Adatok
beruha
0 bejegyzést írt és 1 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.
Eddig itt egy szülői levél szerepelt, amelynek írója arra kért bennünket nem egészen egy nap után, hogy a továbbiakban ne szerepeljen levele a nyilvánosság előtt, mert Bárányos József az iskola igazgatója biztonságot, odafigyelést ígért az ő gyermekének is. A…..
beruha
2012.03.09 15:03:04
Nagyon sajnálom, hogy az ország idáig süllyedt! A pedagógusok erejükön felül próbálnak helytállni, de lévén, hogy joguk már szinte semmihez sincs, így ők is állandó veszélyben vannak. Felháborító, hogy az iskola igazgatója ahelyett, hogy a szülőket kézen fogva együtt mentek volna a rendőrségre, inkább önös érdekből vezérelve, aljas, alattomos módon próbálta eltusolni az ügyet! Pedig az iskolának is jót tehetett volna, hiszen azért a bűncselekményeknek vannak jogkövetkezményei (intézet, állami gondozás, szülők felelősségre vonása stb.), így a renitens alakoktól az iskola is meg tudna szabadulni. Hol van az igazgató által nagy hangon tett ígéret és fogadkozás, miszerint személyesen felelősséget vállal minden egyes tanuló biztonságáért és testi épségéért!! Ennyit ér az igazgató szava……..?
Belépve többet láthatsz. Itt beléphetsz