt húzott két strigulát, a Jobbik egyet a hétvégén megtartott időközi választásokból.…..
Átható csatornaszagot és halk ima hangját hordja a szél a Lendvay utca felől. Mintha egy elfekvő osztályon az ágytálcsere szabotálásával sztrájkolnának a nővérek, nyitott ablakokkal enyhítve a mindent átható szagot,  és a fekvőbetegek imádkoznának a túlélésért. Pedig…..
szőlőbányász 2012.11.09 17:38:06
@a szív fészkei: Minek? Gyurcsány a főördög, elég az, csakhát svájciul kellene, hogy helyiek is értsék.:)
szőlőbányász 2012.11.09 17:40:49
@Hohó60: Téged szégyellünk, node kis ország kis /ugyanaz/ a csőcselék, oszt jónapot!
szőlőbányász 2012.11.09 21:39:55
@a szív fészkei: Ne aggódj, majd jön Muffolini, és mindenről felvilágosítja őket. Majd elmondja, hogy jogos elkeseredésükben /"elmútnyócév"/ , meg turulbanszületés okán, de ha ez nem elég jön Balsai. Ettől úgy meg lesznek rémülve a svájciak, hogy azonnal kiadják Simlicskát, Kusza Samért cserében. Vagy valami hasonló, sz'al happy gang lesz.
A Bullshit Rajongók Ünnepét (BRÜ) rendezték tegnap a nagy büdösben. Szószátyár metafóra gyártó kisiparosaink igazán kitettek magukért, szavunk nem lehet. Tagadhatatlanul belefordultunk a kampányba, egymás után kapkodhattuk fejünket Vona Gábor "cigány testvéreim" és…..
szőlőbányász 2012.11.06 14:27:24
@Penivaldes: Valamint nem felejtendő: kádárkori ígéretekkel lehetett meghülyíteni azembereket. Mér' kerülne pénzbe orvos, oskola? Hiszen kádár apán alatt sem /hazúgság, de a szavazók kétharmada elhitte. Szívesen közszemlére teszek olyan - baráti körben fellehető indexet, melyben fellehető: tandíj leróva pöcsét./került pízbe.
+ a mai oligarchák is ottan szocializálódtak vala: állam emlőin lógva, kiskapukkal lehet gazdagodni. /Majd nézünk, mint Rozi a moziban, amikor a minimálbérre bejeletett munkáséveink után minimál nyuggerek leszünk. A mocsok multi bezzeg bejelent, mert Viktor ráküldi a NAV-ot./
szőlőbányász 2012.11.07 10:35:13
@King of Shadows: Most az van, hogy a befizetések után a munkavállalótól is, a munkaadótól is vonnak - csak még nem biztos, hogy kapsz utána valamit /hála Vityának/. Tehát ez a bejelntett bér alapján megy. Az önkéntesbe annyit fizetsz,amennyit akarsz, de a kötelező magánpénzt lenyúlása után csökkent a bizalom, mindenki fél, hogy ha a helyzet úgy hozza, Viktátor bármilyen magánvagyon lenyúl.:((
szőlőbányász 2012.11.07 10:36:28
@alterego56: Már sokan elküldték oda, de valahogy nem leli az utat.:((
Nehéz szakma a német újságíróké. Én tegnap óta megtanultam becsülni őket úgy igazán. Mert Európa hatalmasságai és egyéb mélynövésű, lassan bokán is tokát hordó félszerzetei járulnak Merkel asszony színe elé, nekik meg állni kell a sarat. Ez pedig lássuk be nem könnyű.…..
szőlőbányász 2012.10.12 10:18:37
@Gábriel angyal_a kitalált blogrobotártuditu:
És akkor már nem is hazugság a hazugság,öcsisajt? Rájöttek, kár olyanért fizetni, ami csak kacagást vált ki a gondolkodó egyedekből /Nyugi, nyugi, tudom te nem röhigcsélsz./
szőlőbányász 2012.10.12 11:10:14
@Gábriel angyal_a kitalált blogrobotártuditu: "ballib elődei", öcsisajt? Úgy csinálsz, mintha a fidesz-gang nem szavazta volna meg Megyó 100 naposát...úgy csinálsz, mintha a 300 forintos népszavazás, a szárnyvonal bezárás elleni kampány nem mélyítette volna tovább /és nem járult volna hozzá JELENTŐS MÉRTÉKben a kétharmadhoz/ a válságot...minta a 2008-as IMF hitel 7 milliárdját nem OrvBán és csapata tapsolta volna el 1 év alatt..és úgycsinálsz, mintha a maradék 6 milliárdra nem ők ácsingóznának...valamint úgy csinálsz, mintha nem tudnád "a mi fedezzük az adósságainkat IMF nélkül" nem jelntene 400 milliárdos többletköltséget az országnak, és ehhez kapcsolódva nem adósítanák el még az onokádat is /márha a szárnyasok azon részéhez tartozol.:))/
Háború az nincs. Sőt, forradalom sincs. Magyarország kormánya csak tájékoztatja a kedveslakosságot, hogy hülye, mint a segg. Szerintük erre feltétlenül szükség van, mert ahogy Giró Szász András hirdetésmagyarázó és konyaknagykövet elmondta, az ellenzék manipulatív…..
szőlőbányász 2012.10.10 08:49:44
@vitéz Thapóccay néma bárány: baj az, vitézem, hogy végül is mi fogunk szopni /unokáig bezáróla/, ugyanis a 9 %-os állampapír kamatokat valamikor ki kell ám perkálni. Ez még fejlődő gazdasággal is necces, gödörből lyukat ásni meg csak arra jó, hogy még méylebbre kerüljünk.
Csúcsra jár a Nagy Októberi Tüntetésforradalom szervezése. Megemlékezni mindenki akar, és lássuk be politikai hasznot húzni is. A Kedves Vezető idén nem szökik el sehová, a Kossuth téren hint igét az igazhitű maradéknak. A Jobbik szokásához híven csak egy baloldali…..
szőlőbányász 2012.10.10 07:16:52
Bocsánat, ha valaki már leírta, még csak Fabiust olvastam, és kellően kiakadtam.
Egyrészt nézzük azt, hogy miért is tiltakozik Gyufi? Szvsz. azért, mert időnként körülszemlélődik a faszbúkon. Ott bezony, szépecséim, azt lehet látni, hogy a magát apolitikusnak mondó tömeg forradalomra készül. /A TEK meg éjt-napallá téve gyakorlatozik. Tessék szíves lenni megállni a Kerepesi úti volt rebisz laktanyától légvonalban 500 méterre egy magasabb helyen, oszt rögtön tudni fogjátok miről beszélek. Tisztán fog hallatszani a fegyverropogás. Mindez reggeltől késő délutánig. Amikor először hallottam, telefonra kaptam, hogy riasszam a rend őreit: itten fennforgás van...mire gyorsan felvilágosítottak, hogy ez így megy már egy éve.../ Hogy Gyurcsány ezt nem akarja? Épeszű politikus nyilván nem...
Két eset van:
1.) Kimegy a tömeg kormányt dönteni...egy kis heppeninggel levezetjük az egész feszültséget, ezzel a fideSS malmára hajtjuk a vizet. /Mostmár ugyan mondogatja a Milla, hogy ez csak egy békés tiltakozás..., de már kissé elkéstek. A megjelenő provokátorokról ne is szóljunk.../
2.) Kitör valamilyen balhé, közbelép a TEK. Megint normálikú birtokában, melyik politikus vezeti tuti megveretésre az ő tömegét?

Node ha ettől eltekintünk akkor is mi van? A Milla az első pillanattól POLITIKAI szerveződés, ha tetszik- ha nem. Ugyanis, amikor kimondták, hogy a sajtószabadságért gyűltek össze, már az politizálás volt. Ha tavasz örömünnepét tartották volna, tutkó 1000 fő alatt maradtak volna./Tegnap OLgánál aztán ki is mondta Juhász, hogy ő politikus/ Navazze, ennyit a politikusok nélkül kezdetű facságra. OLyan ez, mint amikor örömleány áll a sarkon, és más út már nem lévén a konkurenciával szemben, szende leánzónak hazudja magát, hogy valaki végre elvigye... és ebből adódik a nagyobb gondom.
Mert nem akarjátok látni, Juhászék legnagyobb baja, hogy dilettánsok. Ilyen csapat meg már volt honunkban, kik éltesebb generációhoz tartoznak, miként én is, emlékeznek rá, hova vitték az országot. Igen, Antallról, a mára a nagyállamférfiuvá lényegült miniszterelnökről és csapatáról beszélek. Úgy kúrták el az egészet, ahogy voltak. Miközben nem egy kőkemény fidesznyik hivatalnokgárdával, hanem tehetetlen, leharcolt aparatcsikokból álló tesze-tosza formáóval álltak szemben. A rendszerváltás minden bajának eredője az a négy év volt, bármit mond is ma a városi legenda. Kenegetős, zsarlogatós közélet /emlékezzünk csak a "nagy" Antall borítékjaira, - ilyent államférfi SOHA nem tehet /, az ország gazdasági lenullázása /utólagos hivatkozás: Antallt nem érdekelte a gazd. pol. - ezt nyögjük most is/, az elqrt külpolitikáig /közepestörténész Jeszenszky majdnem sikeresen háborúba sodorta az országot/ és még sorolhatnám, vég nélkül.
Juhász engem erőst emlékeztet az ifjú Orbánra. Elsők közt voltam, a tememtési beszéd meghallgatása után, ki azt mondta, ezzel a sráccal még sok baj lesz. De ez csak mellékszáll, nézzük azt, amit politikus nem tesz. Először is nem gyűjti magánszámlára az adományokat politikai célra. És nemcsak azért, mert ezzel a NAV rögvest le is nullázhatja őt /ahogy a másik - bocs nem jut eszembe a neve Milla szervező tette/. Mert ezzel némi gyanú árnyéka is vetülhet. És az már annyi van itt, hogy Dunát lehet rekeszteni. Másodszor, ha tüntetést szervez - és az nem sikerül nagyobbra, minden beharangozás ellenére, mint a DK-s tüntetés az Igazságügy előtt, akkor nem bacogatom azzal a jelenlevő - láthatóan többségben levő - hivatalos pártok képviselőit /mszp - pólókban, dk egyszem papírzászló!/, hogy vegyék le a pol. jelvényeket, miközben a szolidaritás zászlók ott lobognak. Mert ezzel bezony nem azt sugallom, hogy közös a cél, hogy bárki tiltakozhat a baltás gyilkos kiadatása ellen, hanem azt, hogy majd én megmondom, ki tiltakozhat. Ez annyira fideszes, hogy már fáj - csak ott azt jelölték ki, ki a jó magyar.:((( /Egy ilyen kudarc után egyébként is visszavennék a nagy orcámból, mert politikusként felmérném: ez nem egy sikersztori./
Bajnai zászlóra tűzése - minden tiszteletem mellett - ugye nem apolitikus? /Arról most ne szóljunk, hogy Bajnai viharban még nem hajózott. Könnyű volt úgy, hogy nagy-nagy kuss volt mindkét részről. A szociknak megmondta, azonnal lemond, ha nem szavazzák meg az intézkedéseit, I. Neminyerjük a legtöbbet meg észbe kapott - inkább Simlicska figyelmeztette -, hogy nem lesz mit lenyúlnia, ha egy bedőlt országot vesz át./
Van a Millának-Szolidaritásnak együtt valamiféle elképzelése arról, hogyan kell egy országot irányítani? NINCS. Legalábbis semmit sem láttunk ebből.
Van szakértői csapata? NINCS.
Van világos gazdasági, oktatási, igazságügyi stb.programja? NINCS.
Van elképzelése arról, mi zajlik a végeken, hogyan kellene megmenteni 4 millió az éhhalál felé menetelő honfitársunkat? NINCS.
Lehet ekézni Gyurcsányt, lehet a legelutasítottabb politikusnak nevezni - és nem látni, hogy a fidesz retorikát használjátok -, de látni kell: elképzelései, megoldási javaslatai egyre jobb szakértői csapata neki van.

Ja és párton kívüliként sem megyek biodiszletnek a Millához. Nem azért, mert félek, hanem azért, amit tettek. Hazugsággal szereztek tömegbázist, rájátszottak a legmocskosabb fideSS politikára: minél nagyobb az apolitikus, kiábrándult tömeg, annál könnyebb a kormányzó pártnak.

Nem kellene ugyanezt a utat járni, kedves Fabius.
Kedves Szarháziak turulban született népem! Itt állok előttetek kialvatlanságtól felpüffedt arccal és fenyőmikisre bőgött szemekkel! Mi a büdöskurvaélet fene történt veletek, ti hálátlan semmirekellők? Hová tűnt a hit, az erő és a belém vetett bizalom? Hová  lettek a…..
szőlőbányász 2012.10.08 17:05:34
Kedves Fabius, kérlek olvasd el ezt:
magyarnarancs.hu/publicisztika/a-szembeszegules-az-elso-81971
Debreczenit /akiről egy ideje azt gondolom ő a legjobb jós, avagy csak jobban érti a dolgokat nálunk:)/ ezért ekézted egy kört. MOst mit lépsz, hogy Ungváry is így látja? /Persze az egész írás nem ettől az egy momentumtól zseniális./ Üdv. szőlőbányász /az igazi:)/
szőlőbányász 2012.10.08 21:28:02
@Kara kán:
"kesztyűs kézzel bánt a bűnöző és hülye elemekkel"
Vazze, ha mindenkit kirúgott volna, akiről te írsz egyedül maradna a pártjában a vezéred....kis megfontolás után saját magát is seggbe rugta volna ....kétlábbal.
szőlőbányász 2012.10.08 22:06:44
@Dr. Gy. Dr. Fűegér:
I.Neminyerjükalegtöbbet névváltásra készül: I.Lenyulunkmindentosztjónapot lesz a neve, én nem reménykedem, hogy nem vet be mindent. Ahogy elnézem, lassan nem marad tul sok választásunk.
Feri éhezik. Értünk. Ő nem Orbánt kívánja meggyőzni hanem minket felrázni. Mert apátia van és és és Orbán fatorlaszt keveri a latorfasszal, és és és erre legjobb megoldás, ha Feri kiül a sátorba nyilvánosan sanyarogni. Elementáris erővel. De lehet az a hatás amit kivált,…..
Hej, szegény Selmecziki Gabriella hiába mondta tegnap délben, hogy: mámma' már mámma' van már, igaz tennap' eladtunk egy baltás gyilkost, de mámma'má mámma' van, úgyhogy le van ez már zárva, mert a piac bezárt, Orbánnak csak nem sikerült a szopórollerről lekászálódni. Pedig…..
Tegnap óta töröm a fejem, hogy hol lehettek Orbánék nyaralni? Mert az üzemkészre töltött akkumulátorokkal felvértezett Viktorunk első megnyilvánulásaiból nekem a Seholsziget gyanús, ahol Lévai Giling-galang tömte a fejébe a tündérmesét, és elhitette, bármilyen csodához elég…..
szőlőbányász 2012.08.25 15:00:41
@iii: Van ott a jobboldalon, ahova a zemberek teszik fel az adatokat, sok-sok hivatkozás is, azokat talán lehet használni.
szőlőbányász 2012.08.25 15:05:57
@pandacsökiboborján:
Dolgoztak ők az átkosban. Minden kubikos, utcaseprő, szemeteslegén roma volt. Az, hogy hagyták őket képzetlenül, az a politika /nomeg a pedagógusok/bűne. Ámde, nagyon rossz hírem van: ha nem képezzük őket, nem lesz ki megtermelje majd a nyugdíjadat. Sza'l lehet uszulni, de jobb lenne gondolkodni. Eddig még csak az vitte sikerrel előrébb a dolgokat.
szőlőbányász 2012.08.25 17:01:40
@pandacsökiboborján:
Ahhoz otthon olyan körülmények kellenek, hogy azt lássa a gyerek. Ha a napi betevő szalonnára sem futja nem fog a kölkének Dárdazázó Vilmos drámákat venni. A pedagógus feladata lenne, hogy a gyerek szívesen menjen iskolába /van erre példa itthon is/, de a mai magyar oktatás /Rózsika áldásos tevékenysége nyomán méginkább/ a bűntetésre épít. Járnál te olyan suliba, ahol naponta aláznak meg, véleményt mondanak szüleidről és csak hátrányos megkülönbözutetés ér? Nougye. /Szép szolidáris gondolkodás, mit bemutattál: neked meglesz, a többi dögöljön meg...no erre épít I. Neminyerjükalegtöbbet./
Szervusztok! Megjöttetek, nem vártunk, de ha már a bányászbéka segge alatt is utolértetek minket akkor foglaljatok helyet. Van hely bőven, a bezzegszlovákok és bezzegrománok, meg a környező egyéb bezzeg népségek úgyis szintekkel feljebb laknak, mint mi. - így köszönthette Kusza…..
szőlőbányász 2012.08.15 16:58:31
@saravad: Remélem, üstöllést kiugrottál az ágyból és elkezdtél Vity vezért éltető röplapokat terjeszteni. Elvégre ez IS siker: ekkora áremelés sehol nincs Ejrópában.
Kedves Szeretteim! Én, a Magyar Haza első Fülkeforradalmárja szabad akaratomból, tiszta tudattal és feltöltött akkumulátorokkal kinyilvánítom a következőket: 1: Isten, Haza, Család! Vagyis ha meghal az Isten, jelen esetben én, akkor ne essen kétségbe a haza, hogy mi lesz a…..
szőlőbányász 2012.08.13 07:31:10
@a szív fészkei: Lehet, a hajnali óra az oka , de nem vágom.:(((
szőlőbányász 2012.08.13 07:49:40
@Lizbet: Kiskegyednek fogalma sincs arról, hogy nincs euthanázia kiashazánkban? Ugyanis Horn Alzheimer kórban szenved, és amíg él /mindegy, milyen formában/, addig az orvosoknak mindent meg kell tenni érte.

Amúgy te szolgáltattad a bizonyítékot arra, hogy hazudott a fidesz, amikor pölö Hornt lopással vádolta. Ha vagyonszerzésre használta volna a hatalmát - nopláne úgy vagyonosította volna a családját, mint a csúti diktátor - akkor nem kellene a nyugdíjából élnie a családjának.
szőlőbányász 2012.08.13 18:04:15
@a szív fészkei: Köszi, de azt vágtam.:)) /Nem fát és nem levelet, hanem a krupedli levest./
Erre érdeklődtem:
@szőlőbányász: Ide: hu.wikipedia.org/wiki/Berchtesgaden

Múltkor dicsekedett vele.
Az van, drága Feleim, hogy ha így haladunk nem választásokat kell kiírni 2014-ben, hanem a Ki legyen Orbán Viktor új legjobb barátja versenyt. Ezek a mi ellenzéki pártjaink nem leváltani akarják Orbánt, hanem haverkodnának vele. A szocik a köztársaságért Suchmann szerint, a…..
Vannak pillanatok amikor nézel egy embert és olyan érzésed van, hogy az átbillenésének vagy tanúja. Ilyen érzésem volt nekem amikor Török Gábor blogján elolvastam Sólyom László aszófői beszédét.  (akinek túl hosszú, kivonatolva itt) Sólyom nem a kedvenc köztársasági…..
Általános nézet, hogy az Orbánnal szemben álló ellenzék harmatgyenge. Nincs ezen mit szépíteni, tényleg az. De a gyengeség mértékével akkor szembesülsz igazán, mikor egyik másik beül a tévébe, és elkezdi mondani mi minden fordul meg az ő kis buksijában. Te meg csak nézed…..
szőlőbányász 2012.08.04 07:38:36
@dr. mesterseges szinezek:
Gondolod, hogy csak nyelvjárás kérdése:
- Kéri nyilatkozata a vagyonáról /Azt mondta Kéri, nem szeretek jót mondani Gyurcsányról, de e keze tiszta./
- Me. fizetés jótékony célra /vö. azzal, hogy a csúti diktátor még az általa létrehívott válság alapba sem fizetett egy grandot sem./
- Andrassew közlése a ballib sajtóról mondott szövegéről. /Nem vagyok hajlandó lopott pénzből gründolni sajtót./
- Milliárdosként simán "vehetne" magának egy pártot, ehelyett ÉPÍT. Járja az országot, meghallgatja az embereket. A sokat ekézett miskolci "családlátogatás" pölö arra jó volt, hogy utána azt mondja: rendbe kell tenni a társasházi törvényt.Szerinted? Ezzel szemben Vitézy csapata most hozott össze egy olyan elővárosi buszközlekedési szabályzatot...

Lehet ekézni, lehet sok tévedést a szemére hányni, egyet nem tudsz rá mondani, hogy a demokráciát lebontva egyedeuralmat akart volna építeni. I. Neminyerjükalegtöbbet megtete. És még nem látod mi lesz Viktátor következő lépése. Ha az Unióból is kivezeti az országot, akkor még az ükunokáink is átkozni fogják a nevét. De persze ezzel szemben Gyufit ekézni...olyan középen állunk.:(( Nem vagyok Gyurcsány fan, de azt gondolom, ma ő az egyetlen aki képes Vitya ellen tenni.
Ha láttad tegnap Olgánál Schiffer, akkor tudod, miért is nem indított pert az lmp Stump A. ellen./Mondom magyarul: az lmp a fidesz segédcsapata./
szőlőbányász 2012.08.04 10:33:06
@sörtelen:
Ebben nyertél, beszervezési kísérlet alanya diplomás, mi több egyetemi oktató. /De nem én voltam, szerencsére, tőlem csak tanácsot kért, hogyan utasíthatná vissza./

Egyik maradt a komcsik mellett, a Thürmer féle bandára szavazott, a másik valóban fidesz szavazó volt /meghalt./

Nem értek veled egyet Fletó ügyben. Láthatóan megtanulta a leckét. Nem ő nyilatkozik, nem ő megy tv-s, rádiós meghívásokra, ha a dk-ról van szó. /Személyes persze más./ A mostani csapatépítése is jobbnak látszik. Abban igazad van, hogy sok "aprómunka" elvégzése nem a kedvence, de ha megtalálja a megfelelő embert a feladatra, akkor rendben lesz. A baj, hogy a karaktergyilkosság olyan sikeres volt, hogy sokan nem mernek mellé állni. /De hadd ne én, olvasd el Paul Lendvai könyvét - a könyvhétre jelent meg, Cavinton nélkül címhiányos vagyok.:((/
Tudod id. Andrássy volt olyan, hogy kitalált ezer dolgot, aztán mások csinálták meg /vagy nem:))/ Kedvencem a magyar vicclap ötlete. Kellene egy ilyen,- mondta. Pár nappal később kihallgatást kért a lap későbbi főszerkesztője és aziránt érdeklődött, mire is gondolt Andrássy konkrétan. Mire a szép akasztott azt mondta: Csinálja meg, ahogy jónak látja. Nekem a sajtó huszár legyen, ne lakáj.
Nem jobb egy ilyen vezető, mint az olyan aki még a Viperaház fantomját is maga nevezi ki?

Ja és nem azt mondtam, hogy értékesebb, bár látom a jobb szó félreérthető. Hanem azt, hogy Orbán nem képes papír nélkül vitázni, /egy tyúkketrec megnyitására is papírral megy, hameg nem, akkor szépen elszólja magát - "félázsiai származék"/, lassú gondolkodású és nehezn kapcsol össze tényeket, poénkodni meg végképp nem tud /Jut eszembe, miért olyan svanyú minden diktátor?/. GyuFi pedig - mivel, ha jól látom osztott figyelmű - azonnal kapcsol, több síkon mozog az agya, és ha kell, 10 ezer adatot lök fejből. És ha olyan, akkor még piszok jó humora is van. /Bevallom, az a gyöngém, ha röhöghetek.:))/Meghallgattam egy dk-s előadát, elenyésző mennyiséget Orbánozott, beszélt célokról, feladatokról, kidolgozandó tervekről - és közben minden beszólásból /közönség részéről/, saját tévedésből viccet csinált. Nagyon jó hangulatú gyűlés volt, 2,5 óra erejéig elhittem, hogy lehet más a politika.:))
szőlőbányász 2012.08.04 11:19:37
@sörtelen:
A nyilas kérdésre, ezt a viccet sem ismerted?

A cigány felvételét kéri a pártba. Elutasítják. Kérdezi a tanácselnök /ha még emlékszel:))/, hogy miért.
- Instálom, azt mondták, hogy a nyilasoknak hegedültem!
- De miért nem tagadtad le, Gazsi?
- Tagadtam volna, de mind ott ültek a bizottságban.
Mondom én, hogy Viktort szívatja a habonyárpi, - vagy elment nyaralni - mert Kedves Vezetőnk továbbra is tündököl saját, Mondd ki habozás nélkül ami eszedbe jut - one man showjában. A gondolatmankót jelentő habony nélkül meg úgy esik ki a polgári demokrata szerepéből, mint…..
Fényességes Vezénylő Csillagunk végletekig lemerült állapottyában sem engedte el kezünket teljesen a szünidőre, nem hagyott minket szellemi manna nélkül. A faszbúkjára feltöltött három percet elemezték sokan sok helyen, a valóságtartalmát is ideértve, pedig a lényeg ezúttal…..
szőlőbányász 2012.07.23 16:12:11
@The brain: Áh, elébb őrül bele I. Fülkeforr. 2/3 és a világ mégsem igazodik, mi több semmibe veszi. Itthon meg bármit tesz, elb@cca, már mindenki reá haragszik /2/3 minimum./ Lazíts haver, nem kell folyvást harcolászni.
Varánusz Orbán és a papucs puccs 2012.06.18 04:41:00
Jövendő holtak. Ma vannak még, de holnap már csak voltak. Az utcán járnak, a szobában ülnek. És néha hegedülnek. Írnak, írnak Az egyik oldalára a papírnak. Vesznek, Könyvet keveset, annál többet esznek. Megőrülnek És különféle blokkba tömörülnek. Nekem témák, Mint a…..
szőlőbányász 2012.06.18 12:36:20
@Disintegrator Rising: Aha, most pedig már a maffiamódszereket is államosították.
szőlőbányász 2012.06.18 12:44:07
@dr. Bubó: Azta! Akkor most hogy is van? Gyurcsány ellen az egyik fő vád az volt 2006-ban, hogy ő utasította a rendőrséget...most Orbán esetében ez érdem? Asszem kezdem érteni kuminék logikáját.
Negyedikén elmaradt az általánosnak rendelt Nemzeti Harangozás, de azóta a lármától jobban cseng a fülünk, mintha lett volna. Gondolom ez egy ilyen sorfordító kérdés, hogy akkor a harangozástól fogunk összetartozni, vagy attól amit érzünk. Esetleg Vezénylő Tábornokunk úgy…..
szőlőbányász 2012.06.16 11:17:08
@aritus: Uccsó mondatoddal egyetértek.
szőlőbányász 2012.06.16 11:21:50
@73. Vladys - Az antiszemita libernyák: Jaj má' bocsánat! A franc akarta, hogy azok a mocsadék tények megzavarják "tisztánlátosadt"! Nyugodtan táplálkozz ősi sámántáncból, Eltolcsy Gyuri üzeneteiből - soha mástól ne gyere izgalomba, csak a 16 %-tól,- ájulj bele I. Neminyerjükalegtöbbet pávatáncába -ámbár násztánc a madaraknál khm...szóval legyél te a h'turul Vityának, ha ehhez van kedved-, és gyűlölködj nyugodtan tovább...csak családfakutatásba ne kezdjél.
szőlőbányász 2012.06.16 11:23:06
@Gábriel angyal: Ja, ha ennyire 1xű vagy, akkor lássad így.