Regisztráció Blogot indítok
Adatok
GyerekTV.hu

0 bejegyzést írt és 7 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Adásunkat megszakítjuk, csapataink harcban állnak! A HírTv jól visszavágott a német közszolgálati csatorna gyerekhíradójának! Hogy az is értse, miről van szó, aki már annyira besonkázott, hogy már tormásat böffent csak aktuálpolitika helyett, annak foglaljuk össze azért az…..
A franciák egyik leghíresebb – ha nem a leghíresebb – képregényhőse, Asterix és hű cimborája, Obelix, nemcsak Goscinny és Uderzo füzeteiben, hanem a tévé képernyőjén is megállják a helyüket. Több történetből is készült rajzfilm az idők folyamán, s ezek közül az egyik…..
Valamikor a kilencvenes évek elején történt, hogy egy újabb tv csatornával bővült a műsorszolgáltatás nálunk. Akkoriban nagy számnak számított, ha valaki több adót is tudott nézni. A legmenőbbnek az HBO minősült, és nekem volt szerencsém olyan kivételes helyzetben lenni, hogy…..
A bírák idő előtti nyugdíjazása mellett a TV Maci idő előtti leváltása is problémás az Európai Bizottság szerint. Már az IMF is érdeklődött, hogy "Ezt így most hogy?" A hazai tiltakozások után egyre nagyobb vihart kavar külföldön is, hogy a Magyar Televízió…..
Gyakran felemlegetem, hogy a városi ember mekkora hátrányban van a vidékiekhez képest, ha kertészkedésről, növénynevelésről, vagy csak egyszerűen a természet közelségéről van szó. Elemi törekvés, hogy akarunk magunknak egy falat zöldet, még akkor is, ha betondzsungel vesz…..
comment:com Leváltják a TV Macit! 2012.04.07 12:19:00
Húsvéthétfőtől új macifigurák fogadják az esti mesék előtt a gyerekeket. Maci tévé címmel nemrég kibővült mesesáv indult az m2 csatornán, az ehhez készült új főcím a TV Macik fél évszázados hagyományába illeszkedik. Legutóbb a 80-as években módosította a főcímet a…..
GyerekTV.hu 2012.04.07 17:15:02
@vitaygeorgina: Szerintem akkor jelentsük csak ki nyugodt szívvel, hogy az új Tv maci jobb lesz, ha látni fogjuk két nap múlva a debütöt! Hátha tényleg az újnak is kellemes, családias hangulata lesz.
GyerekTV.hu 2012.04.07 19:16:45
@Megdobbent: Csak premier után lesz elérhető a link!