Regisztráció Blogot indítok
Adatok
binux

1 bejegyzést írt és 5 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Vinnyogtam már pár évvel ezelőtt, hogy meg kéne tenni, és akkor sem volt már friss ötlet. Az biztos, hogy nem leszek már fiatalabb, az öregedés pedig nagy lutri, nem tehetek úgy többé, mintha örökké élnék, pláne az idei év eddig eltelt időszaka alapján. Úgyhogy kész, eljött az idő. Pár nappal…..
binux 2019.09.02 19:58:39
Sziasztok! Többen nagyon jó és pozitív tanácsokkal láttátok el Mátét és Párját - ezekhez szeretnék én is hozzátenni néhány apróságot. Azért gondoltam, hogy hozzászólok, mert idestova nyolcadik éve élek Bergenben és volt szerencsém már néhány dolgot megnézni ebben az országban, de még mindíg az az érzésem, hogy egy teljes élet sem elég, hogy csak ebben az országban minden érdekességet megnézzünk :) Nos, amit hozzátennék az előttem szólókhoz: Jelentős megtakarítás lehet, ha hajlandóak vagytok sátrazni minél több helyen, mert a norvég törvények szerint ahol nincs egyértelműen megtiltva, ott bárki sátorozhat azzal a kitétellel, hogy a szemetet maga után mindenképp el kell takarítania.
Arra is rá fogtok jönni, hogy az útdíjakkal komolyan számolni kell és pár éve külföldön is utolérik a csekkek az autósokat. Vannak útdíj kalkulátorok - érdemes azokat is megnézni, hogy ne érjen kellemetlen meglepetés.
Még egy utolsó gondolat - talán ez a legfontosabb: Vegyétek fel a helyi magyarok csoportjaival a kapcsolatot mindenképp, mert bizony adódhat sok minden, amihez helyi segítségre lehet szükségetek. Legegyszerűbb az útvonalatokon a nagyobb településeken élő Norvégiába szakadt (volt) honfitársakkal felvenni a kapcsolatot az arckönyv csoportokon keresztül. Biztos vagyok benne, hogy így mindíg lesz valaki, aki kisegít, ha valami balul sikeredik útközben - netán szállás is akadhat :)
Részemről Bergenben és környékén tudok Neketek segíteni, ha szükségetek lenne rá :)
Jó utat és sok jó élményt kívánok Nektek! :)
Nemrég az INDEX Helpdeszka blogján megjelent cikkben kicsit próbálták áttekinteni, hogy használt PC illetve laptop vásárlásánál mire érdemes figyelni. Mivel a téma kapcsán fontosnak tartom megosztani saját tapasztalataimat - talán kicsit kiegészítve a cikk tartalmát - így megszületett ez a…..