Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Festő

0 bejegyzést írt és 1 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Tisztelt Mt!   Üvegművészetet tanultam, és pályafutásom során összefutottam egy nővel, akinek egy ideig betekintést nyertem a tevékenységeibe.Ólomüveggel foglalkozott, így eleve úgy nyitott, hogy munkát ad nekem, aztán kiderült, hogy mégsem ad, ekkor bizalmasan elmondta,…..
Festő 2012.03.08 13:02:09
Anélkül, hogy "megmondanám a tutit" néhány gondolat.
A hölgynek igaza van (vagy: lehet).
Persze lehet rosszhiszemű hozzáállásnak is értelmezni sérelmeit, és védelmezni "pozitív" hozzáállással a leleményes-ügyes vállalkozót, aki élelmesebb mint a többiek és "elhalássza" előlük a megbízatásokat.
Az egész rendszerrel úgy ahogy van gond van.
Ma Magyarországon mindenki olyan vállalkozást nyit amilyet akar és azt csinál amit akar, már ha hagyják és nem veszik észre a "mókusvakítást". Így lehetnek önjelölt kiállítóművészek és oktatók is, mert senki meg nem kérdezi tőlük: ugyan milyen alapon csinálnak bármit is?!
Mutassanak már föl valamilyen szakmai múltat, vagy képesítést, hogy amit csinálnak, és főképp amit tanítanak(!)ahhoz honnan vették a 1. a képesítést, de ha az nincs (nem minden a papír ennek hiányában még lehetnek tehetségesek, zsenik) akkor 2. mutassák fel a REFERENCIÁT!!!! Mit tettek le és mennyi idő alatt eddig az asztalra ami meggyőző teljesítmény arra nézve, hogy hitelesen elkezdhet OKTATNI bármire is bárkit. És most a többi felvetett problémáról nem is beszélnék.
Mert ott kezdődne a dolog, hogy ma pl. egy iskolába egy tanár tanári diploma nélkül oktatási szándékkal be sem teheti a lábát. A képzőművész szakmáknak úgy látszik nincs ilyen szigorú kontrollja, aki önjelölt képzőművésznek kikiáltja magát és akárhol bérel egy zugot, máris elkezdheti a "tanítást" senki meg nem kérdezi, ugyan milyen alapon veszi erre a merészséget, de legfőképp a képesítést? Tanítani a legkönnyebb (és a legkifizetődőbb, mindenképpen, mint a valódi munkában görnyedni) mert az utcáról bejövők nem látnak bele a szakmába, hogy valójában mit kapnak, és a látványos hirdetésre persze elfogyasztanak mindent.
Ezt kellene beszabályozni, hogy csak azok és olyan módon űzhetnék ezeket a tevékenységeket akik hiteles végzettséget vagy pályát tudnak maguk mögött és mindenképp eddigi munkákat mutatnak fel, ami mutatja, hogy amit tanítani akarnak ahhoz valóban értenek is és nem egy gyorstalpaló havi hobbi-kurzuson szerezték a tudásukat. Eddig is dolgoztak: van mögöttük szakmai múlt, ( nem egy év és nem kettő) és vannak műveik (nem egy és nem csak kettő) ami feljogosíthatja őket arra, hogy a tudásukat továbbadják.
Érdekes: a jogászok, orvosok, közgazdászok között nincs ilyen probléma! Az egyetemi katedrára fel se léphet valaki a megfelelő végzettség, sőt a megfelelő szakmai múlt nélkül! A művészi tevékenységeknél miért van ez másképp?! Mert nagyon divatos lett ma "alkotni" "kreatív" munkákkal "önmegvalósító" módon foglalkozni, ez rendben is van: élje ki magát, vasárnap délután, mutassa be a baráti körben, de ne ártsa magát a "nagyok" dolgába, akik egy életet tettek fel és áldoztak be a művészetért.
De ez ma a "csúnya versenyszférában" nem így van, és ami nagyobb baj, a hivatalos szabályzókban sem így van, pontosabban nincsen sehogy: senki nem kérdezi, hogy ugyan hol szerezte a tudását és mennyi idő alatt.
Itt kellene kezdeni a dolgot. Csak hiteles emberek oktathassanak, és erre persze megfelelő hivatalos (APEH stb.)keretek közötti szabályozás és követelményrendszer kellene. De ez nálunk még nem így van, és aki ezt jól látja, és észreveszi azt mindjárt ledorongolják rosszindulattal vádolják.
Mellékesen igaza abban is, hogy épp azok nem tudják kifogni a jó munkákat akik érdemesebbek lennének rá, mert ők mondjuk, épp alkotással, munkával foglalkoznak. Aki azonban érdemileg nem dolgozik (a klasszikus eset, hogy aki nem csinálja az oktatja) az ráér azzal foglalkozni, hogy megszerezze legjobb munkákat, amiket aztán persze kiad bérmunkába olyanoknak megcsinálásra, akik valóban értenek hozzá,(mondjuk igazi mesterei a szakmának, és ha már ez így van mérgeződjenek ők az anyaggal)csak hát élhetetlenek ugyebár mert egész életükben a gyakorlatban csinálták a szakmát, ami miatt pont nem értek rá marketinggel és önmenedzseléssel foglalkozni.(Mondanom se kell ki zsebeli be a nagyobb pénzt.)
A baj ott van tehát,hogy az utcáról bejövők is VEVŐI a dolognak, a megbízók is gond nélkül MEGBÍZZÁK az önjelölt "művészt" a kontárt is, szóval nincs kontrollja a dolognak, hogy "operálni csak orvosi végzettséggel lehet". Az agyműtétet érdekes, senkinek eszébe sem jut a suszterre bízni.Magyarul: attól mehetnek úgy a dolgok ahogy mennek, és azért teheti mindenki azt amit tesz, MERT HAGYJÁK.
Ha pedig valaki (mint a hölgy, akin verik a port) észreveszi a "dolgok állását" - akkor kapja fenti hozzászólásokat.
Azonban mivel minden ugyanarra a srófra jár, tehát szabály őrá is érvényes: itt mindenki úgyis mindent megtehet,ezért TEGYEN ő is amit lelkiismerete diktál, és olvassa el ( a többi mocskolódás helyett) többször EZT a hozzászólást!!!!!
PUSSZANTÁS MINDENKINEK!