Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Father Justice ♋ (törölt)

0 bejegyzést írt és 773 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
http://csajokespasik.blog.hu/2013/02/20/bosszubol_mindenkinek_megadta_a_szamom..
Father Justice ♋ (törölt) 2013.02.20 09:52:44
A nice guy vs. jerk témakör szakirodalmából mindenkinek ismerős a felállás: a nő szemében szinten aluli, tehát végérvényesen szárazbarát szerepkörre kárhoztatott fickó folyamatosan ott van, jelen van, gáláns, udvarias, közös programokat kezdeményez és különféle szolgáltatásokat nyújt, miközben reménykedik, hogy egyszer eljön az ő ideje ( = végre dughat is). Természetesen a nőnek mindvégig egyértelmű, hogy mi a dörgés, de a bepróbálkozás pillanatáig eljátssza, hogy nem sejt semmit. Addig is arra használja a nice guy-t, amire csak tudja, a lelki szemetes funkciótól a kisebb-nagyobb lehúzásokig.

A szokásos felállással ellentétben ennek a fickónak van barátnője, de ez itt balszerencséjére nem az ő malmára hajtja a vizet. A "más nőnek is kellett, tehát tud valamit, ezért nekem is kell" típusú, csordaszellem-alapú megfontolások csak akkor teszik érdekessé a férfit a nő szemében, ha a következő két alapfeltétel teljesül:

1) A férfi legalább egy olyan szintet megüt, hogy egy ilyen kis plusz ki tudja billenteni a mérleg nyelvét a közömbösségből a kíváncsiság irányába.

2) A férfi aktuális nője olyan kaliberű, hogy vetélytársként lehessen rá tekinteni. A kényelmi állandóként funkcionáló, 10/4-es Gizi nem fogja felébreszteni a küzdőszellemet a 10/7-es Jolánban.

(Ellenkezőleg, könnyen visszájára fordulhat a dolog, módot adva egy kis álszolidarításba csomagolt képmutatásra is: "Neki ráadásul a nője is ott volt, vele sem volt tisztességes, amit csinált, és ez sem túl jó reklám egy másik nőnek, akivel párhuzamosan futna, ha már csajozási szándékai vannak." Mondanom sem kell, ha egy nemdezsőke-szintű férfit kellene lecsapni egy egész jó nő kezéről, nyomokban sem jelennének meg ilyen gondolatok a fejében.)

Ebből sunázás lottó ötösig értelemszerűen nem lesz, de beszédes, hogy az utolsó néhány mondatban a posztíró még azon hezitál, érdemes-e tartania a kapcsolatot Dezsővel. Nem, nem arról van szó, hogy abban bízik, Dezsőke egy józan pillanatában elnézést kér majd a borozós este miatt, ő nagyvonalúan megbocsát, hogy aztán újult erővel folytatódhasson a felhőztetés - szigorúan barátkozás keretében. Egyszerűen azt nem tudja még eldönteni, hogy a további pincsiztetés lehetősége megér-e annyit, hogy immáron folyton résen kell lennie, mert a fickó ezek után valószínűleg minden lehetőséget megragad majd a sunára mozdulásra.
Father Justice ♋ (törölt) 2013.02.20 13:19:43
@Arrius (ex-Nathan D'Xantine): Jó az alsó hangon 90%-nak is, de nincs ebben semmi meglepő, mivel egy nő akkor dug, amikor akar, egy férfi pedig amikor tud.

Nyilvánvaló, hogy többnyire Dezsőke vágyakozik az elérhetetlen nő után, aki nemcsak nála 1-2 szinttel jobb, hanem akár vele megegyező kategóriájú is lehet.

Az ugyanilyen cipőben járó Gizit ugyanis rendszerint előbb-utóbb megfarkalja a hejjespasee - ha máshogy nem, "most épp nincs ló, jobb a szamár, mint a hoki" alapon -, onnantól kezdve meg mindenki vágja, hogy ez eleve nem barátság volt, bármekkora kifutása is lesz a dolognak.
http://csajokespasik.blog.hu/2013/02/19/csikorogva_rohognek_es_rosszak_az_agyban..
http://csajokespasik.blog.hu/2013/02/18/36_eves_de_a_verseivel_lenyugozott..
Father Justice ♋ (törölt) 2013.02.18 09:44:13
@Zsit (nyau és rémizé): Aztán honnan tudod, hogy nem ugyanazokat a költeményeket küldözgette 15-20 nőnek párhuzamosan, miközben random hívogatta őket a céges telefonról, hogy az előadói képességeit is megvillanthassa? Minden hájjal meg vannak kenve ezek, nem kell aggódni.
Father Justice ♋ (törölt) 2013.02.18 09:49:53
@Bölcs Jaroszláv: Amíg csak online héja-nászról van szó, nem történhet károsodás.
Father Justice ♋ (törölt) 2013.02.18 10:17:21
@Bölcs Jaroszláv:
igyjartunk.blog.hu/2013/02/15/ha_o_megcsalt_en_is_megcsalom_715

"..de azért van pár "darab" aki megérdemli, hogy szeressék."
"..tisztelet a kevés kivételnek."

Itt valami bizarr dolog történt, rosszat sejtek.
http://csajokespasik.blog.hu/2013/02/15/ha_o_megcsalt_en_is_megcsalom..
Father Justice ♋ (törölt) 2013.02.15 12:18:09
@Kytia: Az utolsó kép kivételével stimmel a koncepció. Én a posztírót inkább ilyennek képzelem el: 25.media.tumblr.com/tumblr_lhr7wr6su21qcq8h5o1_500.jpg

Magyarul 75%-ban igazad van. :)
Father Justice ♋ (törölt) 2013.02.15 12:24:23
@Kytia: Egyébként két különböző kommentet kevertél össze szerintem. Már az elején leírtam, hogy a faszi biztosan jobb a nőnél, de nem nagyságrendekkel, és meg is indokoltam, miért gondolom így.

A másik arról szólt, mennyivel kell jobbnak lennie a férfinek a nőnél, hogy nyíltan (explicit lyrics) közölhesse vele, hogy csakszexről lesz szó, és lesz is csakszex. Klasszisokkal.
Father Justice ♋ (törölt) 2013.02.15 12:28:10
„A találkozásokból most együttélés, eljegyzés lett. Közös élet, igaz, egy családtagjával egy lakásban. Majd 3 év múlva megint veszekedések, különköltözés ami most fél évig tartott.” – szédítő magasságoktól kezdve a rémisztő mélységekig van itt minden, ráadásul…..
Father Justice ♋ (törölt) 2013.02.13 12:54:13
@Arrius (ex-Nathan D'Xantine): Persze. "Hát ők is csak emberek..." Vagy valami.
Father Justice ♋ (törölt) 2013.02.13 13:16:26
@Raya666: Az utolsó mondat független az összes többitől. Akár még boldog is lehet, ha azóta talált valakit, aki elég jónak bizonyult. Ki tudhatja azt biztosan.
Father Justice ♋ (törölt) 2013.02.13 14:20:27
@Nava...(Nem az vagyok aki...): Mármint mi lehet ez a betegség? Azt nem tudom, sajnos.
http://csajokespasik.blog.hu/2013/02/13/az_izomagyu_negyvenes_elvitte_a_nom..
„Kimérten fogadott, és azt mondta, hogy neki ez nem pálya, hogy csak egy hét után írtam neki, ezzel én megaláztam őt, és ezzel a kettőnk dolgának vége.” – ilyen, amikor egy nő nem tudja, mit akar, aztán hirtelen túl sok ideje van gondolkodni és rájön, mit nem. Posztolónk…..
Father Justice ♋ (törölt) 2013.02.11 11:30:49
Father Justice ♋ (törölt) 2013.02.11 13:02:41
@Kytia: Ha precízen le akarod szűkíteni a tartományt, a következőkből lehet kiindulni:

- Nőnek nevezi a nőt és nem lánynak (+)
- A nő együtt élt az anyjával (-)
- Közös tanfolyamok, csavargások, evezések (-)
- A nő elsősorban a munkájának akar élni (+)
- Nem várt az állomáson ==> nincs személygépjármű (-)

Mínusszal azok a tényezők szerepelnek, amelyek alapján fiatalabbnak gondolnád a szereplőket harmincnál, plusszal pedig azok, amelyek alapján 25-nél többnek . A legvalószínűbb, hogy a nő 28, a férfi 26 körül volt a történet idején.

JOKKA21 pedig 19. :)

Mindezektől függetlenül nem is értem, miként akart gépjármű nélkül csajozni, illetve hogyan gondolhatta, hogy annál a nőnél, aki "rendes srácnak" nevezi, lehet még esélye a folytatásra. Ez nem más, mint az egykori Szakítós Blog jelmondatának cukormázas keramizálása.
http://csajokespasik.blog.hu/2013/02/11/minden_notol_azt_varom_mikor_ver_at..
Father Justice ♋ (törölt) 2013.02.11 09:02:20
@mütyür: "Egy valamit viszont megmondtam a szemébe, azt, hogy csak azért kavar másokkal, mert nincs önbizalma és mindig mindenhonnan megerősítés kéne neki. "

Szerintem vicces, amikor a sértett fél utoljára még bele akar lépni a másik önbecsülésébe valahogy. Kár, hogy a nő - aki egyébként nyilvánvalóan tisztában van azzal, hogy bőven jobb az átlagnál, és ennek megfelelő az önbizalma is - legfeljebb röhögött egy jót a búcsúzás előtt ezen a Kozmopolitányba illő okfejtésen. Főleg, ha ez volt az egyetlen, amit a szemébe mondott neki a fickó szakítás előtt.
Father Justice ♋ (törölt) 2013.02.11 09:37:39
@Bölcs Jaroszláv: Én azt hiszem, értem. Nem vezette precízen a nővel kapcsolatos kiadások, a sunázások mennyiségének és minőségének listáját, ezért egy esztendő elteltével fogalma sincs, hogy veszteséges, nyereséges, vagy nullszaldós volt a konstrukció.

Vagy csak átlagos. :)
Father Justice ♋ (törölt) 2013.02.11 10:20:02
@Dökvín: @Niobe: Nekem is egyből a KFT dal jutott eszembe, de itt ez sajnos csak a jéghegy csúcsa. A posztírónak nem az a fő problémája, hogy az általa preferált halmazban nők szépsége többnyire fordítottan arányos az ésszel, hanem az, hogy általában a lehúzásra való hajlam is exponenciálisan növekedik az esztétikai szinttel. (Többnyire! Általában!)

Azt a kevés kivételt pedig, aki szép, okos és nem az anyagiakra utazik, nemhogy nehéz megtalálni, de rendszerint foglaltak is.

Szóval könnyű azt javasolni a posztírónak, hogy válasszon tisztességes lányt, és akkor nem fog csalódni, ha azok vélhetően úgy is néznek ki, hogy észre sem veszi őket.

Ha arról panaszkodna valaki, hogy a kedvenc éttermében eszméletlenül megugrott a kedvenc fogásainak az ára, azt tanácsolnám neki, hogy tegyen próbát más helyeken, esetleg másféle minőségi, de kedvezőbb ár / érték arányú ételekkel is...

..nem pedig azt, hogy egyből szokjon rá az otthoni spenótra.

Mert szeretem én a cinizmust, csak a konstruktív jóindulatom annál is nagyobb.
http://csajokespasik.blog.hu/2013/02/08/gyerekkel_lehetetlen_csajozni..
Father Justice ♋ (törölt) 2013.02.10 09:06:00
@(O_O): Ezek sokszor benne vannak a pakliban, de ha tényleg úgy van, ahogy a posztíró írja, és mindig pont akkor lohad le a nők érdeklődése, amikor kiderül a gyerek létezése, az nem lehet véletlen. A szellemi és testi álarcát (?) - inkább pontszámát - már az első perctől látják, tehát ezekkel nem lehet nagy probléma, ha több randira is sor kerül. Keserűségről sem nagyon lehet szó, ha egészen addig a kölcsönös lelkesedés jellemzi a találkozásokat.
Father Justice ♋ (törölt) 2013.02.10 11:45:25
@Bölcs Jaroszláv: Vannak általánosan érvényes dolgok, (előbb-utóbb mind meghalunk, a nappal után éjszaka jön, stb.), a többségre jellemzőből pedig még ennél is több akad.

Természetesen van átlagfizetés, átlagmagasság és átlagéletkor is. Számokkkal precízen kifejezhető paraméterekkel dolgozva az átlag nyilván nem azt jelenti, hogy a halmaz többségét ez az érték jellemzi, de ezzel mindenki tisztában van, aki odafigyelt általánosban a matekórákon.

Mégis, a magyar és a svájci állampolgárok átlagfizetése közötti különbség önmagában (a szórás, a halmaz számossága, a minimum, maximum értékek és egyéb paraméterek ismerete híján) is információértékű. Akkor is, ha pontosan 192.025 HUF-ot csak a magyar állampolgárok 0,2%-a, 4.703 CHF-et pedig csak a svájciak 0,3%-a visz haza havonta.

Ha nem így lenne, az "átlag" szónak nem lenne értelme, ezért nem is létezne a fogalom.

Értem én, hogy az emberek többsége / ! :) / szereti kivételesnek / különlegesnek érezni magát a szóban forgó kérdésekben (is), ezért az "átlag, többség, általános" és hasonló kifejezések nyugtalanítják, de attól még mindannyian tudjuk, miről beszélgetünk.
http://csajokespasik.blog.hu/2013/01/24/24_evesen_tobbet_elt_mint_en..
Father Justice ♋ (törölt) 2013.01.24 09:00:46
Ez a nő nemcsak eddig élt többet, mint te, de akkor sem tehetsz túl rajta, ha ezentúl már csak horgolni fog esténként, te pedig beleveted magad az éjszakába. Persze ezt a fajta különbséget többletnek tekinteni nézőpont kérdése, de azt gondolom nem kell különösebben ragozni, miért van ötvenszer előnyösebb helyzetben egy "élni akaró" nő, mint egy ugyanilyen mentalitású férfi. (Feltételezve, hogy külsőre legalább egy erős átlagos szintet megüt.)

Nem tudom, miből gondolod, hogy az abortusz miatti bánata miatt lett ilyen, de ezek szerint aki felcsinálta, annak jóval több esze volt nálad. A nő szemszögéből nyilván úgy néz ki a dolog, hogy átverték, a férfi viszont egyszerűen nem akart családot alapítani egy fél világ ribancával. Tökéletesen meg is lehet érteni. A magam részéről még értékelem is, hogy a szokásos forgatókönyvtől eltérően ő nem kábította a nőt azzal, milyen szép család lesznek, hogy aztán a gyerek születése után pár hónappal végleg eltűnjön a színről. Ilyen típusú nőknél egyébként is alapból kérdéses, ki a gyerek igazi apja. Lehet, hogy az a faszi még ezt is képes volt átlátni.

Amit viszont neked kellene észrevenned, az a következő szikár tény: a nő szimplán a lakhatás miatt van veled. Ez kb. addig így is marad, míg nem talál egy másik balekot, aki a saját kecó + nagyfokú naivitás kombinált skálán magasabb kategóriát képvisel nálad. Addig is kötetlenül sunáztatja magát azokkal a rosszfiúkkal, akik az övéhez hasonló életvitelük miatt még csak felerezsit sem tudnának biztosítani számára. Te komolyan azt feltételezed, hogy a vad bulikat, amiken részt vesz, manapság már csak extrém málnaszörpözés követi?

Értem én, mi zavarja meg a rendszert: "Látom rajta, hogy szeret." A szokásos hülyeség.
De ez hamarosan elmúlik, és egyből meg is bánod, miért nem vezettél inkább Excel-táblát a rózsaszínködös agyalás helyett.
Father Justice ♋ (törölt) 2013.01.24 10:04:23
@Niobe: Fején találtad a szöget. Mivel ez a nő úgyis csak kellemes, pörgős emlék lesz neki előbb-utóbb (valószínűleg előbb, mint utóbb), akként is kellene kezelnie. Egyből okafogyott lenne mindenféle agyalás, az ár / érték arányt meg egyedül is ki tudja számolni.
http://csajokespasik.blog.hu/2013/01/22/3_honap_utan_sem_tette_tul_magat_rajtam..
Father Justice ♋ (törölt) 2013.01.22 11:08:10
Ezt sikerült valakinek dekódolnia?

"Ennek részemről több oka volt, az egyik, hogy ő sokat nyafogott és olyanokat követelt, amiket nem tudtam teljesíteni, érzelmi alapon."

1. A fickó nem hülyült meg a szerelemtől => nem volt jelen rózsaszínköd => nem tudott a nő alázatos szolgája lenni?

2. Az érzelem önmagában kevés volt ahhoz, hogy a nő minden követelését teljesítse, mivel ahhoz még zseton is kellett volna?

x. A nő a saját - egyébként triviálisan nemlétező - érzelmeire hivatkozva követelt mindenfélét a faszitól? (Ez esetben anyjapicsája.)

A posztnak egyetlen komolyabb üzenete van: az átlagnő valóban nehezen tudja feldolgozni, ha egy átlagfaszi is minden további nélkül képes kidobni, hiszen akkor mire számítson egy hejjessebb példánytól, ha neadjisten sikerül összeszednie egyet állanóra? Az ilyen ügy mindig keményen megzúzza a szintezős álmokat.

Nyilván nem a két hónapig tartó kapcsolaton nem tette túl magát a nő három hónap elteltével sem. Egyszerűen csak mostanában tudatosul benne, hogy az esztétikai szintje és a manipulációs képessége összességében hangyafing ahhoz, hogy kénye-kedve szerint váltogassa a lehúzható, "normális" átlagfaszikat, miközben jobb példányokra vadászik az ugyanilyen cipőben járó barinők társaságában.

A Németországba irányuló hívás érdekes momentum, és meglepő módon elsősorban nem a 2.130 Ft miatt. Ha észrevesszük, hogy a posztíró csak annyit tud, hogy a nő "valami pasival" vihorászott negyed óráig, teljesen megalapozott a gyanú, hogy ez a jelenet is a tesztelési-betörési fázis része volt. A férfi jelenlétében, annak a kontójára hívott egy ismeretlen férfit, akivel jól szórakozott. Persze hogy nem volt életbevágó fontosságú az a hívás, csak kíváncsi volt, ilyesmit is le lehet-e nyomni Béla torkán. Az adott pillanatban sikerült is, de hosszabb távon sajnos nem működött a dolog. Ahhoz ez a nő gyenge eresztés volt, Béla pedig szerencsére kevésbé béla a kelleténél.

Helyesen járt el.
Father Justice ♋ (törölt) 2013.01.22 11:35:19
@Caddy: Erősen kétlem, hogy ezt ne tudta volna teljesíteni, mert ez a legkevesebb, amit egy férfi a kvázi-ingyensunáért megtehet. Persze ha az egzisztenciája átlagon felüli, elképzelhető, hogy nemcsak majomkodni, hanem hazudozni sem akart a nőnek. Akkor ugyanis minden ujjára jut 10 átlagliba, akik nem követelnek ilyen hülyeségeket tőle, miközben alázzák. Ha kitartóan keresgél, talán még olyan is akad, aki még csak nem is alázza.

@Raya666: Az "érzelem" szó zavart meg. Gondoltam, hátha valaki volt már ilyen helyzetben, vagy látott hasonlót, ezért alapból érti, mit akart közölni a posztíró.
http://csajokespasik.blog.hu/2013/01/21/mar_nem_a_haver_az_elso_ezert_hajtott_el..
Father Justice ♋ (törölt) 2013.01.21 10:25:05
@Niobe: A posztbeli jobbakhoz is alacsony volt a szintje, az alacsonyabb szintűekkel viszont csak túl sok vesződés árán juthatott volna el a(z egyszeri) sunázásig.

Az azért beszédes, hogy a legbunkóbb, késős nővel háromszor is találkozott, mire feladta, a spirituálsunát viszont egyetlen alkalom után pattintotta, holott nem volt vele semmi komoly probléma. Ebből szépen kirajzolódik, melyik nő milyen kategóriás lehetett.

De egy nő tapadása önmagában sosem ad okot arra, hogy egy 17k-s számla áthárításával kelljen megszabadulni tőle. Ez surmó kisstílűségre vall. Ezek után ki sajnálja, hogy nem tudott normális jónőket felszedni? Egyszerűen a magához való élményeket karmázta be.

@Kytia: Szerintem ott merészebb huncutságok is befigyelhettek, de ebbe ne is menjünk bele. :)
http://csajokespasik.blog.hu/2013/01/18/a_nagyon_eros_fiu_elkaszinozza_a_konyhapenzt..
Father Justice ♋ (törölt) 2013.01.19 10:03:54
@(O_O): Okoskodás vs szerecsenmosdatás. :)

1. Aki szeret szenvedni, hadd szenvedjen - senki nem akadályozza meg ebben. Akinek pedig többet ér egy-egy időközönkénti reménymorzsa egy faszkalaptól, mint egy folyamatosan értelmes, normális párkapcsolat egy normális férfival, az ne panaszkodjon. Ha a választása igazi oka az, hogy a "normális" az "unalmas" szinonimája a saját szótárában, és / vagy a rosszfiú három szinttel jobb nála, akkor legyen elég felnőtt ahhoz, hogy belássa: kecske és káposzta SOHA nem jut egyszerre. Ennek megfelelően ne játssza a mártírt sem, hanem vállalja a sorsát a szívással együtt.

2. Az ital, a drog és a szenvedélybetegség nem tart fegyvert a fejedhez, hogy szokjál rá. Az a nő, aki képtelen belátni, hogy ezek semmivel nem csökkentik a társa felelősségét, nemcsak borzasztóan naiv, de csapnivaló emberismerő is. Így aztán itt is ugyanaz van, mint az 1. pontban: miért is nem jó egy olyan férfi, aki alapból normális? Persze a kérdés valójában nem kérdés. Már leírtam a választ.

3. A szomszéd néni valószínűleg már csak a koránál fogva sem tud egykönnyen váltani, fiatalabb korában pedig hasonló utat járhatott be, mint a posztíró hp. Bár ha jobban belegondolok, ha normális férfi mellett kötelezte volna el magát, az egész környezete önzőnek tartotta volna, aki csak magával törődik! Kizárt, hogy egyszerűen ilyen jutott neki állandóra, mert a szintje ennyit tett lehetővé..

Egy szónak is száz a vége: aki ilyen agresszív, semmirekellő szemétládákat képes szeretni, azt nem kell sajnálni.

Soha, semmilyen körülmények között.

If you must live by the sword..
..then you will DIE by the sword..

www.youtube.com/watch?v=VZL6h6PX7eY
Father Justice ♋ (törölt) 2013.01.19 12:58:08
@(O_O): Az, hogy valaki szeretne boldog lenni, nem önzés, hanem teljesen természetes emberi igény. Ne próbáljuk már meg úgy beállítani, mintha ezek az elnyomható, manipulálható nők merő önzetlenségből lennének a választott seggfejeikkel. Valamilyen érdek mindig jelen van, ami hozzájuk köti őket: vadszex, masszív szintkülönbség, a "seggfej ugyan, de az ilyenek legalább meg tudnak védeni" tévhit, vagy ezek bármilyen kombinációja.

Azt az önjelölt "rosszfiút", aki csóró, szarul néz ki és gyenge az ágyban is, még a legostobább picsa is kuncogva küldi el a fenébe. Ezeket furcsamód a kutya sem akarja megmenteni semmitől, pláne saját maguktól.

Igazi önzetlenségre akarsz példát?
hu.wikipedia.org/wiki/Kalkuttai_Boldog_Ter%C3%A9z
Ugye, mennyire más hangja van?

A határozottság és a vezetői képességek között pedig nincs szükségszerű összefüggés, legalábbis az elsőből nem feltétlenül következik a második. A rosszfiúk tűnhetnek határozottnak ugyan - legalábbis az akaratgyenge hp-ket elég határozottan tudják befolyásolni -, de épelméjű ember egy pohár tejet sem bízna rájuk, nemhogy egy csapat vagy egy projekt vezetését. (Főleg egy olyan kreténre, aki még a konyhapénzt is elkaszinózza.)

Persze az egységsugarú hp ezt sosem fogja átlátni, dehát pont ezért hp.
http://csajokespasik.blog.hu/2013/01/17/a_parom_megcsalt_en_lennek_a_hibas..
Father Justice ♋ (törölt) 2013.01.17 10:57:31
@Niobe: Pedig már sokakat sikerült. :)
Father Justice ♋ (törölt) 2013.01.17 12:02:13
@Kytia: És főleg mit, ha egyszer egyértelmű, miért dobbantott a férfi.
Father Justice ♋ (törölt) 2013.01.17 15:45:37
@Kytia: Nem látom, konkrétan mit plagizált tőlem, de a kényelmi állandó szakkifejezést az összes többivel együtt public domain alá helyeztem, ezért semmi probléma azzal, ha a megfelelő szövegkörnyezetben használja. :)

A hozzászólása érdekes, mert részben hülyeségeket (nem gyereket szülni házasság nélkül, játszani a sértődött királylányt), részben alapigazságokat (a hűtlen pasit úgy k.baszni.., akkor belekezdeni új kapcsolatba, amikor már túlléptél az exen) tartalmaz.

A 2 évvel fiatalabb férfiakkal kapcsolatban az anyakomplexus tényleg erőltetett, de a felerezsivel és az ingyensunával az igazság körül tapogatózik.. épp csak a lényegre nem érez rá: a fickó egy saját magához képest szinten felüli ingyensunával akar felerezsizni, aminek a konkrét esetben az az ára, hogy annak gyereke van.

Ha észrevenné, hogy a fasziról mindössze annyit tudunk meg, hogy 2 évvel fiatalabb a nőnél - mivel más pozitívumot a posztíró nemigen tud elmondani róla- , egyből látná ezt is. Meg mindenki más is.
http://csajokespasik.blog.hu/2013/01/16/a_nagy_o-vel_ket_hetig_jart..
Father Justice ♋ (törölt) 2013.01.16 17:07:16
Hát igen, mindenki mesélhetne ilyen mélyen emberi kalandokról. Mi másból is tudnánk tanulni?

78 esztendősen 6 évig udvaroltam egy 40 éves hölgynek, mire leesett, hogy semmi esélyem nála. Utólag sokáig csak nevettem az egészen, aztán megláttam ezt a cikket az Indexen:
index.hu/belfold/2013/01/15/veszelyben_a_fiatalok_es_az_oregek/

B+, ha tudom, hogy a 30-40 évvel fiatalabb nőknél NEM BIZTOS, hogy a szerelem jelenti a fő motivációt, eleve egy 20 éves, ropiseggű sunára mozdulok rá inkább! Még szerencse, hogy esetemben nem volt lehúzás és rablás, csak lightos felhőztetés.

Olyan hangokat is hallottam, hogy a 3-4 évvel fiatalabb nőknél sem biztos, hogy a szerelem jelenti a fő motivációt, de akik ezt mondják, szerintem kizárólag végérvényesen megkeseredett, sok csalódáson átesett, nememberi embertelenek lehetnek. Napi másfél órát töprengek rajta, hogyan lehet így élni egyáltalán.

Remélem, csak álmodtam.
Father Justice ♋ (törölt) 2013.01.16 17:09:47
@Milady de Winter: Van egy olyan érzésem, hogy a java még hátravan.

:)
http://csajokespasik.blog.hu/2013/01/15/ugy_jottunk_ossze_hogy_megvedtem_ot..
Father Justice ♋ (törölt) 2013.01.15 11:43:29
@"Zsu": Ha nincs normálisabb mentalitású és magasabb szintű példány a láthatáron, többnyire igen. De a kérdést fordítva is fel lehetne tenni: a "félrészegen azért sunáztalak volna egyszer, ha már úgyis egy ágyba kerültünk" típusú férfiak mennyire jönnek be a nőknek?

De igazából mindegy is, mert ez a történet nem ezekről a kérdésekről szól.

Bár a nő megpróbálja úgy beállítani, mintha a fickó a beszólásával keltette volna fel az érdeklődését, valójában annak ELLENÉRE jött vele össze. Ez a momentum csak azért volt lényeges, mert leszűrhette belőle, hogy nincs ló, jó a szamár is alapon talán állandóra is lehet esélye nála. A beszólására pedig azért kellett hivatkoznia, mert más pozitívumot (?) nem nagyon tudott elmondani róla.

Az igazság ezekből a részletekből sejlik fel:

1) Én 27 vagyok, ő 30. Addig csak barátok voltunk.
(Fordítás: józanul sosem akart rámozdulni azelőtt.)

2) "..otthon saját cége van, sikeres családi vállalkozása.."
Ezt gondolom nem kell lefordítani.

Magyarul a nem túl jó, de azért felvállalható szintű nő összejön a nemhejjes, nem megnyerő, de anyagilag kellően eleresztett faszival. Ha átmeneti időre is, de mindketten megtalálták egymás mellett a számításukat. Az, hogy a primitívségükben érdekes sorsközösséget élhetnek meg együtt, nyilvánvaló tény, de elsődleges összetartó tényezőnek tekinteni nagy böszmeség lenne.
Father Justice ♋ (törölt) 2013.01.15 14:28:42
A táskás történet tényleg megér egy kicsit hosszabb elemzést.

A szereplők pontos szintjét tényadatok híján nehéz lenne precízen belőni, de a szintkülönbséget (y - x >= 2) nem nehéz megsaccolni, ha mindkét fél motivációit és reakcióit górcső alá vesszük.

Amikor a férfi meglátta, hogy a nőnél több tízezer Ft van, simán dönthetett volna úgy is, hogy a szó átvitt értelmében veszi le a lábáról a nőt a Szerelem szigeten, aztán a párkapcsolat során, folytatólagos lehúzások keretében tesz szert az anyagi javaira. De nem így döntött. Neki fontosabb volt az egyszeri haszonszerzés, mint a nyűglődés a szinten aluli nővel egészen addig, hogy egyáltalán lehúzási pozícióba juthasson. (Persze itt az igazság kedvéért hozzá kell tenni, hogy mivel ez a fickó valószínűleg nem a hosszabb távú, rafinált taktikázás mestere, hanem az impulzív, nyers agresszióé, ez a megoldás alapból is testhezállóbb volt számára.)

A nő reakciója végképp nem hagy teret találgatásoknak a szintkülönbséget illetően:
"Séta közben többször próbálta kicsenni a summát a táskából, de partnere észrevette, rászólt."

Megpróbáltam elképzelni, ahogy a nő a randi során többször is rászól egy vele megegyező esztétikai szintű férfira: "Ne lopj, te kis huncut! Inkább csapd a szelet!"

Mondanom sem kell, hogy nem sikerült. Ekkora disznóság fölött csak egy olyan példány esetén hunyhatott szemet, akitől a sunázást még így is jó néven vette volna... ha nem úgy sül el a randevú, ahogy.
http://csajokespasik.blog.hu/2013/01/10/a_nimfo_csaj_izmosabb_mint_en..
Father Justice ♋ (törölt) 2013.01.10 09:41:49
@Dr.Rekettyés László: Azok vannak többségben, akiknél nem múlik el, csak a megváltozott körülményeik (csökkenő piaci kereslet, lassan szülni kéne, stb.) miatt életmódváltásra kényszerülnek. Onnantól kezdve vagy nem, vagy csak diszkréten, házon kívül, kisebb intenzitással oldható meg a faszról faszra röppenés.
http://csajokespasik.blog.hu/2013/01/08/ilyen_sem_volt_meg_zaklat_egy_no..
Father Justice ♋ (törölt) 2013.01.08 09:32:00
http://csajokespasik.blog.hu/2012/12/27/meg_azt_is_titkolja_merre_lakik..
Father Justice ♋ (törölt) 2012.12.27 10:13:54
@mütyür: Legalábbis aki egy olyan nőnek kell csakszexre, aki eléggé az esete, semmiképpen.

Reggel nekem is ez volt az első gondolatom. Aztán igaznak feltételezve a leírtakat mégiscsak megadtam a választ az összes lehetséges kérdésére.
http://csajokespasik.blog.hu/2012/12/14/a_testiseggel_bajok_vannak..
Father Justice ♋ (törölt) 2012.12.14 11:30:32
@Kytia: Azt hiszem, egyszerűen Sándor életkorában, és az abból következő szomorú kényszerhelyzetben (merítési tartomány drasztikus, exponenciális csökkenése) keresendő a megfejtés.

Ha 10 évig járt az exével, aztán pár évig együtt élt valakivel, aztán jártatok, aztán 1-2 év múlva megtalált, te hárítottál, és újabb 1-2 év elteltével jött a kisgyerek kiposztolása az üzenőfalra, ugye jól sejtem, hogy a fickó 38-40 körül lehet?

Valószínűleg nem "megkomolyodásról" van itt szó, hanem a tényeket felismerve stabilizálni akart egy kényelmi állandót egy gyerekkel, ráadásul ezt várta el tőle a környezete is.

Namármost ha eljutott idáig, szerinted kivel akart szaporodni: azzal a nővel, akit 10 év alatt úgy kiismert, mint a rossz pénzt, vagy azok valamelyikével, akiket hosszabb-rövidebb ideig kúrogatott mellette, és különféle maszlagokkal hülyítette őket?

A történet igazi tanulsága inkább a megkomolyodás emlegetése, amiből le lehet vonni bizonyos következtetéseket Sándor jellemére vonatkozóan. Szerinted aki - tetszőleges életkorban - folyamatosan félrekúr a partnere mellől, az egyszerűen komolytalan, vagy egészen más jelző illik rá? Esetleg gerinctelen, jellemtelen? Ugyanis ha az utóbbiak állnak közelebb a valósághoz, akkor nem nehéz belátni: ezek bizony korfüggetlen paraméterek. 20 évesen is lehet talpig becsületes valaki, és 80 évesen is lehet nettó jellemhulladék, így aztán készpénznek venni az idősödésből fakadó szükségszerű pozitív változást.. öreg hiba.

Az pedig, hogy ki melyik életszakaszában hajlamosabb a szükségből történő erénykovácsolára, egészen más kérdés.
http://csajokespasik.blog.hu/2012/12/11/mi_van_ha_nem_hagyja_ott_a_pasijat..
Father Justice ♋ (törölt) 2012.12.11 18:55:02
@m.gray: "szintezős verzió: nem vagy eléggé szép, okos és nem utolsó sorban gazdag ahhoz, hogy a csaj pattintsa a stabil felerezsit. ez viszont szar 31 évesen.

kihagytam valamit?"

Igen. Bár mentségedre legyen mondva: te legalább az Igazság körül tapogatózol.

Konkrétan azokat a részleteket hagytad ki, amelyeket az elemi tényekből gond nélkül le lehet vezetni. (De alapvetően igen, a szintezős verzió egy speciális esetéről van szó.)

A faszi 31 évesen odáig van, hogy végre sikerült egy elfogadható kinézetű nőt megdugnia. Ebből máris be lehet lőni a szintjét. Azt viszont senki nem gondolhatja komolyan, hogy a jó nőknek szint alatti Dezsőkékkel is dugniuk kell pusztán azért, hogy mindannyiszor rájöjjenek: ezek bizony szint alatti Dezsőkék.

Azt, hogy nem elég szép és okos egy delikvens, dugás nélkül is azonnal fel tudják mérni, és az anyagi helyzetére vonatkozóan is le tudnak vonni bizonyos következtetéseket. Ha felmennek a lakására is, azonnal eldől minden.

Azaz ha mindezek ( = soktényezős szintkülönbség) ellenére több dugásra is sor kerül, ott kemény érdekek dolgoznak.

Magyarul ez a nő sem kalandvágyból kefélt (félre) a posztíróval, amit a tényadatok alapján nem is nehéz átlátni: a jelenlegi vidéki kényelmi állandójáról szeretne budapestire váltani. A mézesmadzag bedobása megtörtént, eljött a tesztelési fázis ideje. Most azt akarja megtudni, mennyire teper utána a fickó, azaz potenciálisan milyen papucs faragható belőle. Borítékolható, hogy ő nem fog jelentkezni, de ha a posztíró igen, akkor elkezdődhet a pincsiztetés / taktikázás fedőnevű hadművelet.

Nem nehéz megérteni, hogy ez miért szükséges: ha enélkül váltana lovat, és a fickó rövid idő múlva neadjisten kidobná a pesti kecójából, nem biztos, hogy vissza tudna csúszni a szőnyeg alatt a vidéki - de vélhetően nem túl csóró - másik balekhoz. Vagy ha mégis, jelentősen megváltozott feltételekkel. Az meg nem dizni.

A posztíró viszont legalább mert nagyot álmodni, amikor azt hitte, felhívja a nőt Pestre, aztán egyből jól el is küldi dolgozni, hogy ne kelljen számolgatnia az egy dugásra jutó fajlagos költséget az Excel-táblában.

De ez nem az a mese.
Az itt nem lehetséges.