Adatok
hw
0 bejegyzést írt és 1 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.
Véget értek az 1848. március 15-ei ünnepségek, bocsánat, pontosítok, a forradalom évfordulójának ürügyén megtartott politikai demonstrációk, és bennem felmerült a kérdés: aki ellenzékinek vallja magát, hová ment el?A jobboldalon ez a kérdés rendkívül egyszerű: a…..
Belépve többet láthatsz. Itt beléphetsz
Azt, hogy egy verőfényes márciusi napon megrendezett - és immár teljességgel kisajátított - egykor nemzeti ünnepen hány ember és hol jelenik meg fontos, de semmiképpen nem mintaértékű statisztikai szempontból. Legfeljebb arra jó, hogy lemérjük hány ember vesz részt a szabadnapján belvárosi, politikai rendezvényeken.
Szintén nem sikerült figyelembe venni azon tényt, hogy a jobboldal MINDIG mozgósítható központilag, vezényszóra. Ugyanakkor a nem-jobboldali szavazók jellemzően passzív szavazótábor. Na, és nem beszéltünk azokról, akik rendelkeznek valamilyen pártszimpátiával, de inkább pihentek, kikapcsolódtak.
Továbbá meglehetősen szűklátókörű agytevékenységet jelez a "kormányt utálók" jelző. Aki önálló gondolkodású szavazó - ilyen is van -, az racionális alapon igyekszik véleményt formálni, nem pedig gyűlölet vagy imádat alapján dönt...mint vélhetően a blog írója, akiben ez fel sem merül.
Ha valaki elégedetlen az nem gyűlöl. Hanem minősít.
Egyébként valóban valószínű, hogy a jelenlegi vezetés folytatja unortodox tevékenységét 2014 után is. De nem a blogban leírt..hmmm, igen gyermeteg eszmefuttatás alapján.