Regisztráció Blogot indítok
Adatok
lapp

108 bejegyzést írt és 44 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Leáldozóban a szemtől szemben behízelgő modor külpolitikájának. Magam is felhorkantam, amikor április végén Orbán Viktor bedobta a menekültügynek a terrorizmussal, a bűnözéssel való összekapcsolását. Az elmúlt öt hétben az Echo TV Visszhang című műsoraiban és a…..
  Már az előző posztomban is utaltam rá, majd kommentjeimben - egy másik kommentelővel, Cynarával vitázva - egészen határozott kijelentéseket tettem annak kapcsán, hogy a magyar latinoktatásban változás kell. Hadd idézzek hozzászólásaimból, mivel azokban már leírtam a dolog…..
Miután kikacagtuk magunkat kínunkban a milliárdjainkból összetákolt totális szerencsétlenkedésen, ideje elgondolkodni a hogyan (ne) továbbon. Mert van még ennél is lejjebb, bármennyire hihetetlennek tűnik...
Javában zajlik még a kormány és a MAZSIHISZ között az arkangyalos szájkarate. Egyik fél sem rendelkezik internetes fórumozási múlttal, legalábbis a gladiátorképzős változatával. Mert ha mégis, már rég kedélyesen söröznének. Az emlékmű, a sorsok háza és a Szakály féle…..
lapp 2015.02.15 11:12:58
@Mr Falafel: Ha szabad hozzászólnom: remélhetőleg azért ami késik, nem múlik.
lapp 2015.02.15 20:49:52
@biboldó: Sajnos csak most akadtam erre a blogra, amikor épp nincs csúcsra járatva :(
Beleolvasgatva az volt a benyomásom, hogy a szokványosnál sokkal nívósabb a szöveg és a kommentek is korrektebbek; tán még hozzászólni is érdemes volna.
lapp 2015.02.15 22:13:07
@biboldó: Köszönöm :)
Egy szójegyzék Tatár ábécé 2014.10.31 22:25:22
    А а П п Ә ә Р р Б б С с В в Т т Г г У у Д д Ү ү Е е Ф ф Ё ё Х х Ж ж Һ һ Җ җ Ц ц З з Ч…..
Egy szójegyzék 1 2014.10.31 22:23:51
А   абзар istálló, akol, ól абзый bátya; bátyám [megszólítás] абруй tekintély, hírnév абый bátya; bátyám [megszólítás] абын___ megbotlik абыстай a mulla felesége [megszólítás is] абыстайга йөр___ a mulla feleségéhez jár…..
Egy szójegyzék 2 2014.10.31 22:23:00
алдынгы élvonalbeli, élenjáró алиһә istennő алка fülbevaló алкоголь интоксикациясе alkoholmérgezés алкыш taps, lelkes üdvözlés, ováció алкышла___ üdvözöl, köszönt Алла Isten, Allah аллы-артлы egymás mögött,…..
Egy szójegyzék 3 2014.10.31 22:21:45
аю medve аю баланы bodza аю баласы medvebocs аю ите medvehús аю камыры galagonya аягүрә állva аяз felhőtlen, derült аяз___ kiderül, derültté válik [időjárás] аязлан___ kiderül, derültté válik [időjárás] аяк láb аяк…..
Egy szójegyzék 4 2014.10.31 22:20:36
    3. bár [fnév] бар___ megy барабан dob [fnév] барак barakk барла___ (meg)vizsgál, ellenőriz; számba vesz, név szerint szólít, névsorolvasást tart барлык 1. lét, létezés 2. minden, összes барлыкка кил___ keletkezik,…..
Egy szójegyzék 5 2014.10.31 22:17:13
битараф дәүләт semleges állam биш öt бишәү öten бишәүләп öten бишәүләшеп öten бишек bölcső бишенче ötödik бишинә kötőtű бишле ötös [méret, érdemjegy, számjegy, busz/villamos] бишле ярыш öttusa,…..
Egy szójegyzék 6 2014.10.31 22:16:09
В   вагон vasúti kocsi ваза váza вазифа feladat(kör), tisztség, hivatal, állás вак apró, kicsi; jelentéktelen, lényegtelen вак акча aprópénz вак-төяк apró-cseprő, jelentéktelen вакла___ (fel)aprít; szétzúz [követ]; felvált…..
Egy szójegyzék 7 2014.10.31 22:14:54
гәрчә bár, noha, jóllehet гәүдә test(alkat); (emberi, állati) törzs гәүдәсен вата egész testét fájdalom szaggatja гәүһәр (igaz)gyöngy; drágakő гектар hektár гел folyton, állandóan; teljesen, végleg генә csak, csupán генерал…..
Egy szójegyzék 8 2014.10.31 22:13:57
Е   ег___ (ki)dönt, ledönt, feldönt; ledob [lovast ló]; legyőz [birkózásban] егерме húsz егерме бер huszonegy егерме еллык húszéves [jubileum]; húszéves évforduló, huszadik évforduló егерме литрлы húszliteres егерменче…..
Egy szójegyzék 9 2014.10.31 22:12:38
җимерек хуҗалык tönkrement gazdaság җимерел___ (be)omlik, összeomlik, összedől, romba dől җимеш termés, gyümölcs [munkáé is] җимеш бир___ gyümölcsöt hoz, terem җимеш бирә торган gyümölcsöt hozó, termő җимеш бирүче…..
Egy szójegyzék 10 2014.10.31 22:11:33
И   и na, no, hűha, jaj, ejha, ó, á, ah [indulatszó elragadtatás, csodálkozás, meglepődés, szemrehányás, bosszúság kifejezésére] иблис sátán, ördög иганә adomány иганә бир___ adományoz, adakozik игез iker игезәк iker игелекле jó…..
Egy szójegyzék 11 2014.10.31 22:10:39
индивидуаль торак төзелеше családiház-építkezés индивидуаль хуҗалык egyéni gazdaság индивидуальләштер___ egyénít, individualizál индивидуум egyén, egyed, individuum индиго indigó [színezék] индий…..
Egy szójegyzék 12 2014.10.31 22:08:41
исәбе-саны юк se szeri, se száma исән élő, eleven; (ép és) egészséges; sértetlen исән бул viszontlátásra! [E/2] исән булыгыз viszontlátásra! [T/2; magázás] исән-сау élő, eleven; (ép és) egészséges; sértetlen исәнләш___…..
Egy szójegyzék 13 2014.10.31 22:07:30
йөзем суы must, szőlőlé йөзем үстерү szőlőtermesztés йөзеп бар___ úszik vmilyen irányban [nem a beszélő felé] йөзеп барып җит___ úszva odaér vhova йөзеп йөр___ úszkál йөзеп кил___ ideúszik йөзеп килеп җит___…..
Egy szójegyzék 14 2014.10.31 22:05:53
кара-каршы egymással szemben [ülnek], szemtől szemben; egymás ellen кара-каршы очраш___ szemtől szemben találkoznak кара-каршы сөйләшү beszélgetés négyszemközt, négyszemközti beszélgetés кара-каршы утыр___ egymással szemben…..
Egy szójegyzék 15 2014.10.31 22:04:55
кибетче elárusító, eladó; kereskedő, boltos кигәвен bögöly, bagócs кидер___ ráad, ráhúz киез итек nemezcsizma киек vad [vadászott állat]; vad(on élő) кием ruházat, öltözet, öltözék киен___ (fel)öltözik кизү ügyeletes;…..
Egy szójegyzék 16 2014.10.31 22:03:49
корал fegyver; eszköz корал заводы fegyvergyár корбан áldozat кордаш kortárs коридор folyosó корректор korrektor [nyomdában] корсак has корсак куышлыгы hasüreg корт 1. kukac, féreg; lárva; méh [rovar] 2.…..
Egy szójegyzék 17 2014.10.31 22:02:46
кулсыз kéz nélküli кулсыз-аяксыз kezetlen-lábatlan; teljesen tehetetlen/gyámoltalan култык hónalj; öböl култык асты hónalj култыкла___ hóna alá vesz vmit; karon fog vkit кулъюгыч mosdókagyló, kézmosó [fnév] кулъязма…..
Egy szójegyzék 18 2014.10.31 22:01:35
күрә vmi következtében, miatt; vminek megfelelően, vmi szerint күрәсең nyilván, minden bizonnyal, úgy látszik күрәчәк sors, végzet, fátum күргәзмә kiállítás күрен___ felbukkan, mutatkozik; látszik күренекле jelentős, tekintélyes, híres,…..
Egy szójegyzék 19 2014.10.31 22:00:25
Л   ла hiszen, már [türelmetlen nyomatékosításul]; kérem, szíveskedjék/szíveskedjenek [udvarias kérésnél] лабаз árusító bódé, bolt лабаса hiszen, már [türelmetlen nyomatékosításul] лабиаль labiális, ajakkerekítéssel ejtett лабиальләш___…..
Egy szójegyzék 20 2014.10.31 21:58:24
майорат majorátus макарон makaróni, csőtészta македон macedón, makedón македон теле macedón/makedón nyelv македонияле macedóniai, makedóniai макет makett, modell макрель makréla макрокосм makrokozmosz максат…..