Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Új Köztársaság

14 bejegyzést írt és 1 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
SzéF írása   "Az Európában uralkodó felfogás szerint a hit, a vallás és a teremtés rendjét a vallástalanság és a tudományos világfelfogás, az istentelen kozmosz felé terelik, mi viszont ezzel ellentétes irányban haladunk: nekünk az európai civilizációról és…..
SzéF írása Volt egyszer egy római, aki ütötte-vágta az ellenséget, védte a Hont, aprította az Állam kártevőit, törvényt hozott, törvényt ült, lovasságot szervezett. Szigorú volt önmagával, így másokkal szemben is az lehetett. Napi ötven mérföldet futott fegyverzetben,…..
SzéF Úgy fest, hogy 2014-től robbanásszerűen megnő a regény- és drámaíró, költő, zenész, színész, versmondó, operaénekes, szobrász és portréfestő, filmrendező valamint a legnagyobb prímszámot illetve az amazonasi zöldszemű békacápát kutató parlamenti képviselők…..
  Azt írja blogjában Scheiring Gábor, az LMP képviselője, hogy a Jobbik egyik honatyja szerint "Hitlernek mindenben igaza volt, csak az eszközben tévedett kicsit", merthogy "ezzel a holokauszttal" hatalmas fegyvert adott a zsidók kezébe. Itt közbeszúrta, hogy…..
 Lemészárolni a legyőzött ellenség minden harcosát? Ez még az antik római időkben sem volt divat, noha akkortájt nem sokat teketóriáztak. Volt ugyan rá eset, de mivel nehézkes volt, fáradalmas, és járvánnyal is fenyegetett, legtöbbször hagyták a fenébe. Amíg a szervezett…..
Műsorain, viccein generációk nevettek, még akkor is, ha a poénok mélyen az elevenbe vágtak. Nincs a magyar közéleti kabaré műfajának még egy olyan személyisége, aki ily mértékben intézményesült volna. Hihetnénk, hogy tíz évvel ezelőtti halála óta kopott a fény, amely…..
SzéF írásaLehangolóan unalmas - már évek óta és rendszeresen -, hogy a melegfelvonulás (vagy nevezze bárki, aminek akarja), első körön mindig beleütközik a BRFK elutasításába. Ennek indoka pedig -bosszantóan fantáziátlan módon - a közlekedés érdekeinek csökönyös…..
Új Köztársaság 2012.04.09 10:46:59
Üdvözlet mindenkinek!

Lehet, hogy nem Húsvét hétfője a legjobb időpont ennek a témának a pertraktálására, de ugyanakkor... miért is ne? Jézus urunk tanítása szerint Isten minden teremtménye egyforma, egyenlő és egyenértékű így természetesen azok sem különbek, de nem is alávalóbbak másoknál, akiket Teremtőjük az azonos nem iránti vonzalommal ruházott fel. Ez isteni döntés, a legmagasabb teremtői akarat, amelyről az érintett egyén nem tehet és azt adottságként hordja magában. Nem deviancia tehát, mert akkor Isten a deviáns. Aki tehát valóban vallási alapon óhajtja ezt a kérdést megközelíteni, gondoljon olykor erre is.

Példa erre a mélyen katolikus Spanyolország, ahol a melegek házasságának engedélyezését kezdetben 30 valahány százalék helyeselte, ma már ez az arány meghaladja a hatvanat. Ebből az derül ki, hogy heterók és homók (mi ezeket a kifejezéseket fogjuk használni, nem más) viszonya nem több, mint az együttélés, megértés, türelem és kultúra kérdés. Elfogadás, empátia, koegzisztencia, amit a két tábor egymás iránti keresztényi jóakarattal szépen kialakíthat, javítgathat, és egy szép napon azt vesszük észre, hogy az államnak immár ehhez semmi köze, ezt elrendezik a polgárok egymás között és nem kell rendszeresen feszültségebe botlanunk.

Ami bennünket az zavart most éppen, az a hatósági hercehurcaság, pipogyaság, döntésképtelenség és felelősségkerülés. A kért engedélyt ugyanis első fokon minden további nélkül ki lehet adni. Biztos lesz, aki ennek örül, és lesz, aki ellenzi. De a végén, miután bejárta a jogorvoslatok grádicsait, pazarolva az állam (mindannyiunk) idejét, pénzét, erőforrásait és energiáit, valamint hergelve a közvéleményt - az engedély meg fog születni, mégpedig azért, mert nincs ok a megtagadására. Nincs alkotmányos tilalom a melegek felvonulása ellen, tehát annak megrendezése nem tagadható meg. Akkor viszont mire jó ez az egész? Miért kell rendszeresen gerjeszteni az indulatokat. De ha már teszi, akkor miért mindig a monoton, unalomig ismert és kézből cáfolható érveléssel teszi?

Azért, mert a döntésre kijelölt szerv fél, és nem jut eszébe jobb. Nem retteg, nem vinnyog a félelemtől, de nem is akar magának balhét, nem akar félhülye tévés interjúkat, összevissza beszédet a médiában és a politikai szinteken. "Mondja ki valaki más, lehetőleg a bíróság. És akkor nem én voltam, nem a hivatalom volt, mi mossuk kezeinket, az ellenérzelműek velük nem kezdhetnek semmit. Ha nem tetszik, tessék a tekintetes törvényszéket vegzálni, azt meg úgysem fogják." - ezt a hivatali logika, ami súlyosan ellentétes a demokrácia napi működési elveivel, melyek szerint nem szükséges harcolni alapjogaink gyakorlásáért, hanem azokat konyhakészen, frissen és ropogósan az állam, a legfőbb hatalom szolgálja fel, mivel ez a dolga. A jogokat nem kell megvívni. Azok arra szolgálnak, hogy élhessünk vlük, nem pedig hogy küzdjünk értük nap mint nap.

Képzeljük csak el, hova jutnánk, ha mindenkinek bírósághoz kellene fordulnia, hogy szavazhasson (mert a hivatal valamilyen ostoba indokkal nem küldte el a szükséges cédulákat), vagy hogy a gyereket beirathassuk az iskolába, vagy útlevelet válthassunk, új helyre költözhessünk.... rettenet volna. Pedig - a fenti példa alapján - nem kizárt.
SzéF írásaFeláll (mert hát megteheti) a magyar törvényhozásban, a demokrácia templomában egy halk szavú, szelíd kinézetű, ismeretlen ember, és nekiáll felszaggatni az évszázados sebet, felidézni az örök szégyent. Csak úgy, mert most ezt lehet. A halkszavú, szelíd ember…..
Új Köztársaság Páviánország 2012.03.30 10:06:00
SzéF írásaSok polgártársamnak lehet olyan érzése, élménye mostanában, hogy valami teraszon ücsörög, és onnan nézi az ország életét. Nincs köze ahhoz, amit lát. Csupán nézegeti, rátekint olykor, és inkább beszélget azokkal, akik a teraszon hasonlóan éreznek. Lent és…..
Hegyes pengék (dr. Schmitt Pál költeménye) Hegyes pengék szúrtak, kergettek a páston, legyőztük a muszkát, ajkainkon mámor. Hegyes penge sziszen, ma is üldöz néha, szurkálnak a senkik, lelkök legyen rajta! Pengéjükre tűzik egykor írt kis művem, lobogtatják fennen, és eddig…..
Lólábfi Horgász SC írása   "A dolgozat szokatlanul nagy terjedelmű szövegazonos fordításon alapul" – ez a mondat is szerepel az ezeregyszázötvenhét oldalas jelentésben, amely Schmitt Pál doktori értekezésének ügyében készült. Az ember nemigen érti,…..
Új Köztársaság A hiteles ember 2012.03.23 09:06:00
SzéF írása  Ül egy szürke ember (szürke haj, szürke ruha, semmi feltűnő) valami bizottság előtt. A szürke ember meggyőző. Egyszerű szavai és azonnal érthető mondatai nem tűrnek ellentmondást. Nem is volna mit felhozni ellene. A szürke ember fel van háborodva. A szürke…..
Új Köztársaság Mi 2012.03.23 09:06:00
 Jorgosz Baia írása Amikor ők azt mondják, hogy ezek, mindenki tudja, hogy arról van szó. És amikor mi mondjuk, hogy ezek, akkor is mindenki tudja, hogy arról van szó. Együtt nézzük azt, és tudjuk róla, hogy mi az. Rámutatnak, odanézünk, regisztráljuk, értelmezzük, majd…..