Adatok
Cinnamal
0 bejegyzést írt és 2 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.
VALÓBAN EL VAN ÁTKOZVA MAGYARORSZÁG?
Népünk emberi tulajdonságait vizsgálva az a következtetés vonható le a tanulmányozó által, hogy a magyar ember irigy, tolvaj, bosszúálló, két/sokszínű, korrupt, rosszindulatú, egoista, pénzéhes személy, s ennek egyenes következménye az, hogy Magyarország…..
Belépve többet láthatsz. Itt beléphetsz
Először is a Biblia hiteles, hitelesebb mint bármely más könyv a Földön, nincs még egy ilyen könyv, amiről ennyi másolat lenne, amikor 1947-ben megtalálták a Holt-tengernél a kumráni tekercseket, amelyek Krisztus előtti korból származnak, teljes megegyezést találtak a mai Biblia szövegével. A bizonyítékokat a végtelenségig lehetne sorolni.Így alaptalannak tartom azt, hogy a Bibliában az lenne, hogy egyél a fáról. Teljes mértékben ellentétben állna a Biblia többi részével is. Természetesen Isten nem a tudományokat ellenzi, a jó és a rossz tudásának fája az más dolog teljesen.
A másik rész amit idéztél a jókedvű adakozóról szintén sántít egy kicsit. Lehet, hogy az egyház félremagyarázta, el tudom képzelni nagyon is, de ez valójában azt jelenti, hogy akkor adj Istennek, ha jókedvűen tudod tenni, hálából. Ha nem, akkor ne adj. Ilyen egyszerű jelentése. Nem azt jelenti, hogy csak a jókedvű adakozót szereti Isten.
A számmisztikát kicsit belemagyarázottnak érzem, erről a 23-as szám című film jut eszembe, ahol mindenhol sikerült kihozni a 23-at valahogy. Természetesen nem a katolikus egyházat akarom védeni, szörnyű dolgokat tettek és tesznek emberek Isten nevében,