Regisztráció Blogot indítok
Adatok
bo_TO_nd

0 bejegyzést írt és 297 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Hiába az Ábrahámnak tett ígéret, az Úr nem talál Szodoma és Gomora lakosai között tíz jó embert, ezért a két bűnösnek ítélt városnak pusztulnia kell. Az Úr álruhás angyalai csupán Lótot, feleségét és két lányukat menekítik meg a népirtástól - noha e fejezetet alapján hárman közülük nem voltak minden…..
bo_TO_nd 2017.01.14 23:43:48
Kedves "MrEnderby"
azaz "Remélem idemerészkedik majd egy-két hívő, hogy magyarázattal lásson el minket."!
Itt vagyok, református teológus, remélem eléggé "legitim" számodra, de nem tudom, miféle magyarázatra gondolsz, amivel el kellene titeket (?) látni. Én nem látlak el magyarázattal, hiszen azt a blog szerzője tárgyilagosan megtette, bemutatva a különböző (egymásnak olykor ellentmondó) hermeneutikai/exegetikai magyarázatokat (és problémákra is rávilágítva) ami valóban felmerül e bibliai történet kapcsán...
Ráadásul a római katolikus teológus (teológa?) kolléganő, dr. Peritfalvi Rita, aztán Desmiond Tutu érsek (anglikán) véleménye is szerepel a bejegyzésben, igen, én is ezekkel a véleményekkel azonosulok; nagyon sok komoly keresztyén/keresztény teológus, lelkész ossza ezt a véleményt. Nagyon ettől eltérő véleményem ezzel kapcsolatosan nincs. Régi, több ezer éves szöveg, számos ponton is ellentmondásos és kusza történet, amiből ki kell hámozni az Isten kegyelmét: azért ezt, mert minden más zsákutca. Kegyelemre szorult bűnösök vagyunk mindannyian, egyformán: Krisztus nélkül kárhozatra ítélve, Vele és Általa megmentve. Ennyi. Az, hogy vannak fundamentalisták (tradicionalisták stb.) akik más választ adnak erre a történetre, netalántán szó szerint értelmezik, az más téma... Nemcsak hitetlenben, hanem hívőben is van hülye – utóbbi számomra legalábbis fájdalmasabb.
Szóval ez a blogbejegyzés egy alaposan megírt, kissé néhány ponton cinikus hangnembe átcsapó (ez nem feltétlenül baj) színvonalas tanulmány. Minden elismerésem a szerzőnek!

Kedves "NETSi",
köszönöm az izgalmas bejegyzést, nagyon jó (ld. fentebb). Ezen bejegyzésed kapcsán (de nem csupán...) ajánlok figyelmedbe két nagyon jó és fontos könyvet.
Peter J. Gomes: The Good Book (Reading the Bible With Mind and Heart), HarperOne kiadó
illetve
Mel White: Religion Gone Bad (The Hidden Dangers of The Christian Right). Mindettő neves protestáns teológus, lelkész, előbbi teológiai egyetemi tanár is..., biztos vagyok benne, hogy örömmel és főként haszonnal fogod forgatni ezeket a könyveket...

Kedves "Atomic Warning",
"ők a bibliát nem fiktív tanmeseként értelmezik, hanem isten létezésének bizonyítékaként." – ez roppant nehéz és összetett téma, én nem mondanám, hogy a Biblia az tkp. Isten bizonyítéka, márpedig hivatásomban is hívő ember vagyok. A Kijelentés (Kinyilatkoztatás) viszont igen, Isten bizonyítéka. A Biblia egy Istentől inspirált (ihletett), de gyarló emberek által leírt könyv(gyűjtemény), amibe az került be, amit kanonizáltak, hiszen a Bibliát (annak nagyon különböző tartalmú és műfajú könyveit) egységes könyvbe a különböző zsinatok szerkesztették... Egy lelkész barátom gyakran idézi Ravasz László egykori püspök megállapítását: "A Szentírás nem Isten igéje, de Isten Igéjét tartalmazza". - érdemes ezen elgondolkodni.

Amúgyis nagy igazság, hogy a betű megöl, a Lélek pedig megelevenít. Ez Sodoma történetére is igaz. Megismétlem: több ezer éves történet, szöveg, nehezen érthető (eredeti nyelve, kortörténeti kontextusa is több ponton ködös), tehát óvatosan kell bánni vele, be kell mutatni a problémákat és az értelmezési lehetőségeket. Ahogy tkp. azt "NETSi" tette (ha nem lenne néhány ponton olyan cinikus, simán azt hinném, hogy egy teológiai hallgató az "elkövető"...)

Szóval a betű megöl (ölnek is a betűvel, szavakkal ma is, vallások és egyéb eszmék nevében...), de a Lélek megelevenít. Ennek bibliai helye:

"Ő (Krisztus) tett alkalmassá minket arra, hogy az új szövetség szolgái legyünk, nem a betűé, hanem a Léleké, mert a betű megöl, a Lélek pedig megelevenít. Ha pedig a halálnak betűkkel kőbe vésett szolgálata dicsőséges volt, úgyhogy nem tudtak Izráel fiai Mózes arcára nézni arcának múló dicsősége miatt, hogyne volna még dicsőségesebb a Lélek szolgálata? Mert ha a kárhoztatás szolgálata dicsőséges, mennyivel dicsőségesebb az igazság szolgálata!" (2Kor 3,6–9)

Még csak egy utolsó megjegyzés ehhez a témához (is).
Nem véletlenül mondja ki pl. az egyik nagy református hitvallási irat, a II. Helvét Hitvallás az alábbit a Szentírás igaz magyarázatával kapcsolatosan:

"Az Írásnak csak azt a magyarázatát ismerjük el igaz keresztyén értelmű magyarázatnak, amely magából az Írásból van véve (annak a nyelvnek szelleme szerint, amelyen írták azt, valamint a körülmények szerint mérlegelve és a hasonló vagy eltérő, több és világosabb helyeknek egybevetésével kifejtve), amely egybevág a hitnek és a szeretetnek regulájával és kiváltképpen szolgálja Isten dicsőségét és az emberek üdvösségét. (Második Helvét Hitvallás, II. fejezet, 1. bekezdés)

– nos, mindent ennek megfelelően kell megvizsgálni és "használni", akkor járunk jó úton (az értelmezésben és tanításban is).
Az Úr ismét megjelenik Ábrámnak, sokadszorra is szövetséget köt vele, és újfent utódokat ígér neki. És Kánaán földjét is. Örökre. Cserébe pedig nem kér mást, csak az elkövetkezendő nemzedékek férfitagjainak fitymáját...
bo_TO_nd 2017.01.05 13:40:23
Tények, amiket érdemes tudni, hogy megszűnjön ez a borzalmas szokás az USA-ban is! Európában hála Istennek nagyon ritka a körülmetélt férfiak száma, szinte csak a vallásos zsidók között és a muszlimok között találkozhatunk vele... Az alábbiakat érdemes megfontolni:

The Facts Behind Circumcision

Newborn male circumcision is the most common surgical procedure performed in the U.S. It's a common misconception that there are tangible health benefits to male circumcision, but the truth is no medical society in the world recommends it. This invasive procedure carries serious health risks, including infection, hemorrhage, surgical mishap, and death, as well many ethical considerations.

Get the facts behind circumcision below, then take our interactive quiz and test your knowledge!

Myth – Circumcising baby boys is a safe and harmless procedure.
Fact – Surgically removing part of a baby boy's penis causes pain, creates immediate health risks and can lead to serious complications. Risks include infection, hemorrhage, scarring, difficulty urinating, loss of part or all of the penis, and even death. Circumcision complications can and do occur in even the best clinical settings.

Myth – Circumcision is just a little snip.
Fact – Surgical removal of the foreskin involves immobilizing the baby by strapping him face-up onto a molded plastic board. In one common method, the doctor then inserts a metal instrument under the foreskin to forcibly separate it from the glans, slits the foreskin, and inserts a circumcision device. The foreskin is crushed and then cut off. The amount of skin removed in a typical infant circumcision is the equivalent of 15 square inches in an adult male.

Myth – Circumcision is routinely recommended and endorsed by doctors and other health professionals.
Fact – No professional medical association in the United States or anywhere else in the world recommends routine circumcision as medically necessary. In fact, leaving boys intact is becoming the norm in the U.S., as parents realize the risks and harms of circumcision.

Myth – The baby does not feel any pain during circumcision.
Fact – Circumcision is painful. Babies are sensitive to pain, just like older children and adults. The analgesics used for circumcision only decrease pain; they do not eliminate it. Further, the open wound left by the removal of the foreskin will continue to cause the baby pain and discomfort for the 7-10 days it takes to heal.

Myth – If I don't circumcise my son, he will be ridiculed.
Fact – Times have changed and so has people's understanding of circumcision. Today, although the popularity of circumcision varies across geographical areas, nearly half of all baby boys born in the U.S. will leave the hospital intact. Most medically advanced nations do not practice child circumcision. Three quarters of the world's men are intact.

Myth – A boy should be circumcised to look like his father.
Fact – Children differ from their parents in many ways, including eye and hair color, body type, and (of course) size and sexual development. If a child asks why his penis looks different from that of his circumcised father (or brother), parents can say, "Daddy (or brother) had a part of his penis removed when he was a baby; now we know it’s not necessary and we decided not to let anyone do that to you."

Myth – Routine circumcision of baby boys cannot be compared to Female Genital Mutilation.
Fact – Rationales offered in cultures that promote female genital cutting – hygiene, disease prevention, improved appearance of the genitalia, and social acceptance – are similar to those offered in cultures that promote male circumcision. Whatever the rationale, forced removal of healthy genital tissue from any child – male or female – is unethical. Boys have the same right as girls to an intact body, and to be spared this inhumane, unnecessary surgery.

Myth – To oppose male circumcision is religious and cultural bigotry.
Fact – Many who oppose the permanent alteration of children's genitals do so because they believe in universal human rights. All children – regardless of their ethnicity or culture – have the right to be protected from bodily harm.

Myth – Circumcising newborn baby boys produces health benefits later in life.
Fact – There is NO link between circumcision and better health. In fact, cutting a baby boy's genitals creates immediate health risks. The foreskin is actually an important and functional body part, protecting the head of the penis from injury and providing moisture and lubrication. Circumcision also diminishes sexual pleasure later in life.

Myth – Male circumcision helps prevent HIV.
Fact – Claims that circumcision prevents HIV have repeatedly been proven to be exaggerated or false. Only abstinence or safe sex, including the use of condoms, can prevent the spread of sexually transmitted diseases, including HIV/AIDS.

Forrás:
www.intactamerica.org/learnmore
bo_TO_nd 2017.01.05 15:13:24
@Pásztor Tibor: Tibor, csak azt nem értem, hogy egy csonkoló és felesleges szokásnak miért vagy támogatója..., miért tartod életben véleményeddel ezt a szokást? Vagy nem ezt teszed?
Miért járulsz hozzá ahhoz, hogy fiúgyermekek sokaságát akaratukon kívűl csonkítsák meg, vagy avatkozzanak bele nemiszervük funkciójába, mert a fitymának igenis szerepe van a szexuális életben is, ez neurológiailag szexualitás-fiziológiailag, élettanilag is igazolt, ld. a már általam beidézett honlapot is, de az csak egy példa...

Továbbá: őrültségnek tartom, hogy sokan a vallásszabadság kérdéskörébe utalják a csonkolási szabadságot, nagy vita volt évekkel ezelőtt Németországban is erről, amikor a német alkotmánybíróság kijelentette, hogy a körülmetélés azonos a gyermek testi sértésével, info erről itt: hvg.hu/vilag/20120701_nemetorszag_vita_korulmeteles

Meglátásom szerint a gyermek körülmetélése: igen, testi sértés, ráadásul stigma.

A (gyermek-)keresztséggel, a kereszteléssel összevetni a körülmetélést elvi teológiai síkon ugyan bizonyos pontig lehetséges, hiszen a keresztyén teológia a keresztelést szövetség-kötés értelemben is használja, csakhogy a keresztvízzel való meghintés semmi testi sértéssel és sérüléssel, megalázással nem jár...
Olyannyira kezd a zsidóság egy része is irtózni a körülmetélés brutális voltától, hogy zsidó szülők olyan móhelhez viszik a fiúgyermeküket, akik a fitymát nem távolítják el, hanem egy rituális metszést végeznek csak, ami minimális vérzéssel jár, de az előbőr intakt marad (amúgy a zsidóknál a lazább, tehát a fitymát részben meghagyó, a makkot részben fedő körülmetélés a gyakoribb, nem metélnek feszesen, mint egyes arab térségekben, ahol még a féket is kivágják a makk alól).

Érdekes, hogy nagyon sok zsidó és nem zsidó az USA-ban kéri a plasztikai műtétet, melyben részlegesen visszaállítják a fitymáját ún. foreskin restoration-t végeznek, infó itt en.wikipedia.org/wiki/Foreskin_restoration
de hogy ez komolyan felmerülő téma, itt is lehet látni:
www.restoringforeskin.org/beginners-guide-foreskin-restoration

Ne járuljunk hozzá hívő, keresztyén (de zsidó stb.) emberekként se ahhoz, hogy életben tartsunk embertelen szokásokat! A vallások a reneszánszukat élik, nagy a lelkészek, papok felelőssége...
És jó, hogy ennek a blognak a Szerzője is felhívta a figyelmet erre a sokakat érintő, igencsak messze vezető és fontos problémára...
Korábbi írásunkban bemutattuk azokat az érveket, amelyek alapján valószínűsíthető, hogy a Katolikus Egyház homoszexualitással kapcsolatos tanításának hátterében nem a kinyilatkoztatás igazságaihoz való ragaszkodás, hanem a mindenkori vezető klérus érdekelvű hozzáállása húzódhat. Egy friss felmérés…..
Az MTI híradása alapján több médium is lehozta az iszonyatos hírt:  „Lefejezve és borzalmasan megcsonkítva találtak rá egy szíriai homoszexuális férfi holttestére, két nappal azután, hogy a férfinak július végén nyoma veszett Isztambulban. Mohammed Vizam Szankari, aki a háború elől menekült el…..
bo_TO_nd 2016.08.17 15:55:56
Sajnálatos és szomorú történet, mely másféle olvasatban és összefüggésben, de bárhol megtörténhet a világon, csakhogy nem mindegy, milyen valószínűséggel. De éppen az európai civilizáció és jogrend megvédése miatt kell radikális eszközökkel közbelépni, és igen, bármi áron védeni a határokat. Tenni ezt akkor, ha nem akarjuk, hogy Európában a fenti esemény egyre gyakoribbá váljon. A tendenciákat ld. a brit és német "no-go" (sharia által "uralt") muszlim negyedekben. Amennyiben hajdan az egri várat védő nők azzal foglalkoztak volna, hogy a várfokról leöntött szurok hányadfokú égést okoz szegény muszlim török katonáknak, akkor most valami müezzin vinnyogna reggelente és déleben nem harang zúgna... Szóval hagyjuk a kereszténység tejbetök és humanista (?) nyafogását (vissza kell térni az identitását és területét is védő kereszténységhez!), háború van, súlyos támadás alatt áll Európa és a Nyugat, már a vak is látja.

...amúgy az alábbi, friss németországi tanulmányt ajánlom főleg azon melegek figyelmébe, akik holmi keresztény vallási kegyeskedés vagy mákonyos humanizmus miatt "érzékenyen" támogatják a muszlim bevándorlókat. Érdemes figyelmesen elolvasni az alábbit:

Akár „rokonlelkek” is lehetnek a migránsok a szélsőjobbal?

Részlet a tanulmányból:

Közös vonások és meglepő válaszok
A tanulmány szerint a konzervatív értékrendhez hasonlóan a migránsok 43 százaléka elítéli az azonos neműek házasságát, és nem szeretnének homoszexuális szomszédot. 48 százalékuk gondolja azt, hogy a házasság előtti szexuális együttlét bűn. Többségük, 87 százalékuk szerint a vallás magánügy, de csak 13 százalékuk találja elfogadhatónak egy keresztény és egy muszlim házasságát.

www.hirado.hu/2016/08/16/megtalaltak-a-kozos-hangot-a-migransok-es-a-szelsojobb/
Többen kifogásolták már korábbi bejegyzésekhez fűzött észrevételekben a Kaleidoscope blog rövid bemutatásában szereplő „keresztény humanizmus szándékát”. Érthető, mivel a magukat konzervatív, bizonyos értelemben fundamentalista kereszténynek tartó emberek a…..
bo_TO_nd 2016.05.04 13:29:12
Kedves Kal! Nagyon jó bejegyzés, fontos, napjainkban újra egyre fontosabb téma, mely újra és újra előkerül. A fundamentalista/konzervatív kereszténység minden felekezet esetében kifejezetten antihumanista (!) jelleget mutat, értve ezalatt azt, hogy törvénykezővé, embertelenné, könyörtelenné és végső soron Istentől elidegenítővé válik. Bárcsak a krisztocentrikus keresztény humanizmus jellemezné valóban a keresztény felekezeteket szerte a világon: Jézus tántoríthatatlan és elkötelezett ember-szeretetét soha nem veszítve szem elől. Isten humanizmusa Krisztusban ábrázolódott ki... Ecce Homo...

Egy apró, de annál fontosabb megjegyzésem Kal, kénytelen vagyok szólni, javítást kérni ezzel kapcsolatosan, hiszen ezt írja: "inkább nem tépik ki a Bibliájukból Szent Jakab apostol levelét, ahogy egy kicsit elborult pillanatában Kálvin tette".

Kálvinnak valóban volt egy-két elborult pillanata, ahogy nekem és Önnek is bizonyára (vagyunk néhányan ezzel így...), de Kálvin soha nem tépte ki Bibliájából Jakab levelét, és nem is akarta kitépni!!!
A Jakab-levél értékessége a reformátorok értelmezésében valóban egy eléggé szerteágazó téma, de hadd idézzem be Kálvin 1550-ben írt Jakab-kommentárjából, ezt mondja a reformátor:
"Vannak olyanok is, akik azt állítják, hogy ez a levél nélkülözi az igazi tekintélyt. Ami személy szerint engem illet, semmilyen jogos okot nem találok a kárhoztatásra, szívesen és vita nélkül használom."

Tehát nemhogy nem tépte ki Kálvin ezt a levelet a Bibliából, hanem nagyonis szívesen használta!!!

Kálvinnal ellentétben azonban Luther valóban "igazi szalmalevél"-nek nevezte Jakab levelét, 1542-ben az asztali beszélgetések egyikében azt írta, hogy semmi másra nem alkalmas, mint arra, hogy begyújtsanak vele a kályhába. Kitépni ő se akarta, csak joggal volt baja vele, pontosabban a korabeli értelmezésével... Ennek azonban jól ismert teológiai háttere van (hiszen valóban problémás a Kánon belül, hogy Jakab az Újszövetség minden más teológusánál világosabbá teszi jelzőivel és birtokos eseteivel, hogy kizárólag és túlzottan pozitívan fogja fel a Tórát, az Isten által felállított egyéni, társadalmi törvényt. Ez azért baj, mert tudjuk, hogy Törvényből nem fakad semmiféle üdvösség, mármint a Törvény cselekedeteiből...). Bőven találhatók Luthernél olyan helyek is, ahol pozitívan nyilatkozik a Jakab levélről.

Tehát "csak" azért írom ezeket, hogy tisztázzuk, hogy Kálvinnak semmi baja nem volt a Jakab levelével (nyilván cselekedetekből senki sem üdvözül!).
bo_TO_nd 2016.05.07 22:46:09
@kaleidoscope: Kedves Kal! Régebbi poszt is tartalmaz(hat) friss, nagyonis aktuális igazságokat! :-)
Amúgy Önnek minden bejegyzése aktuális, sokszor szoktam visszaolvasni – épülésemre. Örvendek, ha olvashatom írásait!

Ezzel a humanizmus-témával kapcsolatban kénytelen voltam kicsit foglalkozni az utóbbi napokban, néhány érdekesség, talán e bejegyzés alatt van a helye, ugyanis, ha már a pápa is azt mondja, hogy emberi jogokra és a humanizmus Európájára van szükség, akkor a humanizmus mégse lehet annyira gonosz dolog, mint azt a tradicionalista vagy fundamentalista testvéreink hangoztatják. Én hiszem, hogy a krisztocentrikus humanizmusnak van helye a kereszténységeben. (A migráció-témába most nem megyek bele, mármint hogy egyetértek-e Róma püspökével vagy sem, maradjunk a humanizmusnál..., DE: "Ha pedig valaki az övéiről és főképen az ő házanépéről gondot nem visel: a hitet megtagadta, és rosszabb a hitetlennél." (1Tim 5,8)

Íme az írások, két friss és egy korábbi:

Az emberi jogok és a humanizmus Európájára lenne most szükség – Ferenc pápa elmondta eddigi legkövetkezetesebb befogadáspárti beszédét pénteken, amikor átvette a Nagy Károly frank császárról elnevezett nemzetközi díjat.
valasz.hu/vilag/ferenc-papa-elmondta-eddigi-legkemenyebb-befogadasparti-beszedet-118499

Pope Francis castigates Europe in speech on solidarity
www.theguardian.com/world/2016/may/06/pope-francis-urges-europe-to-return-to-post-war-principles

Pope Francis: A new humanism in Christ Jesus
en.radiovaticana.va/news/2015/11/10/pope_francis_a_new_humanism_in_christ_jesus/1185723
Mai napon a Vatikánban közzétették az  Amoris Laetitia (A szeretet öröme) kezdetű buzdítást, amely a 2014-es rendkívüli és a 2015-ös rendes püspöki szinódus dokumentumainak rendszerezett összefoglalója. Sokan reménykedtek abban, hogy Ferenc pápa kiegészíti a szinódus záródokumentumait, de erre nem…..
Holnap Szlovéniában népszavazást tartanak az azonos nemű párok házassági egyenlőségéről, amiről ugyan a hazai médiából alig lehetett értesülni (kivétel a humenmagazin.com), pedig ez lehet a világon a második ilyen alkalom, hogy népszavazás erősítse meg a házassági…..
bo_TO_nd 2015.12.21 23:09:34
Óh jaj kedveskéim!
Mi ez a sűrű (kár)öröm a kicsiny ország, a szlovén választók jelenlegi döntése miatt? Merthogy őszinte örömre emiatt nem igazán lehet ok. Még most is, így is Szlovénia a melegjogok területén élvonalban van, de a lényeg most nem is ez...

Istennek ehhez szerintem most semmi köze, tényleg nem, Isten most ezzel nem is foglalkozott, mert láthatjátok, mennyire lekötötte Őt az idén az, hogy egy kontinensnyi (!), a világ politikai életét erőteljesen alakító ország melegeinek sorsát (is) kívánta intézni – és józan eszet, bölcs szívet adott az Amerikai Egyesült Államok Legfelsőbb Bírósága tagjainak, akik eldöntötték, hogy (röviden fogalmazva) azonos nemű emberpárok is házasodhatnak.

Ráaadásul Isten sokat dolgozott azon is, hogy régi, kedves népét, az ír nép szívét is átformálja, mert Nyugat-Európában Írország volt az utolsó állam, ahol bűncselekménynek tartották a homoszexuális kapcsolatot, s lám, alig 22 évvel később, ez év májusában népszavazás nyomán döntés született: házasságot is köthetnek a melegek a szigetországban. A mélyen katolikus ország – ahol az 1995-ös népszavazásig még a válás is tilos volt – ezzel a 19. állam lett a világon, ahol engedélyezik a házasságot az azonos neműek között, és az első, ahol erről népszavazással döntöttek.

Látható, hogy a közelmúltban Isten a nagy birodalom, az Amerikai Egyesült Államok, és kedves népe, Írország ügyével foglalkozott, de majd a szlovén testvéreinkkel is lesz dolga, hiszen Őrá hivatkozva fosztottak most meg jogoktól embereket, és Őrá hivatkozva árad itt is a hozzászólásokban a káröröm. Az Úr nagyon nem szereti ezt, Ő jól látja a kárörvendő nevetések mögött rejlő gonosz szívet, kegyetlen arcot is.

Kedveskéim, hátrább az agyarakkal, mert meg van írva: „Aki azt hiszi, hogy áll, vigyázzon, hogy el ne essék!” (1Kor 10,12)
A Családszinódusra Erdő Péter bíboros által előkészített munkaanyag, az Instrumentum Laboris (IL) teljes átdolgozása várható a konzervatív beállítottságú catholicnewsagency.com hírportál tegnapelőtti összefoglalója szerint. Mint írják, a munkacsoportokban – ahol sok…..
bo_TO_nd 2015.11.04 02:49:45
@kaleidoscope:
Kedves Kal, ha van valahol valóban "alapvető változás", az nagyjából úgy néz ki, mint az alábbi tudósításban olvashatjuk a Norvég Protestáns Egyház esetében:

Norvégia: templomban is házasodhatnak az azonos nemű párok

A norvég egyház központi zsinata a héten hozta meg a döntést, amely azért is nagy lépés, mert tavaly ilyenkor még leszavazták.
Norvégiában 2008 óta házasodhatnak az azonos nemű párok, ám templomi esküvőre eddig nem volt lehetőségük. Mostantól azonban a norvég egyház által fenntartott bármelyik templomban összeköthetik az életüket Isten színe előtt.
Az Åpen folkekirke (Nyitott nemzeti egyház) nevű szervezet évek óta harcolt ezért a jogért: Sturla Stålsett, a kampány vezetője szerint történelmi jelentőségű döntés született.
A norvég egyház – evangélikusokról lévén szó – a házasságon kívül az azonos nemű párral rendelkező egyházi személyek kérdését is megvitatta néhány évvel ezelőtt: 2007-ben döntöttek úgy, hogy elfogadják őket. Ezzel szemben a katolikus egyház még mind a mai napig elutasítóan bánik a meleg papokkal.

Szij Barbara — 2015-11-02
humenmagazin.com/norvegia-templomban-is-hazasodhatnak-az-azonos-nemu-parok/
bo_TO_nd 2015.11.05 12:46:23
@jabbok:
jabbok 2015.11.05. 10:01:32

Jabbok, kedves Peilikán Elvtárs! Nagyon kérem ne csúsztasson gátlástalanul manipulatív módon össze-vissza, és ha manipulál, kísérelje meg azt korrekten tenni.
Amit a norvég és az egy (azaz 1 db.) valóban elítélendő és általam is felháborítónak és gyalázatosnak tartott svéd püspöknői példa kapcsán mond, szintén általánosítás és csúsztatás, ilyen alapon bármely felekezetből ki lehetne emelni ehhez hasonló szélsőséges példákat, a korszellemmel (bármit is jelentsen ez) megalkuvó, pedofil vagy a cölibátust megsértő katolikus papokat stb.
Tudja, a disztingválás képessége alapvető követelmény ahhoz, hogy az ember józan tárgyilagossággal és önmagához meg a másik emberhez tisztességes viszonyulással tudjon élni. Még szerencse, hogy a Tanítóhivatal nem a magáé.
bo_TO_nd 2015.11.05 15:16:19
@jabbok: (jabbok 2015.11.05. 10:02:06)

Nem tudom maga mit tapasztalt élete folyamán, talán volt egy nagyon kedves és magának feltétlenül engedelmes (és magának kiszolgáltatott) kutyája vagy macskája és érzelmileg helytelenül viszonyult hozzá, hogy ezt a bizarr csúsztatást ide képes becsatolni.

Az állat ugyanis nem tudja emberi érzelemmel szeretni és viszontszeretni az embert.
Állat és ember között nem jön létre egyenrangú kapcsolat, nem képes tudatos döntéssel, Isten előtt vállalt hűséget és szeretetet deklarálni.
Nem tud az állat az ember mellé rendelt SEGÍTŐ TÁRS se lenni a kölcsönösség jegyében.
Az állat nem tud jogilag felelősséget vállalni az emberért. Nem tud egyenrangú partnere lenni. Másrészt az Isten csak az embert teremtette saját képmására és hasonlatosságára.

Aljas felvetése, Jabbok, már itt ezen a dolgon megbukik, és ítéletet von maga után.
Remélem a blog szerzője, Kal, megfelelő választ fog adni magának, bár a magafajta "keresztényekről", akik úgy manipulálnak mindent és mindenkit, hogy rosszul érezzék magukat a bőrükben, hogy megnyomorodjanak, hogy lemondjanak emberi méltóságukról, egy egyenrangú szeretet-kapcsolatról, vagy hogy egyenesen belebetegedjenek hitük terhébe, nos megvan az ítélet, mely egy köztörvényes bűnözőnek kiosztott ítéletnél is keményebb lesz. Szégyellje magát!
Félidejéhez érkezett a püspöki szinódus, és elkészültek a félidős összefoglalók, melyekről a Guardian tudósítása is beszámolt. Emlékezetes, hogy tavaly mekkora vihart kavart a rendkívüli szinódus hasonló dokumentuma, melyről akkor blogunkon is hírt adtunk. Most az idei…..
bo_TO_nd 2015.10.20 12:14:28
@kaleidoscope: Kedves Kal! Köszönöm a visszajelzést, megerősítést.

Úgy érzem, az Egyház (hullámverések és széljárások között hánytorgó, Krisztus-evangélium-iránytűs hajója) keresi a helyét a világban, és sokan vagyunk papok, lelkészek és egyszerű, hívő emberek, akik keressük a helyünket az Anyaszentegyházban.

Ez a hajó (szükségszerűen!) nagyon sokszor át lett festve a történelem folyamán, sok átalakítás történt rajta és benne, hogy úszás-képes, "működőképes" maradjon.
Ez a hajó, ha akarjuk, ha nem, de nagyon színes és sok benne a szú-ette régi, és a már-már ízléstelenül új bútor. De sokan keressük otthonosságát.
Az Egyház otthonosságáról nem mondhatunk le, hiszen valahogyan mégiscsak Isten Országának földi előképe...

Meggyőződésem, hogy mi, akik a keresztség szentsége által az Isten szövetségébe, a Krisztus-testbe bele vagyunk oltva, akkor cselekszünk helyesen, ha teljes mértékben nyitottak vagyunk és maradunk – akár kockázatvállalás ellenére.
Mert szeretni és nyitottnak lenni, annak maradni mindig kockázat. Az Isten is kockázatot vállalt az ember teremtésben, s e kockázatot csak a megváltás oldotta meg. Mi se teremteni, se megváltani nem tudunk: létünket tekintve Istenre vagyunk utalva mindannyian.

Az Egyház csak Krisztus nyitott karja lehet, és soha nem válhat szögesdrótos kerítéssé vagy klikkekké züllő és beszűkülő "erkölcsös többséggé" (ld. moral majority), amely soha nem volt erkölcsös, és mára már többségnek sem nevezhető, sőt!

Nehéz, összetett kérdések vannak a mélyben, ellentétes áramlatok kavarnak örvényeket, és viharos szelek emelnek hullámokat napjainkban is.

Vitathatatlan, naponta látjuk, hogy Péter hajója sokszor süllyed.
Péter hajója akkor menekül meg, ha Jézus beszáll a hajóba. Csak ekkor áll el a vihar. (pl. Mt 14,22-33)

Péter a nagy szavak embere.
Péter esküszik.
Péter rajong.
Péter gyáván megtagad.

A péterek ilyenek.
Péter ilyen.

De Jézus elviseli. (Ugyan háromszor is hangzik a "szeretsz-e engem?" - nem véletlenül)

Az, hogy Péterre (vagy éppen Róma püspökére) épült-e az egyház vagy sem, s hogy miként értelmezhető ez a "kövecske" vagy kőszikla, az más kérdés. De nem is fontos, mert az alap nem Péter, hanem egyesegyedül Jézus: az Egyháznak Jézus a fundamentuma. Ő az alapkő, ő a szegletkő (Mt 21,42).

Amit korábban írtam, megismétlem:
Napjainkban újra a vallási fanatizmus és a fundamentalista doktrína ki akarja magának sajátítani az Egyházat.
Hozzáteszem: ne hagyjuk ezt! Mert az Egyház a miénk is! És akinek fontos a Krisztus, az nem hagyhatja (!!!) hogy az Egyházból a fanatikus fundamentalisták, a fehérre mázolt sírokra hasonló farizeusok kiszorítsák. Nem hagyhatja, hogy elhitessék vele azt, hogy hát "ő maga önként zárta ki magát a közösségből." – mily gyakran hallani ezt a nyájas "érvet"!

Akinek fontos a Krisztus, helyet kér: pontosabban a meglévő, jogos és méltó helyét elfoglalja az Anyaszentegyházban, azt a helyet, melyet nem a fundamentalisták kegyéből kap, hanem amit Krisztus ajándékoz azért, hogy egyenrangú társakként épüljünk fel élő templommá, szent (megszentelt) gyülekezetté.

Egy lelkész barátom írta és küldte, talán sokan tanulhatunk az alábbiból, engem erősen elgondolkodtatott, íme, ez egy hiteles jövőkép:

A legkúlabb mai prédikátor egy tetovált, ex-alkoholista, evangélikus nő
kotoszo.blog.hu/2015/10/19/a_legkulabb_mai_predikator_egy_tetovalt_ex-alkoholista_evangelikus_no
A Bondings 2.0 blog mai írásában röviden összefoglalja, hogy a német katolikusok milyen megnyilatkozásokat tettek, illetve állásfoglalásokat publikáltak a közelmúltban a házasság, a család, és az azonos neműek párkapcsolatai témakörében. A legnagyobb, több millió tagot…..
„Ez annak a szövetségnek a jele, amelyet létrehoztam köztem és minden földi lény között” - mondta Isten Noénak a szivárványról, mely ma a melegházasság alkotmányba foglalását eldöntő népszavazás után megjelent Írország egén. Mindez talán elgondolkodtatja azokat, akik…..
bo_TO_nd 2015.05.31 10:07:12
@kaleidoscope: Éppen ezért n(s)em lennék római katolikus. A történelmi protestáns felekezetek (anglikán, református, lutheránus)testhezállóbbak... Ld. alábbi kommentár nélkül:

Melegházasság?
www.pecsiegyhazmegye.hu/2015/05/meleghazassag
bo_TO_nd 2015.06.10 16:09:09
@kaleidoscope: "No, de ki az a Heidl György?!" - hát egy közepesen nagy segggggfej a sok kisebb és a talán több nagyobb seggggfej között...

De megvan ennek a heccelésnek "gyümölcse" is... Némely közösség vagy egyház hülyét csinál az emberekből, a közösségből és a kereszténység legfontosabb üzenetéből is, ld. alább. Sajnálatos, hogy ilyen idióták is birtokolhatják a "keresztény" nevet.

Válással fenyeget egy ausztrál házaspár, ha bevezetik az azonos neműek házasságát

www.humenmagazin.com/valassal-fenyeget-egy-ausztral-hazaspar-ha-bevezetik-az-azonos-nemuek-hazassagat/

www.facebook.com/canberracitynews/photos/a.439082405043.232978.59427090043/10152786051615044/?type=1&theater
bo_TO_nd 2015.06.12 18:16:44
@kaleidoscope: Kedves Kal, igaza van, igyekszem... Indulatoktól forrongó világunkban az emberre néha átragad a hevület..., s főleg ha egetverő ostobaságot hall/olvas az ember, hát hamar kijön a sodrából.

Amit a német katolikusokról ír, nagyon lényeges, fontosnak látom én is. Vannak azonban más pozitív tendenciák is...

...ha létrejön valóban, érdekes lesz (lehet) ez a találkozás:

Ferenc pápa találkozik egy meleg férfivel, aki elvette a barátját
botost
444.hu/2015/06/12/ferenc-papa-talalkozik-egy-meleg-ferfivel-aki-elvette-a-baratjat/

A találkozást az egyház kezdeményezte, és július 11-én lesz Paraguayban. Simón Cazal melegaktivista, a helyi LMBTQ szervezet vezetője és 2012-ben házasodott össze barátjával. Katolikus egyházfő még sosem találkozott azonosnemű házasságban élő emberrel.
… azért, hogy nem folytatnak provokatív magatartást, mint más európai országokban, … azért, hogy rejtőzködnek, … azért, hogy nem követelnek maguknak egyenlő jogokat, … azért, hogy nem terhelik a rendőrséget felesleges feljelentésekkel a közösségi médiában mindennapos…..
bo_TO_nd 2015.05.19 08:02:21
@rerros: Talán ez sokkal több, mint kínos: botrányos. Amúgy engem leginkább az háborít fel, hogy egy ország miniszterelnöke azt mondja, hogy "a mi életfelfogásunktól eltérő emberek" – ki ez a "mi"?! – mi magyarok vs. ti b@zik, mi fideszesek vs. ti melegek, mi keresztények vs. ti agnosztikusok stb. És mi van a sok meleg fideszes vallásos konzervatív emberrel: én ebből többet ismerek, mint úgyszóéván liberálisból...

A miniszterelnök úgy beszél, mintha nem lenne tele meleggel a Fidesz-Kdnp, mintha királyi felséges többes mögé egy egész ország (nemzet) véleménye beszorítható lenne... Magyarország miniszterelnöke úgy tűnik, beteges én-kiterjesztésben szenved, azt gondolja, hogy a "mi" és az "ők" önkényes felosztása bármilyen szempontból is védhető. De téved. És nemcsak ebben.

A többi, amit erről gondolok, Kaleidoscope fenti posztjában tömören és kitűnő lényeglátással le van írva. Köszönet a bejegyzésért!
Az ukrán háború árnyékában két érdekes nyilatkozatra bukkantunk: az egyikben Putyin közli (persze, Paks 2 kapcsán), hogy ha nem táncolunk úgy, ahogy neki tetszik, akkor nekünk nagyon rossz lesz; a másikban Hende Csaba honvédelmi miniszterünk, két luxusnyaralás és mellsimizés…..
bo_TO_nd 2015.05.08 07:37:30
@maxval bircaman szerkesztő: Súlyos beteg vagy, te megkergült birmaxval birca. Európa normális keresztényeinek, a római katolikusok többségének és főleg az északi és nyugati történelmi protestánsoknak (református, evangélikus) nincs szükségük a szakállas néphülyítő ortodox pópákra, úgyhogy te csak ne hivatkozz az európai keresztényekre. Az orosz tankok pedig ki lesznek füstölve, Moszkvában meg lassan az Oroszországban elszaporodó nagyon sok muszlim miatt a müezzinek fognak rikoltozni és bódítani tovább a buta népet. Szóval birca, szerezd be a szükséges nyugtató gyógyszereidet, bár a kergeség nem igazán kezelhető.
Már többször számoltunk be olyan hírekről, amelyek reményt ébreszthetnek a keresztény LMBT emberek lelkében, mert azt igazolják, hogy vannak olyanok, akik ha maguk közvetlenül nem is érintettek, mégis elfogadják, hogy igenis lehet valaki egyszerre önmagát nyíltan vállalva…..
bo_TO_nd 2015.03.19 18:50:53
@kaleidoscope: Ugyan most e témában nekem ötletem'sincs, de persze érdekel elvileg, azonban akiket még jobban érdekel és főként érint (merthát elsősorban azt érdekelheti akit érint, ez teljesen természetes!), hát ez is egy jó és elgondolkodtató érvelés itt alább:

A Gay Dad’s Open Letter to Dolce & Gabbana
Does this family look 'synthetic' to you?

www.advocate.com/commentary/2015/03/19/op-ed-gay-dad-s-open-letter-dolce-gabbana
A new yorki Szent Pál Plébánia közössége egy 14 perces riport-dokumentumfilmet készített az egyházközséghez tartozó LMBT emberekkel és családjaikkal, amelyet elérhetővé tettek egy erre a célra létrahozott weblapon: http://www.owningourfaith.com/. A szerzőknek a weboldalukon is…..
bo_TO_nd 2015.03.19 11:32:19
Örvendetes ez a tendencia a római katolikus egyházban.

Legalább ennyire lényeges az a tény, hogy a protestáns egyházakban, az evangélikus és a református felekezetekben a melegek kirekesztése a világ civilizáltabb térfelén teljes mértékben felszámolásban van; remélhetően ez kiteljesedik ennek az évtizednek a végére...

Újabb jele ennek a megfontolt, valóban Isten akaratát kereső és figyelembe vevő tendenciának, hogy az Amerikai Egyesült Államok legszigorúbban református (ún. presbiteriánus) egyháza is fontos lépést tett – megjegyzendő, hogy általában a református egyháztestek, pl. a nagy UCC (United Church of Christ is a mainline Protestant Christian denomination, primarily in the Reformed and Congregational tradition) már hosszú évek óta megtette ezt a lépést...

Isten áldása kísérje azokat a gyülekezeteket, presbitereket, teológusokat és lelkészeket, akik eleddig kegyetlen igazságtalansággal, égbekiáltó gyűlölettel kitaszított emberek számára is hidakat építenek, emberi életeket tesznek boldogabbá...!

Újabb keresztény egyház állt ki az azonos neműek házassága mellett
www.humenmagazin.com/ujabb-kereszteny-egyhaz-allt-ki-az-azonos-nemuek-hazassaga-mellett-2/

US Presbyterian church recognises gay marriage
The largest Presbyterian denomination in the US will formally recognise same-sex marriages after decades of debate.
www.bbc.com/news/world-us-canada-31944725

Presbyterian Church (USA) changes its constitution to include gay marriage
www.washingtonpost.com/news/acts-of-faith/wp/2015/03/17/presbyterian-church-changes-constitution-to-include-gay-marriage/

Presbyterian Church (U.S.A.) approves marriage amendment
www.pcusa.org/news/2015/3/17/presbyterian-church-us-approves-marriage-amendment/
Ferenc pápa igencsak „vékony jégre futott” a Fülöp-szigeteken tett látogatása alatt. Mint emlékezetes, egy manilai család-konferencián éles hangon elítélte azt az általa ideológiai gyarmatosításnak nevezett jelenséget, amikor a gazdagabb országok olyan feltételekhez kötik az…..
bo_TO_nd 2015.02.08 18:59:36
@kaleidoscope: Kedves Kal, Fenevaddá válik az én értelmezésemben mindenki, aki valamely vallás vagy eszme nevében gyűlöletre uszít, emberi életeket nyomorít meg vagy ahhoz hozzájárul...

Engem leginkább az döbbent meg, ha római katolikus, protestáns (nyugati keresztény - ha egyáltalán használható még ez a fogalom...) felekezetből látom azt, hogy bizonyos körök milyen vehemensen képesek egy amúgy világi társadalomban gyűlölet-missziót végrehajtani!!! Ha a valódi misszió (azaz Jézus Krisztus evangéliumának hirdetése) is ilyen nagy vehemenciával történne, és valóban az Isten Krisztusban megismerhető szeretetét ismertetnék meg az emberekkel, hát akkor tele lennének a templomok: boldog emberekkel.

Az egyház, vagy bármely felekezet (annak vezetőjével vagy vezetőivel együtt) Fenevaddá torzulhat, mert emberek életét nyomorítja meg, kifordított bibliai gondolatokkal. Ön egyik bejegyzésében írja (mélyen egyetértek vele): „Ha a katolikusok (és a hasonló irányvonalat képviselő protestánsok) csak ezt tudják nyújtani a mai világnak, akkor ezzel meg is ásták az egyháznak, mint szervezetnek a sírját.” Így van.

Megszívlelendő és végre magyar nyelven is olvasható egy nagyon részletes, jó Írásmagyarázat a Mozaik Közösség honlapján, érdemes lenne e blogon is tárolni, hogy ha valaki rákeres, találja meg, s ne ábránduljon ki az egyházból vagy a kereszténységből néhány bigott, gyűlölettől elvakult pap, lelkész vagy vallásos ember miatt, hanem ragaszkodjon az egyházhoz, és ne engedje, hogy egy szűk csoport kisajátítsa magának a Biblia fundamentalista értelmezését, amely nem is fundamentalista, hanem egyszerűen torz és hamis, hiszen eltorzítja a Szentírás, s főleg Jézus Krisztus valódi üzenetét. De álljon itt a lényeg:

Matthew Vines: A Biblia és a homoszexualitás
www.mozaikkozosseg.org/biblia-homoszexualitas/
Jelen blogon nem szoktunk más honlapokról egy az egyben átmásolt cikkeket közölni, de most kivételt teszünk, egyetértve a nol.hu szerkesztőivel, akik szintén fontosnak tartották, hogy közreadják az Apple vezetőjének coming out-ját, amely a Bloomberg Businesweek mai számában jelent…..
bo_TO_nd 2014.10.31 11:41:06
@kaleidoscope: Kedves Kal, köszönöm a választ.

A Heti Válasz némely szerzője ismételten aljas publicisztikákat dob a nyilvánosság elé, súlyosan megtévesztve sokakat. A nyomtatott HV-t általában idősebb emberek vásárolják, idősebb szülők és nagyszülők, egymásnak adogatják, ezért is veszélyes az írott sajtó akkor, ha félretájékoztat...

A legnagyobb gondom a Heti Válasz Szőnyi Szilárd nevű emberkéjével (az újságírói etika súlyos megsértésén túl, ugyanis az egyoldalú tudósítás hazugságot tesz közhírré...) az, amit az Ön által idézett bejegyzés is nagyon pontosan megjegyez ( orulunkvincent.blog.hu/2014/10/30/kezelheto-e_a_hetivalaszkori_elbutulas_orvosi_rovat ), mely szerint:

"Nem szól neki (mármint Szőnyi Szilárdnak, a Heti Válasz szerzőjének) senki, hogy Európa szinte összes konzervatív pártjában vannak vállaltan meleg politikusok, és ez a primitív szar (az ún. ex-gay mozgalmacska) Dél-Alabama redneckintenzív kisvárosain kívül csak Ugandában, Iránban és Kövér László kolbászfüstölőjében nem nagyon kínos. (...) Szőnyiben a zsigeri aljasság és az ún. teljes retardáció küzdelmében megérdemelt döntetlen született. A számítógéptudomány atyjának, aki nélkül ma talán nem tüntethetnénk az internetadó miatt, valóban kezelni kezdték a homoszexualitását. Ő inkább a halált választotta. Igen, az akkori szőnyiszilárdok pusztították el Nagy Britannia nemzeti hősét Alan Turingot, és ezért nincs jogom arra, hogy ne ordítsak bele a mai szőnyiszilárdok arcába."

Kedves Kal, csak az a (nyilván költői) kérdésem, hogy vajon azok akik a heti váladékot megvásárolták és félretájékozódtak belőle, azok vajon (mondjuk idősebbek lévén pl. internethasználat híján) megkapják-e, hozzájutnak-e a fenti sorokhoz és a mögöttük levő valóban kijózanító tényekhez, ismeretekhez... A válasz és következménye sajnos nyilvánvaló – ezért is meg kell tenni mindent, én ismerőseimnek továbbküldtem a cikk kritikájáról a hivatkozásokat, idősebbeknek pedig kinyomtattam...
bo_TO_nd 2014.10.31 13:53:54
@kaleidoscope: Kedves Kal, "Magam részéről készséggel vállalnénk ezért némi anyagi áldozatot, és önkéntes munkát (borítékolás, nyomtatás, postázás, stb) is." – CSATLAKOZOM, hasonlóan gondolom mindazt, amit Ön megfogalmazott..., beszéljük meg, egyeztessünk, tényleg fontos lenne érdemben lépni, ha már a Háttér nem látja el teljeskörűen ezt a feladatot (jóllehet sok fontos munkát végeznek!), bár valóban, nekünk is van dolgunk, egyen-egyenként vagy összeszerveződve feladatunk, nem várhatunk mindig az érdekvédelmi szervezetek munkájára...

MÁS (de konkrétan e mostani poszthoz tartozó téma), mely rámutat arra, hogy milyen az oroszországi mentalitás:

Örökre ki kellene tiltani Oroszországból az Apple elnökét, miután nyilvánosan is felvállalta, hogy meleg – javasolta egy homofób orosz képviselő. Vitalij Milonov a FlashNord nevű orosz nyelvű portálnak nyilatkozta ezt. „Mit tudna ő hozni nekünk? Ebolát, AIDS-et, gonorrheát?” – fogalmazott a szentpétervári önkormányzati politikus. Oroszországban az elmúlt években kifejezetten felerősödött a homofóbia azután, hogy először csak helyi szinten, később pedig már országosan is törvényt hoztak a „meleg propaganda” büntetéséről, állítólag a gyermekek védelmében. Megszaporodtak a melegek elleni támadások, és sok áldozat arról panaszkodott jogvédőknek, hogy a rendőrök nem igazán vették komolyan a feljelentéseiket.

hvg.hu/vilag/20141030_maris_beszolt_egy_orosz_kepviselo_apple

Kedves Kal, nem lehet, nem szabad hagyni, hogy Magyarországon ez a szemlélet honosodjon meg (a Heti Válasz tkp. reklámozza a szélsőséges homofób nézeteket és iszonyatos kárt okoz!), tenni kell ellene amilyen eszközzel csak lehet! Hála Istennek, hogy Magyarország nem az EU határországa, így harapófogóban van, ez talán megmenthet ideig-óráig minket a barbároktól, és segíthet abban, hogy a civilizált világhoz (= Nyugat!) tartozzunk. Nevetséges, hogy ma Magyarországon a magát konzervatív jobboldalnak nevező csoportok ordítják telitorokkal, hogy Nyugat rohan a szakadékba. De aki csak visszaemlékszik, vagy nagyszülei szavaira figyel, tudja, hogy Rákosiék is a Nyugat rohadásával fenyegetőztek, Kádárék is a hanyatló Nyugattal lohasztották a sok buta proli vagy megvezethető félértelmiségi szabadságvágyát, de sokan nem hitték el a kommunistáknak a "rohadó Nyugat" szlogent, és az idő őket igazolta. Nyugat ma is él és virul (létező problémái, a barbárokkal való konfrontációi ellenére!) és azonos a világ civilizált részének fogalmával.
A családszinódus második heti tevékenységével kapcsolatban a sajtó világgá kürtölte, hogy a konzervatívok ellentámadásba lendültek, és várhatóan „elsöprő győzelmet” aratnak a pápa által kinevezett liberálisabb főpapok maroknyi serege felett. Ennek első konkrét…..
bo_TO_nd 2014.10.19 00:40:53
Szinódus: nincs állásfoglalás az újraházasodottakról
mno.hu/kulfold/szinodus-nincs-allasfoglalas-az-ujrahazasodottakrol-1254055

Korábban viszont megjelent Török Csabával, a római katolikus egyház médiareferens papjával egy interjú... Török Csaba mindig korrekt, véleménye és meglátása mérvadó, érdemes odafigyelni arra, amit mond...

Nagy pillanat: szembenéz az egyház a világgal
mno.hu/kulfold/nagy-pillanat-szembenez-az-egyhaz-a-vilaggal-1251278
bo_TO_nd 2014.10.19 00:52:01
Püspökök: tisztelet illeti a melegeket
index.hu/kulfold/2014/10/18/puspokok_tisztelet_illeti_a_melegeket/

...hát, hangzatos az index.hu címadása, de valahogy így ért véget ez a meccs most, de vajon igaz lenne: "A kommentárok úgy vélték: lehet, hogy a szinódus sokak számára hasfájással zárult, de az egyházban elindult egy folyamat, amelyet már nem lehet visszafordítani..."? Nem tudom, bár így lenne.
bo_TO_nd 2014.10.19 13:24:15
@kaleidoscope: Kedves Kal, ugyanazt hiszem és remélem, és ugyanazon dolgozom is amin Ön, és ez nagyon jó, mert nem csak egyen-ketten vagyunk...

Azonban érdemes azt is látni, hogy a Magyar Kurír beszámolója nyomán (ld. Beszámoló a rendkívüli szinódus tizenkettedik általános munkaüléséről www.magyarkurir.hu/hirek/beszamolo-rendkivuli-szinodus-tizenkettedik-altalanos-munkauleserols ) és magának az említett szinódusnak is okán – akár a hazai – neokonzervatívnak álcázott fundamentalista protestáns csoportok miféle válaszokat keresnek és olvasnak ki az idők eme jeleiből... Azért mondom, hogy "neokonzervatívnak álcázott fundamentalista", mert az ún. neokonzervativizmus szélesebb társadalmi rétegnek emészthető, mint a fundamentalizmus, s e szalonképesség miatt a fundamentalisták egyre gyakrabban neokonzervatív (teológiai értelemben is) álarcot öltenek...

Nem akarom feltétlenül a fentiek igazolására Köntös László (amúgy konzervatív hangon nyilatkozó) református lelkész és Dunántúli Egyházker-i püspökhelyettes írását hozni, azonban mégiscsak sokmindent ki lehet olvasni az ő "elemzéséből" is (mellyel érdemben vitatkozni teljesen felesleges!); és nemcsak azt, hogy e kérdéskör és e szinódus jóval meghaladja a római katolikus egyház köreit és érdekszféráját, kihatással van-lehet az egész keresztény-keresztyén világra:

Egyházi dilemmák
reposzt.hu/blog/k%C3%B6nt%C3%B6s-l%C3%A1szl%C3%B3/2014-10-18/egyh%C3%A1zi-dilemm%C3%A1k
az ezer színű világ Jaj nektek! 2014.08.26 15:07:26
Jaj nektek, képmutató írástudók és farizeusok, mert megtisztítjátok a pohár és a tál külsejét, de belül tele vagytok rablással és tisztátalansággal. Te vak farizeus! Tisztítsd meg előbb a pohár belsejét, hogy a külseje is tiszta legyen! (Mt 23, 25-26.)   A mai…..
bo_TO_nd 2014.08.30 14:34:29
@jabbok: Kedves "jabbok", hát a kályhától elég messze eltáncoltunk, de nem baj...

Én is úgy érzékelem, hogy valóban nem teológiai részletkérdésekben van különbség gondolkodásunk és hitünk között, és jelezem, mert fontos, hogy én örvendek ennek a meglevő összhangnak is, a fennálló nézetkülönbségek ellenére is! Nyilván mindketten tudjuk, hogy a teológiai etika a komplex hittudománynak csak egyik (elméleti és alkalmazott) ága, nem lehet mindenek fölé helyezni, és mindent e köré szűkíteni, márcsak azért sem, mert az etikatörténet maga is megmutatja, hogy miként változik a szemlélet, olykor évtizedeken belül is! Rögtön jelzem: nem kedvelem a relativizmust, az abortuszt alaphelyzetben elítélem, a hetero- vagy homoszexuális partnerváltogatást elítélem, de egy monogám homoszexuális párkapcsolatot (miként heteroszexuálist is) minden további nélkül megáldanék, miként teszi azt a "történelmi" protestáns világ zöme (kivéve a már-már szektás neoprotestáns fundamentalistákat)... Persze lehet itt meddő vitákat folytatni arról, hogy egy-egy protestáns egyház zsinata mikor és miért döntött úgy, ahogy döntött, pl. az EKD (országos német egyesített evangélikus és református népegyház), vagy legutóbb a skót református egyház, de ebbe felesleges belemenni. A kérdést amúgy tovább árnyalja az, hogy pl. protestáns teológiai vendéghallgatóként az innsbrucki római katolikus jezsuita fakultáson voltam "cserediákként" vendég néhány hónapot, hát ott is volt olyan felszentelt pap és egyetemi tanár (ráadásul éppen tanszékvezető), aki egyértelműen állította, hogy ha rajta múlna, akkor minden további nélkül engedélyezné az egyházi melegházasságot. Karl Rahner árnyékában igencsak érdekes, de semmi esetre sem volt meglepő ilyet hallani (Rahner, a II. Vat. Zsin. jeles teológusa amúgy a fakultás melletti templom kriptájában van eltemetve). Szóval "jabbok", nem érdemes nekünk ezeken itt vitáznunk, hiszen előrángatható kérdések sora között róhatjuk révületbeesésig táncunkat (de mi az Isten törvénye?, mi az Evangélium és Törvény viszonya?, ki volt Mózes, mikor élt? valóban ő jegyezte le amit Törvényként lejegyzett? miért nem tartjuk érvényesnek a disznóhúsevés tilalmát ma pedig egy értelműen ott van a Bibliában stb... – és százával sorolhatók a nyilván megválaszolható, de mégiscsak súlyos, és adott felekezeten belül is eltérő válaszokat előhívó kérdések, melyek nyelvészeti, exegetikai, hermeneutikai, kortörténeti aspektusait lehetetlen figyelmen kívül hagyni!)...

Nem is akarok teológiai műhelyvitákba itt e poszt alatt belemenni, de amit igazán fontosnak tartok, az, hogy – miként azt már jeleztem, Önnel egyetértésben – valóban nem teológiai részletkérdésekben van különbség gondolkodásunk és hitünk között, és ez fontos!

Azzal amit fentebb leírt, szinte teljes mértékben egyetértek, és a végkicsengésre, mely szerint "Nem a hatalom a fő különbség egy emberi apa és az Isten között. Hanem a bölcsesség." – nos ezzel messzemenően egyetértek!

Amúgy a protestáns szemlélet talán bizonyos pontokon szigorúbb, mint a római katolikus, mert az emberi lelkiismeretet sem tartja mérvadónak (mert manipulálható, elhalkítható, felhangosítható, ahogy Luther mondja: repedt harang lehet a figyelmeztető csengő!)... Nyilván amit Ön említ (bűntudat stb.) egy újabb nagy kérdéskör, amire azt lehet válaszolni, hogy nem szabad bűntudatot kelteni az Evangélium hirdetése (bűnbánatot követő feloldozás) nélkül, és nem szabad Evangéliumot hirdetni a Törvénybe való tekintés kikerülése nélkül stb., de ezek megint messze vezető, súlyos teológiai témák! Amikor Ön azt írja, hogy "Nem a hatalom a fő különbség egy emberi apa és az Isten között. Hanem a bölcsesség." – csak határozottan bólogatni tudok, hiszen így igaz, de rögtön eszembe jut, "finitum non capax infiniti", azaz a véges (emberi tudat) nem fogadhatja be a végtelen (Istent vagy isteni gondolkodást), de emellett ott van az accomodatio, az Isten emberhez odahajló alkalmazkodása, kegyelme, amikor mint egy édesapa, lehajol gyermekéhez, kézen fogja és oltalmazza, vezeti... Igen, a végtelen odahajol a végeshez, a tökéletes a töredékeshez és gyarlóhoz..., s mint írva van: "Amit szem nem látott, fül nem hallott, és ember szíve meg sem sejtett, azt készítette el Isten az őt szeretőknek." (1Kor 2,9). Nyilván az igazi, hiteles Isten-képet (ld. ikon/eikon) Jézus mutatja be számunkra, akár a tékozló fiú példázatában, ahol éppen a tökéletes jófiú marad kint az atyai házból sértetten, a sötétbe kimenve... – erre is nézzünk, ne csak a tékozló hazatérését vegyük észre, hanem a jófiú talán homályos, de mégis egyértelmű alakját...

Kedves "jabbok", amikor mi teológusok az Istenről beszélünk, vagy törvényeit kutatjuk, akkor szem előtt kell tartsuk azt is, hogy Ő mondja: Bizony, a ti gondolataitok nem az én gondolataim, és a ti utaitok nem az én utaim - így szól az Úr. (Ézs 55,8) Kibeszélni a kibeszélhetetlent, megfogalmazni a megfogalmazhatatlant, Istent közel vinni az emberekhez: erre van szükség, minden más csak részletkérdés és szócséplés!
bo_TO_nd 2014.08.30 19:13:43
@jabbok: Kedves "jabbok", Ön ezt írja:
Kaleidoscope és a maga teológiája abban egyezik leginkább, hogy önmagukat nem BÁRMIBEN igyekszenek Jézus törvényeihez szabni, pontosabban nem MEGÉRTENI igyekszenek azt, hogy Jézus MIÉRT mond mást, mint ami Önöknek tetszene - hanem ha valamilyen igazán súlyos vágyuk vagy szükségletük ellentmond a jézusi tanításnak, akkor az engedelmesség véget ér, és nem Jézus szava dönt, hanem az emberi "szükséglet".

– nos, "jabbok", ezt az abszurd (!) vádat teljes mértékben és nagyon határozottan visszautasítom! Saját nevemben mindenképp (protestánsként, teológusként, lelkészként is!), de úgy érzem, Kal nevében is visszautasíthatom, bár majd ő elmondja, hogy hitét gyakorló római katolikusként (vagy Ön szerint Kal már saját magát kiközösítette a római katolikus egyházból?) mi erről a véleménye...

Amúgy a poszt eredeti témájától nagyon messze jutottunk, mint azt már jeleztem, és itt nem célszerű elkezdeni vitázni a "perfekcionizmus" és a krisztusi engesztelő áldozat (ld. ennek kapcsán "iustitia aliena", "iustitia imputata Christi")közötti különbségről. Csak Krisztus (Isten) tökéletes, nekünk nincsenek érdemeink és üdvösségszerző cselekedeteink (a protestáns tanítás szerint), nincsenek "kis" és "nagy" bűnök, hanem van bűn és van kegyelem, hiszen "az Írás mindenkit bűn alá rekesztett, hogy az ígéret a Jézus Krisztusba vetett hit alapján adassék azoknak, akik hisznek." (Gal 3,22). Isten egyedül Krisztus áldozata és érdeme miatt adja az üdvösség ajándékát reménység szerint azoknak, akik ezt hittel elfogadják: történetesen nekem, Kal-nak vagy Önnek...!

Maradjunk tehát (e témánál és posztnál részemről legalábbis zárószóként) annyiban, hogy Isten előtt megállva is a fenti észrevételét megalapozatlannak és igazságtalannak tartom.
bo_TO_nd 2014.08.31 16:58:29
@jabbok: Krisztusban kedves Testvérem, "jabbok"! Legutóbb ezt írtam erről a diskurzusról, hogy messze táncoltunk a kályhától (bo_TO_nd 2014.08.30. 19:13:43), és megismétlem: "Maradjunk tehát (e témánál és posztnál részemről legalábbis zárószóként...)"

Ha a válás, újraházasodás, élettársi kapcsolatok (esetleg a világ jogrendjeiben egyre terjedőbb, éppen az úgy hetero- mint homoszexuális élettársi kapcsolatok létrejötte, megszüntetése, felbontása stb.) témájában mondanivalója van, talán a másik poszthoz kellene írni, oda tartozik:

kaleidoscope.blog.hu/2014/08/29/galantino_az_elvaltak_es_ujrahazasodottak_is_aldozhassanak#comments
az ezer színű világ Hitvédelem 2014.07.31 07:38:14
Ma van Loyolai Szent Ignác ünnepe, akit a Katolikus Egyházban a hitvédelemben jeleskedő Jezsuita Szerzetesrend alapítójaként tisztelnek. Ehhez képest a Jezsuita blogon a fenti, 3 hete publikált poszt a legfrissebb tartalom, nem nagyon vették a fáradtságot a „jezsuita bloggerek”,…..
bo_TO_nd 2014.08.10 06:22:49
@kaleidoscope: Így van, a "plexus 2014.08.02. 20:02:33" által posztolt írások a Heti Válasz-ban és az Új Ember-ben rendkívül fontosak! Meglepődtem, hogy ez a két médium (főleg a gyomorból szélsőséges Heti Válasz) közölte ezeket a progresszív írásokat, én a tegnap olvastam el mindkét interjút... Henri Boulard-ra is érdemes figyelni, és sokan figyelnek is rá (itt jegyzem, mellette Abbé Pierre korábbi meglátásait sem szabad feledni, józan, Krisztusra figyelő, emberséges látásmódja gyógyír minden vallás, felekezet számára...!)
Nemsokára jön a bizonyítványosztás az iskolákban, és (nem túl eredeti módon) néhány politikus is kiosztotta az egyeseket a politikai ellenfeleiknek. Ugyanakkor a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) által közzétett Magyarország, 2013 c. kiadvány – amelyet pár napja mutattak be a…..
bo_TO_nd 2014.06.29 15:14:52
@kaleidoscope: ez az "öröm" vitathatatlan, így egyetértek természetesen Önnel én is, csakhogy a "javuló adatok" mögé tekintve, néhány statisztikai validitási és egyéb problémám akad... Adatokat bárki és bármiről tud gyártani, ezt Ön nagyon jól tudhatja, azonban amikor (főleg társadalompolitikai aspektusú) ok-okozati összefüggéseket vizsgálunk és legalább valós adatokból (ha azok valóban valósak és validak) próbálunk valamiféle jövendőt kiolvasni, nem árt az óvatosság: főleg ha politikai vagy éppen társadalompolitikai propagandaanyagnak használjuk a statisztikákból izzadtságosan kifejt eszméket... Na látja, cinikus hangvételű bejegyzésem pontosan erre vonatkozott, s nem egy valós társadalmi felvirágzásnak...
Az Afrikában, Burundiban és Kongóban végzett négy évi missziós munka után hazájába, Chilébe visszatérő Felipe Berrios jezsuita atya nyilatkozott az emol.com hírportálnak, melynek során kifejtette álláspontját a chilei közvélemény érdeklődésének fókuszában lévő…..
bo_TO_nd 2014.06.28 22:09:22
@maxval, a gondolkodó birca: Nahát! Kivetendő, gonosz pápa, protestáns szekta stb.? - na ne röhögtessen, kérem, nyálazza fel a történelemkönyveket, sokféle pápa vót'mán, s lössz'is tán... Nézzen csak alaposabban vissza: III. Gyula, IX. Benedek, VI. Sándor, X. Leo, valamelyik Pius is, a szentek közül John Newman kardinális és még sorolhatnám, a kitűnő meleg vagy markánsan homofil pápákat és bíborosokat... Na persze az egyház vagy ha úgy tetszik Egyház történelme izgalmasabb, mint azt sok földi halandó gondolja... De írhatnék itt listát a pazarabbnál pazarabb meleg (akár protestáns szektát vezető) igehirdetőkről, lelkészekről is... Miccsa' színes ez a világ, ugye, s egyeseknek mily nehéz elviselni, hogy Isten utálja a szürkeséget...

Viszont kigyed birca (birka)-ként HA tán Krisztushoz tartozva valóban kereszténynek (azaz Krisztust követőnek) vallja magát, bizony vigyázzon az olyasmikkel, hogy "ki kell közösíteni őket", mert birkák nem, csak az Isten Bárányához tartozó bárányok juthatnak be az Országba, a birkákat meg gyötri a kergemarhakór mindvégiglen.

Amúgy kigyed, maxval, látom gyógyíthatatlan mániával ott nyomul mindenütt, ahol csak az átlagnál kicsit is magasabb a hőmérséklet, s ha homoszexualitásról halk szó esik is, kigyed már ott áll kommentelőként a sorban elől... Érdekes (?) habitus (?).
Nem baj, majd meggyógyul Ön is, vagy pedig megtér – a kettő akár egyszerre is megtörténhet.
Már a korábbi megnyilatkozásai után is kemény kritikákat fogalmaztak meg a pápával szemben azok a konzervatív katolikusok, akik gyakran politikailag a szélsőjobbhoz kötődnek, és ezért kétszeresen (saját teológiai és politikai álláspontjuk miatt is) mereven elutasítják a…..
bo_TO_nd 2014.06.27 19:11:17
Ferenc pápa elfáradt

www.origo.hu/nagyvilag/20140627-ferenc-papa-az-utolso-percben-mondta-le-egy-romai-latogatasat.html

2014. 06. 27. 17:03

Több ezren vártak rá egy klinikán, és csak az utolsó pillanatban szóltak, hogy nem megy. Nem beteg, csak elfáradt a sok programban, mondta a Vatikán.

Hirtelen gyengélkedés miatt Ferenc pápa lemondta a római Gemelli-klinikán péntek délután tervezett látogatását. A Vatikántól nem messze lévő Gemelli-klinikán és környékén több ezren várták Ferenc pápát. Az egyházfő a római klinika fennállásának ötvenedik évfordulója alkalmából akart találkozni a “pápák kórházaként” ismert Gemelli betegeivel és orvosaival.

A Vatikán a vizit tervezett kezdete előtti utolsó percekben jelentette be, hogy hirtelen gyengélkedés miatt Ferenc pápa nem tud elmenni a látogatásra. A pápa nagyon fáradt - közölte a Vatikán.

A hívők csalódottan távoztak. A klinika vezetői úgy fogalmaztak: "döbbenettel" fogadják az utolsó pillanatban történt értesítést.

Nem ez az első alkalom, hogy a 77 éves Ferenc pápa rosszullét miatt lemondja programját. Legutoljára a június 8-án a Vatikánban tartott izraeli-palesztin békeima után kényszerült néhány napos pihenésre a túl sűrű programja okozta fáradtság miatt.

Most először történt meg azonban, hogy a pápa programját az utolsó pillanatban törölték. A La Repubblica olasz napilap honlapján aggodalmát fejezte ki Ferenc pápa egészségi állapota miatt.
Korábban vatikáni források azt hangoztatták olasz hírügynökségeknek, hogy Ferenc pápa nem beteg, csak tavalyi megválasztása óta szünet nélkül dolgozik és ezért néha nagyon elfárad.