Regisztráció Blogot indítok
Adatok
steroid stewie

0 bejegyzést írt és 49 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Figyelem! Végre fényképekkel illusztrált poszt következik! :)   Na bogaraim eljött ez az idő is! Amikor néhány évvel ezelőtt a késbogár elhatalmasodott rajtam, akkor már jó ideje nem követtem figyelemmel a késesvilág mainstream áramlatát. De ezt úgy értsd, hogy tényleg…..
Kezdjük azzal, amit tudunk: Bozsek Márk pénteken este bejelentette, hogy kiszáll az idei X-Faktorból. Az RTL Klub ma reggel közölte a sajtóval, hogy a tehetségkutatót feladó énekes helyére a múlt heti kieső By The Way kerül vissza. Minden más csak bullshit. Persze nem azért…..
Undorító. Ez a szó jut eszembe arról, ahogy egyes személyek viselkednek, pláne, amit művel a sajtó. Nem újdonság, hogy az igazság senkit sem érdekel. Halott ember ügyeit feszegetni már felesleges, csakhogy van itt egy bibi: igencsak érintettek itt olyanok is, akik még…..
Véget ért az első Voice-évad, aminek döntője pont azoktól a gyermekbetegségektől szenvedett, mint az egész műsorfolyam. Néhol lassú volt és vontatott, meglepően sok hamis hanggal, elbaltázott dalválasztással és üresjárattal. Az érdemi résznek kb. fél 11-re vége volt, utána…..
Volt egy ötletünk. Mi lenne, ha kiválasztanánk pár embert, akiknek minden feltételt biztosítunk, ami a test alakításához szükséges és megnézzük, hogyan alakulnak. Ha minden adott, a változás garantált. Nincs olyan, hogy valaki nem változik. Akkor még az egyetlen kérdéses faktor…..
Amikor már azt hitte volna az ember, hogy mindent, te tényleg mindent elmondott, leírt, megélt az X-Faktorral kapcsolatban, akkor a műsor húzott egy olyat, hogy egy félsüket bohóc adta a másikat harminc centis faszkorbáccsal. És gigára mentek, keményen, hiszen azt, hogy az ember egy…..
Az előzetes forgatókönyvnek megfelelően Stone esett ki a Jimmy fia Krisztián szárnyalása utáni első faktorból, jövő héten majd szépen követi a mostani adásban párbajozó Szabó Dávid is, akinek tegnap két jól hallható lélegzetvétel között azt bírta mondani Ördög Nóra,…..
Tessék elképzelni a következőt: felkérünk egy közepesnél tehetségesebb festőt, hogy fesse meg nekünk kedvenc politikusunk (elképzelt) aktját, ehhez biztosítunk egy majdnem minden igényt kielégítő, de kissé szűkös műtermet, stabil állványt, kiváló minőségű vásznat és…..
steroid stewie 2012.10.28 14:43:55
@nagyokos000:
Köszi a reagálást! Sajnos én is így tippeltem, és ezért nem lett volna szabad az élő adásig engedni, mert szerintem ezt mindenki sejtette, hogy ilyen névvel meg is nyerheti, tudás nélkül.
Van az a pont, amikor egy műsort nézve az ember kezdi magát kényelmetlenül érezni a képernyő előtt. Jó esetben erre minél később kerül sor (a Marslakóknál meg a lehető leghamarabb), sajnos a The Voice harmadik adásában úgy négy perc kellett hozzá. Ami, ahhoz képest, hogy még…..
"Varázs" - mondta a kékre mázolt arcú roma rapper az X-Faktor legutóbbi kieső párosának egyik fele, és magabiztos mosollyal nézett vissza Ördög Nórára. "Kelta" - tette hozzá a kékre festett bőrt és a szeme köré rittyentett vörös rombuszt magyarázva. Jó, istenigazából ezen…..
A Discoery Channel idei kínálatában tűnt fel először a Pokoli motorosok című dokureality, amiben a Laughing Devils nevű motorosklub tagjai szerepelnek. A sorozat betekintést nyújt a sokak által főleg csak illegális tevékenységgel azonosított motorosbandák életébe, és kiderül…..
Na,itt jön az a bizonyos nagy fába vágás,amiről kettővel lejjebb írtam.Mert ugye ha testépítés és body.builder.hu,akkor nem mehetek el szó nélkül Drugs Bunny mellett.És azért kemény fa ez,mert nem akarok idemásolni élettörténeteket,meg ilyeneket és nem is konkrét tényeket…..
steroid stewie 2012.07.29 02:58:27
Nem olvastam végig az írásod, mert qrva hosszú, és ahogy bele-bele olvastam úgy tűnt szopkodod bunny faxát, és ez engem nem érdekel, de azért van véleményem.

Bunny jó arc, sok mindent letett az asztalra ez tény, jól lát dolgokat, sokat tett az egészséges életmódra történő nevelés terén is.

Viszont én jóval régebb óta figyelemmel követem a ténykedést, mióta átvette az edző válaszolt, még valamikor időszámításunk előtt :))

Tehát azt is látom, hogy nem lehet vele vitatkozni, értelmes témában sem, mert ha nem egyezik az Ő véleményével a tied, akkor leugat, kitilt, stb. Nem rólam van szó, de sokat ilyet láttam.

Ahogy öregszik és változik egy témában a nézete, akkor fikázza azt, aki még úgy látja a dolgokat, ahogy Ő régen. Egy példa rá, régen fontos volt neki a testépítés, az edzés, a külső, most, hogy megsérült, sok a dolga, elhagyta magát, ma már lenézi azt, akinek fontos az edzés, a külső, mondván, hogy nem ezek a fontosak az életben.

Azon meg csak mosolygok, mikor azzal jön, mennyi dolga van, és mennyire nem éri magát utol. Nos, aki nem képes egyszerre tíz dolgot csinálni, az csak ötöt csináljon, de azt rendesen.
Ciki, hogy évekre el van maradva anyagokkal.
Teljesen más arcát mutatja a neten és mást élőben, a videókban.
Valaki úgy jellemezte, hogy a testépítés celebje, ezzel egyet tudok érteni, az érdemeit elismerem, de én látom a hibáit is.
Azt hiszem bátran kijelenthetjük, eljött az a pillanat, amire mindenki várt, játékosok, szerkesztők, hogyvolt-olvasók és Pinokkina, no meg én magam is: eldől, ki kapja a nagy lóvét, kiderül, akad-e olyan játékos, aki az utolsó pillanatban képes úgy átbaszni a párját, mint…..
steroid stewie 2012.05.26 22:16:29
@Sziporka:
ha genya lennék azt mondanám,hogy jelmezbál és mind szerencsétlennek öltözött :))

De róla tudjuk, hogy a szerelmet keresi egyfolytában.
steroid stewie 2012.05.28 17:28:24
@ő-szinte:
A képet elnézve nem sok híja volt, hogy egy kis melákkal térhess haza, hehe ez kétértelmű. (szemgolyó)
Kérem szépen, itt van, amire vártunk, 48 adás kellett hozzá, de ma kiderül, kinek lesz sokmilliója vagy semennyije, ki fog sírni, és kire emeli a poharát Pinokkina. Megannyi buli, üvöltés, mellébeszélés és hazudozás után ma már nem lehet sunnyogni, a tét 25 millió. Tessék…..
steroid stewie 2012.05.25 03:04:09
@ő-szinte:
Melák elég csoffadt a képen, bár elég sötét, jól látom?
steroid stewie 2012.05.25 03:13:01
@ő-szinte:
Pit a fekete paca a jobb szélen? :)) Legközelebb vakut az arcukba :) az anyuk úristenit úgyis celebek akartak lenni :D
steroid stewie 2012.05.25 03:29:16
@ő-szinte:
Omárt meg se próbáltad lekapni, úgy látom, bár belőle még ennyi se látszott volna :)))
hogyvolt Éden hotel - 2x47 2012.05.24 05:30:00
Na, ami ma jön, azt hívják sportnyelven célegyenesnek. Itt már nincs sunnyogás, ma elválik a szar a májtól, új megpróbáltatások jönnek Pinokkina szerint, mert vagy egy játékos, vagy egy pár ma távozik ÉS még lesz MÉG EGY meglepetés, masszázsolajos izzadságfoltok gyöngyöznek…..
hogyvolt Éden hotel - 2x46 2012.05.23 05:00:00
Ott hagytuk abba tegnap, hogy bejöttek a régiek és máris tartották a markukat, pénzért lehet tőlük szavazatot venni, broáf. Hiper kivetkőzött önmagából, Nyóvötvenes Alexa meg beleült Dávid farkába, és ha kizsarol egymiskát a döntősökből, simán ő jár legjobban a bulival.…..
steroid stewie 2012.05.22 23:31:33
@AdnamA:
Én is bírnám ha a fináléban Máté rácáfolna az előzetes várakozásokra és Edinával végig tartaná a lasztit, és happy and lenne a vége.
De valaki írta nem rég, hogy látta Edinát hoszteszkedni valahol és ez nem azt sugallja, hogy sok lovét markolt, mert akkor a cukrászdájában ücsörögne :)
Ma vártam Mátétól egy olyan riportszobás megjegyzést, hogy Edina mekkora lúzer, hogy ennyien próbálják észhez tériteni, de Ő bízik benne továbbra is és jönne egy gonosz mosoly :)
hogyvolt Éden hotel - 2x44 2012.05.18 06:54:00
Tegnap jóformán nem történt semmi, mert az nem esemény, ha Hiper valakire berázza az ujját és azt üvölti, hogy bárcáskurvabazdmeg, és az sem, ha öt tequilától beleáll a nappali járólapos padlózatába. Az első széria játékosai közül hárman meleg cowboynak öltözve jöttek…..
hogyvolt Éden hotel - 2x40 2012.05.11 06:58:00
Itt az újabb kiválasztás a nyakunkon, én speciel kurvára nem tudnék Hiperrel egy fedél alatt élni, így azon munkálkodnék, hogy húzzon a picsába de minél gyorsabban, viszont én nem vagyok Papucs Levente sem, aki vagy nagyon türelmes típus, vagy csak ezzel a taktikával akar bemasírozni a döntőbe, és…..