Regisztráció Blogot indítok
Adatok
nyuszómuszó

1 bejegyzést írt és 1818 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Praxis Mindenem vérben úszott 2011.09.24 08:58:00
Tisztelt Cím!   Elmesélném az én történetemet...Nos, az én történetem 2010 tavaszán esett meg. Teherbe estem és a férjemmel nagyon boldogok voltunk. 4 hetes lehettem a mikor észre vetem és elmentem a nőgyógyászomhoz. Ott ultrahanggal megvizsgált és azt mondta gratulál 4…..
nyuszómuszó 2011.09.24 13:54:50
@Pgn: Én ugyan a fájdalomküszöbére az illetőnek nem tettem megjegyzést, sőt azt írtam, hogy nyilván, ez egy borzasztó dolog, nem nagyon tudom elképzelni, mitől lehetne akár elviselhető, hiszen szörnyű lelki teher, de azt igenis látom (bár még erre is írtam, hogy lrthető), hogy a posztoló kicsit szélsőségesen érzékenyen "dekódolta" a felé történő megnyilvánulásokat;

csomó mindent felró, aminek, ha utánanéz/gondol, akkor rájön, hogy az tényleg úgy van;

gondolok itt a már említett késői szívhangra, ami igenis soszor csak a nyolcadik hét környékén indul be, de akár arra is hogy neki nem adtakfájdalomcsillapítót, meg azt mondták, úgysem hat!

Ilyenkor, ami hatna, az a görcsoldó, amit még jó, hogy nem adhatnak, hiszen épp az a lényeg, hogy kitisztuljon a méh, a tágulás meg piszkosul fájhat, igen, de ugye annak is célja van, ilyenkor, ha az ember a peches típus akkor fogakat össze, aztán kibírni valahogy;

és igen, így van ez a szüléssel is, van, aki alig érzi, van, aki nagyon megszenvedi, de ezen kattogni kár, mert akkor aztán csak az arad meg, hogy neki jaj, de szar volt, még tíz év múlva is, nem az, hogy amúgy született egy gyereke (ismerek ilyet)

mondom ezt úgy, hogy három gyermeket veszítettem el, volt, akit már a második trimeszterben és az egy szem fiam is koraszülött;

ez egy szar helyzet, túlélésre kocentrálni és nézni előre
hogyvolt VV5 - 1X05 és 1X06 2011.09.18 12:45:00
Hát elnézést kérek a nagyérdeműtől, ha a barátnőm nem hozza meg A Döntést, lett volna poszt tegnap is, de úgy döntött, rövidítjük az utat és ne ugassunk bele, tudja mit csinál, nyertünk húsz kilométert, amit nem zerge, hanem csigabaszta utakon tettünk meg, ez időben kereken…..
nyuszómuszó 2011.09.18 19:10:37
@Mme Chauchat: máshol működik
nyuszómuszó 2011.09.18 19:29:35
@Zabkása: borzasztóan zavaró, sőt eléggé demorlaizáló is, ami azt illeti O_O
Bemutatták a Chanel 2012-es resort kollekcióját, stílusosan a francia riviéra egyik luxusszállodájában. Nálunk nem túl ismerős ez az angol fogalom, nem véletlenül, hiszen kimondottan a nagyon-nagyon gazdag felső tízezernek készül. Azoknak, akiknek külön ruhatára van a…..
nyuszómuszó 2011.09.18 18:53:02
@mizie: ez elég nagy tévedés amúgy - és igen, tudom miről beszélek
nyuszómuszó 2011.09.18 19:06:58
@mizie: én ismerős révén kerültem a Könnyűipari Főiskola egyik műhelyvezetőjéhez, és ott kb mindenki fusizik - azt is meg tudják mondani hogy honnan szerezetsz be anyagot
nyuszómuszó 2011.09.18 19:09:57
@mizie: nyilvá, az sem ítezezer, teszem hozzá, de ha pl több ruhát varratsz, (amikre egyébként költenél, de nem tusz boltból megfelelni egy koncepciónak, stb) akkor arrafelé nagyon érdemes keresgélni, mert jó hátterük van, és gyakorlatilag azt és úgy számolnak el, ahogy akarnak, ha ügyesek, nekem pl több ember együttes diplomamunkájaként varrták az esküvői ruhám
Nagyon gyorsan szögezzük le az elején: ez bizony nem gourmet reggeli. Még csak jónak sem nevezném, már gasztronómiai értelemben. Nem is terveztem, hogy beülök a Noirba, de épp arra jártam, volt fél szabad órám, nagyon éhes voltam a kora reggeli edzés után, úgyhogy átnéztem az…..
nyuszómuszó 2011.08.08 13:36:07
„Jézus mondja: Én vagyok a feltámadás és az élet, aki hisz énbennem, ha meghal is él; és aki él, és hisz énbennem, az nem hal meg soha.” Szeretet Kisfiunk ! Ezt a levelet most neked írom. Szeretném megköszönni neked, hogy voltát nekünk és velünk voltál. Sok…..
nyuszómuszó 2011.06.06 17:12:31
Szeretnénk megköszönni minden kedves ismerősnek, felebarátunknak akik írtatok a blogra, küldtetek nekünk üzenetet e-mailben, SMSben vagy beszéltünk telefonon.Nagyon hálásak vagyunk érte és köszönjük, hogy velünk imádkoztok kisfiunkért, Bencéért. Isten áldjon meg benneteket…..
Miután biztos vagyok abban, hogy mindenki látta-hallotta-olvasta, hogy a télen micsoda felfordulás volt Észak-Afrika egyes országaiban, gondoltam elmesélem, milyennek láttam én a „last-minute mennyországot” (copyright by Index) előtte. Először is a tények:…..
Andi csinált egy újabb fotót Bencéről. Nagyon éber volt és aranyos. Mosolygott, fogta Anyuci kezét. Állapota változatlan...
hogyvolt Alekosz - 1x16 2011.05.26 16:15:00
Hát kérem, a Görög Hős csavart egyet az eseményeken, és visszahívta Olgát a Villába. Egyelőre csak ennyit árulok el, hogy ki maradt, ki ment, majd csak a végén derül ki, és tisztában vagyok vele, hogy kora délután nem szokás vodkázni, de teszek rá, emelem poharam magamra!…..
Ma reggel beszéltem az ügyeletes dokival. Az éjszaka folyamán vettek vért Bencétől és úgy néz ki tegnaphoz képest javultak az astrup (vérgáz) értékek, egész éjszaka esemény nélkül telt el. A telefonálásom időpontjában változatlan légzési paraméterekkel lélegeztették.…..
nyuszómuszó 2011.05.25 20:01:14
Délután kicsit korábban a szokottnál bementem a kórházba, mert nagyon aggódtam. Állapota a reggeli rosszul lét óta gyakorlatilag változatlan. Megemelt légzési paraméterekkel kapja az oxigént. Próbáltuk egymást erősíteni Andival. Este 6 óra előtt én elmentem a közeli katolikus…..
Bence állapota tovább romlott az elmúlt 24 órában. Általános gyengeség, bőre szine szürkésé vált. Meg kellett emelni a légzési paramétereket. Hozzá kell tennem, hétvégén, bár láthatóan rosszabbul szaturált és emelni kellett az oxigén szintet, semmilyen javulást segítő…..
hogyvolt Alekosz - 1X11 2011.05.21 18:00:00
Őszintén kívánom annak a baromnak, aki engedélyezte a házunktól parasztköpésnyire ezt a rohadt gokartpályát, hogy hallgassa ő ezt a gumicsikorgást napestig, de legalább legyen Magdi és Beatrix a szomszédasszonya. Hihetetlenül unalmas volt a tegnapi öfi, a szívceremóniás öfik…..
Kisfiunk Bence Alex Bence 100 napos 2011.05.19 00:00:00
Május 18-án Bence betöltötte a 100 napot. Isten éltessen sokáig kicsi fiunk ! Nagyon szeretünk.Millió puszi,Anyuci és Apuci..
nyuszómuszó 2011.05.22 08:23:50
@czumbi: Köszönöm, őszintén kívánom, hogy két év múlva Bence is ott tartson, mint mostanra Benedek!
Kifőzde Csirkemell pástétom 2011.04.27 06:00:00
    Szeretem a különféle húspástétomokat (pâtéket, relisheket), mert sokoldalúan felhasználhatóak. Melegen ebédre/vacsorára körettel, hidegen salátákhoz vagy szendvicsekbe, vagy akár hidegtálakhoz is használhatjuk. Remek alternatívája lehet felvágottaknak és más…..
hogyvolt Alekosz - 1x02 2011.05.12 15:17:00
Tudtam, éreztem, hogy a Szerelem a legfölsőbb szinteken jutalomjáték lesz, de azt én sem gondoltam volna, sírvaröhögős, farkasvonyításos, taknyam-nyálam egybefolyós órákat töltök a tévé és a monitor előtt, hát kincseim, a kommentek sem kutyafaszák, ha értitek, hogy mondom.…..
Két éve került adásba az Éden hotel, az újkori magyar tévézés egyik legjobb realityje, aminek sem a menetébe, sem a kimenetelébe nem szóltak bele a nézői sms-ek, a játékosok egymás között döntötték el, kivel tolnak ki az adott pillanatban és hagyják pár nélkül, azaz…..
Két éve került adásba az Éden hotel, az újkori magyar tévézés egyik legjobb realityje, aminek sem a menetébe, sem a kimenetelébe nem szóltak bele a nézői sms-ek, a játékosok egymás között döntötték el, kivel tolnak ki az adott pillanatban és hagyják pár nélkül, azaz…..
nyuszómuszó 2011.05.11 08:26:14
@Thorwald: nem PM-mot védik a szerkeztők, hanem a műsort; nélküle ugyan mit nézhetnénk? Ádám és Dani buzulását napestig?
Holló jő a nyitólejenetben, és Brant látjuk két lábon, nahát. Álom, persze az egész, hiszen a kisklambó az ágyban fekszik odafent. A hollónak három szeme van, ettől én is rosszat álmodnék. Bran szegény ugye saját lábon nem tud haladni, a kerekesszéket meg párszáz évig még…..
nyuszómuszó 2011.05.10 15:13:42
@Equinoxe: nekem a HP fordítás az egész jól elviselhető kategória, Ken Follet Katedrálisa volt eddig életemben az első könyv, ahol a fejem vertem a falba és inkább elolvastam kínkeservvel angolul, de nem voltam hajlandó ezt a Jankó-Tomizást elviselni..
nyuszómuszó 2011.05.10 15:16:10
@Felagund: mondjuk az csak kilenc szótag, de ettől mégmpersze nagyon igaz ;)
nyuszómuszó 2011.05.10 15:49:45
@Equinoxe: szerintem ez az adott műfajt figyelembe véve teljesen világos utalás - de mondjuk én olvastam - mégis, azt gondolom, hogy aki akar, enélkül is ért belőle; más kérdés, hogy aki belegondolt az esetleges kimenetelekbe, enélkül is eljuthatott a következtetésre
Két éve került adásba az Éden hotel, az újkori magyar tévézés egyik legjobb realityje, aminek sem a menetébe, sem a kimenetelébe nem szóltak bele a nézői sms-ek, a játékosok egymás között döntötték el, kivel tolnak ki az adott pillanatban és hagyják pár nélkül, azaz…..
hogyvolt Csillag születik - 3x05 2011.05.02 11:16:00
Az utolsó négy helyért folyt a küzdelem a Csillag születik középdöntőjében, ahol az első sokkot az ókori római pógárasszonynak öltöztetett Ördög Nóra okozta. Mikor kis tunikájában kimondja Szabó Ádám nevét, hátrébb tolom a fotelt, mert attól félek, bekap. Nagy…..
nyuszómuszó 2011.05.02 17:51:18
@ujpestimami: szerintem, aki 12 évesen esélyes egy ilyen műsorban, az esélyes lesz mondjuk 5 évvel később is (amikor még mindig csak egy gyerek)!

Lehet, hogy ideig-óráig bennmaradni több esélye van egy 12 évesnek, mert cuki, aztán irány a pszichiátria, de fennmaradni, esetleg tényleg korrekten ebből megélni, sokkal több esélye van kicit később - és ugye egyértelmű melyiket kívánja a szülő a gyerekének, ha már muszály e kettő közül választani..
hogyvolt VV4 - 4X135 2011.05.01 15:40:00
Vannak kemény napok, vannak kemény esték. Tegnap nekem kijutott. Tökéletesen értem a mondatot, „a pillanatok öregítenek, nem az évek”. Mikor megláttam Lacibetyárt a Villa kertjében, úgy éreztem, végem van és akkor még nem sejtettem, hogy körülbelül egy óra múlva…..
nyuszómuszó 2011.05.01 21:31:22
@Tompó: szerintem sajnos nem, szipp
nyuszómuszó 2011.05.01 21:32:53
nyuszómuszó 2011.05.01 21:37:03
@tizenot: na akkor hogy is volt az a kocka alakú föld?
hogyvolt VV4 - 4X134 2011.04.30 16:10:00
Valaki szólhatna a Napnak, hogy az a dóga, süssön, kezdem magam úgy érezni, mint Tarkovszkij Sztalkerja után. Drága kommentelőink és olvasóink időről-időre megörvendeztetnek ajándékokkal, tegnap varand lendült be, a mai posztban az ő képeit (is) láthatjátok és küldött egy…..
nyuszómuszó 2011.05.01 09:44:53
@lac64: arról már ne is beszéljünk, hogy vannak ilyen kompenzációs kitételek most már, hogy elvált szülők gyereke +15 pont, kisebbségi +20 pont, stbstb

Nem vicc, hugom kapott 3 éve agybajt, mikor az igen jó tanulmányi eredményével, plusz nyelvvizsgával kevesebb pontja lett, mint a suttyó analfabéta bukdácsoló osztálytársának
-
nem mondom, hogy itt ez a helyzet!, csak rámutatok, hogy ez a pontrendszer lóf@szt nem jelent
nyuszómuszó 2011.05.01 09:50:42
@Albino "karazsnyikov" vernyul: világos, de ez a legutolsó, amit látni akarok még ilyenkor is, amikor az agyam rezetelem egy nehéz nap után ;P