Regisztráció Blogot indítok
Adatok
atom_hfgjghjghj

0 bejegyzést írt és 4 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
A múlt hétvége egyik legnépszerűbb politikai híre, hogy az ellenzék és a leendő kormány vezére két megközelítésben is lesertésezte a kormányt.Egyrészt a „disznók nem szokták maguk után kitakarítani az ólat” – című magas röptű képzavarral (a dakota…..
    Mint ahogyan az BKV szolgáltatásait rendszeresen  igénybe vevőknek az elmúlt időben feltűnhetett, egyre kevesebb járművön hallhatjuk az átszállási lehetőségeket, többek között a cég zászlóshajóinak számító Combino villamosokon sem mondják már be…..
atom_hfgjghjghj 2007.10.31 23:58:34
Szerintem az utastájékoztatás egyre jobb, bár fejlődhetne gyorsabban is. Engem például nagyon zavar a minden megállónál felsorolt átszállási kapcsolatok, el nem tudom képzelni hogy milyen szituációban lehet hasznos. Ha A pontból B pontba szeretnék eljutni akkor vagy tudom hogy lehet oda eljutni, tehát tudom hogy hol kell felszállni melyik járatra, hol kell átszállni és mire. Ez esetben elég ha a megálló nevét bemondják hogy tudjam hol szálljak le. Vagy nem tudom hogy jutok el B-be, ekkor hiába szállok fel a legközelebbi járműre és hallom ott hogy átszállhatok a 22-es, 44-es, 66-os buszra, mivel fogalmam sincs hogy azok merre járnak nem lettem okosabb. Vagy megnézem egy térképen, vagy megkérdezek valakit, de akkor már megint az első verziónál vagyunk tehát tudom hogy mire és hol kell felszállnom. Az állandó magyarázástól viszont nem tudok olvasni, gondolkodni, meditálni, álmodozni. A "fokgyem"-eket sem igazán értem, már a 80-as években is volt kvarcórám az átkosban, kiváncsi lennék ki járt jól azzal hogy a XXI-dik században képes volt egy mechanikus működésű kijelző mellett dönteni. Idegesít a sziszegése, az hogy gyakran meghibásodik és elfelejtik javítani csak hab a tortán. A szignálok is idegesítőek, mondjuk én nem bírom a mobil csengőhangokat sem, ezekkel a hangszórókkal nem lehet élvezhető dallamokat előállítani, pechem hogy az átlagnak ez nem tűnik fel :( Viszont ami jó lenne az egy kis térkép hogy merre halad a járat, mutatná legalább a környező utcákat, átszállási kapcsolatokat, ami hasznos lenne ha egy idegen környéken vagyok térkép nélkül körülvéve nulla tudással teljesne magabiztosan az ellenkező irányba elküldő idiótákkal, és legalább a jó irányt be tudnám lőni hogy mire szálljak fel. Olyanra gondolok mint ami az éjszakai járatoknál van, az nagyon jó. Hogy valami jót is mondjak az teljesen pozitív hogy egyre több helyen látom jó nagy betűkkel kiírva a megálló nevét, ha a vezető nem is mondja be a megállókat legalább látom hol járunk.